A szabadság nincs ingyen

 

A szabadság nincs ingyen
(Esszé a hatalomról)

Nehrer György: író, publicista

 

 

1. rész: Egy új világ kezdete, egy köztársaság vége

Amikor a Fidesz 2010-ben kétharmados többséget szerzett, a választók jelentős része nem forradalmat, hanem stabilitást, rendet és gazdasági megújulást várt. Azt hitték, hogy jön egy erős kormány, amely végre gátat vet a széthullásnak, a korrupciónak, a pártpolitikai játszmáknak. De valójában nem egy kormány jött, hanem egy rendszer. Nem a meglévő kereteket akarta kitölteni tartalommal, hanem új kereteket akart létrehozni – olyanokat, amelyek örökre leválthatatlanná teszik.

Az emberek többsége nem értette, mi történt. Hiszen a változások törvényesen zajlottak. Az Alkotmányt lecserélték egy új Alaptörvényre. Az alkotmánybírák összetételét „megfiatalították”. A közmédiát „egyesítették”, a választási rendszert „rugalmasabbá tették”. Mindehhez járt a jól ismert szólam: 

„A nép felhatalmazott bennünket.”

Ez a cinikus mondat lett a demokrácia lebontásának morális igazolása.

Valójában azonban nem egyszerű kormányzás történt, hanem egy alkotmányos puccs. A jogállami fékek és ellensúlyok eltűntek. A bíróságok függetlensége, a szabad sajtó, a választások tisztasága mind-mind olyan értékek voltak, amelyeket módszeresen és hideg profizmussal számoltak fel. És aki ezt szóvá tette, azt vagy kiröhögték, vagy hazaárulónak bélyegezték.

Aki pedig  mindezt nem értette, annak maradt a rezsicsökkentés, a nemzeti konzultációk és a migránsellenes plakátok.

2. rész: A pártból lett állam – amikor a hatalomnak nincs többé ellensúlya

A Fidesz 2010 után fokozatosan átalakult. Már nem egy klasszikus értelemben vett politikai pártként működött, hanem az állam kiterjesztett karjaként. A párt struktúrája, kommunikációja, hatalomgyakorlása egyre inkább hasonlított egy centralizált, hierarchikus hatalmi gépezethez, amely nem vitát és pluralizmust akar, hanem engedelmességet és lojalitást.

Mindenki, aki ebbe a rendszerbe belépett – polgármesterek, iskolaigazgatók, államtitkárok, „független” civil szervezetek – csak úgy maradhatott életben politikailag, ha rendszerhűséget fogadott. Nem a szakértelem, nem az eredményesség, hanem a lojalitás lett az előmenetel feltétele.

És ez nemcsak a politika, hanem a társadalom minden szegletében érezhetővé vált:

A média: A legnagyobb lapok, tévécsatornák, portálok központi kézbe kerültek. Nem informálnak, hanem mozgósítanak. A híradó nem hírforrás, hanem politikai üzenőfüzet.

Az oktatás: Államosított tankönyvpiac, központi tanterv, félelem az igazgatói szobákban. Az iskolák nem gondolkodó állampolgárokat nevelnek, hanem engedelmes alattvalókat.

A kultúra: Pályázatok, támogatások politikai feltételekhez kötve. Aki nem simul bele a rendszerbe, az marad támogatás nélkül – vagy megbélyegzéssel él együtt.

A gazdaság: Az „ügyeskedők” kormánya után eljött az oligarchák kormánya. Csak mások az oligarchák. Most már nem korrupciós kivételek vannak, hanem egyenesen a korrupció az új rendszer alapja.

Ez a világ nem a közjóra épül, hanem a politikai hűségre. Az állam intézményei nem mindannyiunkat szolgálnak, hanem a hatalmat védik azokkal szemben, akik bírálni merészelik.

3. rész: A rendszer önvédelme és a láthatatlan csapdák

Sokan azt gondolják, hogy majd ha eljön a „nagy nap”, és az ellenzék többséget szerez a parlamentben, akkor vége lesz mindennek. Vissza lehet majd csinálni a Fidesz éveit, újra lehet indítani a demokráciát, le lehet bontani az autokráciát. Csakhogy ez illúzió – és talán a legveszélyesebb fajta.

A Fidesz nem csupán kormányozta az országot, át is alakította azt, méghozzá úgy, hogy egyetlen választás ne legyen elég a hatalmuk megtöréséhez. Ez nem paranoia, hanem jogilag és intézményileg bebetonozott valóság.

Az Alaptörvény: Olyan szabályokat tartalmaz, amelyek csak kétharmaddal módosíthatók. Ez azt jelenti, hogy hiába van kormányváltás, az új kormány sok kulcskérdésben nem tud lépni, mert a Fidesz által beépített szabályok szerint kell működnie.

A Fidesz emberei: A legfontosabb állami szervezetek élén (Állami Számvevőszék, Médiahatóság, Alkotmánybíróság, Köztársasági Elnök, ügyészség stb.) Fideszhez hű emberek ülnek, akár 9-12 évre kinevezve. Ezek az emberek az új kormány minden mozdulatát meg tudják akasztani.

A média túlhatalma: Egy választási kampányban is szinte lehetetlen eljutni az ország egészéhez, ha az ellenzék nem fér hozzá a televíziókhoz, újságokhoz, internetes portálokhoz. A politikai valóságot a Fidesz mondja el a választóknak – még mindig.

A gazdasági háttér: A közbeszerzéseken, EU-s pénzeken és állami hiteleken keresztül kialakult egy Fidesz-közeli gazdasági elit, amely akkor is képes mozgósítani vagy akadályozni, ha már nincsenek formálisan kormányon.

Egy ilyen helyzetben a kormányváltás nem rendszer-váltás. Ha a Fidesz veszít, nem vonul vissza. Nem ismeri el a vereséget, nem dolgozza fel – és nem engedi, hogy az új hatalom „csináljon, amit akar”.

Ezért merül fel sokakban a gondolat: Lehet-e egyáltalán alkotmányos eszközökkel helyreállítani a jogállamot, ha maga az alkotmány akadályozza azt meg?

Ez a kérdés nem elméleti – ez lesz a következő kormány legnehezebb dilemmája, ha valaha eljön ez a pillanat.

4. rész: A demokratikus újjászületés dilemmája – lehet-e jogállamot építeni jogállamon kívül?

Amikor egy új kormány végre többséget szerezne egy választáson, szinte rögtön választás elé kerülne: vagy elfogadja a Fidesz által hátrahagyott, korlátozó játékszabályokat, vagy törvényt sért anélkül, hogy bűnt követne el, és nekilát lebontani egy nem legitim rendszert – még ha az formálisan törvényes is.

Ez a dilemma nem csak jogi kérdés. Ez morális, történelmi, politikai kérdés is.

1. Az alkotmányosság paradoxona

A Fidesz úgy alkotta meg az Alaptörvényt, hogy az ne legyen megkerülhető, de ne is legyen valódi alkotmány. Nincs társadalmi konszenzus mögötte, nem volt népszavazás, az ellenzék nem vett részt az elfogadásában. A szabályai ezért formálisan érvényesek, de morálisan és politikailag illegitimek.

Ha egy új kormány ezt egyszerűen betartaná, maga is belekényszerülne a rendszer játékszabályaiba, és a „rendszerváltás” csak díszletcsere lenne. Ha viszont szembemegy vele, akkor azonnal az alkotmányosság ellenségének bélyegzik – pedig épp hogy azt akarná helyreállítani. Ez a zsákutca.

2. Mi lehet a megoldás?

Alkotmányozó nemzetgyűlés: Az új parlament nem „törvényhozóként”, hanem alkotmányozó hatalomként lépne fel – ezt történelmi, politikai és erkölcsi alapon is meg lehet indokolni. Az Alaptörvény jogszerűsége megkérdőjelezhető, ezért egy valódi új alkotmány elfogadása – széles társadalmi egyeztetés után – szükséges és jogos.

