Nehrer György : Keresem a szót

 

Ebéd után leültem a számítógép elé, és egy kicsit ejtőztem a karosszékemben.  Este a Magyar Széppróza Napján egy írásomat fogom felolvasni a Vörösmarty Teremben. Úgy gondoltam, hogy keresek egy humorosabb szöveget. Találtam, azért a biztonság kedvéért még egyszer átfutottam, mert már egy éve nem volt a kezemben.  Közben zenét hallgattam Illéséktől a „Keresem a szót” Először csak hallgattam, másodszorra már figyeltem a szövegre is. Harmadszorra letöltöttem Bródy János dalszövegét. Többször is elolvastam és elgondolkodtam rajta…

 „Ó, én még nem tudom, hogy fogjak hozzá”

Sajnos én sem, csak azt tudom, hogy íróként, tollforgatóként az ember valamennyire mégiscsak felelősséggel tartozik a leírt szavakért mondatokért. Évek óta gyötörnek gondolatok, amiket le kellene írni, de nem tettem meg, mert még

„Keresem a szót, keresem a hangot”

Igen, azt a szót, amit mindenki egyformán ért, és azt a hangot, amit mindenki egyformán hall, még mindig nem találtam meg.  Pedig nagy szükségünk lenne rá. Lehet, hogy nem is nekem kellene keresnem?  Lehet.  Azt viszont nem látom, és nem hallom, hogy bárki is keresné.

 „Tudom, elmondva másképp hat minden.”

 Nagyon másképp, de annyira mégsem, hogy ne gondolkodjunk el azon, hogy meddig lehet úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Tolvaj—suttogják halkan. És látjuk a tolvajt, aki már nem is fut a zsákmánnyal csak bandukol. Mosolyog ránk aztán mindennap visszajön, mintha mi sem történt volna. Mindig elvisz valamit, ami a tiéd, az enyém, a mienk volt egykoron. Vagy csak azt hittük, hogy a mienk. Nem kiált hangosan senki, hogy tolvaj! Sokan cinkosan összemosolyognak. Ő a mi tolvajunk, neki lehet.  Ez nem azt jelenti, hogy a ti tolvajotoknak is szabad. Nem, nem, rájuk lesújt a törvény haragja. Azért azt jó ha tudja mindenki, hogy mások bűne miatt nem kereshet mentséget senki a saját bűneire. Aki nemcsak a pénzünket és az értékeinket, hanem a bizalmunkat is meglopja, talán az a legnagyobb tolvaj, mert hosszú évtizedekre tönkretesz mindet.

 „Félek, nem értesz engem majd meg”

Pedig jó lenne ha megértenél, mert neked beszélek. Németh László az Iszony c. kötetében azt mondja: hogy „az igazi gazember, mindent a korrektség vértjében csinál.” Biztos igaza van/volt, hiszen az egyik legnagyobb magyar író. Azt is leszögezhetjük, hogy az emberek nagy többsége jóval egyszerűbb gondolkodású, mint a vezetőik.  Az emberek azt gondolják, hogy aki lop, azt be kell zárni beosztásra, vagy rangra való tekintet nélkül. Eddig ez rendben is lenne. Egy baj van ezzel, ha egy bűnöző a törvények feletti magasságokba jut, akkor legfeljebb önként zárhatja magára a cella ajtaját. Ilyen bűnözőről még nem hallottam. 

„Nézd, én már lassanként nem hiszek senkinek”

Nem csak én, hanem nagyon sokan nem hisznek már senkinek.  A hazudozók büntetése nemcsak az, hogy nem fognak hinni nekik, hanem az, hogy ők sem tudnak hinni senkinek. Pedig jó lenne hinni, legalább abban, hogy az álmaink nem vesztek a múlt homályába, hinni abban, hogy talán még minden jóra fordul. De ehhez

„Mégis mindinkább érzem, hogy szükségem van nagyon rád, rád, rád”

Igen, szükségünk van egymásra, hogy megtaláljuk végre a közös hangot, hogy ne az összekacsintó mosolyok országában éljük a mindennapjainkat. Azt tudni kell mindenkinek, hogy a „Vétkesek közt cinkos, aki néma.”  A hallgatás pedig megmérgezi a lelkeket, és visszafordíthatatlan károkat okoz minden tekintetben. Legalább akkora károkat, mint az őszinteség, ha azt nem kellő körültekintéssel alkalmazzák.  

„Hidd el nekem

Én már nem tudom, mi az mit érzek”

Lehet, hogy így van, és ez a tehetetlenség érzésével tölt el, mert nem lehet úgy élni, hogy az érzéseidet nem mondod el őszintén. Nem ordítva, nem köpködve, nem autókat felgyújtva és székházakat elfoglalva,  nem lövetve, nem céltáblaként állva. Csak úgy, emberként az embernek, akivel egy hazában élsz ezerszázhuszonnégy éve. Miért van ez így? Te tudod? Mert én tudom. Azért, mert félsz, hogy a másik másként gondolja, félsz, hogy a másik megüt, vagy rád üvölt. Már mindentől félsz, mint egy menhelyi reszkető kutya, és bízol benne, hogy egyszer csak jön egy jó gazdi, aki majd megsimogat és magához ölel. Hiába vársz ilyenre, mert mi az evolúció csúcsán vagyunk elvileg, csak arról sokszor megfeledkezünk, hogy ezzel felelősség is jár. Szóval, ne várd a gazdit mert csalódni fogsz. Neked kell a lelked ketrecét kinyitnod, és neked kell az életedről gondoskodni, mert helyetted senki nem fogja megtenni. Neked kell gazdit választanod, és nem a gazdinak téged. Nem te vagy a gazdiért, hanem a gazdi van teérted. Érted? Látom, még nem érted.   

„Én már mindenben kételkedem”

Jobban teszed, ha te is, akkor nem érhet csalódás. Nem kételkedni annyit jelent, hogy vakon bízol magadban. Ha vakon bízol magadban, akkor a saját hibáidat sem ismerd fel. Én fenntartom magamnak a jogot, hogy kételkedjem. Kételkedjem a hangzatos reklámokban, kételkedjem egy tolvaj tisztességében, kételkedjek minden olyan dologban, ami nem a nemzetem, nem a hazám, és nem az én boldogulásomat szolgálja.

„Keresem a szót, keresem a hangot”  (1969)

                                                                                                              Székesfehérvár, 2022. 01.19.