"Jelek " Irodalmi, kulturális és közéleti oldal

  Odakünn hétágra sütött a nap, virágzott a kökény, és a tavasz bódító párája járta be a téglagyári agyaggödrök környékét. A békák bátortalan kuruttyolása, a fázós méhek bizonytalan zümmögése jelezte, hogy hamarosan itt van az igazi tavasz. A tavaszt érezhette Kovács Hugó is, aki hanyatt feküdt az ágyán, s az ajtót nézte. Azon gondolkodott, hogy mi lenne, ha most belépne hozzá Irma. Megfogná a kezét, és soha többé el nem engedné. Odaállnának Kalapács uram elé: –           Dezső bátyám… Ebben a pillanatban azt érezte, hogy Irma miért akarna mást, mint ő? Aztán elbizonytalanodott, mert Kalapács úr sűrűvérű ember hírében állt. Lehet, hogy kihajítaná a házából szó nélkül. De miért is tenne ilyesmit, amikor néki a “Kis Ketskemét” telepen takaros háza van? Jó, nem kőház, csak vályog, és nem az úri negyedben van, hanem a téglagyári gödrök mellett. De az ő háza a Zámolyra menő kövesútra néz, így esős időben sem kell a sarat dagasztani, amikor munkába megy. Így gondolkodott magába, miközben I

  A görögdinnye vásárlásakor mindig van az emberben egy kicsi bizonytalanság vajon érett, jóízű lesz-e? A dinnyék szakértő ábrázattal való paskolása, kopogtatása, szagolgatása, egy dinnyehalom átválogatása a tökéletes példány kiválasztása érdekében; az a nyárnak   egy rítusa. Ha mégsem sikerült volna jól a választás és szégyenszemre "tököt" vettünk dinnye képében, akkor nyilvánvalóan átvertek minket. Csaló minden dinnyeárus! Vagy legyinthetünk; az idén amúgy is rosszak a dinnyék. Azért persze próbálkozunk tovább… Nos, valahogy így van a mi népünk a politikusokkal is. Van, aki az egyiket és van, aki a másikat kedveli. És itt a „kedveli” van a hangsúly, no meg a hiba is, amit régóta nem tudunk levetkőzni, mint ahogy azt sem tudjuk tudomásul venni, hogy van rossz dinnye és van jó dinnye. Mert abban szerintem egységes lenne az álláspont, hogy mindenki a JÓT szeretné. Csakhogy: ahogy a dinnyére, úgy a politikusra sincs felírva, hogy én jó vagyok, én meg tróger tolvaj. Mi választun

  Ebben a kis történetben elmesélem, hogyan jutottam el a Velencei-tótól a Szokol rádión keresztül a székesfehérvári strandig, majd az úszómester Gundrum bácsitól a női napozóig. Néhány gondolat erejéig betekintünk a női keresztnevek rejtelmeibe is. Mint az előző történetekből kiderült, bennünket a jómód valahogy mindig elkerült, így aztán a szüleink rejtélyes okok miatt a három gyerekből sem kaptak kifejezetten jót. Azért nagyon rosszak sem voltunk, inkább csak elevenek, és a zsiványságot tekintve kreatívok. Energiáink lekötése érdekében ötezer forint bankhitelt vettek fel, tízévi lejáratra. Ebből a pénzből vásároltak Agárdon százhuszonöt négyszögölnyi üdülőterületet. Ősz lévén szép füves teleknek nézett ki a megvásárolt ingatlan. Akkoriban ezeket a telkeket épphogy legyalult, három méter széles földúton lehetett a vasútállomástól megközelíteni. Aztán a következő évben az iskolaszünet kezdetén, vonatra ült az egész család. Anyánk előző nap megfőzött és becsomagolta a piknikezéshez szü

  Kálmán Imre születésének 140-ik évfordulójára szeretnék emlékezni. Nem csapnék a közepébe, hanem egy kicsit személyesebbre veszem ezt a visszaemlékezést. Hogyan is kerültem kapcsolatba Kálmán Imre Operettjeivel? Gyula meghalt – mondta apám, aki maga sem volt éppen túl jó állapotban. Ligeti Gyula műbútorasztalos a Vörösmarty Színház, egykori díszletese és a zsinórpadlás kezelője... Gyakorlatilag mindenes, akit nem a fizetség tartott a színháznál. Munka sok volt,  fizetség meg kevés. Gyula bácsit apám egykori katonatársát és barátját bottal sem lehetett volna elkergetni a színháztól, mert neki az előadások jelentették az ünnepnapokat. Szinte minden színdarabnak betéve tudta a szövegét, akár a súgólyukba is beülhetett volna.  Aztán teltek múltak az évek és Gyula bácsi nyugdíjba ment... Volt egy kis háza és szőlője valahol Mór környékén. Azt művelgette, aztán egy hétvégén kiment; még utoljára… Ült a diófa alatti asztal mellett, és az asztallapra borulva találták meg a gyerekei. „Szob

  Nézem a fotókat, melyeket a hétvégén készítettem Balatonfüreden. Két nap wellness a feleségemmel és a barátainkkal. Ez volt az ajándék a hatvanadik születésnapomra. Többet ér bármilyen flancos ajándéknál; azokkal lehetek, akiket szeretek, ráadásul még fotózhatok is. Régen volt a fényképezőgép a kezemben és most vissza  kell rázódnom a technikához. Válogatom a fotókat, de nehezen haladok, mert mindig visszatérek a hajókikötő cölöpjeiről készült képhez. Nézem a fodrozódó vízben a cölöpsort, melyek között van girbegurba is. Visszaverődik a tükörképük a szürke vízen. Morfondírozok rajta. Miért nem enged el ez a kép? Aztán rájöttem és írni kezdtem…   Olyan, mint az életünk, melynek során egy-egy cölöpöt belénk ütnek – ha akarjuk, ha nem. Belénk ütik a cölöpöket, ami sokszor fáj, de sokszor örömmel is jár. Így lesz belőle sor. Van, amelyik kicsit görbére sikerül. Van, amelyik egyenesebb. A sor a lényeg – ha ránéz az ember – a sor, az legyen egyenes. A parton egy család kicsi gyer

  A történetben szereplő helyszínek már nem léteznek, elseperték őket a történelem kisebb - nagyobb viharai. A másik ok amiért ilyesmiről írok, talán a mai fiataloknak sem árt, ha megismerik azt, hogyan teltek a mi hétköznapjaink ezekben az években. Milyen vágyai voltak akkoriban egy tizenéves gyereknek? Nem kell azt gondolni, hogy mindenki éhezett annakidején, mert akkor is voltak olyanok, akiknek jutott élelem. Én viszont  azokról nem tudok írni. Visszatekintve ezekre az évekre; nem úsztunk a boldogságban, viszont rengeteg tapasztalatot szereztünk arról, hogyan kell életben maradni.   A húsboltban csak az üres kampók sorakoztak, ahol a plafonig érő fehér csempéken még nyáron is gyöngyözött a pára. A kampók némelyike már rozsdásodott, olyan régen akasztottak rá húst. Gyula bácsi, a hentes, vigyázta a pultban lévő „kettőnyolcvanas” hervadozó kolbászokat és a pár darab kissé szőrös pörcöt, meg a zsírt, amit venni lehetett. A mama kis cédulán mindig leadta a rendelést, hogy kellene egy k

  Kosztolányi Mara rajza Vádlott, Hajner Gellért, álljon fel! Fegyveresen elkövetett útonállás, valamint rablás kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt a Pestvidéki Királyi Törvényszék, kettő év és hat hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítéli! Büntetését a Budapesti Gyűjtőfogházban kell letöltenie. Az ítélet jogerős! Fellebbezésnek helye nincs! A vádlottat vezessék el!... Hírhedten kemény hely volt a „Gyűjtő”, de Hajner nem először fordult meg a falai között. Tudta, hogyan kell túlélni a hosszú hónapokat, amelyek egyáltalán nem voltak magányosak. Sőt, a régi cellatársak néha itt üdvözölték egymást, amikor a sors úgy hozta, hogy éppen a balszerencse csillaga világított a fejük felett. Volt, akinél ez többször is előfordult. Közéjük tartozott Hajner is. Most valahogy nem jól mérte fel a helyzetet, mert a megtámadott delikvens nem ijedt meg kellőképpen a bicskájától. Így aztán mindketten orvosi ellátásra szorultak. Neki egy hétig jegelték a fejét a Szent Já