Ideiglenes intézményi reform: Az Alkotmánybíróság, az ügyészség és más kulcsintézmények személyi összetételét vagy működését átmenetileg felfüggeszthetik, vagy újravizsgálhatják, ha azok egyértelműen pártérdeket szolgáltak.

Társadalmi támogatás, nemzeti minimum: A legfontosabb: az új rend nem lehet egyetlen párt projektje. Széles körű társadalmi összefogás, civil mozgalmak, értelmiségi közösségek, szakmai szervezetek bevonása nélkül nincs legitim újrakezdés.

3. És mi van Orbánnal?

Orbán és a Fidesz – minden jel szerint – nem fogja tudomásul venni, ha elveszíti a hatalmat. Nem azért, mert nem tudná, hogy mi a demokratikus eljárás, hanem mert nem hisz benne. Ő és a belső köre úgy gondolkodnak: ha ők nincsenek hatalmon, akkor az ország veszélyben van – s ha veszélyben van, minden eszköz megengedett a „mentésére”.

Ez nem egyszerűen politikai kérdés – ez egyfajta szektás világkép. És egy szektával nem lehet vitatkozni, mert ők nem hisznek a másik fél legitimitásában.

Ezért kell a demokratikus oldalnak erős, szilárd, erkölcsi alapon álló, de határozott eszközrendszert kiépítenie, hogy ne csak leváltsa a Fideszt – hanem egy olyan rendszert hozzon létre, ahol a következő Orbán már nem juthat így hatalomra.

5. rész: Történelmi példák és a magyar köztársaság újraalapítása

Ha a Fidesz utáni korszak lehetőségként felmerül, gyakran elhangzik a kérdés: „Volt már hasonló a történelemben?” A válasz: igen – de mindig nehéz, kockázatos, és hosszú folyamat volt.

1. Kelet-Európa 1989 után

A rendszerváltás idején sok közép-európai országban az új, demokratikus politikai erők ideiglenes alkotmányos megoldásokkal éltek. Lengyelországban például a „kis alkotmány”, Csehszlovákiában pedig társadalmi konszenzus alapján működött az új rendszer felépítése.

A kulcs ezekben az esetekben:

– a társadalmi támogatás,

– a jogfolytonosság tudatos megszakítása,

– és a nyilvánosság bevonása volt.

2. Dél-Afrika: a megbékélés más útja

A dél-afrikai apartheid rendszer után Nelson Mandela és a Nemzeti Egység Kormánya az "Igazság és Megbékélés Bizottságát" hozta létre. Ez nem bosszút keresett, hanem feltárta a múlt bűneit és társadalmi párbeszédet indított.

Ez Magyarországon is példa lehetne:

Nem „elszámoltatás” kell bosszúszomjas módon, hanem átláthatóság, dokumentálás, társadalmi szembenézés – de ehhez szükséges egy olyan társadalmi többség, amely ezt valóban akarja.

3. Magyarországon a köztársaság újraalapítása: nem visszatérés, hanem továbblépés

A legnagyobb tévedés az lenne, ha azt hinnénk, vissza lehet térni a 2010 előtti állapothoz. Nem lehet – és nem is szabad.

Az új magyar köztársaság nem lehet a régi másolata. Új alapokra kell helyezni:

Az új alkotmányt népszavazással kell elfogadni, nem pártpolitikai alkuval.

A jogállam intézményeit átláthatóan, szakmai alapon kell újjászervezni.

A média függetlenségét törvényi garanciák védjék, ne politikai ígéretek.

A választási rendszert a valódi arányosság felé kell elmozdítani, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy egy párt a szavazatok 47%-ával kétharmados többséget szerez.

És talán a legfontosabb:

Az új rendszer nem épülhet bosszúra, de nem lehet feledékeny sem.

Ez egyensúly: emlékezni és tanulni kell a múltból, de nem szabad annak rabjává válni.

6. rész: Amit ma tehetünk – polgári bátorság és demokratikus előkészítés

Az autoriter rendszerek egyik legnagyobb hazugsága, hogy nincs mit tenni, amíg el nem jön a „nagy nap” – a választás, a váltás, a fordulat.

Ez a passzivitás kultúrája. De a történelem újra és újra bizonyítja:

A demokráciát nem választásokkal hozzák létre – hanem a választásra való felkészüléssel.

1. A civil társadalom megerősítése

Minden autoriter rendszer alapja az, hogy az embereket atomizálja – elvágja őket egymástól, a közösségektől, az önálló gondolkodástól.

Ez ellen kell és lehet tenni:

Egyesületek, helyi közösségek, szakkörök, online fórumok, civil kezdeményezések újraépítése.

Oktatási műhelyek, ahol az emberek megtanulják, mi az a köztársaság, a hatalmi ágak elválasztása, a jogállam lényege.

Szolidaritási hálók: ha valakit kirúgnak, meghurcolnak, ellehetetlenítenek, ne maradjon egyedül.

2. Morális világosság

Ma sokan érzik, hogy „valami nem jó”, de nem tudják pontosan megfogalmazni. Ez nem az ő hibájuk. Ez a rendszer úgy épült fel, hogy szétmossa a jó és rossz határát, és cinikussá tegye a közvéleményt.

Ezért fontos, hogy legyenek közéleti szereplők, értelmiségiek, tanárok, diákok, orvosok, mérnökök, munkások, akik újra és újra kimondják az igazat.

Nem kell nagy szónoknak lenni. Elég, ha egy beszélgetésben nemet mondasz a cinizmusra.

Mert minden hazugságot egyetlen igaz mondat tud csak megbontani.

3. Alternatívák építése

Ne csak az Orbán-rendszert akarjuk lebontani – építsünk valami jobbat.

Politikai mozgalmak, amelyek nem egymással, hanem a rendszerrel harcolnak.

Gazdasági szövetkezetek, független sajtó, nyilvánosság, közösségi megoldások.

Képviselet azoknak is, akiket most sem a hatalom, sem az ellenzék nem hall meg.

A jövő nem 2026-ban kezdődik. A jövő már elkezdődött – és az, hogy milyen lesz, azon múlik, mit teszünk ma.

Zárszó

A Fidesz nem egy politikai párt, hanem egy mentalitás, egy struktúra, egy világkép. De nem örök. A történelem minden autoriter rendszert leváltott – a kérdés mindig az, hogyan. Ha lesz váltás, az nem a Fidesz ellenében, hanem a köztársaság érdekében kell történjen. Nem az indulat vezérelhet minket, hanem a józanság és a felelősség.

A köztársaság nem ajándék. Az egy közös döntés, amit nap mint nap újra kell hozni.

És ha egyszer újra dönthetünk – jól kell döntenünk. Mert ez lesz a mi 1989-ünk. Talán az utolsó.

Nehrer György : Az évek ötven árnyalata

 

Ötven év nemcsak fél évszázad, hanem egy emberöltő. Együtt indulni, kéz a kézben, fiatalon, tele álmokkal, és most visszanézni egy fél évszázadra – benne minden árnyalattal, amit az élet megmutatott – nem könnyű feladat. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy még tiszta fejjel emlékszünk mindenre. Az évek színeire, melyeket nem csupán a tavaszi fények vagy az őszi esők adtak. Ott volt a fekete is – a nehézségek, a veszteségek, a fájdalmak. Ott volt a fehér is – a tiszta örömök, az ünneplések, a közösen megélt boldogság. Közte pedig minden árnyalat: a gyerekzsivaj aranysárgája, az aggódás borongós szürkéskékje, a kacagás napsütötte ragyogása, a csend békés pasztellszínei.

Voltak zajosabb idők, és voltak csendesebb évek. Amikor a gyerekek betegek voltak, egymás kezét szorítottuk, és olyan is volt, amikor egy pillanatra elengedtük – de a közös út nem szakadt meg. Minden ráncunk és minden ősz hajszálunk egy-egy történetet mesél. Ha most megkérdezné valaki, hogy mi kell ötven év házassághoz, akkor csak azt tudnám mondani: az élethez meg kell tanulni türelemmel közelíteni, meg kell tanulni az elfogadás és a folytonos újrakezdés művészetét. Ezt sehol nem tanítják, és nincs leírva könyvekben sem, nem kapsz érte diplomát, csak egy társat, aki ott áll melletted. Aki akkor is szeret, ha éppen haragszik rád valamiért. Átölel, ha szomorú vagy, és sírva fakad, ha hangosabban szólsz hozzá, mert a hallásod már nem a régi. Már semmi sem a régi, de a megszámlálhatatlan közös emlék mindent pótol.

Ma hálával és szeretettel tekintünk vissza erre a hosszú útra. Nemcsak azért, amit megéltünk, hanem azért is, mert az út végéig együtt szeretnénk eljutni.

Ötven év: egy élet, egy szerelem, egy ígéret – mindhalálig.

             

                           

Nehrer György: A szabadság ára

A szabadság ára

Előszó

Szépíróként négy novelláskötet, egy kisregény és egy portrékötet után a politika felé fordultam. Nem azért, mert új területet kerestem magamnak, hanem mert mindig is része volt az életemnek. Figyeltem, elemeztem, véleményt formáltam – politizáltam, de soha nem voltam politikus. Nem vonzanak az izmusok, és a pártfegyelem mindig is taszított. Két évnyi párttagság után fegyelmivel zártak ki az MSZMP-ből, amit sosem bántam meg.

A dolgozó nép, a munkásosztály az én közegem, hozzájuk kötődőm, az ő sorsuk érdekel. Életem nagy részét építőipari munkások között töltöttem művezetőként, cégvezetőként. Mindig az elesett emberek és a munkások  érdekeikért küzdöttem – és ez most sincs  másként.

A szépírást talán csak rövid időre tettem félre. Amíg szükségét érzem annak, hogy politikai írásokkal foglalkozzam a hazám  és a népem érdekében, addig az írás számomra nem művészi önkifejezés, hanem egy eszköz az igazságosabb világért. A toll nem kard, de ha a politika rákényszerít, azzá válik a kezemben. 

 2019. február 18. 

 

Keresem a szót

 

 

Ebéd után leültem a számítógép elé, és egy kicsit ejtőztem a karosszékemben. Este a Magyar Széppróza Napján egy írásomat fogom felolvasni a Vörösmarty Teremben. Úgy gondoltam, hogy keresek egy humorosabb szöveget. Találtam, de azért a biztonság kedvéért még egyszer átfutottam, mert már egy éve nem volt a kezemben. Közben zenét hallgattam, Illéséktől a „Keresem a szót.”

 

Először csak hallgattam, másodszorra már figyeltem a szövegre is. Harmadszorra letöltöttem Bródy János dalszövegét. Többször is elolvastam és elgondolkodtam rajta…

 

„Én még nem tudom, hogy fogjak hozzá”

 

Sajnos én sem, csak azt tudom, hogy íróként, tollforgatóként az ember valamennyire mégiscsak felelősséggel tartozik a leírt szavakért mondatokért. Évek óta gyötörnek gondolatok, amiket le kellene írni, de nem tettem meg, mert még

 

„Keresem a szót, keresem a hangot”

 

Igen, azt a szót, amit mindenki egyformán ért, és azt a hangot, amit mindenki egyformán hall, még mindig nem találtam meg. Pedig nagy szükségünk lenne rá. Lehet, hogy nem is nekem kellene keresnem? Lehet. Azt viszont nem látom, és nem hallom, hogy bárki is keresné.

 

„Tudom, elmondva másképp hat minden”

 

Nagyon másképp, de annyira mégsem, hogy ne gondolkodjunk el azon, hogy meddig lehet úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Tolvaj – suttogják halkan. És látjuk a tolvajt, aki már nem is fut a zsákmánnyal csak bandukol. Mosolyog ránk, aztán mindennap visszajön, mintha mi sem történt volna. Mindig elvisz valamit, ami a tiéd, az enyém, a miénk volt egykoron. Vagy csak azt hittük, hogy a miénk. Nem kiált hangosan senki, hogy tolvaj! Sokan cinkosan összemosolyognak: ő a mi tolvajunk, neki lehet. Ez nem azt jelenti, hogy a ti tolvajotoknak is szabad. Nem, nem, rájuk lesújt a törvény haragja. Azért azt jó, ha tudja mindenki, hogy mások bűne miatt nem kereshet mentséget senki a saját bűneire. Aki nemcsak a pénzünket és az értékeinket, hanem a bizalmunkat is meglopja, talán az a legnagyobb tolvaj, mert hosszú évtizedekre tönkretesz mindent.

 

„Félek, nem értesz engem majd meg”

 

Pedig jó lenne, ha megértenél, mert neked beszélek. Németh László az Iszony című kötetében azt mondja: hogy „az igazi gazember mindent a korrektség vértjében csinál”. Biztos igaza van/ volt, hiszen az egyik legnagyobb magyar író. Azt is leszögezhetjük, hogy az emberek nagy többsége jóval egyszerűbb gondolkodású, mint a vezetőik. Az emberek azt gondolják, hogy aki lop, azt be kell zárni, beosztásra, rangra való tekintet nélkül. Eddig ez rendben is lenne. Ezzel csak egy baj van: ha egy bűnöző a törvények feletti magasságokba jut, akkor legfeljebb önként zárhatja magára a cella ajtaját. Ilyen bűnözőről én még nem hallottam.

 

„Nézd, én már lassanként nem hiszek senkinek”

 

Nem csak én, hanem nagyon sokan nem hisznek már senkinek. A hazudozók büntetése nemcsak az, hogy nekik nem fognak hinni, hanem az is, hogy ők sem tudnak hinni senkinek. Pedig jó lenne hinni, legalább abban, hogy az álmaink nem vesztek a múlt homályába, hinni abban, hogy talán még minden jóra fordul. De ehhez

 

„Mégis mindinkább érzem, hogy szükségem van nagyon rád, rád, rád…”

 

Igen, szükségünk van egymásra, hogy megtaláljuk végre a közös hangot, hogy ne az összekacsintó mosolyok országában éljük a mindennapjainkat. Azt tudnia kellene mindenkinek, hogy „Vétkesek közt cinkos, aki néma.” A hallgatás pedig megmérgezi a lelkeket, és visszafordíthatatlan károkat okoz minden tekintetben.

 

Legalább akkora károkat, mint az őszinteség, ha azt nem kellő körültekintéssel alkalmazzuk

 

„Hidd el nekem! Én még nem tudom, mi az, mit érzek”

 

Lehet, hogy így van, és ez a tehetetlenség érzésével tölt el, mert nem lehet úgy élni, hogy az érzéseidet nem mondod el őszintén. Nem ordítva, nem köpködve, nem autókat felgyújtva és székházakat elfoglalva, és nem lövetve, és nem céltáblaként állva. Csak úgy, emberként az embernek, akivel egy hazában élsz több mint ezer éve Miért van ez így? Te tudod? Mert én tudom. Azért, mert félsz, hogy a másik másként gondolja, félsz, hogy a másik megüt, vagy rád üvölt. Már mindentől félsz, mint egy menhelyi reszkető kutya, és bízol benne, hogy egyszer csak jön egy jó gazdi, aki majd megsimogat és magához ölel. Hiába vársz ilyenre, mert mi az evolúció csúcsán állunk – elvileg. Arról viszont sokszor megfeledkezünk, hogy ezzel felelősség is jár. Szóval, ne várd a gazdit, mert csalódni fogsz. Neked kell a lelked ketrecét kinyitnod, és neked kell az életedről gondoskodnod, mert helyetted senki nem fogja megtenni. Neked kell gazdit választanod, és nem a gazdinak téged. Nem te vagy a gazdiért, hanem a gazdi van teérted. Érted? Látom, még nem érted.

 

„Én már mindenben kételkedem”

 

Jobban teszed, ha te is, akkor nem érhet csalódás. Nem kételkedni annyit jelent, hogy vakon bízol magadban. Ha vakon bízol magadban, akkor a saját hibáidat sem ismerd fel. Én fenntartom magamnak a jogot, hogy kételkedjem. Kételkedjem a hangzatos reklámokban, kételkedjem egy tolvaj tisztességében, kételkedjek minden olyan dologban, ami nem a nemzetem, nem a hazám, és nem a saját boldogulásomat szolgálja. Még mindig…

 

„Keresem a szót, keresem a hangot”

 

 

 

2022. március 23.

 

Akiket a Fidesz füstje…

 

Közeledik a választás napja! Fogynak a Facebookon az ismerősök, szaporodnak a kölcsönös letiltások. Vannak, akik nem bírják a gyűrődést, mert annyira elköteleződtek a regnáló rezsim felé, hogy személyes sértésnek vesznek mindent, ami a Fidesznek és házi tolvajaiknak szól.

 

Megvallom nyíltan, hogy néha szándékosan provokálok, de számomra ez csak játék. Más számára meg „vérre menő” kihívás. Nehezen értem meg ezeket az embereket, mert olyanok, mint a csúfolódó kisgyerekek, akik, ha kapnak egy maflást, meglepődnek: hogyhogy valaki vissza mert szólni? Megszokták ez alatt a tizenkét év alatt, hogy nekik minden van, másoknak meg kuss van.

 

Sajnálom azokat a fideszes barátaimat, akiket amúgy személyükben sosem bántottam meg, mégis politikai elkötelezettségük okán letiltanak vagy törölnek az ismerőseik sorából. Én sosem fogom ezt tenni a személyes ismerősökkel – csak a Facebookos tahókkal, akik valahogy, valamikor itt ismerősökké váltak. Értük nem fáj a szívem.

 

A barátaimnak, illetve a volt barátaimnak azt üzenem… (közös ismerősök, adjátok át nekik, én már nem tudom):

Ha valaki lelkileg nem bírja feldolgozni a politikai nézetkülönbségeket, az ne szóljon bele politikai dolgokba, tartsa távol magát tőle. Egyébként pedig az ily módon megszakított barátságok nem tűnnek túl gerinces megoldásnak.

 

Jelzem: ha ilyesmire adnám a fejem, akkor az a minimum, hogy előtte felhívnám telefonon, és szólnék neki.

„Figyelj, haver, nem merem tovább vállalni a barátságunkat, mert nekem ebből anyagi hátrányaim származnak!”

Vagy mondja azt, hogy be van szarva, és a seggét sem meri kitörölni a Fidesz nélkül.

Mit bánom én, hazudjon valamit.

 

Amúgy kell nekem hazug barát? Azt szokták mondani erre, hogy „akinek ilyen barátai vannak, annak nincs szüksége ellenségekre.”

 

 

Béke veletek…

 

 

 

2022. november 09.

 

A dinnye és a politikus

 

 

 

A görögdinnye vásárlásakor mindig van az emberben egy kis bizonytalanság: vajon érett, jóízű lesz-e? A dinnyék szakértő ábrázattal való paskolása, kopogtatása, szagolgatása, valamint egy dinnyehalom átválogatása a tökéletes példány kiválasztása érdekében; ez a nyár egyik rítusa. Ha mégsem sikerült volna jól a választás, és szégyenszemre "tököt" vettünk dinnye képében, akkor nyilvánvalóan átvertek minket. „Csaló minden dinnyeárus!” – vagy legyinthetünk: az idén amúgy is rosszak a dinnyék. Azért persze próbálkozunk tovább… Nos, valahogy így van a mi népünk a politikusokkal is. Van, aki az egyiket, és van, aki a másikat kedveli. És itt a „kedveli” szón van a hangsúly, no meg a hiba is, amit régóta nem tudunk levetkőzni, ahogy azt sem tudjuk tudomásul venni, hogy van rossz dinnye és van jó dinnye. Mert abban szerintem egységes lenne az álláspont, hogy mindenki a JÓT szeretné. Csakhogy: ahogy a dinnyére, úgy a politikusra sincs felírva, hogy „én jó vagyok, én meg tróger tolvaj”.  Mi választunk, aztán „hazavisszük”, és vagy megesszük, amit vettünk, vagy kidobjuk a kukába. Jól ismerem a magyar szokásokat; tuti, hogy legalább a dinnye felét fintorogva és anyázva, de megesszük, mielőtt a szemétre dobnánk. Vannak, akik a végsőkig kitartanak, és cukrozgatják, hátha attól jobb lesz. Nem lesz jobb, csak még költenek is rá, mielőtt kidobnák. Miért? Mert mi alapvetően ilyenek vagyunk. Mi bízunk abban, hogy ha a dinnyét egy kis cukorral sikerül megédesíteni, akkor a politikus is megjavul. Csak szólok: a dinnyével jobbak az esélyeink.

 

Nos, nézzük, hogy hol rontottuk el? Ott, hogy nem akarunk felnőni, és nem akarjuk egyenrangú félként kezelni a politikusainkat. Mi úgy gondoljuk, hogy egy politikus több, mint mi. Ő a mi őrző és védőangyalunk, aki vigyáz ránk!

 

A nagy túrót!

 

A politikus ugyanolyan ember, mint te, meg én. Ugyanolyan ember, mint Béla bácsi, a bakter, vagy Józsi, a tehenész, akik ledolgozzák a napi munkaidőt, és munka után bemennek a kocsmába, majd megisznak egy-két sört vagy fröccsöt. A következő hónap elején megkapják a fizetésüket, amiből levonják az adókat. A maradékból Béla bá és Józsi annyi sört iszik, amennyihez kedve vagy pénze van.

 

Aztán a néhány millió dolgozótól levont adóból a politikus is megkapja a fizetését, amiből bemehet egy olyan luxusétterembe, ahonnan Bélabát és Józsit úgy dobnák ki, hogy a lábuk nem érné a földet. A politikus kap egy autót a feneke alá az adónkból, és talán még egy sofőrt is, amit szintén Béla bá és Józsi fizet. Fizetik az utazását, és jó esetben a lakhatását is. Szegény Bélabának és Józsinak – és még néhány milliónak – eszébe sem jut, hogy a nagy luxust mi dobtuk össze a politikusoknak. Hogy a dinnyénél maradjak: mi édesítettük meg az életét a saját cukrunkkal. Ezzel nem is lenne baj egészen addig, amíg a politikus azért dolgozik, hogy akik őt eltartják, azok ne nyomorogjanak, és holnap is tudjanak adót fizetni, mert ha nem, akkor neki sem lesz fizetése. A politikus ne hülyeségekkel és ne olyan törvények fabrikálásával foglalkozzon, amelyek hátterében az ő fosztogatásai törvényesnek tűnnek majd. Sajnos most pont ebben a cipőben járunk, hogy a jogszerűség határait a korrupt politikusok határozzák meg. Pedig azt mindenki tudja, hogy a törvényesség lenne hivatott fenntartani az országot.

 

Mi történik akkor, amikor már nem lehet szétválasztani a bűnözést és az országot irányító kormányt?

 

Ilyenkor a rendőr már nem a bűnözők után nyomoz, hanem a kormányt kritizálók ellen. Ilyenkor már nincs igazság, hiszen a bűnözők írják a törvényeket, amelyeket magukra szabnak. Ilyenkor az ország már a szakadék alja felé közelít, amit szorgos kezek mélyítenek folyamatosan!

