(Valentin-nap margójára)
A számítógépnél ültem, amikor a feleségem
beszólt a félig nyitott ajtón.
– Ma mindenképpen mennünk kell bevásárolni,
mert már van egy oldalnyi lista van, hogy mi nincs idehaza.
– Rendben! Mikor szeretnél menni?
– Öt óra után, mert négyre jön
még egy ügyfél az irodába! Utána mehetünk is.
Bennem sosem lobog a vásárlási
vágy, mondhatnám azt is, hogy kiütést kapok, amikor meghallom, hogy „el kéne
menni a Tescoba.” Egyszerűen tömegiszonyom van. Ez a százforintkeresés és
kocsitologatás az agyamra megy. Elembertelenedett hodály, ami egyeseknek szinte
kirándulóhelynek számít. Nincs mit csinálni odahaza vagy unatkoznak, így hát
autóba ülnek családostól, és lézengenek az áruházban. A gyerek ordít a bevásárlókocsi
ülésén, ami amúgy üres. Látszik rajtuk, hogy csak azért hozták, hogy a gyereket
tologassák benne. A másik gyereket az anyja vonszolja. Hisztizik, hogy ő
szeretne a kocsiban ülni. Velem sosem fordulhatna elő, hogy azért menjek be egy
ilyen üzletbe, mert nincs más dolgom. Parti bácsihoz mindig szívesen jártam
vásárolni az Erzsébet királyné útra, mert ő kereskedő volt, és nem árufeltöltő.
Ő tudta, ha meg akar élni, akkor a vevőt ki kell szolgálni, nem elé lökni az
árut, mint disznónak a moslékot. A vevőt tájékoztatni kell, hogy mi az, ami eddig
nem volt, és mi az, amit most ajánlani tud. Nem szórólapon, amivel tele a
postaláda! Parti bácsival mindig váltottam néhány mondatot. Néha többet is, ha
mindkettőnk ideje engedte. Az öreg jobb volt, mint az újság, mindenkiről tudott
mindent, de nem pletykált. Parti bácsinak nem üzlete volt, hanem boltja…Gondolataim
még Parti bácsi kicsi boltjában jártak, de a szememmel már figyeltem az áruház
hatalmas fotocellás ajtaját. Bejutva a vásárlótérbe, hatalmas felirat fogadott:
VALENTIN-NAPI VIRÁG AKCIÓ!
– Ez meg mi a fene? – nézek kérdő szemekkel a
feleségemre.
– Nem tudod?! Ez a szerelmesek napja, és
ilyenkor virágot kell venni annak a nőnek, akit szeretsz!
– Drágám, nálam a szerelmesek
napja az volt, amikor elvettelek feleségül. És az is marad! És azon a napon van
virág, meg minden, amit csak akarsz. Van virág a névnapodon, van virág a
születésnapodon. És van virág, amit csak úgy szoktunk venni, ha neked tetszik!
Intéztem volna el rövid úton
az eszmecserét, amikor megjelent a volt szomszédunk, akit már hónapok óta nem
láttunk. Felfigyelt a kis nézeteltérésünkre virágoknál.
– Képzeld, nem akarja nekem
megvenni ez az ember! – mutatta neki a virágot a feleségem.
– Nem hát! Nem vagyok sem
Valentin, sem hülye! Vegyen virágot az, akit Valentinnak hívnak! Van nekem
rendes becsületes nevem.
– Megveszem én neked, ha ez az
ember nem akarja! – mondta a szomszéd.
– Megveheted, ha Valentinnak
hívnak, különben meg úgy vágom ki a kocsiból, hogy csak úgy durran. Ezzel
részemről lezártnak tekintettem a dolgot mert, a felírt listából még amúgy
semmit nem vettünk, és már negyedórája itt toporogtunk a virágoknál. Na, végre!
Kocsitologatás, pakolás a polcról, liszt, só, cukor, kávé, satöbbi. Fordulok
vissza.
– Mi kell még? A kocsiban ott a cserepes
orchidea. Szép celofáncsomagolásban, és a virágai valóban gyönyörűek.
– Ez meg mi? – kérdem a
feleségemet.
– Annyira szépek a virágai, és
olyan különleges a formája is.
– Akkor miért nem ezzel
kezdted?! Minek jössz nekem ezzel a hülye Valentin-nappal?
A fentiekből is látszik, hogy
ki hordja a nadrágot a háznál. Természetesen én, csak előtte mindig megkérdezem,
hogy felvehetem-e.
Ilyen virág nincs! Ne is keressétek, mint ahogy "Valentin nap" sincs! Azoknak, aki ezen bánkódna készítettem egy illúzió csokrot. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése