Kosztolányi Mária: Örökségeim
Örökségeim
tél volt akkor is szél fújt hó esett
Nagyapám kucsmáján fehérlett a hideg
megült bajuszán a lehelet bársonya
én voltam vagy a tél ki mosolyt csalt oda
kétszer melegedtem mondta nevetve
és kisbaltáját a sarokba tette
örökségem lett az erdő és az élet
éveim
mint a föld egyre többet érnek
könnyű
hisz lányhitem erős vállad tartja
tél
szagú fák között sétálunk alatta
óriás
lépteid átérnek léptemen
s én
nyomodba érni próbálok szüntelen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése