Nehrer György: Árad a Tisza

 

 

Szépíróként ez egy kicsit furcsa terep számomra, mivel ritkán szoktam írni konkrét pártokról. Közösségi médiában hosszabb, rövidebb bejegyzéseim viszont gyakran előfordulnak ebben a témában. Február óta követem Magyar Pétert a közösségi média minden felületén, a YouTube-tól a Facebookig.

 Azt már többször és több helyen is leírtam, hogy belőlem hiányzik a pártokhoz és pártvezérekhez kötődő, manapság szinte kötelezően elvárt alázat és rajongás. Én erre képtelen vagyok. Ezért aztán anno kiutáltak az úttörőcsapatból, a KISZ-ből és a pártból is. Az utóbbiban megtagadtam a tagdíjfizetést, mondván, hogy fizessen az, aki egyetért veletek. Talán két vagy három évig rontottam a levegőt az államigazgatás pártszervezetében, mire nagy nehezen, 1986-ban kizártak. Megvallom, nem éltem meg traumaként, inkább sajnálattal azok iránt, akik maradtak. Nos, ilyen az én viszonyom a pártokhoz. Mindez persze nem tart vissza attól, hogy egyes pártok tevékenységét támogassam. Nem anyagilag, hanem csak a számomra szimpatikus dolgok mentén, de szavazni mindig csak balra szavaztam. Ennek ellenére a szájhagyomány szerint voltam én már komcsi, libsi, MDF-es köcsög, Fideszbérenc, Gyurcsányista DK-s, legutóbb pedig mocskos CIA ügynök. Igazából ez az utóbbi tetszett eddig a legjobban. Szóval hozzászoktam a rám aggatott jelzőkhöz. Na kéremszépen, most éppen Tiszás vagyok. Nem azért, mert annyira szeretem az alapítókat, hanem azért, mert elegem lett abból, hogy a magyar kormány lassan, de biztosan kiszorítja a szuszt mindenkiből, aki nem úgy gondolkodik a politikáról, gazdaságról, gazdagságról nem is beszélve, mint ők. Szóval besokaltam, de nem most, hanem úgy 2014 tájékán. Elsősorban az egyre impotensebb ellenzéki pártoktól, akik a tömegekkel a minimális hangnemet sem találják meg – immár tizennégy éve. Úgy gondoltam, hogy már vártam eleget rájuk. Szóval most Tisza! De én nem áradozom róluk, sem Magyar Péterről, mert mint már fentebb említettem, belőlem hiányoznak a szeretet és tisztelet túlcsordulására jellemző tulajdonságok. Bizonyára ez azért van így, mert valahogy nem úgy alakult gyerekkorom, ahogyan annak kellett volna, vagy csak egyszerűen én ilyen vagyok genetikailag. Talán jobb is ez így, mert ez sok csalódástól megkímélt az eltelt hét évtizedben. Mint ahogy eddig, most is néhány lépés távolságból szemlélem az eseményeket és a párt prominens alakjait. Vegyes érzések nem dúlnak a lelkemben, csupán a bennem szunnyadó kétely, és a tapasztalat néha felkapja a fejét, mert bevillannak olyan képek, mintha ezt egyszer már átéltem volna. Ez nem az a déjá vu érzés, ami néha előjön mindenkiben, hanem nagyon is konkrét képek, és már-már feledésbe merült, de megélt események. Igaz, más és más szereplőkkel, viszont a feeling ugyanaz. Most visszamehetnénk a történelmi múltba, és szemlézhetnénk a politikusainkat Kádár Jánostól napjainkig. Elővehetném az összes politikai szereplő pályafutásának történetét, de ez felesleges lenne, mert Kádárt kivéve mindegyikük életpályájában annyi cikk-cakk volt, mint egy nyári villámlásban. Ennek dokumentálásához se kedvem, se tinta a tollamban nincs, hogy leírjam. Talán érdemes lenne ezzel is foglalkozni valakinek. Igaz, néhány „elvetemült” embert kivéve nem hinném, hogy sokan olvasgatnának ilyesmit. Pedig azoknak egyáltalán nem ártana, akik manapság Magyar Pétert „istenítik” Pont olyan képek vannak a fejemben, amikor a tömeg ugyanígy tömjénezte a fiatal Orbán Viktort. Csakhogy: nekem az is bevillan, hogy honnan, és hová jutott el a miniszterelnök Azt megértem, hogy a mai fiatalok ugyanazt teszik, mint mi, harmincnégy évvel ezelőtt. Az ifjúságnak mindig kell a siker, mert az ifjúság az mindig forradalmi lelkületű, és változást akar. Az idősebb generációnak meg az a dolga, hogy az ifjúságot figyelmeztesse arra, hogy a lila köd a szemük előtt a szerelemben gyakran előforduló dolog, de ez; sem a politikában, sem a szerelemben nem kifizetődő, mert gyötrelmes évtizedekbe szaladhat bele az ember.  Február óta itt vagyok Magyar Péterrel és a Tiszával, illetve néha nem, mert igyekszem kerülni a konfliktusokat, ezért inkább kilépek a közösségi oldalról. Ennek ellenére egyetértek a célokkal és a felvázolt jövőképpel is. Néha a csoport működésével nem értek egyet. Az önkontroll nélküli lelkesedés és a „vezérfényezés” sok. Az is sok, hogy a csoportban jelenlévők képtelenek feldolgozni az építő jellegű, nem ellenséges kritikát. Minden kritika támadás a szeretett vezér ellen. Ez egy nagyon rossz irány, mert pontosan ez a tömegpszichózis képes rossz irányba formálni azt, akitől higgadt és megfontolt döntéseket és cselekedeteket vár a tömeg. Akikből majd ugyanilyen vehemenciával fog kitörni a gyűlölet, amikor valami miatt kiszeret az "istenített vezérből." A vezetők személyiségtorzulása többnyire külső, néhány esetben belső értékrendi hibák hatására jön létre. Arra szeretném csupán felhívni a figyelmét ezzel a kis firkával mindenkinek, hogy a politikai változás igénye ne sodorja magával a józan ítélőképességünket. Úgy gondolom, hogy lehet lelkesedni egy politikus iránt, lehet kedvelni, mint embert, lehet abba az irányba menni, amit kijelölt. Egy dolgot nem lehet: önkontroll és gondolkodás nélkül tenni mindezt.

Bárki beléphet a csoportba, aki szimpatizál a Tisza Párttal! Aki kedvet érez hozzá, csak kattintson rá a képre és csatlakozzon hozzánk!