"Jelek " Irodalmi, kulturális és közéleti oldal

  Megadta magát a számítógép winchestere, így néhány napig csavarhúzóval feküdtem és keltem. Adatmentés, installálás, hardvercsere és ami ezzel jár. Működik; most jobb, mint újkorában; köszönhetően az SSD meghajtónak. Úgy ezer oldalnyi firkám van, amelyekből most selejteztem egy adagot. A nagy selejtezés közben bukkantam rá erre a kis jegyzetre. Bejegyzés:  2016. 04. 22. "Unokám első osztályos a Táncsics Mihály Általános Iskolában. Tegnap Zsuzsa néni olvasási versenyt szervezett az osztály tanulói között. Gyurika és egy kislány szinte folyékonyan olvas. A feladat végrehajtása után közölte mindkettőjükkel a tanítónő, hogy őket kizárta a versenyből, mert ők már tudnak olvasni.   Így a harmadik, negyedik és az ötödik helyen lévők lettek a dobogósok és kaptak 30-20-10 csodatallért az ügyességük miatt. A két kizárt gyerek semmit. Este az unokám azt monda a lányomnak... -Anya, írassatok át egy másik osztályba…" Aztán a másik osztályból három év múlva egy másik iskol

    Felkent kultuszminiszterünket, is odaette a fene "Posványosra" és úgy gondolta, hogy a magyarság identitásának erősítésére illendő lenne egy újabb fajelmélettel előállnia. Meg kell hagyni sikeresen abszolválta a feladatot.   Most, hogy éppen megérkeztünk Dzsungáriából ide a Kárpát-medencébe; kérdem én, hogy akkor  mi lesz most a Kipcsakokkal? A törzsfőnök, a nagy Kipcsak–Lopcsak még nem is szólt a népéhez; miközben a minisztere már tervezi a legújabb ázsiai expedíciót, melyet a tudomány   minden barátja örömmel fog üdvözölni. Merthogy…   Ázsia az emberiség bölcsője. Ott találták fel a négyszögletes "mértföldeket," a sakkjátékot, a hermelinbundát, a copfot, a magyar nemzetet, Budenz József nyelveit, és ismeretes állapotainkat is. Vámbéry nyomdokai még várják a beléjük lépőt, s az űr, mely Körösi Csoma Sándor után maradt, még betöltetlen. Az új expedíció mindenesetre temérdek érdekes látnivalót fog ott találni. Hisz ott van Libanon, mely sült libáink bölcsője

  Ahogy a történelem ismétli önmagát, úgy látszik egyes események is megismétlődnek. Az ember életében  ilyenkor jön az a déjà vu érzés, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átéltük, mintha az adott esemény korábban már megtörtént volna velünk. Nekem úgy rémlett, hogy valamikor a 3. század környékén ezt már egyszer átéltem. Nos, pont ilyen érzésem volt Imre bácsival kapcsolatban. Imre bácsi nyugodjék békében, - öreg horgász cimborám volt, aki se úszni se evezni nem tudott, viszont volt horgászengedélye két botra és csónakja a velencei tavon. Üzletet kötöttem az öreggel, hogy én evezek, ő pedig az egyik felszerelt botot átadja. Így mindketten jól jártunk. Az öreget   egy kemény vihar után a felesége eltiltotta a csónak használatától, így aztán a parton áztatta a zsinórt. A házunk előtt ballagott hazafelé amikor ráköszöntem. – Jó napot Imre bátyám! Látom nemhiába ült a parton; szép halat fogott. Gratulálok! – Majd szólok, ha elkészült a rántott hal. Irmával kettőnknek ez úg

  „ Új női műterem Székesfehérvárott!" „ Van szerencsém úgy a helyi, mint a környékbeli női világ szíves tudomására hozni, hogy Székesfehérvárott női divat-termet nyitottam a Basa utca 3. számú (Szepelt-féle) házban. Ajánlom magam mindennemű női ruhakelmék legízlésesebb elkészítésére (legújabb párizsi szabászatra) francia és angol modell szerint. Miután Bécsben több éven át működtem elsőrangú divatszalonokban, oly bő tapaszalatokat szereztem, melyek felbátorítanak, hogy az itteni hölgyvilág kegyes pártfogását kérjem. Maradtam teljes tisztelettel: Varga István női szabó” Így szólt a hirdetés, de lássuk, mi történt a Basa utcában. Varga úr minden reggel felseperte boltja előtt az utcát, és ha nagy meleg volt, akkor egy kanna vízzel is fellocsolta. Szepeltéktől bérelte az üzlethelyiséget. A ház tulajdonosa elégedett volt a bérlővel, a bérlő pedig a tulajdonossal. Dél felé az üzletben dolgozó segédkisasszony néha elkéredzkedett fontos családi ügyeket intézni. Varga ura

  Az eltelt több mint tizenöt évben olyan nem fordult elő, hogy ne foglalkoztam volna az írással naponta. Nem mindennap születtek új történetek, de bele -belefogtam egybe, vagy éppenséggel befejeztem egyet. Ilyenkor a békés megelégedés tölt el, mert  minden írásomra, mint egy szeretett tárgyra úgy tekintek.   Igen, ilyenkor színes  szavakat bont a gondolat és langyos  napsugarat bocsájt a sorokra észrevétlenül és szelíden. Mindig olyan érzésem támad, hogy a fehér lap kivirágzik, mint a tavaszi mező. Persze, ilyesmit csak az ábrándozók éreznek; bízva abban, hogy az olvasóban is hasonló gondolatok ébrednek. Azért ez nagyon nincs így, de hinni kell benne, különben mi a frászért koptatnánk a tollat.   Május van, és ebben az évben még alig írtam néhány új novellát. Három hónapja az utolsó kötet is elkészült. Most úgy érzem, hogy valóban ez lesz az utolsó. Miért? Mert az eddigi írásaimban mindig úgy foglaltam helyet, mint a nagyapó az öreg bőrfotelben. Az emlékezés és a diskurálás egyszerű

Gyurika unokám hétéves, most elsős. Ma itt volt nálunk, mert valami vírusos nyavalyát összeszedett. Pár napja nem jár edzésre meg iskolába, így túlteng benne az energia. A számítógép délelőtt szabad volt, ezért minden játékot végigjátszott rajta, kivételesen most harminc percnél több időt kapott. Ebéd után odajött hozzám:  – Szia, Papi! Mit csinálsz?  – Írok.  – Ide ülhetek az öledbe? – Gyere, de így nem tudok írni. Már fel is mászott, és rögtön kézbe kapta az egeret. – Akarsz egy jó zenét hallgatni? – kérdezte. Most már mindegy, gondoltam. – Akarok – mondtam, nem nagy lelkesedéssel. Unalomig széjjel hallgatott gyereknótákra és zenékre számítottam. Megadtam magam, jöjjön, aminek jönnie kell. Kibírok egy-két Hupikék törpikék nótát. A kölyök folyékonyan olvas, és kitűnően számol. Az utóbbit nem tőlem örökölte, az biztos. Nézem a monitort a válla felett, amint az ölemben fészkelődik. A billentyűzeten pötyögi: Youtube. Vártam, hogy ebből mi lesz. Ütött egy entert, és már írta a Y

                                                                  Rajz: Kosztolányi Mara  Mészáros Béla rendes embernek született, mint mindenki más, aki meglátja a napvilágot ezen a földön. Csakhogy, az első napsugártól az utolsó kenetig hosszú ám az út, már, ha szerencséje van a világra jött egyénnek. Ezen a hosszú úton aztán történnek jó, és rossz dolgok mindenkivel. Bélával is történtek. A rossz dolgokat valahogy mindig jobban vonzotta, mint a jókat, így aztán a szülővárosában, Szabadkán sem nézték jó szemmel a viselkedését. Pedig jó családban született. Apja órásmester volt, az édesanyja meg a kis üzletben kereskedősegéd. Nem voltak rá büszkék, és talán megkönnyebbültek, amikor munkakerülő fiuk szedte a sátorfáját és odébb állt. Kitelt a becsülete, mondták a városban. Aztán Bélát hol Pécsett, hol Szegeden látták, majd megfordult Budapesten is. Budapest nagyváros volt már akkortájt, így aztán elég sok időbe tellett mire az összes rendőr megismerte. A rendőrökkel való ismerked