Van egy szó, amelyet az elmúlt hónapokban túl sokszor hallottam. Többször, mint amennyiszer szerettem volna. „Óellenzéki.”
Egyetlen szó és egyetlen címke. És hirtelen eltűnik mögüle tizenhat évnyi munka, több ezer tüntetés, számtalan aláírásgyűjtés, fórum, utcai beszélgetés, viták családi asztaloknál, elveszített barátságok, munkahelyi konfliktusok, karaktergyilkosságok. Mintha mindez soha nem is létezett volna.
Pedig létezett, csak sokan már nem akarnak emlékezni rá.
Volt idő, amikor nem volt TISZA Párt. Nem volt Magyar Péter. Nem volt remény arra, hogy a rendszer valóban meginoghat. Mégis voltak emberek, akik akkor is kiálltak. Nem azért, mert ezért fizetést kaptak. Nem azért, mert politikai karriert építettek. Hanem mert hittek abban, hogy egyszer Magyarország újra olyan ország lesz, ahol nem a kapcsolatok, hanem a teljesítmény számít.
Ezeket az embereket ma a politikai vezetés egyetlen szóval intézi el, „óellenzékiek.”
Különös szó ez, mert aki tizenhat évig a NER ellen dolgozott, arra könnyű rányomni ezt a bélyeget. Aki viszont éveken át a rendszer része volt, arra gyakran azt mondjuk: megváltozott, adjunk neki új esélyt.
Én valóban hiszek abban, hogy az ember változhat, de akkor ugyanazzal a mércével mérjünk mindenkit. Ne legyen könnyebb megbocsátani annak, aki a rendszer működtetésében vett részt, mint elfogadni azt, aki következetesen ellene dolgozott.
A TISZA sikere történelmi lehetőség volt, de kérem, hogy ne írjuk át a történelmet.
Sokan azt hiszik, hogy akik Magyar Péter mellé álltak, azok egyik napról a másikra jobboldaliak lettek. Hogy hirtelen konzervatív keresztényekké váltak. Mintha a politikai identitás egy kabát volna, amelyet reggel lecserél az ember.
Nem, mi nem lettünk mások, mi ugyanazok maradtunk.
Baloldaliak, liberálisok, zöldek, konzervatívok, kiábrándult fideszesek és párton kívüliek. Különböző emberek, különböző világnézettel. Csak egy dologban értettünk egyet. Abban, hogy Orbán rendszerének véget kell vetni.
Ez nem ideológiai házasság, ez történelmi szövetség volt.
Sokan elfelejtik, hogy a TISZA választási eredménye nem egyetlen politikai tábor győzelme volt. Az a több millió szavazó nem ugyanazt gondolta a világról. Nem ugyanazt gondolta az adókról, a vallásról, a családpolitikáról vagy Európáról. Egyetlen közös célja volt leváltani Orbán Viktor rendszerét.
Aki ezt a sokszínű közösséget ma egyszerűen "óellenzékinek" nevezi, az nemcsak embereket sért meg, hanem a saját választóit, a saját pártját kezdi el darabolni.
Ez veszélyes játék, mert egy demokratikus országot nem lehet zárt közösségből felépíteni.
A rendszerváltások soha nem úgy születnek, hogy mindenki egyforma lesz. Éppen ellenkezőleg. Attól sikeresek, hogy nagyon különböző emberek képesek közös minimumot találni.
Ez történt 1989-ben is, aki még emlékszik rá. És ez történt most is. Nem lettünk jobboldaliak. Nem lettünk konzervatív keresztények. Nem tagadtuk meg azt sem, akik korábban voltunk.
Csak felismertük, hogy Magyarország érdeke fontosabb, mint a saját politikai identitásunk.
Ezért álltunk Magyar Péter mellé. Nem azért, hogy holnap bennünket nevezzenek a probléma részének. A politika egyik legnagyobb tévedése mindig az volt, amikor elhitte, hogy egy választási győzelem után már nincs szüksége azokra, akik odasegítették. Pedig a választást nem egy ember nyeri meg, hanem milliók.
Ha ezek közül akár csak néhány százezren azt érzik, hogy már nincs rájuk szükség, abból előbb-utóbb csalódás lesz. A csalódásból pedig közöny. A közöny pedig a demokrácia legveszélyesebb ellensége. Nem a TISZA ellen beszélek. Éppen ellenkezőleg. Azért szólok, mert szeretném, hogy sikerüljön.
Aki figyelmeztet, az nem ellenség. Sokszor éppen ő az utolsó barát, aki még őszintén el meri mondani, hogy merre vezet az út. A valódi rendszerváltás nem ott kezdődik, hogy új emberek ülnek a régi székekbe.
Hanem ott, ahol végre mindenkit ugyanazzal a mércével mérünk. A múltja legyen bár fideszes vagy ellenzéki, mert a jövőt nem a címkék fogják felépíteni.
Hanem az emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése