"Jelek " Irodalmi, kulturális és közéleti oldal

  Miért írok olyan dolgokról melyekhez amúgy nincs semmiféle kötődésem, azonkívül, hogy mindig is voltak zsidó, szerb, román, szlovák, német, orosz barátaim. Meghívást kaptam egy zárt csoportba a facebook közösségi oldalon. Elfogadtam. Aztán olvasgatni kezdtem a bejegyzéseket, és előkerestem régi újságokat, miközben megfordult a fejemben, hogy 1936 augusztusában Adolf Hitler náci diktatúrája két hétre álarc mögé rejtette rasszista, militarista jellegét, amikor otthont adott a nyári olimpiai játékoknak. Átmenetileg háttérbe helyezve az antiszemita és a területi terjeszkedést célzó politikát, a rezsim a sporteseményt arra használta, hogy a békés, toleráns Németország látszatával kápráztassák el a sok külföldi látogatót és újságírót. Akkor még a gyanútlan Európa és a világ nem tudta, hogy mivel fog szembenézni néhány év múlva. Ismét háború zajlik Európa földjén. Ne menjünk bele a miértekbe, mert csak parttalan politikai vitákba torkollana a diskurzus. Azt viszont megkérdezhetjük, hogy v

Krúdy Gyula   Született:  1878. október 21. Nyíregyháza.    Elhunyt: 1933. május 12. (54 évesen)  Budapest, Óbuda.  Sírhely:  Fiumei Úti Sírkert Olvasom egy online női magazin oldalán (néha ilyesmit is olvasok) a szalagcímeket:  "Nagy kanállal falta az életet. Szeretője 15 éves lányára vetett szemet Krúdy Gyula, ám hozzá sem tudott hűséges maradni." Nem gondolnám, hogy Krúdy halálának 89. évfordulóján  így kell megemlékezni róla. Azt sem gondolnám, hogy Krúdyt úgy kell bemutatni az ifjabb olvasóközönségnek, mint egy alkoholista pedofilt.  Értem én, hogy az olvasottság és a lájkok száma fontos üzleti cél manapság. Jelzem: vannak dolgok az életben amit  mások iránti tiszteletből nem illik pénzre váltani. Még akkor sem ha tudjuk, hogy nagy költőink, íróink többnyire nem éltek szeplőtlen életet. Azt  gondolom, hogy az alkotás katarzisát minden tollforgató másként éli meg, másként jut el addig a pillanatig amíg a gondolatait papírra veti. Az, hogy közben mi történik vele az a magá

  "Ha a halottak visszatérhetnek a Földre, és szeretteik közelében lehetnek, akkor mindig veled lesznek a legvidámabb napokon, és a legsötétebb éjszakákon... mindig, mindig, és ha lágy fuvallat simítását érzed az arcodon, az ő leheletük az, s ha hűs szellő legyezi lüktető halántékod, az ő lelkük az…" Ennyit békésen a halálról. Az alábbiak már nem lesznek ennyire békések: Ma, azon folyik a „mélykeresztény”, kormánypárti győzelmi mámorban úszók diskurzusa, hogy vajon Bucsában történt -e népírtás, és ha történt ki követte el? Milyen ordas eszmének, milyen aljasságnak kell munkálkodnia több száz, több ezer emberben ahhoz, hogy megkínzott, megcsonkított, majd megölt emberek felett polemizáljanak, számukra humorosnak tűnő kommentekben arról, hogy valóban megtörtént-e az eset?   Megtörtént-e, hogy többszáz embert tömegsírba dózeroltak?       Ők a mi „magyar keresztényeink,” akik a halállal viccelődnek. Ők azok, akik eldöntik, hogy ki a magyar és ki nem. Ki a hazaáruló és k

  Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek.   Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én.   Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok.   Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.   És az országban a törékeny falvak – anyám ott született – az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e level

Nyár-éjszakán a grófi szérün Reccsen a deszka-palánk S asztag-városban pirosan Mordul az égre a láng. Éjféli hajnal, szörnyű fény ez, Nincs párja, napja, neve. Fut, reszket a riadt mezőn Az égő élet heve. Koldus, rossz álmú zsellér ébred, Lompos, bús kutya csahol. Az egész táj vad fájdalom. S a gróf mulat valahol. Szenes kalászok énekelnek Gonosz, csúfos éneket: „Korgó gyomrú magyar paraszt, Hát mi vagyok én neked?” „Mért fáj neked az égő élet? Nincs benne részed soha. Ne sírj, grófodnak lesz azért Leánya, pénze, bora.” „Ne félj, a tél meg fog gyötörni, Mint máskor, hogyha akar. Élethez, szemhez nincs közöd, Grófi föld ez és magyar.” S mégis, amikor jön a reggel S pernyét fújnak a szelek, A grófi szérün ott zokog Egy egész koldus-sereg. Siratják a semmit, a másét, - A gróf tán épp agarász - Érzik titkon, hogy az övék E bús élet s a kalász.

  Járjatok be minden földet, Melyet isten megteremtett, S nem akadtok bizonyára A magyar nemzet párjára. Vajon mit kell véle tenni: Szánni kell-e vagy megvetni? - Ha a föld isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta! Oly szép ország, oly virító, Szemet-lelket andalító, És oly gazdag!... aranysárgán Ringatózik rónaságán A kalászok óceánja; S hegyeiben mennyi bánya! És ezekben annyi kincs van, Mennyit nem látsz álmaidban. S ilyen áldások dacára Ez a nemzet mégis árva, Mégis rongyos, mégis éhes, Közel áll az elveszéshez. S szellemének országában Hány rejtett gyöngy és gyémánt van! S mindezek maradnak ott lenn, Vagy ha épen a véletlen Föl találja hozni őket, Porban, sárban érnek véget, Vagy az ínség zivatarja Őket messze elsodorja, Messze tőlünk a világba, Idegen nép kincstárába, És ha ott ragyogni látjuk, Szánk-szemünket rájok tátjuk, S ál dicsőséggel lakunk jól, Hogy ez innen van honunkból. Ez hát nemes büszkeségünk, Mely

Kosztolányi Mara rajzai