Nehrer György: Aranyszarv

Feleségeink nem nézték jó szemmel, hogy kiszemeltük magunknak Zlatorgot, akit a Jasna partján egy hatalmas kősziklára telepítettek. Ő a szlovének legendája, nemzeti állata, olyan, mint az ausztráloknak a kenguru, vagy a koala. De említhetném a mi legendás csodaszarvasunkat és üldözőit, Hunort és Magyart is. (Aki nem ismerné ezt a történetet, az majd olvassa el!) Szóval ez a bak, a fehérszőrű aranyszarvú Zlatorg, aki évezredek óta őrzi a Triglav csúcsai között elrejtett kincseket. Amelyek talán nincsenek is annyira elrejtve, mert ha az ember jól körülnéz találhat belőlük szépszámmal. Hűsvízű gyémántragyogású vízeséseket, smaragdszínű tavat, kristályragyogású hegycsúcsokat aranyfolyammal, melyet a lemenő nap varázsol oda minden kincskeresőnek.

Hagyjuk a legendákat. Józsi barátommal olyan vágy ébredt bennünk, hogy nekünk bizony fel kell ülni a bak hátára, hogy a bakhátról jobban körül nézzünk. Így talán elárulja nekünk az aranyszarvú az igazi kincsek rejtekhelyét is.

–Elvisznek benneteket a rendőrök rongálásért, ha meglátják, hogy mit műveltek – feleségeink próbáltak lebeszélni bennünket.

2019-ben már mindketten túlvoltunk a 66-on. Egy darabig gondolkodtunk rajta, hogy szegény Zlatorg vajon mennyire van hozzászokva 90 kilós „vénemberekhez”? Mivel a szarva fényes volt, így nem mi voltunk az elsők, akik próbáltuk közelebbről is szóra bírni a kincs őrzőjét. A rendőrség nem aggasztott különösebben, mert a helyi serif jó fej, ahogy felénk mondják „laza, mint a Riga lánc” (aki ezt nem érti az ne tipródjon rajta, lépjen tovább) Szóval, az előző nyáron tikkasztó melegben a Kranjska Gorai szupermarket előtt parkoló rendőrautó mellé álltam be az autómmal, mert másutt amúgy sem volt hely. Az a szándék vezérelt, hogy most bemegyek és kiveszek a hűtőből egy hideg Lasko-t (ez a nemzeti sör) és azonnal megfeszítem, még ott a parkolóban, és megiszom. Olyan nincs, hogy a csípős, kolbászos, lecsóra én édes bambit igyak...  A rendőr mit ebédelt azt nem tudom, de valami nagyon hasonló szándék vezérelhette, mert egy darabig a hűtő előtt udvariaskodtunk egymással, hogy ki vegye ki előbb a sört. Fizettünk, majd az autóinknak támaszkodva…

–Na zdravje!

Után elkortyolgattuk a sörünket.

Mielőtt valaki megbotránkozna ekkora szabálytalanságon... Jelzem: ennyi a szlovén törvények szerint még belefér. Legyél óvatos, és ne okozz balesetet, mert akkor nagyon ráfizetsz! Érdekes módon ott mindenki normálisan közlekedik. Senki nem villogtat mögötted, nem nyomják a dudát, ha menni akarsz kétszázzal, akkor inkább segítenek, és előzékenyek. Na, ennyit a rendőrséggel való ijesztgetésről, akik ott nem ellened, hanem érted vannak, és úgy is viselkednek. Ami nem jelenti azt, hogy leállnak veled bratyizni, és abban is biztos lehetsz, hogy gyorsan kattan a bilincs, ha ellenszegülsz a törvényeknek. Szóval ott a rendőr az nem a mumus, nem a rézfaszú bagoly.  Mi meg, ha már eldöntöttük, hogy felülünk a Zlatorgra akkor, ha a fene fenét eszik is felülünk! Józsi barátom már odafen nyargalhat Zlatorgon és talán már a Triglav kincseit is megtalálta...

Igaz, hogy rajtam szokás szerint bőrszandál van bokazoknival, ez most éppen elég szolid, de van amikor bevadulok és fehéret veszek fel, vagy valami színeset… Csak szólok, hogy szándékosan, és kizárólag a divat percemberkéinek a bosszantására járok mindig így! Vigyorgok rajtuk, és hallgatom, hogyan cuppog  a csupasz lábuk a kínai műanyagban, az ötvenfokos aszfalton. Persze az is igaz, amit patikus barátom mond. Hogyha mindenki normális lenne, akkor kinek adnák el azt a rohadt sok lábgomba elleni szert?

Kéremszépen így jutottunk el Aranyszarvtól a lábgombáig…