Nehrer György: Tolvaj tanoncok

Van még néhány rövid történetem ami a Fehérvári capriccio c. könyvemből  kimaradt. Ezeket most apránként közzéteszem. Nyomtatott könyv már nem lesz belőle, de e-könyvként lehet, hogy egyszer  feldolgozom.

 1885 nyarán különös dolgok történtek Székesfehérváron a Fekete-sas utcai üzletek körül, ahol a városka polgárai rendszerint beszerzik mindennapi szükségleteiket. Grosz József, a közismert üveges és edénykereskedő, aki már évek óta ugyanazon a helyen vezette boltját, egy ideje különös hiányokat észlelt az árukészletében. Először csak apró dolgok tűntek el – egy-egy pohár, tányér, kisebb üvegcikkek. Ám a lopások hamarosan gyakoribbá váltak, és egy napon egy egész doboznyi porcelánkészlet tűnt el  nyomtalanul. Grosz József tudta, hogy itt már nem véletlenről van szó; valakik módszeresen dézsmálják a portékáját.

Bár sok mindent látott már, mégis úgy döntött, ideje a rendőrség segítségét kérni. Szamosvári főhadnagy, komoly és megbízható ember hírében állt, így Grosz biztos volt benne, hogy az enyves kezűek hamarosan lebuknak. A nyomozás megkezdődött, és a rendőrség napokig figyelte az üzletet, de eleinte semmilyen mozgást nem észleltek. Egyik éjszaka azonban, ahogy az utca elcsendesedett, a rejtélyes árnyak ismét megjelentek...

Mint később kiderült, a tolvajok nem idegenek voltak: a Fekete-sas utcai koporsókészítő három tanonca és a szomszédos műhely egy inasa, név szerint Varga Lajos, Virág Ignácz, Friedrich Ferencz és Ekhard János. A fiatal suhancok alig múltak tizennégy évesek, de már a környék minden csínytevésében benne voltak. Kezdetben csak kis tréfa volt számukra a lopás, de hamarosan különös ügyességre tettek szert a szűk pinceablakon való csempészésben.

Módszerük egyszerű, de hatásos volt: minden este, mikor a bolt bezárt, és a környéken már senki sem járt, a fiúk a pinceablakhoz osontak, amely az utcára nyílt. Lefeszítették az ócska vaspántot, majd előkerült az a furcsa eszköz, amit maguk eszkábáltak össze: egy hosszú bot, melynek végére kampós szeget vertek. Ezzel a bottal könnyedén kiemeltek egy-egy becsomagolt edénykészletet, amit aztán elrejtettek, hogy később értékesítsék a portékát.

Egyik este azonban pechük volt. A rendőrség megneszelte az újabb kísérletet, és a fiúk éppen akkor készültek újra betörni, mikor Szamosvári főhadnagy és néhány embere lesben állt.  A suhancok ügyet sem vetettek a körülöttük uralkodó gyanús csendre, hiszen úgy hitték, ügyes trükkjüket senki sem vette észre. De mikor az első csomag éppen kibukkant a pinceablakon, a kapitány parancsára a rendőrök lecsaptak rájuk.

Az elfogás pillanatában a fiatal tolvajok teljesen megdermedtek. Azonnal bevallottak mindent a rendőrségnek, már az első szóra. Szamosvári főhadnagy egy pillanatra elmosolyodott a fiatalok őszinte zavarodottságán, de kötelességtudóan elvitte őket a fogdába, ahol egyelőre hűvösre kerültek. Az ügy gyorsan elterjedt a városban, és a Fekete-sas utcai tolvaj tanoncok története hamarosan szóbeszéddé vált. A kocsmákban, az utcán és a piacokon csak róluk beszéltek: ki-ki másként értékelte a csínytevést, egyesek szigorú büntetést követeltek, míg mások csak nevetve vállat vontak, mondván, hogy fiatalok csíntevése még nem a világ vége.

Az eset után a fiúk szüleit behívták, és komoly szavakkal intették őket, hogy többé ne engedjék őket hasonló kalandokba. Grosz József végül visszakapta a legtöbb eltűnt portékát, és megbocsátást tanúsított a fiatalokkal szemben, látva, hogy az eset nemcsak őket, hanem egész családjukat is megrendítette. Aznap este a városka csendben aludt, és a Fekete-sas utcában most már valóban nyugodt lett az éjszaka.

A  tolvaj tanoncok kalandjai így zárultak, és bár nem váltak hírhedt bűnözőkké, történetük évekig élénk emlékként maradt fenn a város lakói között, akik mindegyikükön keresztül egy kicsit saját fiatalságuk csínytevéseire emlékeztek vissza. Azt mondják, hogy később Varga Lajos és társai szorgalmas iparosok lettek, akik immár becsületesen éltek, és gyakran mosolyogva emlegették baráti körben, hogy egyszer ők is enyves kezekkel kezdték.