Nehrer György: A cilinderes szélhámos
Az első, igazán
nem nagy jelentőségű bűncselekménye egy vállalati sikkasztás, melyet három
hónap fegyházzal jutalmazott a magyar királyi törvényszék. Ezt követte egy
országos hírű tett, melyben több mint tíz vádlott mellett Pribicskó is jelentős
szerepet vállalt. Pályafutása alatt volt már katonaszökevény, francia
idegenlégiós, de többnyire utazó szélhámosként élte az életét ami, valljuk meg,
nem volt unalmas foglalatosság. Kivéve azon időszakokat, amikor is állami
koszton és kvártélyon tengette az életét, többnyire hűvös cellákban.
A leghíresebb és legnagyobb
bűnesetéről most az miatt beszélünk itt, mert annak végeredményeként került
békés és csendes kisvárosunkba Rezső úr.
Szecsődy Kálmán valamikor tekintélyes Vas megyei földbirtokos volt, és több ízben képviselte a körmendi kerületet
függetlenségi programmal a képviselőházban. Később a parlamentből kibukott és
vagyoni viszonya is kedvezőtlenné vált. Így aztán a kapcsolatait felhasználva a
pénzügyminisztériumba bekéredzkedett, ahol számvizsgálóvá nevezték ki. Hogy ez
az észbeli tehetségére nézve elég furfangos, de külső megjelenésben szörnyen
igénytelen és csekély intelligenciát eláruló ember miképpen használta fel
hivatalos állását magánérdekeinek jogtalan istápolására, arról az alábbi
bűneset érdekes adatokkal szolgál.
Szenzációs bélyegtolvajlás
felderítésének következtében, a folyamatban lévő vizsgálat szerint, Szecsődy
több bűntársával együtt, nagymennyiségű kiselejtezett bélyegíveket lopott el a
magyar királyi államnyomdától. Ezeket a kiselejtezett íveket, a háromtagú
kiselejtező bizottság egyik tagjaként, a Draschke-féle téglagyár kemencéjében
félretétette s nem égette el. Az így megmentett bélyegeket aztán több társával
együtt értékesítette.
Főhősünket, a bűntárssá
avanzsált Pribicskó Rezső kereskedősegédet is elfogta a rendőrség, mert
nagymennyiségű levélbélyeggel házalt, trafikról- trafikra járva. Az elfogott,
Stábly utca 5. sz. alatti lakásán megtartott házkutatásnál egész halomra való
bélyegíveket találtak. Pribicskó tagadta, hogyan jutott ezen bélyegek
tulajdonába, s egyre azt állította, hogy azokat találta. De tagadásával szemben
a vizsgálat kiderítette, hogy ezek a bélyegívek az államnyomdából kerültek ki,
mégpedig akként, hogy azokat az államnyomda igazgatósága átadta a háromtagú
kiselejtező bizottságnak megsemmisítés végett. Ezután már nem volt nehéz
rájönni, hogy azok a bélyegívek mi módon kerültek Pribicskó tulajdonába. Aztán
a „közkereseti társaság” tagjai szép sorban vizsgálati fogságba kerültek. A
foglyok száma pedig napról-napra gyarapodott. A díszes társaság tagjai, vice
-versa, ahogy az lenni szokott, egymásra vallottak, elhárítva magukról a
felelősséget. Pribicskó Rezső kereskedősegéd kihallgatására úgy emlékeznek,
hogy nincs a világon olyan gyorsíró, aki a vallomását rögzíteni tudta volna.
Hadart és agyonbeszélt minden kérdést. Mindhiába, mert nyolc hónap
fegyházbüntetéssel és Budapest területéről tíz év kitiltással jutalmazták
ténykedését.
Hová máshová mehetne egy
frissen szabadult, és városi élethez szokott egyén, mint a közeli Fehérvárra.
Azonban, mielőtt ide tévedt volna, előtte egy rövid kitérőt tett Szekszárdra,
egy börtönbéli cellatársa, Pepe javaslatára. Aki szintén a könnyen szerzett
pénz híve volt és ebbéli tevékenysége miatt valamivel hosszabb büntetést
kapott, mint Rezső úr, mert a megszerzendő pénz, ugyan könnyűnek tűnt, de annak
tulajdonosa nem szívesen vált volna meg attól. Így aztán néhány pofont és
rúgást követően önként és örömmel átadta a pénzt és ráadásként a zsebóráját is.
De ez legyen Pepe baja, nekünk most
Rezső úrral van dolgunk.
Szekszárdon
némi séta és pár pohár vörösbor elfogyasztása után felkereste Dr. Fent Ferenc
belvárosi plébánost hivatalos helyiségében. Ezen alkalomra kifogástalanul
öltözött úriember kinézetét öltötte magára, csak a cilindere volt kopott és
itt-ott lyukas is. Nem sokat teketóriázott, állnevet sem használt. Magát
Pribicskó Rezső festőművésznek bemutatva, azon kéréssel fordult a plébánoshoz,
hogy a templomban végighallgatott prédikáció hatása alatt állva, szeretne
meggyónni. Meggyónta az atyának, hogy nagy bűn előtt áll, mert öngyilkos akar
lenni, rendezetlen adóssága miatt, aminek visszafizetésére remény sem
mutatkozik. Már csak harminc forint hiányzik, s akkor megszabadulhatna a
szégyentől, mely az ő és családja lelkét gyötri. A plébános megszánta és
odaadta neki a pénzt. Pribicskó első dolga az volt, hogy vásárolt egy új
cilindert, majd táviratozott, és lefoglalta a szállását ifjú Albrecht Kálmán
néven a székesfehérvári Fekete Sas szállodában. Még egy keveset sétált Szekszárdon,
többnyire egyik kocsmából a másikba, hogy a várható hosszú vonatozás alatt
nehogy kiszáradjon a szervezete.
Hideg februári szél fújt
és furcsa szürke felhők rohantak az égen, mintha kergetné őket valami északról
délnek. Alighanem hó lesz ebből – morfondírozott magában, amikor leszállt a
vonatról a fehérvári állomáson.
Csodálatos, hogy a
szélhámosok olyan nagy előszeretettel keresik fel Székesfehérvár ősi koronázó
városát, pedig nem sok szerencse kíséri itt őket, mert az utóbbi időben nem is egy
veszedelmes kalandor került a rendőrség hálójába. A soknejű világcsalót
Spitzer-Fischer doktort szintén Székesfehérváron érte utol a végzete. Ezek a
tények nem zavarták Pribicskó Rezsőt, mert néhány nap óta a Nádor utca
korzóján, a színházban, és kávéházakban tűnt fel. Elegáns öltözetével, sudár
termetével, megnyerő külsejével, francia és olasz nyelvtudását csillogtatva,
mindenkit levett a lábáról. Megnyerő modorával már barátokat is szerzett
magának a kávéházak törzsvendégei közül. A jólét pénzbe kerül, ezt tudta ő is.
A pénz pedig fogyott, úgyhogy annak gyors pótlásra jó ötletnek tűnt ismét egy
egyházi személyt felkeresni.
Lakatos Frigyes helybeli
káplánt szemelte ki áldozatul, aki a Szent István templomban másodpapként is
szolgált. Nem mellesleg városatyaként a Tóváros képviselőjeként ténykedett. A
káplán úr lakcímét nem volt túl nehéz kideríteni. Egy elegánsan öltözött idős
hölgytől érdeklődött.
– Kézcsókom, nagyságos asszony! – Fontos és személyes üzenetet hoztam Lakatos Frigyes káplán úrnak, Dr. Fent Ferenc plébános úrtól, Szekszárdról. Én személyesen nem ismerem a káplán urat, így az ön segítségét kérném, hogy merre találom meg Lakatos úr lakását.
– Könnyen megtalálja! A Gyümölcs utca és a Horváth István utca sarkán, szemben a ménteleppel van egy szép sarokház.
– Nagyon köszönöm a kedvességét.
Még aznap este felkereste a káplánt és Radnóti Randnóty Rezső államvasúti mérnöknek adta ki magát. Arra kérte a papot, hogy gyóntassa meg. Amikor ez megtörtént, arról panaszkodott, hogy nem tudja, mitévő legyen; Komáromba kellene elutaznia, de pénze még nem érkezett meg s most a nagy zavarban van. Az előzékeny pap mindjárt felajánlott neki negyven koronát, amit Pribicskó hálálkodva elfogadott, s ígérte, hogy két nap múlva visszafizeti. Két nap múlva újból megjelent jóakarójánál és boldogan mutatta föl a kinevezési okmányát, amely szerint osztálymérnökké lett kinevezve Komáromba évi négyezer nyolcszáz korona törzsfizetéssel és lakbérilletménnyel. Fel is kellene neki ismét utaznia a legszükségesebb intézkedések megtételére, de hát, fájdalom, megint nincs pénze. Ismét kért, és kapott is megint negyven koronát. E hó hatodikán tette harmadszor a tiszteletét a káplán úrnál és megint hozott egy okiratot, amelyben világosan meg vagyon írva, hogy a kért ötszáz korona fizetési előleget kiutalványozták, az erről szóló nyugtát tehát magával hozhatja március nyolcadikán, amikor a hivatali eskü letételére kerül sor. Ámde az első ömlengések után a mérnök úr mindezekhez ismét savanyú arcot öltött. Elpanaszolta, hogy neki bizony voltak Komáromban halaszthatatlan helyi kiadásai, amelyeknek fedezetére kénytelen volt a hivatali kasszából negyven koronát kivenni. A hivatalban pedig van egy riválisa, ha az észreveszi a hiányt, hát menten följelenti, és neki egyszer s mindenkorra a nyakát szegik. Kétségbe volt esve, hogy miből pótolja a hivatali kasszába a negyven koronányi hiányt, holott ő csak nyolcadikán kapja meg az az ötszáz korona előleget. Nagyon kérte hát a jóakaróját, ha meg akar menteni egy úriembert az örökös gyalázattól, hát adja kölcsön még azt a kasszából hiányzó negyven koronát és ő még nyolcadikán este a többi nyolcvan koronával és örök hálája kifejezéseivel fogja újra tiszteletét tenni. Így újból megkapta ezt a negyven koronát is. Többet aztán nem tehette tiszteletét Lakatos úrnál, mert letartóztatták. A káplánnak felmutatott levél és távirat is hamis volt.
Pribicskó, zsebében a negyven
koronával színházjegyet váltott az esti előadásra.
A híres színész Solymosi Elek
vendégjátéka, a „Lumpácius Vagabundus” került színre, a Népszínház volt kiváló
művészének fellépésével. Solymosi, tudvalevőleg, nyugdíjba vonul, s mielőtt
végkép megválna a színpadtól, ahol annyi babért és dicsőséget szerzett magának
s a magyar színészetnek, vidéki búcsú körútra indult, s elsősorban Székesfehérvárra
látogatott el, mert ide kedves emlékek fűzik. Amikor a művész, aki Cérna szabót
személyesítette meg, a színpadra lépett, percekig tartó lelkes taps fogadta.
Pribicskó, a szélhámos, nagy kedvelője volt a színháznak mert sokat tanult
belőle. Gyönyörű mondatoka, szófordulatokat jegyzett meg, amelyeket aztán az
áldozatul kiszemelteken a gyakorlatban is alkalmazott, nem kevés sikerrel. Most
állva tapsolta a „szélhámos művész” a nagy színművészt. Az előadás után aztán a
Magyar Király szállodába vezetett az útja. Éhségét, és elsősorban szomját
kívánta oltani.
Francia nyelven rendelt a pincérnél
vacsorát és italt, majd miután az értetlenül állt az asztala mellett olasz
nyelven ismételte meg a rendelést. A pincér kétségbeesetten kereste
tekintetével a főpincért. Aztán megszánta az idegesen toporgó és habogó
felszolgálót. Német nyelvre váltott. Felderült a pincér arca, és szorgalmasan
jegyzetelt. A nagy bábeli nyelvzavarra felfigyelt a közeli asztalnál ülő
Dömötör Zoltán al-járásbíró és érdeklődve fürkészte Pribicskót. Kicsit másként
nézett ki most, mint legutóbb, amikor a vádlottak padján ült. Aztán feltűnés
nélkül odasétált a főpincérhez.
– Küldjön hamarjában egy tanulót a rendőrségre, annál az asztalnál egy veszedelmes bűnöző ül.
– Igenis, bíró úr!
A rendőrök hamarosan megérkeztek és
leültek Pribicskó asztalához. Pribicskó hangosan próbált tiltakozni, de aztán
hamarosan lecsendesedett.
– Tegye mindkét kezét az asztalra ide elém. – mondta Szamosvári főhadnagy, aki olyan magas lehetett, mint Pribicskó, csak éppen kétszer olyan széles.
Kattant a bilincs. A másik
rendőr közben elsietett a cilinderért és a kabátért. A cilindert a fejére
tették a kabátját pedig ráterítették, és a megbilincselt kezei előtt
összegombolták. Szép csendben feltűnés nélkül kivezették az étteremből. Hosszas
kihallgatások után lassan fény derült az elkövetett bűnökre.
Pribicskó Rezső 32 éves kassai születésű, a hatóságok előtt jól ismert
csaló, csalás vétsége miatt került ismét a törvényszék elé, ahol részben
beismerő vallomást tett, melynek alapján a törvényszék egy évi börtönre,
valamint a „kölcsönkért” pénz visszafizetésére ítélte. Három hónapot a
vizsgálati fogságból beszámítottnak tekintettek. A vádlott, fellebbezést
jelentett be…
***
_____________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________
Tartalom: a 19. és a 20. századból származó székesfehérvári valós történetek feldolgozása, némi fantáziával fűszerezve.
Capricciok
Avagy a valóság improvizációja.
______________________________________________________________
Tartalom: maga a cím mindent elárul. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy a szerzőnek is lehet véleménye a világról.
lelkünk
bugyrai
„túl a kötelességen s reményen, egészen jól érzem magam:”
______________________________________________________________________
Tartalom: szerintem elsőre látszik, hogy itt nem pénzről van szó...
Örökségem
Mit
rám hagytak a századok
______________________________________________________________________
Tartalom: gyerekkori történetek, melyek ezer szállal kötnek a szülővárosomhoz. Ezek kimaradtak az eddigi könyveimből.
Fiatalság
Bolondság
„holnapig már
nincs mit csinálni,”
______________________________________________________________________
Megjegyzések
Megjegyzés küldése