Vörösmarty Társaság közleménye!
TÁJÉKOZTATÓ
Kedves Tagtársak,
Kedves Barátaim!
Amint
tudjátok, a 2020-as év több szempontból is megnehezítette a Társaság munkáját
és vállalt kötelezettségeinek teljesítését. Sajnos, a világjárvány öt
programban gazdag hónapot engedett számunkra, aminek közel a felét külsős
helyszínen kellett megrendezni, mivel a Kossuth utcai irodahelyiségünk felett
történő átalakítás következtében számtalan esetben, szinte mindegyik
helyiségben leszakadt a mennyezet egy része, több méter hosszan és több
centiméter szélességben repedtek meg a falak és néhány helyiség be is ázott.
Jelenleg életveszélyes az épületben tartózkodni, ennek következtében, semmilyen
feladat ellátására sem alkalmas. A Társaságot érintő tevékenységeinket
otthonról végezzük. Nehéz évet zártunk, de volt részünk sikerekben is. Kemény
munkával, koncentráltan, de tudtuk a Társaság fennmaradását biztosítani, a Vár
folyóirat háromszor is megjelenhetett, év végén kiadtuk a Fehérvári szép versek
antológiát, megszervezhettük a Magyar Széppróza Napját Fejér megyében, a
Lengyel Irodalom Napját Székesfehérváron, a Határon Túli Magyar Irodalom
Napjait és bemutathattuk többek között a Don-kanyar Kápolna története című
könyvet.
Az idei esztendő sem indul könnyen, hiszen az anyagi forrásaink végesek, a
bevételeink az év első hónapjaiban elenyészőek, nem tudjuk még, hogy mikor és
hol szervezhetünk rendezvényeket, de hiszünk és bízunk abban, hogy sikerül
kilábalni a nehézségekből.
Ezúton
kérnék mindenkit, legyetek szívesek és a tagdíjak befizetésével - amennyiben
lehetőségetek engedi, „támogatással” - segítsétek a Társaság munkáját és
fennmaradását!
A Vörösmarty Társaság éves tagdíja 2.000.-
Ft.
A
tavalyi évtől megszűnt az a lehetőség, hogyha valaki 5.000.- Ft tagdíjat
fizet, akkor automatikusan a Vár folyóirat előfizetőjévé válik.
A
Vár folyóiratra külön kell előfizetni, a díj 2.600.- Ft.
Amennyiben
a társaság munkáját és működését magasabb összeggel szeretnétek támogatni, mint
a meghatározott éves tagdíj, akkor azt „támogatásként” megtehetitek.
Minden
nemű összeg befizetésére csekken vagy banki átutalással van lehetőség. Mindegyik
esetben külön tüntessétek fel a közlemény rovatba, hogy 2021. évi tagdíj,
vagy 2021. évi Vár folyóirat előfizetés, vagy támogatás!
Kérésre
-akár több- csekket is postázunk.
Bankszámlaszámunk:
Vörösmarty Társaság, OTP Bank 11736116-20086268
Üdvözlettel:
sk
Bobory Zoltán
elnök
Vörösmarty Társaság
Székesfehérvár,
2021. január 12.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése