Nehrer György: Cselédsors vagy polgárág?

 

Mit üzen a vármegye megszüntetése

A közigazgatás struktúrája a névváltoztatástól nem változik meg – ahogy a vörös csillag leverése vagy a horogkereszt betiltása sem hozott önmagában mérhető társadalmi hasznot. De mindhárom olyan történelmi fájdalmakat hordoz, amelyeket a magyar társadalmi tudat nem visel el. A vármegye szó visszahozása is ilyen sebbe nyúlt bele: a feudális alávetettség, a cselédsors, a hűbéri függés emlékeibe.

Amikor az Orbán-rendszer három éve restaurálta a főispáni és ispáni címeket, az üzenet világos volt: úgy érezték, megteremtették a modernkori feudalizmus alapjait. Újból vannak adófizetői milliárdokból felhizlalt földbirtokosok és gyárosok, újraépült a hűbéri függés rendszere, és ehhez igazították a közigazgatás szimbolikáját is. Vármegyékkel, főispánokkal, ispánokkal. Már csak a csendőrség hiányzott, meg a kardlapozás. Nem is voltak messze tőle.

Ha kapnak még négy évet, könnyen lehet, hogy a hatalom szimbolikus koronája is felkerült volna Orbán fejére: a családi öröklés gondolata, amelyet már teszteltek is, amikor a Gáspár fiút Csádban királyfiként szólították. De ahogy Csád nem jött be, úgy a magyar választók is elfújták ezt a lilás ködöt a cselédségben ábrándozó politikusok elől. Nem kicsit. Nagyon.

Mint minden szimbolikus döntés, a vármegye megszüntetése is pénzbe kerül az adófizetőknek. Ez önmagában nem jó, de az sem lenne helyes, ha a pénzszűke miatt egyszerűen ráhagynánk: maradjon minden úgy, ahogy van. A történelem megtanított bennünket, hogy bizonyos jelképeket nem lehet „hagyni”. A vörös csillagot sem lehetett, a horogkeresztet sem lehetett – mert ezek nem puszta formák, hanem kapaszkodók egy társadalmi rendszer restaurálásához.

A vármegye szó is ilyen. Nem közigazgatási kategória, hanem történelmi emlékezet. A rendi kiváltságok terepe, a nemesi hatalom színpada, a jobbágyság és a cselédsors intézményi kerete. A magyar nép pedig soha többé nem akar sem cseléd, sem szolga lenni a saját hazájában. Európai, polgári demokráciában ez megengedhetetlen.

A vármegye megszüntetése tehát nem adminisztratív lépés, hanem szimbolikus önkorrekció. Annak kimondása, hogy a modern magyar állam nem kívánja tovább hordozni a feudális hierarchia jelképeit. A megye szó visszatérése a polgári államhoz való visszatérés szimbolikája: annak a felismerése, hogy a közigazgatás nem rangokra, hanem szolgáltatásra épül. A polgár nem az alispán alattvalója, hanem jogokkal rendelkező állampolgár.

A kérdés tehát nem az, hogy mennyibe kerül a névváltoztatás. Hanem az, hogy milyen országban akarunk élni. Olyanban, ahol a múlt szimbólumai visszahúznak a cselédsorsba, vagy olyanban, ahol a polgári demokrácia jelképei erősítik a szabadságot?

A vármegye megszüntetése erről szól. Nem a táblákról, nem a pecsétekről, nem a jogszabályok számáról. Hanem arról, hogy a magyar társadalom nemet mondott a feudális restaurációra.

A döntés üzenete világos: Magyarország nem cselédsorban, hanem polgárként akar élni.