"Jelek " Irodalmi, kulturális és közéleti oldal

   Milyen is volt abban az időben a viharkabát? Nos, impregnált lenvászon, sárgászöld és szürke színben, háromféle fazonban lehetett vásárolni. Volt hosszú, háromnegyedes és feles. A szürkét a férfiak, a sárgászöldet a nők és a gyerekek hordták. Szándékosan írtam, hogy hordták, mert ezt a kabátot csak nagy jóindulattal lehetett viseletnek nevezni. A kabáthoz járt egy kapucni háromszög alakban összehajtva és hátul a gallérhoz gombolva, valamint egy háromujjnyi széles öv. Az öv végén egymás mellett két fémkarika, amivel furfangos módon lehetett az övet szorosabbra vagy lazábbra állítani. A kabáthoz tartozott még négy darab jó nagy barna gomb, a zsebek felett pedig gombolható hajtóka. Amit begombolni szinte lehetetlen volt. Azokban az időkben egyenesen erkölcstelennek számított, ha egy nőn rúzs és körömlakk volt. Az ilyen nőkre – már aki fiatalabb volt, mint az öregasszonyokból álló pletykacsapat – azt mondták, „céda”. Nem igazán értettem, hogy mit jelent. Úgy gondoltam, hogy az a neve

    A kertben viháncoltunk, az öreg, magról kelt sárgabarackfán, aminek széles törzsén fürge hangyaraj járt fel s alá fáradhatatlanul. Mézgásodott az öreg fa, talán az csalhatta oda a hangyákat. Bennünket nem zavartak a játékban. Régen voltak már az öreg fa ágai megigazítva, sok befelé nőtt, és jó pár már keresztbe is. Azért hozta a termést rendületlenül minden évben. Nem voltak nagy barackok rajta, csak apró, de magvaváló, halványsárga szemek. Halványabbak, mint a szomszédék fáján. A mama befőzte lekvárnak a gyümölcsét. Egy kicsit több cukor kellett volna hozzá, de az nagy kincs volt akkoriban. Így aztán a mi lekvárunk mindig savanyúbb volt egy kicsivel, mint a Hernádi nénié a szomszédban. Másztunk és hintáztunk a vastagabb ágakon. Szinte fél napot el tudtunk tölteni a fán való játékkal. Az öreg fa békésen tűrte ezeket a kínzásokat. Mint valami öreg házőrző kutya, amelyik tudja, hogy előbb-utóbb megkomolyodnak a kölykök, és nem ugrálnak többé rajta. – Hát ti meg mit csináltok? O

  Értsd szó szerint, „jól bevásároltam.”   Mielőtt bárki azt hinné, hogy a kisnyugdíjas naponta kaviárt eszik, szeretném jelezni: ez utoljára húsz  évvel ezelőtt fordult elő velem, és akkor is valamilyen rendezvény keretében szolgáltak fel pirított kenyéren kaviárt. Nagyon finom volt, és akkor a rendelkezésre álló készlet nagy részét meg tudtam volna enni. De illem is van a világon, szóval elengedtem ezt a gondolatot. Nos, tegnap a  Metróban, amíg a feleségem a polcokon keresgélt az árucikkek között, addig én megálltam a halaspultnál bámészkodni. Láttam, hogy van piros meg fekete ikra többféle kiszerelésben és többféle árban. Nos, én megcéloztam egy alsó árkategóriás 1990  Ft/ 200 grammos, - a fedőn lévő fotó alapján nagyon csábítónak  kinéző üveget.  Árcédulán: "tokhalikra" Megvettük. Itthon az első dolgom volt, hogy pirítottam kenyeret és kibontottam a kaviáromat. Nagy élvezettel haraptam bele, keresve azokat a régi ízeket. Egy darabig csócsálgattam a falatot, majd egy mély

  Nyáron megcsendesednek a hajnalok, nem kóborol a szél, nem repkednek falevelek    a poros perjámosi utakon. A pirkadat mélyéből felsírnak a szomszéd malacai, majd a perzselő nap lángja véres vörösséget fest a távoli felhőkre. Olyan nagyot nyújtózkodtam az öreg ágyon, mint a hosszú ház az    egymásba nyíló öt szobával. A legnagyobb talán harminc négyzetméter is lehetett. Ott terpeszkedett  a hatalmas zongora az egyik sarokban a kicsi köralakú fekete forgószékkel. A sötétbarna borjúbőr garnitúra - egy kisebb és egy nagyobb kanapéval - az egyik fal mellett álltak. A négy nagy fotel és a faragott dohányzóasztal a szoba közepén kapott helyet. Az egész szoba vastag perzsaszőnyeggel volt borítva. A régi hajópadlót a nénikém néhány éve    parkettára cseréltette. Rezső bátyám morgolódott miatta. – Minek kellett kicserélni parkettára, amikor úgyis telerakja szőnyeggel! Aztán volt itt még egy kisebb könyvtárra való könyv is a fából készült sötét színűre pácolt könyvesszekrényekben, melyek    a