Nehrer György: Ébredő Fehérvár

 

Olvastam Cser-Palkovics András  polgármester posztját és rengeteg hozzászólást is. Nem szeretnék belemenni részletekbe, hiszen azoknak vannak szakértői. Íróként, publicistaként a személyes benyomásomat írom le.

A fehérvári közéletben valami alapvetően megváltozott. Eddig a város politikai tere olyan volt, mint egy gondosan karbantartott kert: a polgármester döntötte el, mit ültetünk, mit metszenek vissza, és mit nem engedünk nőni. A lakók pedig legfeljebb morgolódhattak, de a kertész kezében volt minden szerszám. Most viszont megjelentek olyan hangok, amelyek nem kérnek engedélyt a megszólaláshoz. És ez a polgármesternek láthatóan nem tetszik.

A poszt hangja nem a magabiztos városvezetőé. Sokkal inkább egy olyan emberé, aki először érzi azt, hogy nem ő irányítja a beszélgetést. Aki nem tudja, ki az ellenfele. Aki nem tudja, honnan jön a kritika. Aki nem tudja, kinek a szándékát kellene „leleplezni”. Aki nem tudja, melyik arcot kellene feltenni a kommunikációs céltáblára. És ez a bizonytalanság – ez a kontrollvesztés – átüt minden mondatán.

A polgármester 16 éven át megszokta, hogy a város közélete steril tér. Hogy a kritika vagy el sem jut a nyilvánosságig, vagy gyorsan elhal. Hogy a lakossági fórumok nem jelentenek valódi veszélyt, mert a tájékoztatás mindig felülről érkezik. Hogy a „civil” szó csak akkor jelenik meg, ha a városvezetésnek éppen jól jön. Most viszont a civilek nem kérnek engedélyt. Nem kérnek keretet. Nem kérnek narratívát. És nem kérnek a piedesztálból sem.

A posztban szereplő „álcivilek”, „hazugságok”, „politikai hergelés” – ezek nem a lakókra vonatkoznak. Ezek a polgármester saját félelmeinek szavai. Annak a félelemnek, hogy a város már nem csak az ő hangját hallja. Annak a félelemnek, hogy a lakók nem automatikusan fogadják el a magyarázatot. Annak a félelemnek, hogy a Tisza Szigetek decentralizált jelenléte miatt nincs kit személyesen támadni.

A kommentmező pedig külön történet. A polgármester eddig úgy kezelte, mint egy saját kommunikációs játszóteret. Most viszont a lakók nem bólogatnak reflexből. Nem félnek megszólalni. Nem érzik úgy, hogy a városvezetés kritikája egyenlő lenne a város elleni támadással. A kommentek között ott van minden: düh, csalódottság, szakmai kritika, élhetőségi félelem, és igen – ott van Magyar Péter is, aki puszta jelenlétével jelzi, hogy Fehérvár már nem az a zárt politikai tér, ami 16 éven át volt.

A polgármester most először nem tudja, hova üssön. Ezért üt mindenkire.

A Tisza Szigetek feladata nem az, hogy személyeket támadjanak. Nem az, hogy jelöltet állítsanak idő előtt. Nem az, hogy belemenjenek a fideszes kommunikációs csatákba. A feladat az, hogy visszahozzák a polgármestert a földre. Hogy megmutassák: a város nem egy személy tulajdona. Hogy a lakossági kontroll visszakerüljön oda, ahová való: a lakók kezébe.

És ha ez megtörténik, akkor lehet majd beszélni egyenlő kampányról, jelöltekről, feladatokról. Ha a polgármesternek még lesz kedve megmérettetni magát.

Mert ez a választás – és ezt ő is érzi – nem fog 2029-ig várni.

Ez a fehérvári közélet új korszakának első nagy repedése. És a repedésekből  fény jön be.