"Jelek " Irodalmi, kulturális és közéleti oldal

    Szállásunk egy öreg vályogházban volt. Az illemhely egy deszkabódé, hátul az udvarban. Valamikor zöld lehetett az ajtaja, de a festék már rég lekopott róla. A nagy műgonddal vágott szív alakú kis szellőzőn inkább csak a legyek jártak ki és be,   a levegő ott nemigen talált utat magának. Az udvarban volt egy ásott kút, kis fatetővel. Fala, téglából kirakva. A vízéből inni nem lehetett, csak öntözésre volt alkalmas, meg dinnyét hűteni vödörben, leengedve a vízbe. A nyomós kút egy házzal arrébb a járda mentén állt. Fürdőszobánk, egy bádoglavór a vasvázas hokedlin. Ivóvíz a zománcozott ceglédi kannában a sparhelt mellett, és néhány cseréppohár a zöld stelázsin. A szobában vaságyak matraccal, mint ahogy egy munkásszálláson szokás. A kétajtós öreg szekrény ajtaja csak akkor nyílott, ha a szekrényt a fal felé megbillentették. Így aztán zárni sem kellett, csak ugyanebben a helyzetben becsukni és elengedni az ajtót. Volt még pár darab vasvázas szék zöldre festve. A festék már pergett rólu

  Apám ült a fotelban kezében a friss Népszabadsággal, és olvasta a híreket a román forradalomról. Anyám tüsténkedett a konyhában és néha magához rendelt, hogy segítsek neki. – Tartsd már egy kicsit a szűrőt, amíg leöntöm a tésztáról a vizet. Csak ültök a szobában, mint a grófok, és azt hiszitek, hogy az ebéd magától készül el. Zsörtölődött egy darabig, aztán megnyugodott. Visszamentem apámhoz, aki még mindig az újságot lapozgatta. A konyhában úgyis csak láb alatt lennék. – Nem tudom, mi lehet velük? – kérdezte, inkább csak magától. – Mindjárt itt van a karácsony, és hiába hívom őket telefonon, mindig megszakad a vonal vagy megszakítják. – Ne aggódj, szerintem nincs semmi bajuk. Már idősek ők ahhoz, hogy tüntetni menjenek. Otthon meg nem érheti őket baj – próbáltam nyugtatgatni. – Kimehetnénk hozzájuk! Kifizetem a benzint – mondta bizonytalankodva. – A benzin ára a legkevesebb. Mit szól hozzá anyu meg a feleségem? Közeleg a karácsony, készülődnek, sütnek-főznek. Szerintem ebből veszeke

  Nem jutott jobb cím eszembe. Amint leírtam, abban a pillanatban bevillant „Meinkampf.” Ez a kis írás nem arról szól. Nyugalom; ennek semmi köze Adolf Hitler  írásához. Ez az én harcom, és marad mindaddig, amíg harcolni tudok. Teljesen mindegy, hogy éppen ki volt, van, vagy lesz kormányon e szerencsétlen nép felett. Sokszor megkaptam már mindegyik politikai oldal szimpatizánsaitól a szocializmusban is, és ebben a fene tudja, hogy éppen milyen izmusban… „Neked semmi nem jó!” Ez nagyon nincs így! Nekem minden jó lett volna, és ma is jó lenne, ha kevesebb lelkesedés és hangzatos reklámok, valamint az önfényezés helyett több tett szorult volna  régen és most,  a hatalmat gyakorlókba. Lássuk; mi is az én bajom   születésem óta a világgal? Szakadt nadrágjában, széjjel taposott cipőjében és gyűrött lódenkabátjában állt a kapu előtt. A mi kapunk előtt. A Toldi Miklós utcában a legszerényebb ház előtt, ami csak egy féltetős épület volt. Alig nagyobb mai szemmel nézve, mint egy garázs. – Sz

  Odakünn hét ágra sütött a nap. Virágzott a kökény, és a tavasz bódító párája járta be a téglagyári agyaggödrök környékét. A békák bátortalan kuruttyolása, a fázós méhek bizonytalan zümmögése jelezte, hogy hamarosan itt van az igazi tavasz. A tavaszt érezhette Kovács Hugó is, aki hanyatt feküdt az ágyán, s az ajtót nézte. Azon gondolkodott, hogy mi lenne, ha most belépne hozzá Irma. Megfogná a kezét, és soha többé el nem engedné. Odaállnának Kalapács uram elé: –Dezső bátyám… Ebben a pillanatban azt érezte, hogy Irma miért akarna mást, mint ő? Aztán elbizonytalanodott, mert Kalapács úr sűrűvérű ember hírében állt. Lehet, hogy kihajítaná a házából szó nélkül. De miért is tenne ilyesmit, amikor néki a “Kis Ketskemét” telepen takaros háza van? Jó, nem kőház, csak vályog, és nem az úri negyedben van, hanem a téglagyári gödrök mellett. De az ő háza a Zámolyra menő kövesútra néz, így esős időben sem kell a sarat dagasztani, amikor munkába megy. Így gondolkodott magába, miközben Irmáról á