"Jelek " Irodalmi, kulturális és közéleti oldal

  Aki lovaskocsival közlekedik   és a bakról   szemléli a világot az egy kicsit lenézi a gyalogost. Már hogyne nézné le, amikor legalább egy méterrel magasabban ül. Persze az is számít, hogy a lovaskocsi arra megy amerre akar. Ha úgy gondolja akkor szántón , mezőn, úton, és olyan gyorsan ahogyan szeretné. Na, itt álljunk meg egy kicsit, mert nem mindig a kocsis szeretné, hanem néha a ló, és ha a ló szeretne valamit akkor bizony jobb ha a kocsis kapaszkodik erősen. A lovak általában engedelmes jószágok ha nem is túl okosak, de legalább szófogadók. Ezzel szemben a kocsisok meg a bakon ülve úgy gondolják, hogy a törvényeket nem nekik találták ki és azokat nem is veszik figyelembe. Amúgy a lovaskocsi: nyugodtan bandukolhatna   a   célja felé de, hogy az italbolt előtt nem illik őrizetlenül hagyni a lovat, az biztos. Aztán midön a kocsma mélyéről a gazda előkerül   bizonytalan léptekkel, aki aztán  jobb esetben felül a bakra, –rosszabb esetben fekszik a bakon... – Gyí  után pedig; utcák s

  A Táncsics utcában laktunk társbérletben egy sokszobás lakásban két másik családdal együtt. A Tölgyesiékkel és a Háromszékiékkel.  A Háromszéki néni és a férje, a János bácsi nagy szeretettel mesélt mindig   az Erdélyi   szülőföldjükről, Székelyudvarhelyről. Néha behívtak a konyhájukba és a kezembe nyomtak egy frissensült   pogácsát. Amint leültem, János bácsi mindjárt belefogott egy történetbe, amíg én a meleg pogácsát majszoltam.   Ezt a kis történetet most   elmesélem néktek. Az úgy volt, hogy szörnyű vihar dühöngött Bikafalván, ahol az én sógorom lakott a Bodor Áron. Kint dolgozott a földjén, amikor hatalmas ferde-fenekű szél kerekedett. Akkora szél fújt, hogy majdnem feltaszította. A földből is port csinált pillanatok alatt. Áron, csicsókát   kapált reggel óta, de a vihar hazakergette. Útközben aztán meg is ázott rendesen. Nadrágszárán folyt a víz,   a csizmája meg bokáig sáros lett. Nem baj gondolta, legalább a Jóisten meglocsolja a csicsókát is hadd nőjenek alatta a gumók. A

  Ezt a képeslapot   a dél-nyugati szomszédunk rövidke bemutatásával kezdem, csupán azért, hogy ne kelljen az olvasónak a Wikipédián kutatgatni. Szlovénia 20273 négyzetkilométer. Lakosainak száma   kétmillió fő. Ebből, hatszáztizenötezer fő nyugdíjas. Ezt fontosnak tartom megjegyezni, mert a későbbiekben némi összehasonlítást teszek Hazánk és Szlovénia között. Ennek nincs semmifajta politikai célzata, csupán annyi, hogy gondolkodásra késztessem polgártársainkat. Az adatoknak utána lehet nézni, bár ez az átlagosnál kicsit több munkát fog igényelni, mert én nem a Wikipédiából tájékozódom. Szlovéniában a hivatalos nyelv: a szlovén, a magyar, és az olasz. Itt, azért dobban egy nagyot a magyar szív. Miért is? Nos, azért, mert a szlovén statisztikai adatok szerint a teljes   népességhez viszonyítva 0.32%   magyar él ebben a kicsiny országban. Az én számításaim szerint ez 6-7000 főt jelent. Ezzel szemben Romániában a hivatalos nyelv: a román, és Magyarországon a magyar, slussz. Mintha se a ro