Román Károly emléktábla
Vörösmarty Társaság Felhívása
Román KárolyKedves, tisztelt Tagtársak, Kollégák, Barátaink.
Ahogy azt korábban jeleztük, indítjuk Román tanár úr emléktáblájának az
ügyét.
Írtuk azt is, hogy a társaságunk vállalja az elkészítés költségeit.
Ehhez önzetlen, tanár úr iránti nagy tisztelet jeleként történt eddigi
falajánlások örömével - elkezdjük a költségek előteremtését.
Az előzetes tájékozódás szerint, 1,3 -1,5 millió forint összegyűjtése a
feladatunk.
A felajánlásokat a Vörösmarty Társaság számlaszámára,
támogatásként lehet küldeni. Nagyon fontos a gyűjtés céljának a
feltüntetése: a Román Károly emléktábla elkészítéséhez.
A felkért művészektől kapott árajánlat és költségvetés után történt
megbízásról és mindenről részletes tájékoztatót fogunk küldeni.
Az emléktábla helye - végre - jól látható az épületünk frontfalán, a
Szarka Géza és Takács Imre emléktáblája sorában.
Bankszámlaszám: 11736116-20086268
Hálás köszönet minden felajánlott
adományért.
Elnökség
Megjegyzések
Megjegyzés küldése