Nehrer György: A bicskás

 

Kosztolányi Mara rajza

Vádlott, Hajner Gellért, álljon fel! Fegyveresen elkövetett útonállás, valamint rablás kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt a Pestvidéki Királyi Törvényszék, kettő év és hat hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítéli! Büntetését a Budapesti Gyűjtőfogházban kell letöltenie. Az ítélet jogerős! Fellebbezésnek helye nincs! A vádlottat vezessék el!... Hírhedten kemény hely volt a „Gyűjtő”, de Hajner nem először fordult meg a falai között. Tudta, hogyan kell túlélni a hosszú hónapokat, amelyek egyáltalán nem voltak magányosak. Sőt, a régi cellatársak néha itt üdvözölték egymást, amikor a sors úgy hozta, hogy éppen a balszerencse csillaga világított a fejük felett. Volt, akinél ez többször is előfordult. Közéjük tartozott Hajner is. Most valahogy nem jól mérte fel a helyzetet, mert a megtámadott delikvens nem ijedt meg kellőképpen a bicskájától. Így aztán mindketten orvosi ellátásra szorultak. Neki egy hétig jegelték a fejét a Szent János Kórházban, mert számolhatatlan mennyiségű pofont kapott a feldühödött gigerlitől, akit a ruházata alapján könnyű, és pénzes prédának gondolt. De a megtámadott sem úszta meg szárazon, mert egy egész spulni cérna kellett a sok lyuk összevarrásához, amit a bicskával ejtett rajta. Szerencséje volt mindkettőjüknek. Hajnernek, hogy nem ütötték agyon, a gigerlinek meg, hogy rövid volt a bicska pengéje. Így a hasán most több lyuk van, mint egy skót duda tömlőjén. Csak hat hónap fogház volt a terve, amit el is ért volna, ha az a pojáca odaadja a tárcáját. Akkor most a telet szépen átvészelte volna a gyűjtőben, ahol van koszt és kvártély. A fene essen abba a bolondba, most aztán raboskodhat itt, télen-nyáron. Lassan telt a fogság, de aztán egy szép napon lejárt a penzum, amit kiszabtak rá. Szabadult, de a börtön előtt egy rendőr várta… 

– Most felül a vonatra, és meg sem áll Fehérvárig! 

– Értjük egymást? – Értjük, őrmester úr! De mit csináljak én Fehérváron? 

– Dolgozzon, és javuljon meg!

 Ez a „javuljon meg” nem hangzott túl meggyőzően, talán a rendőr is tudta, hogy ez reménytelen. 

– A végén még megöl valakit, aztán majd a talpa alatt fütyül a szél. Mondjuk, jobban megérné az a két méter kötél, mint etetni itatni magát évekig. 

– Na, tűnjön el a szemem elől! Ha holnap itt látom a városban, bedobom a Dunába! 

 Hajner kedvetlenül kiment az állomásra, és megváltotta a jegyet Székesfehérvárig. Tömve volt a peron a vágányok mentén, mert a szeptemberi napos időt kihasználva a Balatonra utaztak az emberek. A nagy tülekedésben, a vonatra való felszállás közben, az előtte fújtató testes férfi felöltőjének zsebében, két darab, egymásba hajtogatott tíz koronás elunta a semmittevést, és átkéredzkedett markába. Amint felért a vagon előterébe, azonnal visszafordult és a vonat utolsó kocsijában keresett helyet, mielőtt a károsult még észrevenné, hogy eltűnt a zsebéből Rohan hercegnő nagyon csinos pofija, két kis fehér maslival a hajában. Ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő. A zsákmányt még nem látta. csak szorította a markában. Amikor senki nem figyelt rá, akkor óvatosan megleste, ZEHN KRONEN. A másik pénznek pedig a hátulja volt felé, azon ott állt, TÍZ KORONA. Ez két tízes! Egyhavi kereset, ujjongott magában. Fehérváron, a vasúti restiben azon nyomban, a nagy öröm kedvéért leengedett a torkán egy gyöngyöző, és hideg fröccsöt. Szivart vásárolt, de nem túl drágát, mert olyant csak lopni szokott, ha úgy adódott. A szokás, meg nagy úr. Aztán kiment az állomás elé és bámészkodott egy darabig, majd odaszólt a Fekete Sas szálloda kocsisának. 

