Nehrer György: Lába kelt cipők (1905)

 

Húsvéti ünnepekre készülődtek városszerte, mint ahogy a Fekete Sas szállodában is nagy volt a sürgés-forgás. Ebben az évben április huszonharmadikára esett húsvét vasárnapja. Még csak szombat volt és az utolsó ráncokat is megigazították a szoknyákon, függönyökön, és minden máson, már amin volt ránc, és engedte magát igazgatni. Vasárnap nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, és nem varrtak. Seperni azért sem volt ildomos, merthogy így elsepernék a locsolókat. Nem hajtott ki sem a csorda, sem a csürhe, és nem fogtak be állatot sem.  Szeszélyes április, szokták mondani, és tartotta is magát ehhez, mert a napkelte hűvös széllel, a tiltás ellenére végig sepertette a Nádor utcát. Aztán egy napsütéses hózápor is borzolta a kedélyeket. Ilyenkor sokan jöttek Ausztriából, főleg Bécsből a rokonokat látogatni, vagy csak kirándulni. Gyakori volt a német szó a városban. Merthogy Fehérvár, a törökök kiüzetése után inkább német, mint magyar város volt. Stuhlweissenburg nosztalgiája még vonzotta a bécsi népet, és Mária Terézia éppen százhuszonnyolc éve alapított itt római katolikus püspökséget. A várost, már nagyobb részt magyarok lakják, de vannak itt németek is.  Ezek mind értenek magyarul, sőt, a gyermekeik, ezen nyelven már jobban beszélnek. Foglalatosságuk: mindennemű kézi mesterség. Szép számban találni posztósokat és pokrócosokat, földművelőket, és bortermesztőket. Szántóföldjei igen termékenyek, rétje sok; szőlőskertjei nagy kiterjedésűek, csinos mulató házakkal, de boruk a meleg pincék miatt nem állandó. A Gaja vize számos liszt és kalló malmot forgat. Országos vásárjai főképp szarvasmarhára, aztán lovakra és sertésekre nézve nagy fontosságúak. Szóval, érdemes idelátogatni, még távoli városokból is, a húsvéti ünnepekre.

Lőwy Henrik bécsi illetékességű mészárossegéd megfordult már párszor a városban, többnyire mulatozási céllal, és persze olyankor a lányok és asszonyok sem hagyták hidegen. De mit is érne egy mulatság fehérnép nélkül? Bakaszagú muri lenne az; szivarfüst, izzadtság meg pörkölt szagú. De egy lány illata, az olyan, mint a tavaszi föld illata. Azért érdemes eljönni ide. Nagy levelezésben voltak Piroskával, egy tűzrőlpattant menyecskével, akinek a szemei megbolondították Lőwy lelkét, és megcsapolták a pénztárcáját, mert hát Piroska ugyan nem volt könnyűvérű nőcske, de táncolni, mulatni igencsak szeretett. A mulatáshoz meg pénz kell, – amióta a pénzt feltalálták. A segéd uramnak, meg annyi nem nagyon volt, amennyi ennek a fekete szemű leányzónak a jóltartásához elegendő lett volna. Így esett meg, hogy a Fekete Sas szállóban ezt a napot azóta is "mezítlábas húsvétnak" hívják.

A segéd úr egy régi cimborájával, Gergics Jánossal érkezett a szombat reggeli vonattal az állomásra. Ivanics Márton a szálloda társas kocsijával ment értük és más szállóvendégekért. Gergics, későn kapott észbe a szállás foglalását illetően, így aztán csak a Ponty szállóban kapott szobát, míg Lőwy a Fekete Sasban. Hosszú az út Bécstől Székesfehérvárig még vonaton is, de a két barát elütötte az időt kártyajátékkal, amihez társakat is találtak. Lőwynek sosem volt túl nagy szerencséje a kártyában, annál inkább a szerelemben. A szálfa termetű izmos mészároslegényt kedvelték a lányok, és néha férjes asszonyok is szemet vetettek rá, aminek persze nem tudott ellenállni. Merthogy Lőwy nem volt se forradalmár, sem pedig ellenálló, így aztán többnyire a hölgyek kegyeire bízta magát. A hosszú úton valahogy a szerencséje is elfáradhatott, mert elég sokat veszített. Ezt enyhítendő, a magukkal hozott jófajta vörösborral igyekezett  a fájdalmát elnyomni. Ebbéli tevékenységében János a jóbarát is elég gyakran részt kért a „fájdalomcsillapítóból”. A Lajta menti kékfrankos aztán megtette a hatását, mert az utasokra váró Márton, a kocsis, halkan megjegyezte…

–Ahogy elnézem, az urakat, úgy látom, már nem szomjasok. – Ha probléma adódna útközben, akkor a kocsi takarításáért felárat kell fizetni, ami nem lesz kevés pénz. Úgyhogy, még most gondolják meg, hogy beszállnak, vagy inkább gyalogolnak.

–Kocsival megyünk és ne aggódjon, vigyázunk a drága borra, hogy ki ne lotyogjon belőlünk – mondák vidáman.

Aztán megfáradva az úttól és a bortól mindketten álomra hajtották a fejüket a szállodai szobáikban. Lőwy Henriket Piroska ébresztette.

–Henrik, Henrik, keljen fel! Megígérte, hogy együtt megyünk a feltámadási körmenetre!  Holnap húsvét, és maga meg részeg – nem szégyelli magát?! ,

–Már hogyne szégyelleném magam, amikor harminckilenc napja hősiesen böjtölök megállás nélkül!  Ma viszont elvesztettem a csatát. Meggyónom a bűnömet, drága Piroskám!

–Nekem ugyan ne gyónjon meg semmit, mert én azt hallani nem akarnám, ha józan lenne akkor sem. –  Öltözködjön, aztán menjünk a templomba!

Az esti misére még éppen odaértek, és Henrik úr a mise után megvallotta a bűneit. A bor hatására kicsit többet is, mint kellet volna, és részletesebben, mint kellett volna. Talán még a gyóntatófülke is elpirult, mire Henrik a részletes gyónással végzett.

–Menjél, fiam! – szólt a pap. Isten irgalmát kérem számodra. – A purgatórium tüze is kevés lesz a lelked megtisztításához.

Csendesen telt a vasárnap. Piroska kenyeret sütött és megszenteltette a pappal.  Aztán a lány meghívta a szüleihez ebédre Henriket, akinek nem nagyon fűlött hozzá a foga, mert ez, már majdnem olyan volt, mintha Piroska a jegyese lenne. Neki pedig, esze ágában sem volt még nősülni. Az ebéd a vártnál jobban sikerült. Késő délutánra járt az idő mikor visszaért a szállodába és átnézte a csomagjait, meg a pénztárcáját, hogy a következő pár napban mire is futja a pénzből. Csalódottan számolgatta a koronákat és megállapította, hogy jó esetben a szállodai számla fizetésére futja belőle, de a hétfői mulatságra már biztosan nem. Megfordult a fejében, hogy átmegy a Ponty szállóba a barátjához és kér tőle pár koronát kölcsön. De még azt sem adta vissza neki, amivel tartozik. Késő este volt, és tanácstalanul járkált a szobában, hogy mitévő legyen. Aztán úgy döntött, hogy mégiscsak átmegy, és kölcsönkér Gergicstől. Kilépett folyosóra, és akkor látta, hogy szebbnél szebb cipők sorakoznak az ajtók előtt, tisztításra várva. Gondolt egy merészet és az utazótáskájából kiöntötte az ágyra a saját holmiját, majd kiválasztotta a legjobb és legújabbnak kinéző cipőket, összesen hat párat. Aztán a nagy táskával elindult a Ponty Szállóba a barátjához.

