Kinőtt ifjúkor

 

Szerző: Kaszás István

 

Élére vasalt ifjúkorát kinőtte, mint egy alig használt, csak ünnepi alkalmakra tartogatott ruhát. Irigyelte azokat, akik táncverejtékes, borpecsétes öltönyüket széthálták, és a viadalok tépte ruházatuk örökétig dohány-, és parfüm illatot árasztott. 

Míg pajtásai a hideg konyhában, lavórban mosószappannal tisztálkodtak, nekik fürdőszobájuk volt, ahol illatosítót is használtak. Vasárnapra anyukája pénzt adott neki, hogy menjen el a cukrászdába, de este nem ült az ágya mellé mesélni, hanem lekapcsolta a villanyt és kiment a félelmetessé üresedő gyerekszobából.  Törődtek azért vele, kéthetente fodrászhoz vitték, karácsonyra távirányításos játékautót kapott, balettra járatták, de nem hógolyózhatott a mackó felsőt viselő osztálytársaival, nehogy foltos legyen a teddiber bundája. Focizni csak akkor hívták osztálytársai, ha páratlanul voltak, s borítékolni lehetett, hogy az a csapat veszít, ahová került. Ha a legkisebb kudarc érte, sírt, csúfolták is ezért az iskolában. – Bőgő masina nem lesz katona, kiviszik a reptérre, agyon lövik estére… – igen, még nem voltak messze azok az idők.  A nagyobb gyerekek emlékeztek a csörömpölő tankokra, a Piac tér sarkánál benzines palackokat hajigáló novemberi ifjakra, de emlékeiket csak a beavatottakkal osztották meg, azokkal, akik emeltek már el cigit, vagy lógtak be moziba.  Később nem beszéltek benzines palackokról: középiskola, tánciskola, öltöny-nyakkendő. – Érdekes, a lányok szívesebben mentek táncolni azokkal, akiknek a vasárnapi ruhája ugyanaz volt, mint a hétköznapi – idézte fel emlékeit a kórház idegosztályán feküdve, ahol csak kívülről nyílott a kilincs. – Mára azért én is sokkal rafkósabb lettem – dicsérte magát.
     – Tibike, lenyelte már az altatót? – Igen, már régen – hazudott szemrebbenés nélkül, a nagy terv megvalósításának igézetében.  
Megvárom, míg húsz darabot összegyűjtök, és azután…, de előbb még Ferinek ide kell érkeznie – kombinált magában. Megkönnyebbülten sóhajtott, mint egy tervező mérnök, aki befejezte munkáját. – Vittem én elégszer virágot a nőknek, aztán sehol semmi – legyintett lemondóan. – Kívülről gömbölyűnek látszott Irénnel a kapcsolatunk, mint egy kettévágott barack, össze is passzoltunk, csak éppen a barackmag elgurult – összegezte élete egyetlen, százszor visszapörgetett kalandját. Napok múlva Feri becsempészte a cuccot, amit ő gyorsan az ágy alá rejtett.

Hajnalban a nővér orrát dohány-, és parfüm illat csapta meg, ahogy belépett a kórterembe. Tibor foszladozó öltönyben, Madame Tussaud viaszfiguraként, mozdulatlanul feküdt az ágyon, ajkán a győztesek diadalmas mosolyával. Tenyerében maradt még néhány szem altató.