A hűtlen asszony
(1890)
B |
áró Zacsek Gyuláné, született
Hutvágner Ella válópere a budapesti bíróságon, 1893 január 13-án, pénteken ért
végett. A válóper kapcsán rendkívül botrányos dolgokra derült fény.
A véletlen úgy
hozta, hogy egy napon Hutvágner Ella nevű kisasszonyt, egy budapesti illetőségű
vaskereskedő lányát Zacsek Gyula, dúsgazdag Arad megyei földbirtokos, az utcán
megpillantotta. A kisasszony akkor huszonöt éves volt. Világoskék szemeivel és
koromfekete hajával, valamint karcsú alakjával nagy feltűnést keltett
mindenhol. Ezen adottságait kihasználva, a kacérkodás sem állt tőle távol.
Ettől a perctől kezdve Zacsek úr fülig szerelmes lett a kisasszonyba. Aztán
Zacsek úr megkérte Ella kisasszony kezét. A lány apja és testvére a legnagyobb
örömmel adta a beleegyezését a házassághoz, mert némi tudakozódás után arról
értesültek, hogy Zacsek jelentős vagyonnal rendelkezik. A kisasszony sem
habozott sokáig, annak ellenére, hogy a környékükön mindenki tudta, hogy Bergl
Vilmossal, a Friedländer Csemege és Borkereskedő cég ügynökével már évek óta
szerelmi viszonyt folytat. A lány apja
ezt a viszonyt nem nézte jó szemmel. Részben azért, mert az illetővel
rokonságban állottak, másrészt meg, a férfi vagyonát kevesellte. A rokonság nem
zavarta volna, mert a vagyon, az mégiscsak előrébb való. Ella kisasszony sem
gondolkodott másként, ezért aztán odaígérte a kezét Zacsek úrnak, azzal a
feltétellel, hogy háromszázezer forintot letétbe helyez a közjegyzőnél, mely összeg
az esküvő napján a kezeihez leszámolandó. A kisasszony az esküvő napjáig
kedvenc elfoglaltságának élt. A női dalegyletbe járt, és a színjátszással is
próbálkozott a Somossy féle orfeumban. Nem sok sikerrel. Viszont, hogy ebbéli
tevékenysége az apja fülébe ne jusson, Berthyer Berta művésznéven lépett fel
néhány epizódszerepben, ahol főként énekelnie kellett. A család úgy döntött,
hogy az esküvőt, a fehérvári rokonság nagy száma miatt, a székesfehérvári
Fekete Sas Szállodában tartják. Zacsek
úr pedig a Hotel Magyar Királyban foglalt egy egész lakosztályt. Az esküvőt
követő éjszakát, és még néhány napot a városban szerettek volna tölteni,
mielőtt Franzensbadba utaznának. A
fürdőhelyet kedvelte Stefánia főhercegasszony és környezete is. A báró sem
verte a fogához a pénzt, ha a szerelméről volt szó. Zacsek úr epedve várta már
az esküvő napját. Illetve, a napot magát nem annyira, és a felhajtást sem, ami
ezzel jár. Így aztán szó nélkül fizetett mindent, ami szeszélyes arának az
óhaja volt. Szóval, a báró úr inkább az éjszakára gondolt mintsem a hangoskodó
és italozó rokonokra. Csalódnia kellett, midőn kettesben maradtak.
– Jaj, drága Gyulám, annyira sajnálom, hogy ezen a gyönyörű napon nem pecsételhetjük meg a szerelmünket egymás karjaiba olvadva. Nagyon sajnálom, de nem tett jót női bajaimnak az a tánc az est végén. Kérem, legyen türelemmel, és ígérem bepótolunk minden elveszített pillanatot.
Megpuszilta a báró
arcát mindkét oldalt és a homlokára is nyomott egy csókot, majd magára zárta a
lakosztály egyik szobájának az ajtaját. A zár kattanására, aztán Zacsek báró
gerjedelme is alábbhagyott. Csalódottan állt a hallban, de jobb dolga nem
lévén, ő meg bevonult a másik szobába. Ella kisasszony, illetve már asszony,
gyorsan átöltözött. Színházi kellékei
közül férfinadrágot, fehér inget és egy felöltőt vett magára, majd a haját egy
férfikalap alá hajtogatta, Belenézett a tükörbe, és egy nem túl bozontos
bajuszt ragasztott az orra alá. Halkan kinyitotta a szobájának a folyosóra
nyíló ajtaját. Vigyázva, hogy a zárral ne csapjon zajt. Aztán átszaladt a
Fekete Sas Szállodába, és a portán közölte, hogy az étteremben felejtette a
tárcáját a Bergl úr, és felvinné neki.
–
Menjen, szólt vissza a portás!
Bekopogott a férfi
szobájába, aki már izgatottan várta. Levette a báróné bajuszát és kalapját,
majd remegő ujjakkal gombolta ki az ingét, amit szinte letépett róla. Pirkadt
már, mire egymás testével és csókjaival elteltek.
–
Búcsúzni jöttem! – mondta Ella.
A férfi először
nem is értette, mit mondott az asszony, hiszen egy perce még a testük
összefonódott, és az örökkévalóság édes-sós tengerében mártóztak mindketten.
– Búcsúzni jöttem, Vilmos! – ismételte meg az asszony – miközben öltözködött.
– Olyan boldog vagyok, hogy ezt az éjszakát nálam töltötted. Rengeteg ilyen éjszaka vár még ránk! Elutaztok, de én várlak téged, és tudom, hogy visszatérsz hozzám. – mondta Vilmos.
Aztán letérdelt az asszony előtt és
egy kis dobozkából elővett két aranygyűrűt, majd megpróbálta az egyiket Ella
ujjára felhúzni.
– Drága Ella! Ezzel a gyűrűvel pecsételjük meg a szerelmünket. Amikor ránézel erre a gyűrűre, akkor legalább a gondolataidban ott leszek veled, és te is énvelem.
Az asszony elrántotta a kezét.
– Vilmos! Az Isten áldjon meg, vééége van! – Ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztunk.
A férfi bambán nézett maga elé, még
mindig térdelve, mintha nem akarná felfogni a valóságot. A báróné magára
kapkodta a ruhákat és gyorsan visszaragasztotta a bajuszt, majd a fejébe húzta
a kalapot.
–
Csók, Vilmoska!
Halkan becsukta maga mögött az ajtót.
A portás éppen szunyókált, így kiosont a szállodából és visszament a Magyar
Király Hotelba. A szobája ajtaját halkan nyitotta, nehogy valakit felébresszen.
Kopogtatásra ébredt.
– Drágám, nem jössz reggelizni? – kérdezte a férje az ajtó túloldaláról.
–
Nem! – Nem jól érzem magam, de te menjél
csak!
A báró megvonta a
vállát és valamit dörmögött az orra alatt a nőkről és azok bajairól. Ez nem
volt annyira fontos, hogy hangosan is kimondja. Amúgy meg, a gyomra nagyot
korgott, talán az imént felhörpintett kupicányi snapsztól, úgyhogy sietett
reggelizni.
Eközben a Fekete
Sas Szállodában hatalmas vihar dúlt Bergl Vilmos ügynök lelkében, a számára
felfoghatatlanná vált szerelmi csalódástól. Vilmos nem értette meg, hogyha
szeretünk valakit, akkor előbb utóbb a szenvedés is beköltözik az életünkbe,
mert nincs fájdalmak nélküli szerelem. De mindig össze kell szedni az életünk
darabjait és menni kell tovább. Akkor is, ha a fájdalom sokkal tovább tart,
mint a szerelem.
Egy levélpapírt vett elő a
táskájából, majd megcímezte a fivérének. Távirat: meghaltam! Aztán a következő levélpapírra írt búcsú a
szállodának szólt, amiben elnézést kér, hogy tettét éppen itt hajtotta végre. A
harmadik dolog, amit elővett: egy Smith & Wesson forgótáras revolver. Az
apjáé volt a gyönyörű rózsafa markolatú fegyver. Ült a széken és cikáztak a
gondolatai, aztán egyszer csak, mintha elcsendesedett volna a világ, mintha
megsüketült volna. Már nem érdekelte a tegnap, és a ma sem, az sem, hogy holnap
ismét felkel majd a nap. Az már nem az ő napja lesz. A mellkasához szorította a
fegyvert, de a dörrenést már nem hallotta. Lefordult a székről. A szájából és a
mellkasából ömlött a vér. Aztán valaki konyakot öntött a szájába. Birkl úr
volt, a szálloda vezetője. Kinyitotta a szemét, de mindenkit duplán és
homályosan látott. Aztán sokára, talán az örökkévalóságig tartott, amíg a
kórházba szállították. Trummer doktor megműtötte. A tüdejét érte a golyó.
Fiatal ember és szívósnak néz ki, ha szerencséje van túlélheti, bár sokáig fog
tartani a gyógyulás nyilatkozta a doktor az érdeklődő sajtónak. Talán a lelke
is meggyógyul. Másnap a bátyja meglátogatta a kórházban, és egy hónap múlva
hazavitte. A svábhegyi szanatóriumban aztán további három hónapig ápolták a
testét és a lelkét is. A lélekápolás
olyan jól sikerült, hogy az egyik ápolónőt feleségül vette, mire kikerült a
szanatóriumból.
A báró és a báróné még három évig
házasok voltak, mígnem a Zacsek úrnál betelt a pohár. A pohár betelésének
ütemében ürült a báró pénztárcája, és fogyott a becsülete, merthogy Ella
asszony változatos módon és gyakran váltogatott személyekkel csalta a bárót,
aki aztán a csalfa asszonyt ebbéli tevékenységében többször is rajtakapott. A
válás előtti utolsó eset egy gőzhajón történt, egy alexandriai utazáson. Amikor
is, egy snájdig tiszt nagy lelkesedéssel magyarázta a bárónőnek a gőzdugattyúk
működésének az elvét. Ella asszony meg olyan figyelemmel hallgatta, mintha
legalábbis másnap vizsgáznia kellene belőle. Az elméleti előadás mit sem ér
gyakorlati oktatás nélkül, így aztán az is megtörtént, a gépház egy félreeső
szegletében.
Na,
ez már sok volt Zacseknek. Amint hazaértek,
berohant az ügyvédjéhez, hogy intézze a válópert. Már-már úgy nézett ki a
dolog, hogy a báró nyakán élete végéig ottmarad Hutvágner Ella. Aztán valahogy ez a nagy hercehurca az
egykori öngyilkosjelölt, Bergl Vilmos fülébe jutott. Felkereste a bárót, és
önként jelentkezett, hogy tanúsítsa az asszony hűtlenségét a bíróság előtt is.
Zacsek hálából ötvenezer forintot adott a tanúnak, ami akkor éppen nem is jött
rosszul, mert a második gyerekkel volt várandós a felesége.
A válóper után a
báró hazautazott Aradra, majd végrendelkezett, hogy halála után minden vagyonát
jótékonysági intézetekre hagyja.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése