Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2022

József Attila: Levegőt!

Kép
  Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek.   Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én.   Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok.   Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.   És az országban a törékeny falvak – anyám ott született – az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e level

Ady Endre: A grófi szérün

Kép
Nyár-éjszakán a grófi szérün Reccsen a deszka-palánk S asztag-városban pirosan Mordul az égre a láng. Éjféli hajnal, szörnyű fény ez, Nincs párja, napja, neve. Fut, reszket a riadt mezőn Az égő élet heve. Koldus, rossz álmú zsellér ébred, Lompos, bús kutya csahol. Az egész táj vad fájdalom. S a gróf mulat valahol. Szenes kalászok énekelnek Gonosz, csúfos éneket: „Korgó gyomrú magyar paraszt, Hát mi vagyok én neked?” „Mért fáj neked az égő élet? Nincs benne részed soha. Ne sírj, grófodnak lesz azért Leánya, pénze, bora.” „Ne félj, a tél meg fog gyötörni, Mint máskor, hogyha akar. Élethez, szemhez nincs közöd, Grófi föld ez és magyar.” S mégis, amikor jön a reggel S pernyét fújnak a szelek, A grófi szérün ott zokog Egy egész koldus-sereg. Siratják a semmit, a másét, - A gróf tán épp agarász - Érzik titkon, hogy az övék E bús élet s a kalász.

Petőfi Sándor: A MAGYAR NEMZET

Kép
  Járjatok be minden földet, Melyet isten megteremtett, S nem akadtok bizonyára A magyar nemzet párjára. Vajon mit kell véle tenni: Szánni kell-e vagy megvetni? - Ha a föld isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta! Oly szép ország, oly virító, Szemet-lelket andalító, És oly gazdag!... aranysárgán Ringatózik rónaságán A kalászok óceánja; S hegyeiben mennyi bánya! És ezekben annyi kincs van, Mennyit nem látsz álmaidban. S ilyen áldások dacára Ez a nemzet mégis árva, Mégis rongyos, mégis éhes, Közel áll az elveszéshez. S szellemének országában Hány rejtett gyöngy és gyémánt van! S mindezek maradnak ott lenn, Vagy ha épen a véletlen Föl találja hozni őket, Porban, sárban érnek véget, Vagy az ínség zivatarja Őket messze elsodorja, Messze tőlünk a világba, Idegen nép kincstárába, És ha ott ragyogni látjuk, Szánk-szemünket rájok tátjuk, S ál dicsőséggel lakunk jól, Hogy ez innen van honunkból. Ez hát nemes büszkeségünk, Mely

Kosztolányi Mara rajzai: "Történetek a múltból" c. kötethez

Kép
Kosztolányi Mara rajzai