– Mondd csak, pajtás, van nálatok munka abban a szállodában? – Nem emlékszem rá, hogy kenddel mi pajtások lettünk volna. – De még lehetünk! 

– Nem hinném, de ha kifizeti az út árát elviszem. 

– Micsoda mérges ember maga hallja-e? Aztán hogy híják magát? Csak nem valami geróf, hogy ennyire fenn hordja az orrát? 

– Ivanics Márton a nevem! De döntse el, hogy jön vagy marad, mert nekem dolgom van! 

Fizetett a Hajner, aztán felszállt a kocsira. A szállodánál megkérdezte a portást, hogy merre találja az üzletvezetőt. Márton pedig kifogta a lovakat és bevitte őket az istállóba. 

– Feri, te meg mit csinálsz? – kérdezte a segédjét. 

Feri hangosan röhögött. 

– Tanítgatom Miskát! 

– Mire? 

– Figyeljen csak, Márton bátyám! – de, álljon el onnan mert baj lesz! 

– Mi baj lesz? 

– Jöjjön ide mellém! 

– Miska, hopp! 

És Miska akkorát szellentett, amekkora csak kifért belőle, miközben két lábbal hátra kirúgott. 

– Nincs jobb dolgod Feri? Ne bomolj már, Miska nem cirkuszi szamár! Még a végén megrúg valakit, aztán csak bajunk lesz belőle 

– Nem rúg ez, csak ha szólok neki. 

– Na, menjél szedjed rendbe a lovakat, mert mindjárt fenéken billentelek, aztán azt hiszed, hogy Miska rúgott meg. 

 A portás közben eligazította Hajner Gellértet. Aki átment a kávéházba, és ott megkereste Birkl János urat. A kávéházi pultostól kérdezte, a pultra könyökölve… 

– Azt mondta a portás, hogy itt van Birklis. 

– Itt van, de nem Birklis, hanem Birkl, önnek meg Birkl úr. Amúgy meg ott ül az asztalnál. 

– Maguknál mindenki ilyen mérges fajta? 

– Igen! De most már menjen a dolgára. 

 Odament az üzletvezető asztalához és tisztelettudóan köszönt, majd előadta, hogy munkát keres. Most jött Budapestről a bácsikájához, akit ápolnia kell, mert megbetegedett. Az mégsem járja, hogy az idős ember tartsa el őt. – hazudta szemrebbenés nélkül. 

– Milyen szakmája van?  Nincsen kérem szépen szakmám! Újbudán, a Sánta Kakas fogadóban dolgoztam mindenesként. Nekem, itt is megfelelne az a munka. 

– Egy koronát tudunk fizetni naponta! Hetente van fizetés! A borravaló, amit kap, azt a Jakab úr, a portás gyűjti, és a hónap végén az alkalmazottak elosztják egymás között. Ez, ilyen, becsületkassza. A borravaló még biztosan kitesz pár korona plusz pénzt. Ha megfelel, akkor holnap már kezdhet is. Az adatait Jakab úr felírja, nála jelentkezzen. 

– Megfelel, Birkl úr, reggel ötkor itt vagyok. 

 Másnap, aztán munkába állt. Korán reggel fát vágott a konyhára, majd, amikor vendég érkezett, felvitte a csomagját a szobába. Hajlongott és nyájaskodott mindenkivel, hogy minél több borravalót csikarjon ki. Volt, hogy ott állt szótlanul a vendégek szobájában a csomagok mellett, amíg nem kapta meg a jussát. Olyan is megtörtént, hogy a pimasz mindenestől, minél előbb megszabaduljon a vendég, egy korona borravalót is adott. A Hajner, aztán a pénznek csak a felét adta le a portásnak, aki akkurátusan egy kis füzetbe beírta az összeget. Pár nap múlva „lámpagyújtó János” rendes nevén Káldi János a folyosón a gázlámpák elzáróit tisztogatta, amikor ingerült hangra lett figyelmes, ami az egyik szobából szűrődött ki. Egy ideges női hang volt. Nemrég érkezett és a csomagjait éppen most hozta fel az új mindenes. Nem volt szokása hallgatózni, de most közelebb osont a szobához. 

– Ilyen szemtelen senkiházival még nem találkoztam, aki ennyire erőszakosan viselkedik a baksisért. Itt van két korona és takarodjon a szobából, különben szólok az üzletvezetőnek. 

– Köszönöm! Ahogy parancsolja, naccsasszony – mondta gúnyosan. 

Káldi, csak a fejét csóválta, mekkora svihák ez a Gellért. Ha ez az üzletvezető fülébe jut biztosan kiteszi a szűrét innen. Azért a két korona az két korona, akármekkora svihák is, morfondírozott magában, aztán pucolgatta tovább a lámpákat. Délután a porta környékén volt dolga, és ha már ott járt, akkor beszélgetésbe elegyedett Jakab úrral. 

– Jó hónapot zárunk, Jakab úr! 

– Olyan, mint a többi, miből gondolja, hogy ez jobb lesz? 

– Ez a Gellért, az új mindenes dupla borravalókat csikar ki a vendégektől. Ma is kapott az egyik vendégtől két koronát. Ott voltam, hallottam mindent. Jakab úr belenézett a füzetébe. 

– Ma csak hatvan fillért adott le. – Hol van ez a szélhámos? – Azt hiszem, kiment az udvarra. Káldi János feldúltan, magából kikelve viharzott az istálló felé. 

– Maga tolvaj, csaló, pernahajder! Képes meglopni a munkatársait? Már szemben álltak egymással és a homlokuk szinte összeért és válogatott sértéseket vágtak egymás fejéhez. Káldi elvesztette a türelmét és lökdösni kezdte Hajnert. 

– Mi ez az ordibálás itt? – jött elő a lovaktól Márton, kezében egy ostorral. 

– Meglopott bennünket ez a svihák! – ordította Káldi. 

 Ekkor már Hajner kezében ott volt a bicska és szúrt is vele Káldi felé. Az első szúrást a férfi még elkerülte, mert hátrébb lépett. A második viszont mellkason találta, és az ingét rögvest elöntötte a vér. A harmadik szúrásra már nem volt ideje, mert Márton lecsapott az ostorral, és a bicska az istálló felé repült. Hajner a bicska után szaladt, és új ellenfelet szemelt ki magának Márton személyében. Márton kemény ember volt és elszántan készült a harcra, ostorral a kezében, ami jó kezekben veszélyes fegyvernek számított. Hajner lehajolt a véres bicskáért és a szeme sarkából figyelte Mártont, amikor a Feri gyerek nagyot kiáltott. 

– Miska, hopp! Miska, jó tanuló lévén, egy nagy szellentést követően rúgott, amekkorát csak tudott. Hajner, légtornászokat megszégyenítő módon repült keresztül az udvaron, majd elterült, mint egy kecskebéka. Feri odaszaladt és elvette tőle a bicskát. Márton hozott egy kötőféket a lovaktól és jó erősen hátrakötötte az eszméletlen ember kezeit. 

– Szaladj Feri, Szamosvári főhadnagyért! Mi meg kerítünk gyorsan egy orvost a „lámpagyújtó Jánosnak”! Hamarosan jött az orvos, aki ellátta János sebét, ami szerencsére nem volt szúrt seb. Szegény fickó, csak egy mély vágást kapott. Az orvos gondosan bekötözte.

– Rendbe jön pár nap múlva, de holnap látni akarom. – mondta az orvos. 

Szamosvári főhadnagy is előkerült és a kötőféket bilincsre cserélte a már éledező Hajneren, aki azt sem tudta, hogy hol van, és mi történt vele. – Na, álljon fel, jómadár! – szólt rá a főhadnagy – Mi, mi, mi történt kérdezte hebegve? – Azt mondják az urak, hogy maga úgy szállt keresztül az udvaron, mint egy sas. Jöjjön, majd az őrszobán még elbeszélgetünk. Lehet, hogy én is tanítgatom repülni, ha már ekkora tehetsége van hozzá.