Kaszás István: Miasszonyunk (Notre Dame)

 

Evéskor előre, iváskor hátradőlsz, a munka elől pedig félreállsz. Ehhez hasonló bölcsességeket olvashat az ember a fénymásoló tágas üzletterében a falon függő pólókon. A számítógépen nevelkedett, angolt is értő ifjak számára van egy másik kollekció is: Born in december. Sápadt volt még a reggel, enyhe pírral a homlokán, amikor a férfi a pénteki túlórázástól még mindig kissé álmosan belépett az üzletbe. Célkereső szeme rögtön felfedezte a neki hátat fordító, az önkiszolgáló fénymásolónál szorgoskodó maszkos nőt. – Honnan ismerős? – Gizi lenne, akit legalább húsz éve nem láttam, akinek köszönhetem, hogy nem lettem alkesz? Ezek a falhoz szorított önkiszolgáló fénymásolók olyanok, hogy aki velük dolgozik, hátat fordít mindenkinek, az arca nem látható. A szemet vonzó titokzatos lény, miként egy gótikus katedrális, hátulról is szépen ívelt formákat mutat, amiben áhítattal lehet gyönyörködni. Talán nem véletlen, hogy a katedrálisok hazájában, nőnemű szóval illetik a léleknek otthont adó, varázslatos arányokat mutató építményt. Szemből azoknak a káprázatos katedrálisoknak az ékessége a kőbe faragott Miasszonyunk, akinek oltalmába ajánlották az imára kulcsolt kezű régiek a templomot. A férfinek nem ez volt az első gondolata, amikor meglátta a természet alkotta hullámzó formákat, és nem is a szeplőtlen fogantatás. Elmosolyodott. – Ismerős, de nem a nejem az biztos, mert neki hosszú, hosszú, gyönyörű haja van.

– Talán az a kávéházi ismeretség? Nem volt másutt hely, csak ahol a manökenszerű nő ült. Odamentél – kezét csókolom. Gábor vagyok, megengedi, hogy leüljek ide, ígérem, hogy negyedórán belül távozom. – Meg ahogy te azt elképzelted! Mentél volna, de a nő haza kísértette magát, mert őt mindenki csak úgy letegezi, hellót köszönnek neki azok az ittas tahók, végre egy úriember! – Ki kell ábrándítanom hölgyem, nem vagyok az. Elhúzódott a bizonyítási eljárás – csóválta álmosan a fejét. – A bizarr illatú hölgyemény lenne, akit a céges bulin kértél fel, meglehetősen ellazult állapotban? A nő is elég laza volt. Sok mindent ígérgettél a tánc közben, de szégyen – az arcát sem tudod pontosan felidézni. Kicsit szélirányba helyezkedve próbált a férfi a fénymásoló felé lépni – azért nem ment illetlenül közel – és beleszippantott a levegőbe. – Nem, ez nem ő.

Zsuzsa volna tán a formatervezett szépség, akit négy évig csodáltál a gimiben, de már időtlen idők óta nem láttál? Nem, a Zsuzsák nem ilyen kendőt hordanak. Az Annák, esetleg még a Tündék szoktak ilyen sejtelmes lepel mögé rejtőzni.

Eközben a szkenneléssel végzett a segítőkész alkalmazott, mégy fizetni a pulthoz. Mögötted megszólal egy kedves hang. – Gábor, hogy kerülsz ide? – A hang hihetetlenül ismerős.  Megfordulsz, hát ott áll mögötted a feleséged, a rejtélyes nő maszkban, nyakra csúszott kendőben, rövid hajjal, kacagó szemekkel.  A szád tátva maradt, elfelejtetted, hogy az asszonyod fodrászhoz is készülődött!