A Nádor utcán haladt, amikor szembe jött vele egy spicces, jókedélyű társaság. Németül szólt hozzájuk, és azt a mesét adta elő, hogy elveszett a pénztárcája. Menne haza, de nincs miből megvenni a vonatjegyét. Szívesen eladná a két pár cipőjét, amelyektől ugyan nagyon nehezen válna meg, de most, szorult helyzetében, megtenné.

–Lássuk, milyenek azok a cipők!

Találomra kivett két pár cipőt a táskából. A társaság tagjai egymás kezébe adták, forgatták, nézegették a cipőket az utcai lámpák fényben. Aztán nagy alkudozás után húsz koronáért elkeltek a lopott cipők.

Szerencséje volt Henriknek, hogy a vevők italosak voltak, mert az egyik pár cipőbe egy hegedű is elfért volna, a másik, meg talán még Piroska lábára is szűk lenne. Ez már legyen az ő bajuk, gondolta. Sietett a barátjához a Ponty szállóba. János még nem feküdt le, hanem a szálló előtt az utcán szivarozott.

–Jó, hogy jöttél, már azt hittem hazamentél. – üdvözölte Gergics.

–Dehogy mentem, csak Piroska szüleinél voltam egész nap. Meghívtak ebédre.

–Te utazótáskával jársz ebédelni?

–Nem, nem, csak néhány dolgot hoztam az apjának Bécsből

–Ihatnánk valamit – javasolta Gergics.

Ennek nem szokott jó vége lenni máskor sem. Az útravalóként hozott Lajta menti vörösbor igencsak húzta János táskáit, így aztán a maradék nyakára hágtak. A reggeli zajokra ébredtek, a fotelban elgémberedett tagjaikat egyengetve.

–Na, én megyek, mert ma még mulatságba kell vigyem a Piroskát a Városmajorba.

Az étteremben rendelt egy erős kávét, és álmosan kevergette, amikor az asztalához leült egy férfi. Már kezdett volna felháborodni, hogy mi ez a pimaszság, hogy csak úgy, minden megkérdezés nélkül valaki merészel leülni hozzá.

–Osváth Sándor rendőr hadnagy vagyok!  Maradjon nyugton, ne csináljon botrányt. Óvatosan csatolja ki a táskáját!  Henrik kicsatolta, és a hadnagy belenézett.

–Ez csak négy pár, hol van a többi?

–Odaadtam Gergicsnek, a cimborámnak, de ő tegnap este visszament Bécsbe.

–Értem – mondta a hadnagy. 

Intett az étterem ajtajában álló férfinek, aki sietve az asztalhoz ment.

–Kukonya őrmester, kérje el a vendéglistát és ellenőrizze, hogy mikor jelentkezett ki Gergics János?

Aztán pár perc múlva visszajött Kukonya őrmester és mellette állt Gergics. Így aztán a két cimborát bekísérték a kapitányságra. Hosszú kihallgatás következett külön – külön, majd a folyosón egy rendőr kíséretében megjelent Piroska is.  Leült a padra, és kettejük közé, a lányt kísérő rendőr is. A lány átszólt a rendőr háta mögött.

–Mit csináltál, te szerencsétlen? – kérdezte.

–Nem vegzáljuk a gyanúsítottat! –szólt rá szigorúan a rendőr

Henrik hallgatott és bambán nézett maga elé. Aztán kijött Gergics és bement a lány az irodába. Rövid kihallgatás után kilépett a tiszt az ajtón, és mellette Piroska.

–Gergics úr és a hölgy elmehet!  Lőwy Henriket kísérje a fogdába.

 

Lőwy jobbra ment az őrrel, Gergics és Piroska pedig balra. A hosszú folyosó visszhangzott a cipők kopogásától. Henrik még hallotta…

–János, elkísérne a városmajori bálba?

–Nagyon szívesen!