A régi Kerekerdő mélyén, ahol
a fák ősi bölcsességgel hajoltak egymás felé, három különleges lény élt. Prikulics a kobold, a Rézfaszú bagoly a bölcs madár,
és a Vasorrú bába. Bár mindegyikük különálló jellem volt, a sorsukat egy különleges
kötelék kapcsolta össze.
Prikulics,
a
kis kobold mindig is vágyott a kalandokra és titkokra. Az erdő mélyén élt, egy
kis kunyhóban, ahol reggeltől estig böngészte a mesekönyveket, kutatott
varázslatok után, és kíváncsian figyelte az erdő rejtelmeit. Ha jókedvében volt
akkor néha farkassá változott, majd az erdőben békésen gombászó embereket
tépett szét. Az egyik ilyen szép napon, amikor egy csúnya szakállas férfi elfogyasztása után éppen a száját nyalogatta, észrevett a széttépett kabát zsebében egy
ősi térképet. Gyorsan visszaváltozott Prikuliccsá és elkezdte tanulmányozni a
térképen lévő rejtélyes jeleket, amikoris a térkép megszólalt és azt ígérte, hogy az államkincstár titkos helyén őrzött varázslatos gyöngy nyomára vezeti, amely a tulajdonosa számára óriási lehetőségeket
nyithat meg. A kobold gonosz szíve nagyot dobbant, és tudta, hogy ezt a kincset nem
engedheti ki a kezei közül. Azonnal összegyűjtötte a könyveket, amikben a
varázslatokkal kapcsolatos tudását tárolta. Úgy döntött, hogy egyedül
vállalkozik a kincsvadászatra, hiszen ő volt az erdő legügyesebb és
legmerészebb koboldja. Követve a térkép utasításait Prikulics, elindult az erdő
mélyére. Áthaladt annak sűrű bozótjain, felmászott a hegyekre és leereszkedett
a mély barlangokba. Mindez rengeteg időbe tellett, de nem adta fel, mert a
kíváncsiság és a vágy vezérelte, hogy megtalálja a rejtélyes kincset.
Végül,
egy kristálytiszta patak partján, ahol a napfény sugarai átszűrődtek a lombok
között, Prikulics rátalált a titkos barlang bejáratára. A térkép azt sugallta,
hogy a kincs a barlang mélyén várja.
Belépett a barlangba, és a
sötétség közepén haladt előre. Egyre jobban nőtt benne félelem és az izgalom, ahogy közeledett a
rejtett kincs felé. Végül, egy hatalmas, világító gyöngy ragyogott előtte.
Prikulics azonnal tudta, hogy megtalálta a kincset, amit annyira vágyott. Ám
amikor kinyúlt érte, a gyöngy hirtelen felcsillant, és egy misztikus varázslat
által elrepült előle. Prikulics meglepődött, de nem adta fel. Tudta, hogy a
varázslatokat meg kell érteni és irányítani kell, hogy elérje, amit akar. Hátizsákjából
előszedte a varázskönyveit és napokon át gondosan tanulmányozta őket, de nem tudta
megoldani a feladatot. Aztán nagyon álmos lett. Mivel széttépni való nem járt
arra, így lefeküdt éhesen és elaludt a barlang előtt.
Az erdő mélyén, egy magas tölgyfa ágán ült
a Rézfaszú bagoly, a bölcsek madara. Rézszínű tollai különlegessé tették, és a
bölcsesség ereje sugárzott a tekintetéből. A bagoly mindig nyugodt és
mély gondolatokba merült az erdő titkainak és misztériumainak kutatása közben. A
többi erdőlakó gyakran fordult hozzá tanácsért, mert tudása mély és megfontolt
volt. Mindenki tisztelettel viseltetett iránta, hiszen nem csak a tudása, hanem
a szerénység és megértés is áradt
belőle.
Egy napon egy fiatal nyúl, Pomperke, eltévedt az erdőben. Fáradtan és elkeseredetten bolyongott, amikor végre
meglátta a baglyot az ágon ülve.
– Pomperke, mit keresel ebben
az erdőben? – kérdezte a bagoly.
A nyúl ijedten ugrott hátra,
majd felkiáltott:
– Rézfaszú bagoly, segíts
nekem! Elvesztem és nem találom az utat haza.
A bagoly leereszkedett
a tölgyfa ágáról és a nyúl mellé telepedett.
– Ne aggódj Pomperke, segítek
neked megtalálni az utat. Csak figyelj rám, és kövess engem.
A bagoly vezetésével
Pomperke elindult az erdőben. A bölcsek madara lassan és óvatosan vezette a
nyulat, és közben bölcs szavakkal táplálta a fiatal lélekét.
– Minden kihívás, amivel
szembesülsz, lehetőség a tanulásra. Ne félj a nehézségektől, hanem tanulj
belőlük, és fejlődj általuk – mondta a bagoly.
Pomperke hallgatta a bölcsek
madarát és elkezdte érteni, hogy az útközben megszerzett tapasztalatok
fontosak lehetnek az ő fejlődésében. Lassan elengedte a félelmét és bízott abban,
hogy a bagoly segít neki megtalálni a helyes utat. Ahogy haladtak
előre, a bagoly megmutatta Pomperkének azokat a jellegzetes tájékozódási
pontokat, amelyek segíthetnek eligazodni az erdőben. Pomperke figyelt és
megjegyezte ezeket az útmutatókat, hogy legközelebb már…
A Rézfaszú bagoly nagyot
csuklott, mert Pomperke bal hátsó lába nehezen akart lecsúszni a torkán. Most,
hogy már tele volt a hasa, ő is elálmosodott. Körbenézett és éppen ott volt egy
barlang, amiben nyugodtan megpihenhet. Repült a barlang sötétjében és elért
egészen a fényesen világító gyöngyig. Le akarta venni a díszes állványról, de
eltűnt előle, Egy darabig kergette, aztán elunta, mert ki a fenének van kedve
teli hassal fogócskázni egy gyönggyel. Kirepült a barlangból és meglátta
Prikulicsot, aki ott horkolt egy bokor tövében, feje alatt a hátizsák. Lefeküdt
mellé és már ketten horkoltak.
Egyszer régen, egy kicsinyke
faluban élt egy lány, Lili. Lili, egy kedves és álmodozó lélek volt, aki mindig
is vonzódott a mesék és a varázslatok világához. Egy nap, ahogy sétált a falu
piacterén, meglátott egy színes bódét, amely tele volt különleges tárgyakkal és
rejtélyes dolgokkal. Kíváncsisága nem engedte továbbmenni, ezért belépett a
bódéba. A belső részen egy kedves, idős nő várta, akinek hosszú, hófehér haja
volt, és vasorrú maszkot viselt az arcán. A nő neve Vasorrú bába volt, aki híres az egész vidéken a varázslatos képességeiről.
Lili izgatottan lépett
közelebb, és beszélgetésbe elegyedett vele. A bába elmesélte neki, hogy ő az
utolsó a Vasorrúak törzséből, egy ősi varázslatos népcsoportból, akik híresek
a bölcsességükről és gyógyító erejükről. Azonban a Vasorrúak száma jelentősen
csökkent az utóbbi időben mert az évek során mind elmentek Londonba mosogatni,
vagy pizzafutárnak. Mostanra ő maradt a Vasorrú nemzetség utolsó képviselője.
Lili lenyűgözve hallgatta a
Vasorrú bába meséjét, és kifejezte a vágyát, hogy megtanulja a varázslatot és a
gyógyítást tőle. A bába elmosolyodott, és úgy döntött, hogy átadja Lilinek a
tudását és örökségét.
Elkezdődött Lili és a Vasorrú bába közös időszaka. Lili minden nap tanult valamit a bábától. Megfigyelte, hogyan
készíti a varázslatos füveket és kenőcsöket. Megtanulta az ősi varázsigéket és
gyógyító technikákat is. Az idő múlásával Lili egyre ügyesebbé vált, és
felfedezte a belső erejét is, amely segített neki a gyógyításban és a varázslatokban.
Egy napon, amikor Lili és a Vasorrú bába együtt sétáltak a falu melletti erdőben,
meghallottak egy szomorú és fájdalmas vonyítást. Követték a hangot. Egy
tisztásra értek, ahol egy sebesült farkas feküdt. A farkas nagy fájdalmában már csak nyöszörgött. Lili érezte, hogy most neki kell segítenie. A Vasorrú Bába
bátorítására aztán Lili összpontosított, és varázsigével egy pillanat alatt
meggyógyította a farkast. A farkas tisztelettudóan megköszönte a segítséget. Mivel elég régóta feküdt ott betegen, és
a gyomra is korgott már, gyorsan bekapta Lilit, akinek annyi ideje sem volt,
hogy megigazítsa a kis piros masnit a hajában. Aztán valahogy a masni rátekeredett
Lilike varázspálcikájára, és a farkas nagy kínok között megfulladt. A Vasorrú bába nem lépet közbe, mert valami hasonló történetre
emlékezett egy másik meséből. A mesék azok komoly dolgok, abba nem lehet csak úgy
beleavatkozni. Miután a farkas teljesen kimúlt, levette róla a nyomkövető
nyakörvet és a közeli patakba dobta, aztán szép komótosan megnyúzta. A bundáját
majd eladja a faluban. Ha nem viszik, jó lesz ágyelőnek szőnyeg helyett. A
Vasorrú bába is elfáradt a nagy munkában. Messze voltak már a falutól, így ő is
keresett egy helyet, ahol álomra hajthatná a fejét. Amint jobban körbenézett
meglátta a barlang bejáratát. Gyertyát gyújtott és óvatosan elsétált a hatalmas
gyöngyig. Próbálta levenni az oszlopról, de mindig elrepült, amint a közelébe
ért. Azt gondolta, hogy majd rádobja a farkasbőrt és megszerzi a gyöngyöt, de
az mindig ügyesebb volt. Aztán elunta a próbálkozást és kiment a barlangból.
Akkor hallotta meg, hogy már ketten is éktelenül horkolnak egy bokor tövében.
Ledobta a farkasbőrt, melléjük feküdt, és
most már hárman húzták a lóbőrt.
Éjszaka, aztán nagy vihar
kerekedett. Villámlás és mennydörgés, majd az eső is eleredt, csak itt, az Öreghegyen
nem volt egy csepp sem, - hogy a fene vigye el a jó dolgát. Mindenesetre a három vándor
felébredt és bemenekültek a barlangba. Ha már ott voltak mindhárman, gyorsan
megbeszélték a fénylő gyöngy dolgát. Alkudoztak egy darabig, hogy kinek mekkora
rész jár a zsákmányból. Nagy huzavona után megegyeztek, hogy beviszik a BÁV-hoz
és a pénzen megosztoznak. Haditervet készítettek, hogyan tudnák elkapni a
repkedő gyöngyöt. Úgy döntöttek, hogy hárman szép lassan közrefogják, és
bármelyik irányba próbálna megszökni mindenképpen elkapják. Így is tettek és a
gyöngy már nem tudta kicselezni a három, minden hájjal megkent rémet. Már
fogták erősen a halványan pislákoló gyöngyöt és hangosan morfondíroztak azon,
hogy ki, és mire fogja költeni a pénzét. Az utolsó erejével megszólalt a gyöngy.
Segítség! Ez közpénz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése