Nehrer György: Cilinderes szélhámos (1905)

 

Történetünk főhőse: Pribicskó Rezső, kinek bűnlajstroma igen hosszú és változatos, mint ahogy emberünk életútja sem mindennapi. Minden városban más és más álnév alatt mutatkozik be, úgy mint: Margai Ákos, Vajdafi Vajda Rezső, ifj. Albrecht Kálmán, Várnai Rezső, Radnóti Radványi Dezső, Nagy Károly. Beszéli a magyar, német, francia, olasz és tót nyelvet. Illetőségi helye Kassa.

Az első, igazán nem nagy jelentőségű bűncselekménye egy vállalati sikkasztás, melyet három hónap fegyházzal jutalmazott a magyar királyi törvényszék. Ezt követte egy országos hírű tett, melyben több mint tíz vádlott mellett Pribicskó is jelentős szerepet vállalt. Pályafutása alatt volt már katonaszökevény, francia idegenlégiós, de többnyire utazó szélhámosként élte az életét, ami, valljuk meg, nem volt unalmas foglalatosság. Kivéve azon időszakokat, amikor is állami koszton és kvártélyon tengette az életét, többnyire hűvös cellákban.

A leghíresebb és legnagyobb bűnesetéről most az miatt beszélünk itt, mert annak végeredményeként került békés és csendes kisvárosunkba Rezső úr. 

 Szecsődy Kálmán valamikor tekintélyes vasmegyei földbirtokos volt, és több ízben képviselte a körmendi kerületet függetlenségi programmal a képviselőházban. Később a parlamentből kibukott és vagyoni viszonya is kedvezőtlenné vált. Így aztán a kapcsolatait felhasználva a pénzügyminisztériumba bekéredzkedett, ahol számvizsgálóvá nevezték ki. Hogy ez az észbeli tehetségére nézve elég furfangos, de külső megjelenésben szörnyen igénytelen és csekély intelligenciát eláruló ember miképpen használta fel hivatalos állását magánérdekeinek jogtalan istápolására, arról az alábbi bűneset érdekes adatokkal szolgál.

            Szenzációs bélyegtolvajlás felderítésének következtében, a folyamatban lévő vizsgálat szerint, Szecsődy több bűntársával együtt, nagymennyiségű kiselejtezett bélyegíveket lopott el a magyar királyi államnyomdától. Ezeket a kiselejtezett íveket, a háromtagú kiselejtező bizottság egyik tagjaként, a Draschke-féle téglagyár kemencéjében félretétette s nem égette el. Az így megmentett bélyegeket aztán több társával együtt értékesítette.

            Főhősünket, a bűntárssá avanzsált Pribicskó Rezső kereskedősegédet is elfogta a rendőrség, mert nagymennyiségű levélbélyeggel házalt, trafikról- trafikra járva. Az elfogott, Stábly utca 5. sz. alatti lakásán megtartott házkutatásnál egész halomra való bélyegíveket találtak. Pribicskó tagadta, hogyan jutott ezen bélyegek tulajdonába, s egyre azt állította, hogy azokat találta. De tagadásával szemben a vizsgálat kiderítette, hogy ezek a bélyegívek az államnyomdából kerültek ki, mégpedig akként, hogy azokat az államnyomda igazgatósága átadta a háromtagú kiselejtező bizottságnak megsemmisítés végett. Ezután már nem volt nehéz rájönni, hogy azok a bélyegívek mi módon kerültek Pribicskó tulajdonába. Aztán a „közkereseti társaság” tagjai szép sorban vizsgálati fogságba kerültek. A foglyok száma pedig napról-napra gyarapodott. A díszes társaság tagjai, vice -versa, ahogy az lenni szokott, egymásra vallottak, elhárítva magukról a felelősséget. Pribicskó Rezső kereskedősegéd kihallgatására úgy emlékeznek, hogy nincs a világon olyan gyorsíró, aki a vallomását rögzíteni tudta volna. Hadart és agyonbeszélt minden kérdést. Mindhiába, mert nyolc hónap fegyházbüntetéssel és Budapest területéről tíz év kitiltással jutalmazták ténykedését.

            Hová máshová mehetne egy frissen szabadult, és városi élethez szokott egyén, mint a közeli Fehérvárra. Azonban, mielőtt ide tévedt volna, előtte egy rövid kitérőt tett Szekszárdra, egy börtönbéli cellatársa, Pepe javaslatára. Aki szintén a könnyen szerzett pénz híve volt és ebbéli tevékenysége miatt valamivel hosszabb büntetést kapott, mint Rezső úr, mert a megszerzendő pénz, ugyan könnyűnek tűnt, de annak tulajdonosa nem szívesen vált volna meg attól. Így aztán néhány pofont és rúgást követően önként és örömmel átadta a pénzt és ráadásként a zsebóráját is.

