Szlovén tájakon 2. Piran

 Piran


Kíváncsiskodásra inspiráló hangulatos mediterrán sikátorokban sétálva, a délelőtti hőség sem tűnt olyan borzasztónak. Miközben mi a XIII. századi épületek tömörfa árnyékolóspalettáinak színkavalkádjában gyönyörködünk, addig a száradó ruhák friss illata járja át a szűk utcácskák levegőjét. 




A templomok és a monumentális vár látványa visszarepít egy másik korba. Elhagytam a jelent, és egy ködbe vesző nagyon távoli múltba cseppentem ódon  épületek közé, amit  szerencsénkre megkíméltek az évszázadok történelmi viharai. Egyszerűen jó itt lenni! Letekintve a városra a vár bástyáiról, olyan érzése van az embernek mintha a halárusító kofák  még mindig ottlennének  a kikötő melletti főtéren és hangosan kántálva kínálnák a friss árut. Elmerülve az idő tengerében, már az orromban érzem a jellegzetes semmivel össze nem téveszthető hal, és kagyló szagát. A kezemben lévő fényképezőgép most futurisztikus dolognak tűnik, és nem is értem, hogy mi ez a maskara, amiben vagyok? Rövidnadrág, színes kockás ing? És hová tűnt a kard a derekamról? Azt sem értem, hogy a feleségem honnan vette ezt a ledér öltözetet, és miért nincs kendő a fején? Szóval, elvarázsoltak az évszázadok. Olyan ez itt, mint egy idő-kapu, ami fogva tartja nemcsak a szemedet, hanem a lelkedet is.  A kép jobb oldalán a kőfallal körbevett templom a város védőszentjéről Szent Györgyről kapta a nevét. Belülről is érdemes megnézni.



Az Assisi Szent Ferenc csodálatos kolostortemplom Piranban. Építése 1301-ben kezdődött és 1318-ban szentelték fel. A templom a félsziget végén a tengerparti sétányról körbejárható. Néhány méterre van a víztől. Évszázadok óta dacol a viharral és a hullámokkal. 2018. október 7-én, vasárnap a ferencesek ünnepelték a templom szentelésének 700. évfordulóját. Zora érsek azt mondta a prédikáció során, hogy hálával tekintünk a múltra, és az elődeinkre, akik azokban a nehéz időkben szolgálták Istent. A belső teret többször is átalakították.16.,17.,18.,és a 19.,században is. A templom legfontosabb műve: Mária és a szentek, Vittore Carpaccio 1518-ban festette.




Assisi Szent Ferenc templom a sziget utolsó épülete, mielőtt elérjük a tengert. Piran,  olasz nemzetiségűek által lakott terület, ahol a szlovén nyelv mellett az olasz is hivatalos nyelv. A történelem során többször cserélt gazdát, de ez szerencsére nem viselte meg a városka épületeit. 840-ben csatlakozott az Olasz Királysághoz, 952-ben a Német-római Birodalom része lett. 1209 után az isztriai határállomást az Aquilei pátriárka felügyelte. Velence hatása érezhetően befolyásolta Pirán fejlődését, de ennek ellenére önállóan fejlesztették és alakították ki saját igazgatásukat és jogszabályaikat is.


Ezt a fotót nem azért illesztettem ide, mert nagyon attraktív lenne, hanem azért, mert ez is Piran erejét mutatja. Nem az a bátor nép, aki eltünteti a történelemének a negatív elemeit, hanem az a bátor nép, aki nap mint nap képes az elődök által elkövetett hibákkal szembenézni, és azokat a helyén kezelni, szlovén és olasz nyelven egyaránt. Ez  tábla itt nem politikai állásfoglalás bármi mellett vagy ellen. Ez kérem maga a történelem, amiről nincs értelme ilyen-olyan érdekek mentén hol ezt, hol azt hazudozni. Ezt, az itt élők nagyon jól tudják, hiszen az ezredéves történelmük alatt számtalan fennhatóság befolyása alatt  éltek. Túléltek. Nekik a génjeikbe ívódott a "megőrizni  mindent", amit az elődök rájuk hagytak.       


A tengerparti hullámtörő kövei között ott  vannak az évszázados faragott kövek, természetes dekorációként a rideg sziklák tetején. Senkinek nem jutott eszébe ezeket a csodálatos faragványokat vízbe taszítani. Mert az igazi erő, az nem a karokban van… Pirán vára a távolban. Kövezett szerpentinen lehet feljutni, és elég meredek az út. Ide autóval csak a vár melletti lakóházak tulajdonosainak lehet behajtani. Érdemes felgyalogolni, hiszen csak innen látható a város lélegzetelállító panorámája.

                                       
Háttérben, ott fent a dombtetőn a monumentális vár

És a kis sikátorok a száradó ruhákkal, amiről már az előzőekben írtam. A város ugyan kicsi , de a domborzati viszonyok hatvanöt év felett már kihívásnak tűnnek. Ehhez talán a meleg is hozzájárult. Autóval, csak a központi parkolóig lehet menni. Ez nagyjából ötszáz méterre van a főtértől. Ez nem is lenne baj. Odafelé lejt az út. Ez a városka főutcája (Lenin út) ebből adódóan visszafelé meg emelkedik, ami talán Lenin bosszúja, - jó, ez csak vicc-  de fáradtan már nem annyira kényelmes.

— Egész jól bírtuk! — mondja Piroska. Miközben én elég furcsán veszem a levegőt, de bólogatásra még van erőm.

— Aha –és lassított felvételben araszolok felfelé az aszfaltjárdán a parkolóig. Ötszáz méteren  40 méter  a szintkülönbség.  Jól  vagyok, szakad rólam a víz. Azért  szép volt ez a nap. Bár, Józsi barátom a várban, lazán lefejelt egy mestergerendát a lépcsőfeljárónál, de egy kisebb púppal a fején megúszta a dolgot. Dörög az ég, és mintha egyre párásabb lenne a levegő. Hazaérve kivettem egy  sört a hűtőből  és nekiálltam írni. A fotózás és az írás,  az elfeledteti velem a fáradtságot.


 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Álljunk meg egy baráti szóra!

Nehrer György: Posványosi szemle

Nehrer György: Luxor