Schweighadtné Pataki Zsuzsa: Für Elise

 

Mint annyiakat, kiskamasz koromban , az osztálytársaimhoz hasonlóan megérintett a zenetanulás vágya. Volt aki tanítson, több is, meg Zeneiskola is indult a faluban , ahova korlátozott létszámban fel is vettek pár gyereket. 

Ahova Édesanyám beíratott, nagy lelkesedéssel mentem. Zongoránk nem volt, csak kölcsönben volt egy, mert nálunk volt a szobában hely, a tulajdonosánál meg nem.

El is kezdődött a zenetanulás. Kedvcsinálónak a tanárnő játszott pár szép melódiát, és nagyon tetszett!

A skálázás már nem annyira. Egyszerűbb kis dalokat tanultam , a Reschofszky kottából: a "Lánc,lánc, eszterláncot " és társait. 

Nem voltam botfülű, a dalokat vígan énekeltem , inkább, mint zongoráztam. Gyakorolni nem szerettem, mindig melléütöttem... El is fogyott a türelem, mert nem lelkesített semmi, csak ha Manyi néni zongorázott. 

Az viszont nagyon... A Für Elise..

Abba is maradtak tanulmányaim.

Később, gimnazista koromban újra hozzáfogtam.

Mendegélt, mendegélt, de tudtam nem leszek zongoraművész. Sokkal jobban érdekelt, amit Manyi néni és Péter Bácsi, a férje mesélt..

Nagyon sorsverte emberek lettek, fiúk a háborúban meghalt, aki repülős tiszt és egyetlen gyermekük volt.

 Péter bácsi állomásfőnök volt , annak óriási felelősségével a háború idején..Manyi néni tanár volt, gép - és gyorsírást írást tanított a helyi polgári iskolában.

A háború véget ért, minimális nyugdíjból éltek, ezért kezdett Manyi néni zenét tanítani.

A háború végén Péter bácsit először a németek, majd az oroszok vitték el ,- valamiért...Sopronkőhidáról megmenekült, félig agyonverve.

Történelemórák voltak azok az órák nekem, amíg beszélgettünk.

 Míg élek, hálás leszek értük.

 Meg, mert végül is megtanultam azt a darabot, amelyik úgy tetszett- a Für Elisét...