Éppen egy Táncsics utcai társbérletben laktunk , egy sokszobás, nyikorgó padlójú lakásban, ahol három család osztozott a konyhán, a fürdőn és a pletykákon. Mi, a Tölgyesiék és a Háromszékiék. A Háromszéki néni és János bácsi Erdélyből jöttek, és olyan szeretettel meséltek Székelyudvarhelyről, mintha minden este hazalátogatnának gondolatban.
Néha behívtak a konyhájukba, a kezembe nyomtak egy friss, meleg pogácsát, én pedig leültem, és már kezdődött is a mese. János bácsi sosem hagyta ki a lehetőséget, hogy egy történetet elmondjon. Most elmesélem nektek azt, amit akkor hallottam.
A vihar Bikafalván
Az úgy volt, hogy Bikafalván olyan vihar kerekedett, hogy még a templomtorony is megrázkódott. Bodor Áron, János bácsi sógora, épp a csicsókaföld közepén kapált, amikor a ferde-fenekű szél úgy nekirontott, hogy majdnem hanyatt lökte.
A por úgy kavargott körülötte, mintha az ördög maga seperné a határt.
– A Jóisten áldja meg, legalább meglocsolja a csicsókát – morogta Áron, és a tarisznyából előhúzott maradék pálinkát egy szuszra lenyelte.
Mire hazaért, nadrágszárából csorgott a víz, csizmája bokáig sáros volt. A tornácon alig kezdte vakarászni a sarat, máris elébe ugrott a kamasz kuvasz, Hattyú, és két lábra állva képen nyalta.
– Az anyád jóistenit, Hattyú! Nem vagyok elég sáros, te is rám segítesz? – förmedt rá, de a kutya csak még jobban csóválta a farkát.
Az ebéd hiánya
Áron benyitott a konyhába, mélyet szippantott, de semmi illat. Se leves, se pörkölt, se pirított hagyma.
– Csak nincs valami baj az asszonnyal? – morfondírozott.
Ekkor megjelent Sára a szobaajtóban, karba tett kézzel.
– Nincs ebéd, asszony? – kérdezte Áron.
– Csak nem gondolja kend, hogy bőrig ázzak egy tál meleg ételért?
Áron nem szólt. Kiment a kútra, megtöltötte a favödröt, és egy mozdulattal nyakon öntötte vele Sárát.
– Megbolondult kend? – visított az asszony. – Csurom víz lettem!
– Most már vizes vagy. Kimehetsz a kútra esőben is.
Sára végül főzött, de néhány nap múlva csúnyán köhögni kezdett. Áron már bánta a dolgot, de bocsánatot nem kért – olyan ember volt, aki inkább elmegy a doktorhoz, mint hogy kimondja azt a két szót.
A doktor és a tehén
A doktor meghallgatta Áron panaszát, majd felírt egy gyógyszert Sárának.
– Jó, hogy jött – mondta. – Nekem meg a tehénkével van bajom. Sántít szegény.
– Ha nincs láb, nincs ló – bólogatott Áron. – A tehénre is igaz. Elviszem legelőre, majd helyrejön.
Így is lett. A tehén meggyógyult, Sára is jobban lett, Áron pedig elindult visszavinni a jószágot a doktorhoz.
Az utca feléig sem jutott, amikor az egyik szomszéd leszólította:
– Áron, hova viszi azt a tehenet?
– Az orvoshoz.
– Beteg az a tehén?
– Nem beteg.
– Nem ad elég tejet?
– Húsz litert tejel mindennap.
– Nem borjadzik?
– A tavasszal hármat is borjadzott.
– Akkor mi a fenének viszi az orvoshoz?
– Mert az övé.
A beszélgetés itt véget is ért. Minek folytatni?
A vonatút és a dáma
Áron csereberélni indult Érmihályfalvára, ahogy szokott. A vonaton talált egy fülkét, ahol csak egy idős házaspár ült. Később egy elegáns hölgy is beült melléjük, olyan illattal, hogy Áron orra azonnal felkapta.
– Szabad kérdeznem, mi ez az illat? – fordult felé.
A nő végigmérte, ajkát biggyesztve.
– Vintage Christian Dior Fahrenheit parfüm. Tizenötezer forint volt.
– Ühüm – mondta Áron, és ezzel le is zárta a társalgást.
Később, amikor már csak ketten maradtak a fülkében, Áron oldalra dőlt, és eleresztett egy húsz másodperces, sunyi, lapos pukit. Ő maga is meglepődött rajta.
A hölgy könnyezve kapkodta a levegőt.
– Jézusom, mi ez a szag?
– Tarkabab Érmihályfalváról – felelte Áron. – Fél kiló nyolc lej. De nekem csicsókáért adta a Józsi.
A dáma a következő megállónál leszállt.
A nagy ötlet
Áron hazafelé azon gondolkodott, hogy ha jön majd a gyerek – aki vagy Sára, vagy Áron lesz, mert náluk így szokás –, akkor már nem lesz módjuk nagyvilági dolgokra. Úgy döntött, elviszi Sárát egy elegáns helyre, ahol a dámák illegetik magukat.
Meg is találta: a Gyulafehérvár melletti golfpályát.
– Sára, pakolj, holnap indulunk – mondta.
A szálloda gyönyörű volt, a golfpálya hatvan hektáron terült el. Másnap bejelentkeztek golfozni.
– Még sose golfoztam – mondta Áron az edzőnek. – Mit kell csinálnom?
– A labdát úgy kell megütnie, hogy afelé a zászló felé menjen.
Áron tüzér volt a katonaságnál. Felmérte a távolságot, lendített, és a labda végigrepült a pálya felett, két centivel a lyuk előtt ért földet.
– És most? – kérdezte.
– Bele kell ütni a lyukba – mondta az elképedt edző.
– Hát, ezt előbb is mondhatta volna.
A mese vége
Háromszéki bácsi itt fejezte be a történetet.
Én pedig csak ültem, a pogácsa morzsáit szedegettem, és arra gondoltam:
ilyen emberek, ilyen történetek között éltem. Milyen jó, hogy tovább lehet mesélni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése