Nehrer György: Luxor

 

Polgármesterünk a minap egy posztjában bejelentette:

„Útra keltem, hogy köztársasági elnök asszony meghívására, az Ő delegációjához csatlakozva látogatást tegyünk Egyiptomban.

Nagy megtiszteltetés ez, hiszen meglehetősen ritka, hogy helyi tisztségviselő az államok közötti diplomácia részese lehessen. Természetesen utam kapcsolódik Fehérvár ügyeihez:

Városunk közgyűlése korábban egyhangúlag megszavazta, hogy új testvérvárosi szövetséget kössünk. Földünk egyik legősibb, mondhatni, legendás településével, Luxorral fogunk testvérvárosi szerződést aláírni Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében.” Stb. Mekkora történelmi, kulturális értékek őrzője ez a város: az ókori görögök … Stb. Stb. Stb. (történelmi múlt ecsetelése)

Magánvéleményem: Kairóba, Thébába, Luxorba, Gizába, Királyok-völgyébe, az Asszuáni gáthoz  egy nagyváros polgármesterének a  saját erejéből is el lehet jutni. Nem szükséges hozzá kamu testvérvárosi szerződést kötni egy olyan várossal, amely a mai kultúrájával, vallásával gazdaságával semmit nem képes hozzáadni az európai, a magyar, és Fehérvár kultúrájához. Mondom ezt annak tükrében, hogy keresztbe-kasba beutaztam Egyiptomot. Természetesen nem egy alkalommal, hanem hat-hét alkalommal jártunk ott; időt adva mindenre, ismeretekre és pihenésre egyaránt. Fotókkal, több ezer fotóval is dokumentáltam mindazt, amit láttam. Nem a levegőbe beszélek! Óvnék mindenkit attól a lázálomtól, hogy összekeverjen egy ötezeréves kultúrát a mai Egyiptom kulturális, gazdasági és egyéb viszonyaival. Úgy látom, hogy ezzel már elkéstem… Az országunk vezetésén végig nézve ez reménytelen vállalkozás részemről. Abban bíztam azért, hogy a polgármesterünknek több sütnivalója lesz és udvariasan megköszöni a lehetőséget,  visszautasítja ezt a testvérvárosi kapcsolatot. (bárkinek az agyában született meg ez a gondolat.)  Az utat nem sajnálom tőle, sőt mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik az ókor történelme iránt. Talán majd a polgármesterünk is rájön (egyszer), hogy ez a testvérvárosi kapcsolat nagy hiba volt; egy olyan országban lévő várossal ahol a 10 éves kislányok nem babával játszanak, hanem szőnyegszövő manufaktúrákban napi 12 órát dolgoznak és botütés a jutalom, ha nincs meg a kiszabott mennyiségű csomó. És akkor még nem is szóltunk a kopt  keresztények üldözéséről. Nem telik el úgy év, hogy ne lenne halálos áldozata az ellenük elkövetett terror akcióknak.

Még hosszan sorolhatnám azokat az alapvető emberi jogokat amiket nap mint nap megsértenek. Ha ezt a kultúrát szeretnék megismertetni Fehérvár lakosaival, akkor köszönöm, én ebből nem kérek. Amúgy: már várom, a vezércikket, hogy a magyarságot éppen milyen rokoni szálak fűzik Ramszesz fáraó családjához… (Félre a viccel.) Az ősi Egyiptom kultúrája, művészete valóban csodálatos volt. Hangsúlyozom, hogy annak semmi köze nincs a ma ott élő néphez, akikkel éppen testvérvárosi kapcsolatot kívánunk létrehozni. Ők fellahok, másnéven földműves parasztok, akiknek sivatagi vándorló ősei sáskarajként lepték el Luxort és Egyiptomot. Az ő kultúrájukhoz se nekünk, se más európai népnek semmi köze nem volt, és nincs. Ők végleg felszámolták azt a kultúrát, amit ma a polgármesterünk ott keres. Nincs! Finító! Ende! Megszűnt 3000 éve!!! Viszont érdemes odamenni és megnézni azokat a történelmi értékeket melyeket feltártak (nem ők, hanem a francia, német, angol, amerikai stb. régészek) erről az elsüllyedt világról. 

Ez (is) Luxor. Ahová nem visznek turistát, és nem visznek nemzetközi delegációkat. Ez nem a szállodai csilivili, fogadás jobbról és balról, teríts-meríts. Ez a Nílus mocskos és fertőzött vize melyet szeméttel töltenek fel, hogy építhessenek rajta. Rothadó szemét bűze repkedő nejlonok világa. Ez a kultúra azt hiszem nálunk is megvan, nem kell Afrikáig menni.   

 

Beszéljünk Luxorról:

Ne számítson senki kifejezetten tudományos dolgokra tőlem, inkább csak mesélek. Előkerestem a jegyzeteimet, és ami még fejben megvan, és rám ragadt az út porán kívül.

 Luxor

Ezt a nevet is csak annyiban ismerik az emberek, hogy a boldog békeidőkben létezett egy kitűnő egyiptomi cigaretta, melyet Luxornak hívtak. Mostanában pedig van ilyen nevű szerencsejáték. Hogy ehhez a névhez fűződik Egyiptom műkincseinek egyik legremekebbike, arról már csak kevesen tudnak. Általában beérik legtöbben azzal, ha az ókor eme nagy műveltségű birodalmáról annyit tudnak, hogy ott vannak a híres piramisok és a szfinx, melyeket valamikor régen a világ hét csodája közé soroltak. Azokról a csodákról, melyek a Nílus felső folyásánál Luxor, Théba és Karnak romjai között hirdetik az itt letűnt kultúrát, tudomást sem vesznek. Pedig itt bontakozik ki a maga igazi nagyságában a fáraók alkotó hatalma, gazdagsága és műveltsége. (nem a mostani népé!) Itt állt pompás palotáival és templomaival Théba, a birodalom fővárosa, melynek száz kapuja volt és szépségéről még Homérosz is megemlékezik az Iliászban. Mellette épült fel a két testvérváros Karnak és Luxor, melyek a fáraók kegyéből csakhamar túlszárnyalták az anyavárost szépségben és művészi kincsekben. Egyiptom fénykora van itt megörökítve a Ramsesek, Tuthmesek és Amenhotepek titáni álmaiban. A karnaki nagy templom egymaga akkora volt, hogy egy négyzetkilométert borított be oszlopcsarnokaival, termeivel és szentélyeivel, s nála hatalmasabb építménye nem volt még a világnak. Ennek a túlszárnyalására készült a luxori. S ha arányaiban nem is múlhatta felül, fényben és gazdagságban túltett rajta. Megépítésének érdekes indítéka volt. III. Amenhotep fáraó nem volt törvényes uralkodó, legalábbis az egyiptomi uralkodók házitörvényei szerint nem. Ezek ugyanis megkövetelték, hogy a fáraó apja is, anyja is az uralkodócsaládból származzék. Ezért kellett igen sokszor a fáraóknak unokatestvéreiket, sőt saját testvéreiket feleségül venni. III. Amenhotepnek csak az apja ütötte meg az előírt mértéket, mert az IV. Thutmes volt, anyja azonban polgári családból származott. Ez a körülmény a nép szemében rontotta Amenhotep tekintélyét. Súlyosbította helyzetét, hogy ő maga is polgárleányt vett el feleségül. Hogy tehát elnyerje a nép kegyét, kezdte el a luxori templom építését. A Nílus partján vetették meg az alapját, de egy uralkodónak sem az élete nem lehetett olyan hosszú, sem a hatalma és gazdagsága oly nagy, hogy be is fejezhette volna. Az őt követő fáraók, II. és III. Ramses is reá költötték dicsőséges hadjárataiknak zsákmányát, hogy végre elkészüljön. III. Amenhotep csak a szentélyt és a belső oszlopcsarnokot építette. Ehhez azután II. és III. Ramses újabb oszlopcsarnokot csatolt. A kettőt nemcsak folyosó kötötte össze, melynek kövekből összerakott mennyezetét tizennégy hatalmas papiruszfejű oszlop hordozta. Mindegyikük 16 méter magas és egy darab kőből van. A falak felülete tele van vésett képekkel és feliratokkal, melyek leírják a nagy fáraók hadjáratait és dicső tetteit. Az oszlopok között szobrok állottak. Volt itt II. Ramsesnek ülő és álló szobra vagy egy tucat. Néhány még meg van közülük. Egyik maga 14 méter magas. Fokozta a templom művészi szépségét, hogy a simán hagyott falfelületeket arany- és ezüstöntvényből készült lapok borították. Ugyanilyen lapokkal volt a padló is kirakva. Sőt aranyból és ezüstből öntötték meg a templom óriási kapuját is. A kapu előtt két obeliszk állt őrt. Gúla alakú faragványok ezek, melyek hasonlítanak a mi temetőink sírköveire. Csak éppen, hogy magasabbak, mert több, mint harmincméteresek. Ezeket is egy darab rózsagránitból faragták ki. Az egyik még megvan, a másikat Párizsba vitték, ott pompázik a Place de la Concorde-on. Ha arra jártok feltétlen nézzétek meg. Mindkettő tetőtől-talpig II. Ramses nagyságának dicséretét zengő feliratokkal van borítva. Maga az építőmester, aki kifaragtatta őket, a templom falán egy feliratban azt mondja róluk, hogy „szépségben vetekedtek az éjszakával." Úgy látszik, valami mulatós ember lehetett, mert az éjszakát tartotta a legszebbnek. A bejárat mellett két hatalmas csonka piramisszerű építmény emelkedett. Tetőjükön egy-egy rúd, melyről a hieroglifák azt állítják, hogy „ezek a rudak arra is szolgáltak, hogy az égboltozat villámjait elhárítsák. Tehát villámhárítók gyanánt működtek. A templomtól gyönyörű út vezetett át a karnaki testvéregyházhoz. Az utat pálmák és szfinxek, vagyis oroszlántestű emberfejű szobrok szegélyezték. Nagy ünnepen ezen az úton hozták át Karnakból Luxorbaa a bálványokat és a szent bárkákat.  Káprázatos pompában felvonult az udvar, a főnemesség és az egész papság. Nehéz volna leírni azt a fényűzést, melyet ilyenkor kifejtettek. Az arany, ezüst és drágakövek csillogása vetekedett a nap fényével, annak a napnak tündöklésével, mely az egyiptomiak legfőbb istene volt. Így vonultak át Luxorba, hol a bálványokat nehéz selymekkel letakart bárkákra tették és meghordozták a Nílus szent habjain. Micsoda festői látvány lehetett ez a vízi ünnepség?! A ragyogó köntösű papság, a király és az előkelőségek, méltóságuk jelvényeivel, mind-mind a legnagyobb díszben. Az egyszerű nép bizonyára egy darab földre szállt mennyországot látott bennük. Estig a bálványok Luxorban maradtak, akkor azonban ugyanilyen fényes menetben visszavitték őket Karnakba. Önkéntelenül felvetődik a kérdés, honnan volt ez a mérhetetlen gazdagság, mely módot nyújtott ekkora pompa kifejtésére? A vallásos hívek adományai ehhez nem lettek volna elegendők. A templomok falán olvasható feliratok adnak erről magyarázatot. Ha ugyanis a király háborúba ment s onnan diadallal tért vissza, a zsákmánynak csak egy negyede volt az övé, háromnegyede a templomokat illette meg. Így például fel van jegyezve, hogy III. Ramses egyik hadjárata után az aranyban és ezüstben leadott részesedésen felül csak rabszolgákban kilencvenezret szolgáltatott át a papságnak. Nagy kincs volt ez, mert az emberanyag drága árucikk volt. Sok kincs halmozódott fel a templomokban azért is, mert a fáraóknak folyton kellett a papság kegyeit keresni. A papság hatalmas volt, a nép hangulatát ők irányították. Hatsepszut fáraó például teljesen rájuk volt utalva, mert ő volt az egyetlen női uralkodója annak a kornak, de hogy trónján megmaradhasson, beadta a papoknak, hogy anyját a napisten feleségül vette s frigyüknek ő lett a gyümölcse, a nép előtt viszont férfiruhában jelent meg és álszakállt viselt. Ez a vasakaratú nő volt a legnagyobb vállalkozók egyike. Egész hajóraja járt a Vörös-tengeren, s fel van jegyezve, hogy hajói eljutottak a bibliában is említett, legendás Ofirba, mely alatt valószínűleg India értendő, honnan mérhetetlen kincseket hoztak magukkal. Ebből részt kellett adni a papságnak. Természetes dolog, hogy Egyiptomnak ez a nagy gazdagsága felébresztette más uralkodók kincsszomját s mikor a nagy fáraók után gyönge bábok kerültek a trónra, eljöttek idegen hódítók és kifosztották a birodalmat. Kambúdzsija perzsa király messzi országából bevonult egészen idáig s feldúlta Luxort, Thébát és Karnakot. A krónika szerint annyira felháborította e városok ellenállása, hogy tűzzel pusztította el őket, de midőn a luxori templom előtt meglátta a gyönyörű obeliszkeket, szépségüktől elragadtatva, kiadta a parancsot, hogy a tüzet el kell oltani. De ez már nem menthette meg a gyönyörű templomot, összedőlt. Nagy Sándor ugyan újból felépíttette, de utána újabb hódítók jöttek, görögök, rómaiak, arabok. Mindegyik letört egy darabot abból a fenségesen szép diadémból, mely valamikor Egyiptom homlokát ékesítette az egész világ bámulatára. Végül a jóságos Nílus folyó szánta meg a szent emlékeket. Áradásaival elöntötte s lassan-lassan betakarta egy hatméteres iszaptakaróval. A régi város is eltűnt s helyébe egy rongyos kis fellah falu telepedett a 17-18. században. Azután kiásták a remek templomot. Elsöpörték a szegényes arab falut. Ma láthatsz Luxorban csillogást és olyan nyomort is, amihez a mi szemünk már nincs hozzászokva. A történelmi múlt mindenkié, azt nem lehet kisajátítani. Ha a jelent nézed, akkor mindig azt kell értékelni, amit nagyjából két-három évszázadra visszamenőleg folyamatában látsz. Ha a múltat nézed akkor pedig azt, ami évezredek alatt történt azon a helyszínen. Egyenlőségjelet tenni az évezredes múlt és a jelen közé úgy, hogy annak nincs meg minden láncszeme, és ebből messzire mutató következtetéseket kinyilatkoztatni kóklerség.