Nehrer György: A rántott hal

 

Ahogy a történelem ismétli önmagát, úgy látszik egyes események is megismétlődnek. Az ember életében  ilyenkor jön az a déjà vu érzés, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átéltük, mintha az adott esemény korábban már megtörtént volna velünk. Nekem úgy rémlett, hogy valamikor a 3. század környékén ezt már egyszer átéltem.

Nos, pont ilyen érzésem volt Imre bácsival kapcsolatban. Imre bácsi nyugodjék békében, - öreg horgász cimborám volt, aki se úszni se evezni nem tudott, viszont volt horgászengedélye két botra és csónakja a velencei tavon. Üzletet kötöttem az öreggel, hogy én evezek, ő pedig az egyik felszerelt botot átadja. Így mindketten jól jártunk. Az öreget  egy kemény vihar után a felesége eltiltotta a csónak használatától, így aztán a parton áztatta a zsinórt. A házunk előtt ballagott hazafelé amikor ráköszöntem.

– Jó napot Imre bátyám! Látom nemhiába ült a parton; szép halat fogott. Gratulálok!

– Majd szólok, ha elkészült a rántott hal. Irmával kettőnknek ez úgy is sok lenne.

– Rendben van Imre bácsi megesszük a Moby Dick-et.

Délutánra járt az idő amikor is Imre bácsi kiabált, hogy elkészült a hal. Már ebédeltem, de egy szelet friss rántotthalra mindig kapható vagyok. Így aztán átballagtam hozzájuk. Irma néni már terített asztallal várt, sőt a nekem szánt hal ott pihent a tányéromon. Jól nézett ki és jó illatok voltak a levegőben is. Az első harapás után letettem egy pillanatra mert, hogy a hal az nem volt friss. Gondolom , hogy Imre bácsi,  Irma néni ráhatásának engedve beleegyezett...

– „Előbb a régit kell megenni a hűtőből, nem a frisset!”  

Így aztán elment a kedvem a rántott haltól, de megbántani sem szerettem volna az öregeket, viszont én ritkán hagyok szó nélkül olyan dolgokat, melyek  nem tetszenek. 

Előbb lehajoltam a halhoz mintha suttognék neki valamit. Aztán kicsi idő múlva a fülemhez emeltem mintha a hal válaszolna nekem.

Irma néni és Imre bácsi szájában megállt a falat és csak nézték, hogy mit művelek.

Folytattam szegény hallal a játékot.

Irma néniben erősebb volt a kíváncsiság, mint az öregben. Annyira, hogy a szájában lévő falatot egyben nyelte le. Szemei kicsit kiguvadtak és már kezdtem aggódni, hogy talán egy szálka is maradhatott benne. Szerencsére nem. Aztán egy korty bor után megkérdezte…

– Mond csak fiam, mit csinálsz azzal a hallal? Az étel az nem játék!

– Tudom én Irma néni. Meg nem fordulna a fejemben ilyesmi.– Csak érdeklődtem tőle, hogy tud-e valamit az öreg Józsiról, aki a gárdonyi vasútállomáson szokott kéregetni? –Tetszenek tudni, aki úgy két héttel ezelőtt belefulladt a tóba?  

– És mit mondott a hal?-faggatózott tovább Irma néni.

– Azt válaszolta, hogy éppenséggel semmit nem hallott róla, mert már három hete is van annak, hogy ő kikerült a vízből...