Háromszéki bácsi felesége
éppen mákostésztát készített, ami az én nagy kedvencem volt mindig. Aztán a
Lujza néni meglátott; tán akkor, amikor
a mákot darálta, hogy leselkedek a résnyire nyitott ajtójuk előtt.
– Na,
gyere csak be – neked is jut egy tányér mákostészta, ha segítesz a mákot
megdarálni.
Már hogyne segítettem volna. De, aki még emlékszik rá, hogy milyen is volt
régen, nagyon régen úgy hatvan éve a mákdaráló, az tudja, hogy bizony az nem
női munka volt, mert még a férfiemberről is szakadt a víz, hát még rólam tíz éves gyerekről. Persze, a mákdaráló sem volt
fiatal, talán még a háború előtt gyártották Salgótarjánban. Szóval tekertem, ahogy csak bírtam, és Lujza néni bíztatott, hogy már csak tízszer annyi van
vissza, mint amennyi mák a tányéron
volt.
– Akkor ma nem lesz
mákostészta evés -jegyeztem meg.
– Dehogynem, csak hajtsad!
Aztán megjött a felmentő sereg
helyett Háromszéki bácsi a munkából és
átvette a darálás nemes feladatát, amihez
amúgy sem ragaszkodtam annyira, mint a mákostésztához.
Miután megettük a tésztát, és teli hassal ültünk az aszatlnál, úgy látszik János bácsinak is könnyebben ment így a mesélés.
Amikor én annyi idős voltam,
mint te…
– Mennyi idős vagy?
– Tízéves.
Szóval, amikor én tízéves
voltam, mint te, akkor nyaranta a
nagyapámnál nyaraltam, de leginkább dolgoztam, mert elkelt a segítség. A
szüleim is gyakran jöttek mert Homoródremete az nincs túl messze
Székelyudvarhelytől. Tíz kilométerre talán. Akkoriban nem volt se autó, se busz.
Gyalog jöttek, aztán gyalog mentek haza is, felpakolva élelemmel, amire városon
szüksége van az embernek. Na, itt
ismerkedtem én meg a Márton Ernő bátyámmal, aki akár a dédöregapám is lehetett
volna, mert azon a nyáron töltötte be a századik esztendőt. Még dolgozgatott a
ház körül, meg néha elment a kocsmába is egy-egy fröccsre, nem mintha otthon
nem lett volna mit innia. A kocsma az más. Ott nemcsak ittak, mint manapság,
hanem beszélgettek is, de olyan is volt,
hogy színdarabot játszottak a falusiak maguknak. Ernő bácsi születésnapján
augusztus végén, már pontosan nem tudom,
hogy melyik napon… Szent István után, az biztos… Jött hozzá újságíró Székelyudvarhelyről
lovaskocsival. Egy nagy bőrtáska volt
nála, de abban csak egy jegyzetfüzet meg egy ceruza volt. Tudom, mert
belelestem. Mindkettő elfért volna a nadrágja zsebében is. De aztán később rájöttem,
hogy minek cipelte azt a böhömnagy táskát… Jött vele egy fényképész is az újságtól, de
annak nem volt táskája, csak egy nagy állványos, fadobozos masinája meg annak a
lába. Ezt az egész cájgot a vállán cipelte.
Hanem aztán az Ernő bácsit
éppen vicces kedvében, ebéd és két fröccs
után próbálta beszélgetésre bírni az újságíró, hogy mi a titka a százéves életkorának. A kerítés előtti kispadon szokott ebéd után pipázgatni, és nem nagyon szerette, ha ilyenkor a gondolataiban zavarják.
– Nincs annak semmiféle
különleges titka. A jó levegő meg a
munka.
Az újságíró csak faggatta az
öreget, mert ebből bizony ő nem tud cikket írni.
– Aztán hogyan telik egy napja
Ernő bácsi? - Kérem mondja el.
– Édes fiam, reggel felkelek,
megeszem egy jó nagy szelet szalonnát
kenyérrel. Megiszom rá három -négy pálinkát...
– Na de bátyám, ezt így nem
lehet, leírni. – Mondja inkább, hogy könyvet olvas.
– Jól van fiam! – Tehát
felkelek reggel, megeszem egy jó nagy szelet szalonnát. Elolvasok három–négy
könyvet, aztán addig dolgozom kinn a földön, amíg annyira megnő a tudásszomjam, hogy három–négy könyvet
ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök néha a sok olvasásba, ezért lefekszem,
pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszem egy fél csülköt két szelet kenyérrel.
Ebéd után aztán elmegyek a könyvtárba. A
Pista szomszéd már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk vagy nyolc – tíz
könyvet, egészen addig, amíg a könyvtár bezár. Utána meg átmegyünk a Józsihoz,
mert neki meg nyomdája van!
Ebből milyen cikket írt az
újságíró azt nem tudom, mindenesetre a bőrtáskáját teletömték minden jóval az
Ernő bácsi gyerekei. Aztán a fényképész készített az egész rokonságról képet.
Én is rajta vagyok, az Ernő bácsi lábainál kuporgok, mint a többi dédunokája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése