Bokros Judit : Előkerült notesz
Bokros Judit
Előkerült notesz
- Élet és Irodalom
Beköltözés diszkrécióval
Anyám 1972-ben vásárolta meg szoba-konyhás otthonát, amelyben egészen addig lakott, amíg férjhez nem ment apámhoz, Bokros Jánoshoz, aki maga is költő volt. Emellett pedig tanár, akárcsak anyám, ráadásul ugyanabban az iskolában, a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban (ma ciszterci gimnázium). Házasságot 1977-ben kötöttek, én pedig 1981-ben születtem, pár nappal Pilinszky János halála után.
Pilinszkynek 1980 nyarán kezdtek albérletet keresni Székesfehérváron, hogy nyugalomban, elvonultan tudjon élni és dolgozni, távolabb a főváros zajától, mégis ahhoz közel. A költő unokaöccse Kovács Péter művészettörténész és felesége, Kovalovszky Márta művészettörténész intézkedett. Akkoriban a fehérvári múzeum munkatársai voltak, már korábban is országosan jelentős tárlatokat rendeztek a városban, például Ország Lilinek, Schaár Erzsébetnek. Ismerősökön keresztül jutottak el anyámhoz, aki alapvetően nem tervezte kiadni a lakását. Ám mivel akkor már üresen állt, mert addigra férjhez ment és elköltözött, és mert megtudta, ki szeretne odaköltözni, természetesen nem mondott nemet. (Egykori szomszédja, Illyés Tünde erre úgy emlékszik, hogy amikor megkereste anyámat a kéréssel, ő azt mondta: „Az lehetetlen, a Pilinszky nem jön Székesfehérvárra.” És, mégis…)
Ezután teljes diszkrécióval megtörtént a személyes találkozás is, amely során minden fontos részletben megegyeztek. Pilinszkyt második felesége, a francia Ingrid Ficheux kísérte, vele tekintették meg a lakást. A fiatalasszony nem költözött ide, időnként eljött a férjéhez, és együtt is jártak Kovács Péteréknél. Édesanyám ezen kívül már csak egyszer találkozott Pilinszkyvel: amikor Kovalovszky Mártával látogatott el hozzá és apámhoz. Ennek részleteiről csupán annyit tudok, hogy a férfiak többnyire költészetről diskuráltak. Illetve anyám kiszolgálta a vendégeket.
A nyugalomra vágyó bérlő diszkréciót kért, és ehhez szüleim tartották magukat. Anyám ritkán ment fel hozzá, akkor is csak a konyhában rendezkedett, a szentélyszerű, könyvekkel és zenelejátszó eszközökkel teli szobába soha nem ment be. S másoknak sem beszélt arról, ki az albérlője.
Pilinszky pedig hálás volt ezért, nagyon szerette a fehérvári lakást, ahol sokszor naphosszat egyedül volt, zenét hallgatott, művein dolgozott, írt, vagy erre készülve gondolataiba merült. Egy anyámnak írt levelében kedves szavakkal köszöni meg a lakhatási lehetőséget, kérve őt, hogy hadd maradhasson még. (Ezt a levelet is bemutatták a fehérvári Szent István Király Múzeum 2015-ös, Pilinszky és Fehérvár című kiállításán.)
Pilinszkyt diszkrét, finom emberek vették körül, akik a nagyobb nyilvánosság előtt szintén titokban tartották, ki él a belvárosközeli házban. Az egyik szomszédja a hatodikon Illyés Tünde és családja volt, velük tartotta a kapcsolatot, de ritkán ment át hozzájuk. Ha igen, akkor zenét hallgattak, vagy Pilinszky felolvasott verseiből.
A földszinten a Zsadon házaspárral (Zsadon László és Fekete Zsuzsa) volt kapcsolatban. Hozzájuk is be-bejárt, többször ott ebédelt, és remekül kijött a gyerekekkel – olvasható a már említett emlékkiállítást bemutató kiadványban is. S persze a közelben lakó Kovács–Kovalovszky házaspárnál is visszatérően időzött. A múzeumba ugyancsak gyakran betért Pesovár Ferenc néprajzkutatóhoz, akivel egy hullámhosszon voltak. Az is tudható, hogy Pilinszky kezdte fölfedezni a főzés örömét. Receptek iránt érdeklődött, és kis kosarával gyakran járt vásárolni a belvárosba. Szerette a presszókat, különösen az Alba Regia Szállóé állt közel a szívéhez (ez ma már nincs meg – B. J.), valamint a Beles nevű étteremben is gyakran tartózkodott, sokszor Takács Imre költővel. Közel álltak egymáshoz, ismeretségük Fehérvárhoz kötődik (Takács Imre Poeta benedictus című írásában ír Pilinszky élete utolsó hónapjairól).
A titokzatos notesz és annak útja
Így élt Pilinszky János utolsó évében Fehérváron. Csöndesen, a világtól elvonultan, alkotói lázban, mégis barátokra nyitottan. Állítólag társaságban nagyon jól tudott beszélgetni, és humora is volt. E kép mellett azonban ott van a lesötített szobában zenét hallgató, merengő költőé is.
A fehérvári múzeum 2015-ös emlékkiállításán igyekeztek minél több oldalról bemutatni a költőt és kötődéseit a városhoz. A személyes tárgyak kiállítása mellett látható volt egy térkép a jellegzetes helyekkel. Készült egy film Czinki Ferenc irodalmárnak és társainak köszönhetően, valamint a Pilinszky által megnyitott korábbi kiállításokat is felidézték.
E tárlat és a „Pilinszky-séta” adta az egyik kiindulópontját annak a beszélgetésnek, amit Juhász Anna szervezett az általa, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség által indított Pilinszky 100 című programsorozatban. IItt kezdődik a „véletlenek” összejátszása, a rejtélyesen felbukkanó jegyzetfüzettel.
Annával a Czinki Ferenccel és Pallag Zoltán költővel folytatott beszélgetése előtt ismerkedtem meg a Vörösmarty Színházban. Mellékesen említettem neki, hogy anyámé az a lakás, ahol annak idején Pilinszky lakott, és amely az említett filmben is szerepelt már néhány kockán. Tudtam: két nap múlva forgatnak Fehérváron újra, már megbeszélt helyszíneken, ezért föl sem merült bennem, hogy lenne idejük megnézni a lakást. Különben is, ugyanolyan, mint körülbelül hat évvel ezelőtt. Anna másképp gondolta.
Április 24-én anyámmal ketten ültün a lakásban. Ekkor adta kezembe a jegyzetfüzetet, amelyet nem sokkal korábban fedezett fel. Miután a Pilinszky magnóihoz, lemezjátszóihoz való garanciajegyeket, műszaki papírokat kivettem, a költő szép kézírásos jegyzetei tűntek föl. Például arról, kinek melyik zeneművét hallgatta, de benne volt Kocsis Zoltán neve és telefonszáma, valamint több egyéb feljegyzés is. Meglepődtem, de akkor még nem sejtettem, mennyire fontos lehet ez a notesz.
Anna megérkezett, elkezdődött a körülbelül egyórás forgatás, amelynek a végét nem tudtam megvárni. Anna már aznap este felhívott, megköszönve mindent, majd elmondta, mennyire örül, hogy ezt a különleges füzetet rajtunk kívül ő láthatta először, történetét ő mutathatja be. Megbeszéltük, hogy a jegyzetfüzetet vizsgálni kell, de csak miután értesítettük a jogutódot, Kovács Pétert.
Ez meg is történt, majd még két nap lázas egyeztetés és irodalomtörténészi szakvélemény kikérése után megjelent a hír a titokzatos füzetről. Ennek érzékelhetőn sok irodalombarát és Pilinszky-rajongó örül, hiszen a benne lévő feljegyzések újabb adalékot szolgáltathatnak az életúthoz, a művek keletkezési körülményeihez.
Az átadás végül Budapesten, Kovács Péterék lakásán történt meg május 3-án, hiszen a házaspár a COVID miatt nem szívesen kelt volna hosszabb útra. Így aztán mi mentünk – anyám, én és Anna, aki hűségesen követte a jegyzetfüzet sorsát. Hiszen irodalomtörténeti pillanatok részesei lehettünk. Ott volt velünk a Magvető Kiadó igazgatója, Dávid Anna is. Ez a kiadó tervezte ugyanis megjelentetni Pilinszky halálának 40. évfordulójához, május 27-éhez időzítve az Önéletrajzaim című kötetet, amely a Pilinszky utolsó éveiben készült, a témához kapcsolódó írásaiból, valamint töredékekből, szövegvariánsokból, fakszimilékből áll. Ám a jegyzetfüzet váratlan felbukkanása e folyamatot megakasztotta: a könyv már a nyomdában volt, de a munkát leállították, hogy kiderüljön, mit érdemes még beletenni a napvilágra került jegyzetekből.
Több szempontból is fontos a füzet előkerülése
Még aznap délután megtudtam Dávid Annától: a készülő kötet szerkesztőjével, Bende Józseffel egyeztetve több oldal is bekerül az Önéletrajzaimba. A szerkesztő véleménye szerint igen fontos a füzet előkerülése. A zenei feljegyzések mellett olvasható benne francia levélfogalmazvány Ingrid Ficheux-nek és négy egymás utáni oldalon három prózatöredék. Pilinszky főként költőként ismert, így azonban az életmű egyéb szempontjai is előtérbe kerülhetnek, ráirányulhat a figyelem prózaírói munkásságára.
Tudjuk, hogy Pilinszky 1975 után nem írt verset (sőt az 1975-ben megjelent versei is még 1974 végén születtek). Sokan ezt a magánéletében bekövetkezett eseményeknek, főként nővére tragikus halálának tulajdonítják. Valójában később is tervezte új verseskötet kiadását, a hetvenes évek közepétől azonban érdeklődése egyre inkább a próza felé fordult.
A Beszélgetések Sheryl Suttonnal című esszéregény 1977-ben jelent meg. Közben elkezdett egy sajátos önéletrajzi regényen dolgozni, Önéletrajzaim címmel. Ám a műfaj hagyományos formája helyett mást akart, ezt a művet a „figyelme önéletrajzaként” nevezte meg. Vagyis nem a napi események a fontosak benne. Pilinszky szabálytalan könyvnek szánta, szabálytalan időkezeléssel, különféle szereplőkkel, akik a saját életrajzukat mesélik el. S még életében megjelentek ugyan ebből részletek, a regényt nem tudta befejezni.
A megtalált füzet oldalain olvasható három prózatöredék azonban az akkor készülő regényhez tartozik. Ez a négy oldal került be végül utólag a Magvetőnél a minap megjelent Önéletrajzaim című kötetbe, fakszimilében és átiratban is.
Ami a füzet datálását illeti: tudható, hogy Pilinszky a 60-as évektől leginkább füzetekbe írt. Ezekbe a napirenden kívül egyéb feljegyzések is kerülhettek, tehát rendszertelenül használta a noteszeket. Ráadásul ez a füzet könyvmakett, amelyet valamelyik kiadótól kaphatott. Elsősorban nem feljegyzésekhez használta, hanem a hangszalagok nyilvántartására, mégis kerültek bele fontos szövegek. A prózatöredékek 1979 tavaszán keletkezhettek, mert ismert az az év tavaszára datálható, továbbírt változatuk, amely másik füzetben található. A Fehérváron előkerült noteszben 2–3. álomként olvasható szöveg továbbfejlesztett változata, az M. M. (amelyet áthúzott), majd az NN. című. Végleges változata az Élet és Irodalom 1980. június 7-i számában jelent meg Ítélet címmel. Ez egy háromrészes írás (Három etűd a bűnről) második része.
A bővített Önéletrajzaim című kötetet június 10-én mutatta be a Magvető Kiadó és a Juhász Anna Irodalmi Szalon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése