Nehrer György: Da Vinci 4225

Olvasom a hírekben, hogy egy robot már megtanult műteni, és egészen szépen tud sebeket varrni. Ez tulajdonképpen jól hangzik. Szinte látom magam előtt, ahogy besétálok a Szent György Kórházba – ahol jelenleg hónapokat kell várni egy vizsgálatra, és éveket egy műtétre.
Ha már a valóság ilyen abszurd, megpróbáltam szatírában elképzelni, mi jöhet még.

– Jó napot kívánok, a Da Vinci 4225-ös sebész főorvost keresem.

– Jó napot! A huszonegyedik emeletre kell felmenni, a 132-es ajtó elé. Ott várakozzon, majd szólítani fogják.

Az üveglift hangtalanul felsuhant a 21. emeletre. Az ajtó előtt már ott állt Da Vinci 4225 professzor.

Öblös, kissé visszhangos géphangon szólított meg.

– Mi a panasza?

– Panaszom több is van – kezdtem. – Minden nap fáj a fejem, az epém is rendetlenkedik, a köszvénytől sajog a lábfejem, kopaszodom, az ujjaimban ínhüvelygyulladás van, és a prosztatámról már ne is beszéljünk. Időpontot szeretnék kérni – lehetőleg többet is –, és szépen sorban mindegyik bajomat kezeltetni.

A professzor egy pillanatig sem habozott.

– Időpont azonnal van. Vetkőzzön le, és kezdjük is.

Csak álltam, kissé dadogva próbáltam magyarázni, hogy erre én még nem készültem fel lelkileg. Da Vinci professzor azonban megnyugtatott: minden menni fog, mint a karikacsapás.

Levetkőztem. Ahogy manapság mondják, ott álltam egy szál pöcsben, amikor az ajtóban megjelent két nővér. Szép fehér köpenyt viseltek, és acélosan fénylő vaskarjaik voltak.

– Mária 625 nővér vagyok, a társam Izabella 257 – mondta az egyik. – Mi fogunk segédkezni a műtét alatt.

Már kezdtem megnyugodni, hogy ilyen erős „hölgyek” asszisztálnak majd a professzornak, amikor hirtelen elkapták a kezemet és a lábamat. Egy pillanat alatt a műtőasztalon találtam magam, bilincsekkel rögzítve.

– Laborvizsgálat meg altatóorvos nem lesz? – kérdeztem bizonytalanul.

– Az altatóorvos már egy éve Angliában dolgozik – válaszolta kedvesen Izabella 257. – Laborvizsgálatra pedig hónapok óta nincs pénz.

– Akkor… ébren fognak műteni?

– Igen. De ne aggódjon. Csak addig fog fájni, amíg a professzor össze nem varrja. Jó, talán még pár napig utána is. Cserébe viszont mi ezalatt folyamatosan tanuljuk öntől a magyar nyelv minden árnyalatát, és bővítjük kommunikációs szókincsünket – tette hozzá Mária 625 kissé repedt hangon.

– Itt ez a csillogó palota… és nincs altatóorvos, nincs altatógáz?

– Ne aggódjon – mondta Izabella. – Hamarosan lesz. Az altatást jelenleg Aneszteziológus 523 tanulja. Csak még nem sikerült levizsgáztatni, mert kevés beteg éli túl a gyakorlati órákat.

Ekkor már ordítottam, hogy engedjenek el.

Betoltak a műtőbe. Az utolsó kép, amire tisztán emlékszem, az volt, hogy Da Vinci 4225 egy lézerrobottal éleztette a szikéjét. Közben rám nézett azzal a hideg, fémes tekintetével, elmosolyodott, és megkérdezte:

– Most be vagyunk szarva, ugye?

Hogy ő be volt-e, azt nem tudom. Én viszont egészen biztosan – bokáig.

Sem Mária 625, sem Izabella 257 nem volt ezen különösebben felháborodva. Fogtak egy slagot, jéghideg vízzel lemostak, majd valamilyen vegyszerrel lefújtak. Olyan erős volt, hogy még a seggem lyukát is csípte.

A fertőtlenítés után a professzor még pakolgatott egy darabig. Kalibrálta a műszereket, rendezgette az eszközeit. Volt időm körbenézni.

A műtő valóban futurisztikus volt. Csillogó acél, villogó műszerek, robotkarok mindenütt.

Megnyugodtam: legalább a Tiborcz gyerek jól keresett az épület felhúzásával. Végül is nem mindegy, milyen körülmények között patkol el az ember.

Az, hogy nem mindent loptak el, már önmagában megnyugtató.

Az altatáson a társadalom egyik fele már politikailag túl van. Ők valószínűleg az élve boncolást is elfogadnák. A másik fele, amelyik ragaszkodik az altatáshoz, majd csak ezután következik.

A professzor végül befejezte a pakolgatást. A szike megcsillant a kezében.

Innentől filmszakadás.

A következő tiszta kép az, amikor a két nővér fémesen csörögve belépett a betegszobába. Úgy tűnt, a szókincsük jelentősen fejlődött a műtét alatt.

– K*** anyád, hagyd már abba az óbégatást – mondta Mária 625 –, mert széjjelreped tőle az ember feje!

– Szomjas vagy? Éhes is? Mi a f***t képzelsz, ez nem szálloda, hanem sebészet! – tette hozzá Izabella.

Megállapítottam, hogy a káromkodásokat tökéletesen alkalmazzák.

Különös módon azonban nem a fájdalom uralkodott rajtam, hanem valamiféle furcsa elégedettség. Olyan „jól van ez így” érzés.

Később megtudtam, miért.

Estefelé meglátogatott Da Vinci 4225 professzor. A látogatás idejére felszabadították a bilincseimet.

Ekkor vettem észre, hogy a kezeimen kétszer hét ujjam van. A jobb lábfejem helyén pedig – bokától lefelé – egy lópata.

A professzor készségesen magyarázott.

A lópata előnye, hogy nem érzékeny a köszvényre, és egy fél pár cipőt is megspórolhatok. Ha akarom, patkó nélkül is használhatom.

A plusz ujjak egy donortól származnak, aki nem élte túl a műtétet. Az ínhüvelygyulladás miatt kaptam őket – így jobban megoszlik a terhelés, és akár napi huszonnégy órát is tudok majd gépelni.

A fejfájás okát viszont nem találták.

Az agyamat azonban kissé át kellett programozni, mert a műtét közben erőteljes Orbán-ellenes kirohanásaim voltak.

A professzor ezt udvariasan meg is magyarázta.

– Kedves betegünk – mondta –, mint tapasztalhatta, a személyzet a mesterséges intelligencia szerves része. Igyekszünk pácienseink különleges kívánságait is teljesíteni.

Sajnálattal kell azonban közölnöm, hogy nem áll módunkban Orbán Viktor édesanyját teherbe ejteni, ahogyan ezt ön több alkalommal kérte a műtét során.

Amennyiben az elvégzett átalakításokkal és az optikai tuninggal nem elégedett, a gyógyulás után egy korrekciós műtétre szeretettel várjuk.