Kosztolányi Mária versei

Képek:  Kosztolányi Mária alkotásai

                                                     

A hely, amely enyém lett

Akkor is május volt és a pőre ablakon
úgy hajlott a táj, mint lusta alkalom.
Fehér fodrú házak szaladtak délre,
majd bújtak nyugatnak, őshegyek ölébe.
A vonat sípolt, átszelte keresztbe,
a sín nevetett, ezt nagyon szerette.
A partoldal alatt, majd az utcák között
szaladt a kis folyó, mely hozzám öltözött.
Csoda hely volt itt, pont mint a mesében
és én a peronon elámulva néztem.
Fenyvesek álltak fel hol szemem földet ért,
kövek csipkéjéből fontak köré karéjt.
És Naptól keményre vihartól szikárra edzett
bakonyi legényem szívem megtalálta.

Évek szőtt szalagján a fennsík már enyém,
őrízem az érzést mint téli éj a fényt,
tudom, minden tavasz születést hoz ide
és az új sarjadását könnyekkel vonja be,
de fenn a Templom-dombon, hol kék a boltozat
magunknak adjuk majd a legszebb bókokat.

Képzelt időben egy elmulasztott találkozásról

 

legyen eső
fújjon a szél
hajam nyakamra fagyott
kötél
legyen hideg az állomás

régi legyen
piszkos ragadjon
érkezzen vonat
vagy áthaladjon
olyan legyen
ahogy elképzelem

cipőm kopogjon az
ég flaszteren
elnyűtt legyen
vagy legyen egy új lakk
bűnös legyek
vagy legyek
a bűnbak

keress az égen
s találj meg itt
a házszám jó
az idő hamis

legyen egy park s
valami szép rend
legyen vihar
éljek vagy mégsem

törjön szívembe hétszer
az ág
csak menj el
és keress tovább

Feljegyzések a Bányabekötő úton

 

Mondták, hogy lovakkal kezdték, a régi bejárat 
szűk volt és nem akart válni a kő. 
Azt hitték halottat  őriz a mély, de nem, 
csak később, amikor omlott a tám, 
akkor vetett áldozatainak fekhelyet a kapzsiság.   
És minden nap imához gyűltek a föld alatt. 

Épült a város. Szállt a híre szerte, 
egy ország figyelte ahogy kinőtt a Bakony alatt. 
Hol ez e hely? … és mit bír az ember, 
a csákány, a ló. 
A szárító alig győzte, mert óriást álmodott a párt 
s mikor acélpajzsokra cserélték a régiket 
a termelés egekig ért. De sosem volt elég. 

Most a csend is sok.   
Ott volt a szivattyúház és a csillepálya, 
szaladtak utána hidak és utak, 
fel a városig. Ma tó van itt, 
és a járatok felett mindent benőtt a nyár.   
Csak az aszfalton várnak a gépnyomok. 
Én még láttam a szénporos virágokat, 
az utolsó leszálló titánokat 
mielőtt végleg bezárt.  

 

Gombóc sirató
 

ezután úgy mesélek el mindent ahogy megesett

nem köntörfalazok mint nagyapa amikor az történt 

hogy elverte a jég a gabonát és nem mondta el

mamának ettől persze nem lett jobb csak rosszabb

mert a szomszédtól tudta meg és ijedten szaladt

haza a boltból Istenem mi lesz velünk Lajos kérdezte

és feltette főni a krumplit én bezzeg nem aggódtam

volt ruhám cipőm babám sajnáltam hogy letört a búza

de nem mondta senki hogy nem lesz majd kenyér se

lángos se lekváros gombóc amit készített éppen mama

ám szétfőtt az is mert folyton sírt a köntörfalazás miatt

és kihagyta belőle a tojásokat