De ez legyen Pepe baja, nekünk most Rezső úrral van dolgunk.

            Szekszárdon némi séta és pár pohár vörösbor elfogyasztása után felkereste Dr. Fent Ferenc belvárosi plébánost hivatalos helyiségében. Ezen alkalomra kifogástalanul öltözött úriember kinézetét öltötte magára, csak a cilinder volt kopott és itt-ott lyukas is. Nem sokat teketóriázott, állnevet sem használt. Magát Pribicskó Rezső festőművésznek bemutatva, azon kéréssel fordult a plébánoshoz, hogy a templomban végighallgatott prédikáció hatása alatt állva, szeretne meggyónni. Meggyónta az atyának, hogy nagy bűn előtt áll, mert öngyilkos akar lenni, rendezetlen adóssága miatt, aminek visszafizetésére remény sem mutatkozik. Már csak harminc forint hiányzik, s akkor megszabadulhatna a szégyentől, mely az ő és családja lelkét gyötri. A plébános megszánta és odaadta neki a pénzt. Pribicskó első dolga az volt, hogy vásárolt egy új cilindert, majd táviratozott, és lefoglalta a szállását ifjú Albrecht Kálmán néven a székesfehérvári Fekete Sas szállodában. 

Még egy keveset sétált Szekszárdon, többnyire egyik kocsmából a másikba, hogy a várható hosszú vonatozás alatt nehogy kiszáradjon a szervezete. Hideg februári szél fújt és furcsa szürke felhők rohantak az égen, mintha kergetné őket valami északról délnek. Alighanem hó lesz ebből – morfondírozott magában, amikor leszállt a vonatról a fehérvári állomáson.   

            Csodálatos, hogy a szélhámosok olyan nagy előszeretettel keresik fel Székesfehérvár ősi koronázó városát, pedig nem sok szerencse kíséri itt őket, mert az utóbbi időben nem is egy veszedelmes kalandor került a rendőrség hálójába. A soknejű világcsalót Spitzer-Fischer doktort szintén Székesfehérváron érte utol a végzete. Ezek a tények nem zavarták Pribicskó Rezsőt, mert néhány nap óta a Nádor utca korzóján, a színházban, és kávéházakban tűnt fel. Elegáns öltözetével, sudár termetével, megnyerő külsőjével, francia és olasz nyelvtudását csillogtatva, mindenkit levett a lábáról. Megnyerő modorával már barátokat is szerzett magának a kávéházak törzsvendégei közül. A jólét pénzbe kerül, ezt tudta ő is. A pénz pedig fogyott, úgyhogy annak gyors pótlásra jó ötletnek tűnt ismét egy egyházi személyt felkeresni.

            Lakatos Frigyes helybeli káplánt szemelte ki áldozatul, aki a Szent István templomban másodpapként is szolgált. Nem mellesleg városatyaként a Tóváros képviselőjeként ténykedett. A káplán úr lakcímét nem volt túl nehéz kideríteni. Egy elegánsan öltözött idős hölgytől érdeklődött.

–Kézcsókom, nagyságos asszony! – Fontos és személyes üzenetet hoztam Lakatos Frigyes káplán úrnak, Dr. Fent Ferenc plébános úrtól, Szekszárdról. Én személyesen nem ismerem a káplán urat, így az ön segítségét kérném, hogy merre találom meg Lakatos úr lakását.

–Könnyen megtalálja! A Gyümölcs utca és a Horváth István

utca sarkán, szemben a ménteleppel van egy szép sarokház. 

–Nagyon köszönöm a kedvességét.

Még aznap este felkereste a káplánt és Radnóti Randnóty Rezső államvasúti mérnöknek adta ki magát. Arra kérte a papot, hogy gyóntassa meg. Amikor ez megtörtént, arról panaszkodott, hogy nem tudja, mitévő legyen; Komáromba kellene elutaznia, de pénze még nem érkezett meg s most a nagy zavarban van. Az előzékeny pap mindjárt felajánlott neki negyven koronát, amit Pribicskó hálálkodva elfogadott, s ígérte, hogy két nap múlva visszafizeti. Két nap múlva újból megjelent jóakarójánál és boldogan mutatta föl a kinevezési okmányát, amely szerint osztálymérnökké lett kinevezve Komáromba évi négyezer nyolcszáz korona törzsfizetéssel és lakbérilletménnyel. Fel is kellene neki ismét utaznia a legszükségesebb intézkedések megtételére, de hát, fájdalom, megint nincs pénze. Ismét kért, és kapott is megint negyven koronát. E hó hatodikán tette harmadszor a tiszteletét a káplán úrnál és megint hozott egy okiratot, amelyben világosan meg vagyon írva, hogy a kért ötszáz korona fizetési előleget kiutalványozták, az erről szóló nyugtát tehát magával hozhatja március nyolcadikán, amikor a hivatali eskü letételére kerül sor. Ámde az első ömlengések után a mérnök úr mindezekhez ismét savanyú arcot öltött. Elpanaszolta, hogy neki bizony voltak Komáromban halaszthatatlan helyi kiadásai, amelyeknek

fedezetére kénytelen volt a hivatali kasszából negyven koronát kivenni. A hivatalban pedig van egy riválisa, ha az észreveszi a hiányt, hát menten följelenti, és neki egyszer s mindenkorra a nyakát szegik. Kétségbe volt esve, hogy miből pótolja a hivatali kasszába a negyven koronányi hiányt, holott ő csak nyolcadikán kapja meg az az ötszáz korona előleget. Nagyon kérte hát a jóakaróját, ha meg akar menteni egy úriembert az örökös gyalázattól, hát adja kölcsön még azt a kasszából hiányzó negyven koronát és ő még nyolcadikán este a többi nyolcvan koronával és örök hálája kifejezéseivel fogja újra tiszteletét tenni. Így újból megkapta ezt a negyven koronát is. Többet aztán nem tehette tiszteletét Lakatos úrnál, mert letartóztatták. A káplánnak felmutatott levél és távirat is hamis volt.

Pribicskó, zsebében a negyven koronával színházjegyet váltott az esti előadásra.

                                   Rajzolta: Kosztolányi Mara 

A híres színész Solymosi Elek vendégjátéka, a „Lumpácius Vagabundus” került színre, a Népszínház volt kiváló művészének fellépésével. Solymosi, tudvalevőleg, nyugdíjba vonul, s mielőtt végkép megválna a színpadtól, ahol annyi babért és dicsőséget szerzett magának s a magyar színészetnek, vidéki búcsú körútra indult, s elsősorban Székesfehérvárra látogatott el, mert ide kedves emlékek fűzik. Amikor a művész, aki Cérna szabót személyesítette meg, a színpadra lépett, percekig tartó lelkes taps fogadta. Pribicskó, a szélhámos, nagy kedvelője volt a színháznak mert sokat tanult belőle. Gyönyörű mondatoka, szófordulatokat jegyzett meg, amelyeket aztán az áldozatul kiszemelteken a gyakorlatban is alkalmazott, nem kevés sikerrel. Most állva tapsolta a „szélhámos művész” a nagy színművészt. Az előadás után aztán a Magyar Király szállodába vezetett az útja. Éhségét, és elsősorban szomját kívánta oltani.

Francia nyelven rendelt a pincérnél vacsorát és italt, majd miután az értetlenül állt az asztala mellett olasz nyelven ismételte meg a rendelést. A pincér kétségbeesetten kereste tekintetével a főpincért. Aztán megszánta az idegesen toporgó és habogó felszolgálót. Német nyelvre váltott. Felderült a pincér arca, és szorgalmasan jegyzetelt. A nagy bábeli nyelvzavarra felfigyelt a közeli asztalnál ülő Dömötör Zoltán al-járásbíró és érdeklődve fürkészte Pribicskót. Kicsit másként nézett ki most, mint legutóbb, amikor a vádlottak padján ült. Aztán feltűnés nélkül odasétált a főpincérhez.

–Küldjön hamarjában egy tanulót a rendőrségre, annál az asztalnál egy veszedelmes bűnöző ül.

–Igenis, bíró úr!

A rendőrök hamarosan megérkeztek és leültek Pribicskó asztalához. Pribicskó hangosan próbált tiltakozni, de aztán hamarosan lecsendesedett.

–Tegye mindkét kezét az asztalra ide elém. – mondta Szamosvári főhadnagy, aki olyan magas lehetett, mint Pribicskó, csak éppen kétszer olyan széles.

            Kattant a bilincs. A másik rendőr közben elsietett a cilinderért és a kabátért. A cilindert a fejére tették a kabátját pedig ráterítették, és a megbilincselt kezei előtt összegombolták. Szép csendben feltűnés nélkül kivezették az étteremből. Hosszas kihallgatások után lassan fény derült az elkövetett bűnökre.

   Pribicskó Rezső harminckétéves kassai születésű, a hatóságok előtt jól ismert csaló, csalás vétsége miatt került ismét a törvényszék elé, ahol részben beismerő vallomást tett, melynek alapján a törvényszék egy évi börtönre, valamint a „kölcsönkért” pénz visszafizetésére ítélte. Három hónapot a vizsgálati fogságból beszámítottnak tekintettek. A vádlott, fellebbezést jelentett be…