Van egy különös közös vonása a
lottónak és a politikának: mindkettő abból él, hogy az ember elhiszi, egyszer
majd ő következik. A lottóban pénzt adunk a reményért. A politikában bizalmat. Az
egyikben azt gondoljuk: hátha most én nyerek. A másikban azt: hátha most végre
nekem is jobb lesz. A különbség csak annyi, hogy a lottónál estére
kiderül, nyertünk-e. A politikában néha évekig tart, mire rájövünk, hogy megint
csak a reményt vettük meg.
A lottó képlete egyszerű Sokan befizetnek, kevesen
nyernek, a rendszer pedig ettől még tökéletesen működik. A vesztesek nem
feltétlenül érzik magukat vesztesnek, mert mindig ott van a következő hét. A
következő szelvény. A következő húzás. A következő esély. Nem a nyereményt
vásárolják meg, hanem a lehetőséget, hogy egyszer talán ők kerülnek a másik
oldalra. A lottó legnagyobb terméke ezért nem a pénz. Hanem a
„hátha”. És éppen ezért vállhat szenvedéllyé.
A politika ugyanezt nagyban
játssza. A politikában nincs számozott golyó és nincs szombat esti
sorsolás. Van viszont kampány, ígéret, plakát, jelszó és egy szavazólap. A
választó pedig szavaz.
Nem egyszerűen egy pártra vagy
egy emberre, hanem arra a reményre, hogy ha az ő jelöltje kerül hatalomra,
akkor az ő élete is jobb lesz. Hogy végre igazságosabb lesz az
ország. Hogy lesz elszámoltatás. Hogy megszűnik a
korrupció. Hogy most már tényleg azok következnek, akik eddig
kimaradtak. Aztán telik az idő, és kiderül, hogy a hatalom megszerzése és
a hatalom hasznának megosztása két egészen különböző dolog. A választó
négy év múlva újra megkapja a maga szelvényét.
Csak most szavazólapnak
hívják. A tömeg mindig finanszírozza a játékot. Aki
lottózik az befizet. A dolgozó adót fizet. A választó szavaz. Mindkét rendszerben van egy közös elem: a
többség működteti azt a rendszert, amelynek előnyeiből nem feltétlenül a
többség részesül a legjobban. A lottóban néhány ember nyer nagyot. A
politikában néhány ember kerül olyan helyzetbe, ahol dönthet pénzről,
lehetőségekről, kinevezésekről, állami megrendelésekről és a
szabályokról. A többség pedig marad a maga helyén. Dolgozik, fizet,
szavaz, vár. És reménykedik.
Ez nem azt jelenti, hogy minden
politikus ugyanaz, és azt sem, hogy minden választó becsapható. A politikai
közösség nem lottószelvény, a választás pedig nem sorsolás. A hasonlóság mégis
kellemetlenül erős: mindkettőben szükség van arra, hogy az ember
higgyen a következő körben.
Miért játszunk
mégis? Mert az ember nemcsak a valóságából él.
Szüksége van arra a gondolatra
is, hogy a jelen nem feltétlenül a jövő. Ezért vesszük meg a
lottószelvényt. És ezért megyünk el újra szavazni. Nem
feltétlenül azért, mert biztosak vagyunk a győzelemben, hanem mert nem akarjuk
elfogadni, hogy semmi sem változhat. A lottónál ez ártalmatlan
remény. A politikában viszont már sokkal nagyobb a tét. Ott nem három
számot vagy öt számot találunk el. Ott országokat, városokat, családokat,
egzisztenciákat és évtizedeket érintő döntések születnek. Ezért a
politikai „hátha” sokkal drágább lehet, mint bármilyen lottószelvény.
És itt válik igazán érdekessé
a történet A lottó után legfeljebb azt mondjuk: „Nem nyertem.
Majd jövő héten.”
A politikában viszont könnyen azt
mondjuk: „Nem erre gondoltunk. Majd a következő választáson. És újra
megpróbáljuk. Új arcokkal. Új jelszavakkal. Új ígéretekkel. Új
reményekkel. Talán éppen ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy ki nyeri meg
a következő választást. Hanem az, hogy amikor a győztesek már elfoglalták a
helyüket, mi történik azokkal, akik rájuk szavaztak.
Mert a lottóban legalább
tudjuk, hogy a nyertesnek szerencséje volt.
A politikában viszont hajlamosak
vagyunk elhinni, hogy ha valaki megnyerte a választást, akkor vele együtt mi is
nyertünk. Pedig a kettő között van egy apró, de nagyon fontos különbség. A
választás napján a győztesek megváltoznak. A választók többsége viszont
ugyanúgy hazamegy.
És hétfő reggel kezdődik
minden elölről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése