Nehrer György: Nyaralás

 

 

 Itt a nyár, kisütött a nap és mindenkinek megfordul a fejében a nyaralás.

Ez a kis történet is a nyaralás gondolatával kezdődött, aztán furcsa vége lett.

Szekerák uraméknál már napok óta áll a bál a nyaralást illetően…

–  Aki nem mehet sehova, az egy nagy senki. Annak a sorsa még a Sanyarú Vendelénél is szánalmasabb. Borzasztó! – Nyár elején bujkálni kell, nehogy megkérdezze valaki: hol fogsz nyaralni ? Nyár után meg azért, nehogy kérdezhessék: hol voltál nyaralni ? Három évig csak győztem ezt a mártíromságot. De most érzem, hogy tovább már nem bírom!

Ömlött a szó Szekerák, sátánjámborságú feleségéből.

Három éve, hogy  feleségül vette  Elvirát, aki dolgos, csendes, szolid lánynak nézett ki. Dolgosnak dolgos volt, de a többi sehogy nem illett rá. Szekerák pedig valóban  csendes, jólelkű ember lévén nem szólt vissza és a keze sem járt el, csak mosolygott a bajusza alatt. Ilyenkor a jobb lábáról a bal lábára állt, aztán meg vissza.

–  Ne toporogj itt mint a tojógalamb –förmedt rá az asszony.   

Szekerák uram aki nem kedvelte a hangoskodást inkább kiballagott az istállóba a gyönyörű pej lovához. Azt simogatta, dédelgette, kézből etette amíg a házban lecsillapodott a vihar. Hadd kiabáljon, majd megnyugszik.

A  lovat igazából a feleségének vásárolta akinek nagyon megtetszett  a vásárban ez a gyönyörű mén. Tűzről pattant menyecske lévén szeretett lovagolni. Az újdonsült férj pedig  nem sajnálta rá a pénzt. Igaz, nem is vetette fel őket, de nem is panaszkodtak mert mindenük megvolt ami kellett. Csak a gyerek  hiányzott a házból. Úgy tűnt, hogy délutánra lecsillapodott az asszony. A hatalmas udvaron néhány kört akart tenni a lóval. Valami miatt Fakírnak nem sok kedve volt a futkosáshoz így az asszony megbotozta. Az meg ellenszegült és levetette a hátáról a bántalmazót, aki olyan szerencsétlenül esett, hogy a nyakát törte abban a pillanatban. Szekerák gyászolta még az asszonyt, de a lovat nem adta el, mert az meg a szívéhez nőtt az évek alatt.

Egy szép napon aztán megkereste őt Vértessy uram, akivel jó cimborák voltak gyerekkoruk  óta, és akinek hasonló bordában szőtt felesége volt, mint a megboldogult Elvira.

–  Hallodé Vince barátom, adjad el nekem  ezt a lovat!  Örömest megadom érte, amit kérsz.

–  Jó cimborák vagyunk Jóska barátom, de nem adom el  az én kedves lovamat, mert ki tudja, még megházasodhatok.