 

Van itt egy csomó kérdés, ami a mai társadalmunkban megválaszolatlan maradt. Úgy gondolom, hogy eljött az ideje, hogy felnőttként viselkedjen mindenki, ahogy otthon a négy fal között is teszi az ember, amikor a gyermekeit neveli: felelősségre, tisztességre, megértésre, szolidaritásra a gyengébbek és az elesettek iránt. A lakásajtókon kívül sem kellene másként gondolkodni.

 

 

Abba kellene hagyni végre a morfondírozást azoknak, akik ezt a kormányt hatalomra segítették és ott tartják; jó lenne, ha most már elgondolkodnának azon, hogy vajon meddig kell cukrozni egy tököt, hogy annak dinnye íze legyen?

 

 

 

2023. július 22.

 

Posványosi szemle

Felkent kultuszminiszterünket is odaette a fene „Posványosra”, és úgy gondolta, hogy a magyarság identitásának erősítésére illendő lenne egy újabb fajelmélettel előállnia. Meg kell hagyni, sikeresen abszolválta a feladatot. Most, hogy éppen megérkeztünk Dzsungáriából ide, a Kárpát-medencébe, kérdem én: mi lesz most a kipcsakokkal?

A törzsfőnök, a nagy Kipcsak–Lopcsak még nem is szólt a népéhez, miközben a minisztere már tervezi a legújabb ázsiai expedíciót, melyet a tudomány minden barátja örömmel fog üdvözölni. Merthogy…

Ázsia, az emberiség bölcsője

Ázsiában találták fel a négyszögletes „mértföldeket”, a sakkjátékot, a hermelinbundát, a copfot, a magyar nemzetet, Budenz József nyelveit és ismeretes állapotainkat is. Vámbéry nyomdokai még várják a beléjük lépőt, s az űr, mely Kőrösi Csoma Sándor után maradt, még betöltetlen.

Az új expedíció mindenesetre temérdek érdekes látnivalót fog ott találni. Hisz ott van:

– Libanon, mely sült libáink bölcsője,
– a Taurus-hegység, ahol az első bikák tenyésztek,
– és onnan származtatjuk a magyar autógumikat is – hogy egyéb gumikról ne is beszéljek –, amit ha a miniszter apja használt volna, most nem kellene ekkora baromságokkal foglalkoznom hétvégén.

Ott van Arábia, a gumiarábikum hazája, és Perzsia, melynek Iszfahán városából a magyar ispánok, Suster városából pedig a debreceni csizmadiák származnak. Ott található a Góbi-sivatag is, ahonnan Gobbi Hilda szakadt hozzánk.

A magyar tudomány új távlatain túl

És ott vannak a többi magyar bölcsek is egy rakáson:

– a hegyes Usturt, a mi ostorhegyeink ősfészke;
– a Hindu Kús hegység, melyen az urál-altáji nyelv az indogermánra ráordított, hogy: „Kuss, Hindu!”, és elnémította.

Ott találjuk:

– Kasmírt, a liptai túró hazáját (és persze innen származik Liptai Claudia is, csak ő még nem tud róla),
– Tibet és Láma, rőföskereskedéseink híres kelmeforrásai,
– a nevezetes Dzsungáriát, mely kétségbevonhatatlanul azonos Hungáriával.

És még mindig nincs vége…

Nem messze innen van Dardisztán, a gárdistáink, TEK-eseink vagy tököseink hazája!? Ez a kérdés még tisztázásra vár, mivel tudvalevő: az LMBTQ mindenhová beteszi a lábát – vagy mást?

Természetesen itt található Szamarkand is, ahol az udvariasságot találták fel. És itt van Türkesztán, a sárgadinnye paradicsoma. E tájékon találhatók az őzbégek és őzbasák kies hona is. Nem messze innen: a Himalája és Nőtalája termékeny vidékei, melyeken az első emberek születtek.

A környéken:

– Bhután, a buták (és persze a bután gáz) hazája,
– a Kision-hegyek, melyekből a magyarokat dicsőítő vezércikkek fejthetők vissza,
– az Árpalak-völgy, az árpalé őshazája,
– a Van-tó, mely a Volt-tóból eredhetne, s a Nincs-tóba szakadhatna...

Zárszó a tudományosságról

Mindezek – és még sok más csodálatos dolog – a tervezett expedícióra várnak, hogy titkaikat menten kitárják a magyar tudományosság előtt. Nemzeti dicsőségünk nem csekély gyarapodására, s a tudományok mérhetetlen hasznára.

Mindezen álmok beteljesülhetnének – ha nem itt lenne a Lop-tó, hol a tolvajlás otthona van...

 

2024.március 16.

 

A kocka el van vetve

 

Nem véletlen a címválasztás.  Talán a helyzet is bizonyos értelemben hasonló. Azt szoktuk mondani, hogy a történelem ismétli önmagát. „Alea iacta est”, vagyis a kocka el van vetve. Eredetileg Kr. e. 49. január 10-én mondta Julius Caesar, amikor seregeivel átlépte a Rubicon folyót. A római törvények szerint hadvezér csak a seregei nélkül léphette át a folyót, ami akkor Itália határának számított. Caesar akkoriban nyílt kenyértörést vállalt a Szenátussal, és a polgárháború elkerülhetetlenné vált. Caesar indulni akart a consul választáson, de politikai ellenfele, Pompeius újra életbe léptetett egy törvényt, hogy a tisztségre pályázónak személyesen is jelen kell lennie Rómában. Ezt arra használták volna fel, hogy az ellene gyűjtött vádak valamelyike alapján elítélhessék és megfoszthassák a szabadságától. Az „alea”, „kocka” szó a rómaiak népszerű dobókockajátékára utal, amelyben kipróbálhatta mindenki a szerencséjét. Amelyben, ha a kockát eldobtad, azzal sorsot vetettél. A kockát már nem lehetett visszafordítani.

 

Talán nem unalmas történelmi áttekintés után lássuk, hogy miért is választottam ezt a címet az írásomnak.

 

A színfalak mögül előlépett egy fiatalember, akit Magyar Péternek hívnak. Ismeri a jogot, ismeri a jelenlegi hatalom struktúráját. Dolgozott a jelenlegi hatalomnak különböző pozíciókban. Azt mondja magáról, hogy jobboldali. Az én korosztályom még ismerhette a nagyapját, Erőss Pált, aki szintén jogász volt. A nagyanyja Mádl Ferenc köztársasági elnök testvére volt. Ahogy mondani szokás: jó családból származó, okos és képzett fiatalember.

 

Mivel az író is ember, és van politikai véleménye - akkor is - ha nem tartozik egyik pártnak, vagy pártokhoz köthető személyeknek - se köszönettel, se hálával. Szóval a szerzőnek jelen esetben tök mindegy, hogy Magyar Péter jobboldali-e, vagy akármilyen oldali. A szerzőnek jelen esetben egy dolog fontos: hogy Magyar Péter valóban tenni akarjon a hazájáért, a magyar népért. Azt nem tudhatjuk előre, hogy ő ugyanolyan hamis Messiás-e, mint a többi pártvezér. Viszont azt mondják, hogy a „puding próbája az evés”. Így ezt csak akkor tudjuk meg, ha hatalomra segítjük. Igen, mi, a NÉP! Mert egymagában ő semmire nem fog jutni a ma regnáló rezsimmel szemben. Ugyanazt kockáztatja, mint Caesar. Magyar Péternek viszont csak egy maroknyi serege van. Az ő mindent elsöprő serege a nép lehet. Nem válogathat, hogy a nép gyermekei jobboldaliak, baloldaliak, vallásosok vagy ateisták-e. Azt viszont látnia és szem előtt kell tartania, ha ezt a népet tettekre ébreszti, akkor ez a nép ugyanúgy vissza is fogja venni tőle a bizalmat, ha ismét becsapják. Ezt a szellemet már nem tudja újból visszagyömöszölni a palackba – évtizedekre.

 

1990-ben, a rendszerváltáskor 37 éves voltam, tele reménnyel és álmokkal, most 71 évesen tele vagyok csalódással, az álmaim pedig már kihunyóban vannak. Eltelt 34 év, és számtalan hamis Messiás jött a semmiből, mindenféle pártok élén. Ma is itt van mindegyik közöttünk. Milliárdosként tengetik az életüket és uszítják egymásra az embereket a csatlósaikon és haszonélvezőiken keresztül. 34 év alatt a valódi demokráciának a halvány fénye sem derengett egyetlen egyszer sem ebben a hazában. Egy lépést nem tett előre ez az ország, hogy közelebb kerüljünk Európához, miközben tengernyi pénz tűnt el a politika útvesztőiben. Kezdeti vágyaink pedig egyre messzebb kerültek az elérhető valóságtól.  Ma, Európa egyik legszegényebb országa vagyunk! Elég volt belőletek mihaszna politikusok és pártok! Szemétre veletek!

 

Én adok egy esélyt Magyar Péternek! Igaz, hogy nekem már nem sok veszítenivalóm van. De van három unokám, akik előtt még ott az élet. Nem szeretném, hogy vármegyékben, főispánok és ispánok jobbágyaként és cselédjeként kelljen leélniük az életüket, vagy külföldre menekülve távol a hazától. A másik ok, hogy nekem már nincs még egyszer 34 évem arra, hogy majdcsak megjavul Orbán Viktor, vagy majdcsak leváltja egyszer az ellenzék. ELÉG VOLT!

 

Magyar Péter, hajrá! Lássuk, Te mit tudsz?!

 

 

 

2024. március 28.

 

Itt élned, halnod kell

 

 

 

Egy hónapja már, hogy követem a Magyar Péter-jelenséget. Néha írok is egy-egy rövid gondolatot Magyar Péter Facebook-oldalára. Ezek többnyire negatív előjelű gondolatok, mert én kritikusan szemlélek minden politikai megnyilvánulást. Belőlem hiányzik az az érzés, hogy bárkit is piedesztálra emeljek és istenként tiszteljek. Szóval ez nekem nem ment soha, egyik rendszerben sem. A rendszerváltás óta meg főleg nem.

 

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem támogatom Magyar Pétert, de ha politikai útra lép, akkor át kell gondolnia, hogy mit és hogyan mond. A kormányhű sajtóban megjelenő, dehonesztáló dolgokra reagálva: Magyar Péterben valóban felismerhető a nárcisztikus és némi cezaromán hajlam. Ettől még nem biztos, hogy az. Hogy pszichopata-e, azt nem tudom megállapítani. Viszont ha körbenézek a politikai palettán, ott sem látok egyetlen normális embert sem. Úgy tűnik, hogy ez a nép megmagyarázhatatlan belső kényszer hatására csak valamilyen devianciával terhelt személyekben bízik, vagy egyszerűen ez az embertípus az, aki képes megszólítani a népet.

 

Megmondom őszintén, ha Béla bácsi, a bakter állt volna egy teherautó platóján, az ő beszéde valószínűleg jobban megfogott volna, és számomra hitelesebb lett volna, mint Magyar Péteré. Most viszont fel kell tennem azt a kérdést magamnak is: Magyar Péter nélkül vajon mikor ébredt volna fel ez a nép? Szerintem még nagyon sokára, és akkorra talán már nem is lett volna értelme felébredni. Lásd: Oroszország.

 

Jelenleg úgy gondolom (merthogy a politikában nincsenek örök érvényű dolgok), hogy a cél elérése érdekében fel kell adni bizonyos elképzeléseinket. Amit ez a fiatalember március 15-én előadott, azzal szerintem senkinek nincs problémája, mert azok a hazánkról, az európaiságunkról, a mindennapjainkról, szóval egy normális, élhető országról szóltak. A megvalósítás mikéntje lesz az érdekesebb kérdés.

 

Magyar Péter most kihúzta a palackból a dugót, és szabadjára engedte a 34 éve visszafojtott gondolatokat és érzéseket, melyek az eltelt 14 évben már robbanásig feszítették a palackot, de senki nem tett semmit. Most ne fanyalogjunk Magyar Péteren, hogy ilyen vagy olyan, hanem valósítsuk meg az álmainkat. Az, hogy ebben majd milyen szerep jut Magyar Péternek, a jövő feladata lesz.

 

Ha sikerül valós demokráciát, fékekkel és ellensúlyokkal ellátott jogrendet, alkotmány által garantált biztonságot teremteni mindenki számára, akkor tök mindegy, hogy Bélabá vagy Magyar Péter ül a bársonyszékben. Az a fontos, hogy akik a mindennapjaink problémáit intézik, azok hozzáértő és tisztességes emberek legyenek.

 

 

„Még jőni kell, még jőni fog

Egy jobb kor, mely után

Buzgó imádság epedez

Százezrek ajakán.”

 

 

 

 

 

 2024.május 24.

 

 Kaptunk egy tacepaot Gyurcsány Ferenctől:

 

 

 

„Rendszert lánglelkű szónoklat még soha nem döntött meg. Ahhoz nem beszélni, hanem cselekedni kell. Ahogy Dobrev Klára teszi.”

 

 

Kedves Gyurcsány Ferenc! Értem én a DK problémáját. Viszont fel nem foghatom azt, hogy miközben folyamatosan rátok szavaztunk, Ti még egy „lánglelkű szónoklat erejéig sem foglalkoztatok velünk.” Politikusként, erre minimum gondolni kellett volna, hogy egyszer a fagyi majd visszanyal. Azt hiszem, hogy most jött el a fagyi ideje... Sajnálom, mert lehetett volna ez jobb is, de talán kevesek voltatok hozzá. (Ezt még ki kell majd elemezni) Ma, kaptam SMS-t Klárikától, hogy felnyomta a Sulyok Tomit a Polt Petinél. Na látod?! Így is lehetett volna! 2010-től folyamatosan ott kellett volna lihegni a nyakukban, de Ti mindig mással voltatok elfoglalva. Nincs bennem harag senki iránt, mert a politika az nem az érzelmekről szól. Aki érzelmeitől vezérelve csatlakozik egy politikai formációhoz, az majdnem annyira lila ködben és félig vakon éli a napjait, mint egy szerelmes ember. Sokan beleesnek ebbe a csapdába, és valószínű, hogy egy csomó dologban csalódni fognak. Ez mindig így volt és így is marad. Természetesen ezekre az emberekre mindig szükség volt és szüksége lesz a politikának is, mint ahogy az emberiség sem létezhet szerelem és csalódás nélkül. Viszont a társadalom az nem egy bonyolult dolog. Mindenki könnyebben és jobban szeretne élni, mint ahogy tegnap és azelőtt élt. A politikának az a dolga, hogy ne az egyéni vágyakat, hanem a társadalom vágyait elégítse ki. Ők ezért kapják a fizetésüket! Nem a társadalom van a politikusokért, hanem a politikusok vannak a társadalomért. Mindig kell adni esélyt a változásnak, mert ami most van az nem vezet sehová. Nyugdíjasként már nem az én korosztályomnak a sorsa érdekkel elsősorban (bár volna mit tenni ezen a téren is) most az unokáim jövője a tét. A Tisza Pártra szavazok az EP listán, és kaptok tőlem még egy esélyt az önkormányzati választáson. Éljetek vele tisztességgel, és tanuljatok a hibáitokból, most a NÉP fog tanítani benneteket. Ne feledjétek, hogy a leckét majd fel kell mondani, amikor eljön az ideje.

 

 

 

2024.augusztus 26.

 

A játéknak vége, avagy kibújt az AVH a zsákból?

 

 

 

A Tranzit fesztiválon kialakult egy vita Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője és Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója között: Lánczi azzal vádolta a Transparency Internationalt, hogy tevékenységük következtében Magyarország nem kapta meg az uniós forrásokat, és bírálta a szervezet korrupciókutatási módszereit. Ligeti viszont azt állította, hogy a Transparency csak a valós helyzetet tükrözi, és kiemelte a civil szervezetek szerepét a korrupció elleni harcban.

 

Lánczi: "Meg kell értenetek, hogy nem álltok a magyar állam felett. A magyar állam legitimitása megkérdőjelezhetetlen. Ez egy ezeréves állam, míg a ti szervezetetek csak húsz éves, és semmilyen legitimitása nincs. Csak a saját magatok által kreált legitimitásba kapaszkodtok, abba, hogy ti valamiféle nemes célokért küzdötök. De mostantól vége ennek a játéknak. Válaszolnotok kell ezekre a kérdésekre."

 

Egyes tényekben egyetértek Lánczi Tamással; például abban, hogy a Magyar Államiság több mint ezer esztendős és abszolút legitim. Igaz, hogy ezt a legitimitást a Fidesz kormányzat már 14 éve barbár módon próbálja saját képére formálni. A probléma az, hogy sem az ön hivatala sem a Fidesz kormányzat nem "jó arc"! Múltbéli, már-már feledésbe merült hivatalt idéz fel azok számára, akik még EMLÉKEZNEK! Lánczi! -ide most nem írnék semmiféle megszólítást, mert nem szeretném az úr szóval megsérteni. Az én korosztályom MÉG NEM HALT KI! Még emlékszünk azokra az évekre, amelyeket inkább felednünk kellene.

 

Legitimitás? Nem tudom, miről beszél? Az ön hivatala csak néhány hónapos, míg a T.I. már 20 éves! Most nem mennék bele abba, hogy az újonnan létrehozott AVH mennyire legitim, az uniós jogszabályok értelmében, de ez hamarosan kiderül. Előfordulhat, hogy majd le kell tennie a bőrkabátot, és más munkát kell keresnie. Jelzem: ez önnek nehéz feladat lesz.

 

Most, hogy eljutottunk idáig, feltenném a nép kérdéseit önnek!

 

1. Honnan, és miből származik Tiborcz István 100 milliárdos vagyona?

 

Csak néhány a vagyonelemek közül:

 

Botaniq Turai Kastély

 

Lifestyle Hotel Mátra

 

Botaniq Budai Klub

 

Adria-palota

 

Verno House

 

Hotel Dorothea

 

D8 Hotel

 

Hotel Atrio del Mar (Spanyolország)

 

Relax Resort Hotel Kreischberg (Ausztria)

 

Hotel Alpenblick (Ausztria)

 

2. 2. Hogyan lehetséges az, hogy Mészáros Lőrinc gázszerelő tíz év alatt az ország leggazdagabb embere lett? Erre is szeretne válaszokat kapni a nép Lánczi Tamástól !

 

Mészáros és Mészáros Zrt.: Ez a cég 2016 óta több mint 192 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott1.

 

R-Kord Kft.: Az elmúlt hat évben 53 milliárd forintnyi állami tendert nyert el1.

 

Konzorciumi projektek: A két cég konzorciumban további 441, illetve 146 milliárd forintnyi állami munkában vett részt.

 

Néhány vagyonelem a Mészáros Lőrinc által birtokolt ingatlanokból. A felsoroltak a 10%-át sem teszik ki az összes vagyonnak.

 

Hunguest Hotel Aqua-Sol (Hajdúszoboszló)

 

Hunguest Hotel Apollo (Hajdúszoboszló)

 

Hunguest Hotel Erkel (Budapest)

 

Hunguest Hotel Forrás (Szeged)

 

Hunguest Hotel Freya (Zalakaros)

 

Hunguest Hotel Pelion (Tapolca)

 

Hunguest Hotel Répce Gold (Bükfürdő)

 

Hunguest Hotel Sóstó (Nyíregyháza)

 

Saliris Resort Spa & Conference (Egerszalók)

 

Hunguest BÁL Resort (Balatonalmádi)

 

„Nektek válaszolni kell ezekre a kérdésekre” !

 

Igen, Lánczi Tamás, szembe kell nézni a néppel és feltenni a kérdést elsősorban maguknak, hogy vajon ki gazdagodott meg mások vérén és fáradságán? A probléma nem a gazdagságban rejlik, hanem annak megszerzésének módjában. Tehát mi, a NÉP is szeretnénk választ kapni a kérdéseinkre!

 

 

Ismerve a becsületes magyar népet, biztos vagyok benne, hogy önök is megkapják majd a válaszunkat!

 

 

 

2024.december 1.

 

Mit hagy maga után a hatalom?

 

 

 

Nem vagyok közgazdász, és pénzügyi szakember sem, viszont tőzsdézem 25 éve. Aki tőzsdézik, annak akarva-akaratlanul naponta foglalkoznia kell a hazai és a nemzetközi gazdasági élet rezdüléseivel, különben hamar elveszítheti a tőkéjét, és még annál többet is. A tőzsde nem játék és nem szórakozás. A tőzsde a szakmabelieknek munka, az amatőröknek – mint amilyen én is vagyok – kihívás és gondolkodásra késztetés. Amatőrnek lenni nem szégyen, csupán annyit jelent, hogy kedvtelésből, szeretetből csinál valaki valamit. Nos, hétvége lévén elgondolkodtam néhány dolgon. Leginkább azon, hogy a rendszerváltás óta eltelt harmincnégy év alatt inkább csak hátrafelé mentünk, és nem előre.

 

Azon is elgondolkodtam, hogy ebből a harmincnégy évből a Fidesznek és Orbán Viktornak eddig 18 év jutott, és még bő egy évük van vissza. Emlékszem, hogy a Fidesz-táboron belül mennyien tekintettek, és tekintenek rá még ma is imádattal. Hiszik, hogy ő nemzetközi tekintélyű, kiemelkedő politikai tehetséggel megáldott személy. Holott ő soha nem volt az. Félreértelmezték az akarnokságát, az egoizmusát, a nagyhangúságát, és összetévesztették a politikai tehetséggel. Egyszerűen nem történt más, minthogy jó volt a marketingje, és nem sajnálták az adóforintjainkat a fényezésére. Valójában soha nem volt kiemelkedő tehetségű államférfi, és soha nem volt vezetésre alkalmas egyéniség.

 

Mit hagy a magyar népre majd a hatalmi bukása után?

 

Megtévesztett embermilliókat, kifosztott országot, üres stadionokat, milliárdossá tett lakájokat, tehetségtelen, de dúsgazdag focistákat, ingyen osztogatott hűbéri birtokokat adóforintokon felújított kastélyokkal, kilencszázezer létminimumon élő nyugdíjast, lepusztult egészségügyet, lepusztult oktatást, minimálbéren tengődő lakosságot, milliónyi zsarolható közmunkást, lerobbant tömegközlekedést, megfélemlített, esküjüket és hitüket vesztett közszolgákat, alkotmány helyett a Fidesz Szervezeti és Működési Szabályzatát (tákolmányt), eszméletlen inflációt, devizahitelekbe belerokkant családokat, 400 forint feletti eurót, működésképtelen gazdaságot, vérgőzös nacionalizmust, kormányzaton és egyházakon belül bujtatott pedofilhálózatot, LMBTQ-üldöztetést, ázsiai sötét diktatúrák barátságát – és még hosszan sorolhatnám.

 

Azt is hozzá kell tennem, hogy a Fidesznek és Orbán Viktornak soha nem látott történelmi lehetősége volt arra, hogy hazánkat az európai országok sorába felzárkóztassa. Kimondhatatlan nagyságrendű uniós forrás állt rendelkezésükre. Sem a Fideszben, sem Orbán Viktorban nem volt meg a szándék arra, hogy ezt megtegye. Nem tudtak, vagy soha nem is akartak élni ezzel a lehetőséggel, mert elborította az agyukat a tolvajlás gondolata. Ezért felelősséggel tartoznak a magyar néppel szemben! Azokkal az emberekkel szemben, akik hittek bennük, és rájuk bízták a sorsukat.

 

Mi lenne, ha?

 

A magyar kormány azonnali lemondásával milyen lehetőségei lennének egy új kormányzatnak arra, hogy minél hamarabb kilábaljunk ebből a helyzetből? Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat.

 

Az átláthatóság és bizalom helyreállítása

 

Bel- és külföldi gazdasági szereplők bizalmának helyreállítása. Ez magában foglalja a korrupció csökkentését, a közpénzek átlátható kezelését és egy hiteles gazdaságpolitikai terv kidolgozását.

 

Inflációs nyomás mérséklése

 

Célzott támogatások bevezetése: Az infláció által leginkább sújtott társadalmi rétegek (pl. alacsony jövedelműek, nyugdíjasok) számára célzott, de fenntartható támogatási programok kidolgozása.

 

Strukturális reformok:

 

Az adórendszert átláthatóbbá és igazságosabbá kellene tenni. Csökkenteni lehetne az alacsony jövedelműek adóterheit, miközben a nagyvállalatok és a magas jövedelműek igazságosabb hozzájárulását kellene elérni.

 

Pénzügyi és monetáris stabilitás:

 

Jegybanki függetlenség biztosítása: Az új kormány erősíthetné a jegybank függetlenségét, hogy az infláció elleni küzdelem hatékonyabb legyen.

 

Forint stabilizálása: Intézkedéseket kell tenni a forint árfolyamának stabilizálására, például a nemzetközi piacokon való bizalom helyreállításával.

 

Energiafüggetlenség és fenntarthatóság:

 

Zöld gazdaság támogatása. A fenntartható gazdaságpolitika hosszú távon csökkentheti az energiaárak okozta inflációs nyomást.

 

Európai Uniós források felszabadítása:

 

Az új kormány prioritása lehetne a helyreállítási alapok lehívásához szükséges reformok végrehajtása, például az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítása és a korrupció elleni hatékony fellépés.

 

Társadalmi párbeszéd és konszenzusépítés:

 

Érdekegyeztetés: A gazdaságpolitikai döntések meghozatalához szoros együttműködésre van szükség a szakszervezetekkel, munkáltatókkal és civil szervezetekkel.

 

Nem szeretném senkinek a kedvét és a rendszerváltásba vetett hitét elvenni, de az ország előtt álló feladatok véghezvitele nem lesz fáklyásmenet – ez már most látszik. Az én korosztályom már megtapasztalta néhányszor az életünk során, hogy mindig a nép fizette meg a politikusok hibáit, akik persze mindig büntetlenül megúszták azt, hogy nyomorba taszították az országot. Ezen sem ártana változtatni. Ha másért nem, hát azért, hogy aki politikai szerepet vállal, annak legyen büntetőjogi felelőssége is. Ne lehessen felelőtlenül ígérgetni, aztán kistafírozva lelépni a porondról.

 

 

Itt az ideje, hogy elkezdjünk normálisan gondolkodni a dolgainkról!

 

 

 

2024.december25.

 

 Még csend van

 

 Talán nem illendő, hogy karácsonykor, a szeretet ünnepén ilyen dolgokról írok. Viszont az sem illendő, hogy sok ezren állnak sorban egy tál meleg ételért az utcákon. A hatalom hirdeti a hamis igéjét, miközben egyikük új repülőt, másikuk új jachtot vásárol magának milliárdokért. Most mély a csend – túl mély. Baj lesz ebből, urak!

 

Sajnálom, hogy novellistaként nem a szépirodalommal foglalkozom mostanában, hanem olyan dolgokkal, amelyek már évtizedek óta feszítik a lelkemet. Nem Vörösmarty Szózatában szereplő százezrekről lesz most szó, bár eszmei mondanivalójában talán mégis.

 

„Még jőni kell, még jőni fog

 

Egy jobb kor, mely után

 

Buzgó imádság epedez

 

Százezrek ajakán.”

 

Ahhoz, hogy mindezt megvalósíthassuk, minden józanul gondolkodó magyar emberre szükség van, határon innen és határokon túl is. Ez a kis firka most a határokon túliakról és túliaknak is szól. Élnek rokonaim Délvidéken, Romániában, Felvidéken és Ausztriában is. Nem mentek ők sehová, hanem a történelem viszontagságai rendezték el az ő sorsukat, mint ahogy a határaink változását is. Trianon után én vagyok az első generáció a családunkban, aki a jelenlegi határainkon belül született. Itt élek, és itt öregedtem meg. Számtalan lehetőségem és alkalmam volt arra, hogy a hátam mögött hagyjam a szülőföldemet. Maradtam. Ahogy mostanában mondani szokás: kalandvágyból.

 

Szeretném leszögezni, hogy nagy empátiával viseltetek a kint rekedt rokonaimmal és barátaimmal szemben. Ez viszont nem nyomhatja el az igazságérzetemet a hazai viszonyokkal kapcsolatban. A tolvajlásra szakosodott, aljas szándékoktól sem mentes kormányzat éppen azon munkálkodik, hogy rabló hatalmát minél tovább meghosszabbítsa. 14 éve a propagandagépezete keményen dolgozik azon, hogy szembeállítsa a határainkon túli magyarságot az anyaországbeliekkel. Apró lépésenként és sunyi módon teszi mindezt az anyaország adófizetőinek pénzéből. Apró lépésekben vásárolja meg a külhoni magyarság lelkét, akikben már csak elvétve van szolidaritás az anyaországgal. Ők már Orbán hűbéresei, csatlósai. A külhoniak 90%-a Orbánra szavaz folyamatosan. Sajnos nem látják át azt a sötét és fondorlatos szándékot, mely Orbán hatalmi gépezetét vezérli. Nem számít semmi más, csak a korlátlan és eszement hatalom.

 

A legfrissebb adatok szerint Magyarországon a lakosság körülbelül 30%-a él a létminimum alatt. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik magyar család küzd a megélhetésért. A helyzet különösen súlyos a kisebb városokban és falvakban, ahol az emberek 40%-a él a létminimum alatt. Ehhez adjuk hozzá, hogy jelenleg több mint 900 ezer magyar nyugdíjas él a megélhetési minimum alatt. Ez azt jelenti, hogy sok idős ember nap mint nap az életben maradásért küzd, mivel a nyugdíjuk nem elegendő a legalapvetőbb szükségletek fedezésére sem.

 

A költségvetés hiánya pedig soha nem látott magasságokban van. Ezt a hiányt nem a dolgozó emberek hozták össze, hanem a tolvaj kormány. A pénz is megvan a haveroknál, a rokonoknál és külföldi bankszámlákon. Csakhogy azt nem akarják most visszatenni a kasszába, inkább mindenféle eszközökkel a népet sarcolják, miközben pénzt osztogatnak számolatlanul és marokszám a külhoni hűbéreseknek.

 

Nem bánnám én ezt, ha a dolgaink rendben lennének itthon. Csakhogy nincsenek rendben. Nagyon nincsenek rendben!

 

A magyar kormány:

 

400 külhoni templomot újítottak fel. Rendszeres és jelentős támogatásban részesül 1700 külhoni óvoda, 1243 általános iskola, 259 középiskola, 20 felsőoktatási intézmény, valamint iskolabuszhálózatot is fenntartanak – mindezt a magyar adófizetők pénzéből.

 

Itthon elnéptelenednek a falvak, mert se iskola, se óvoda, se posta, se üzlet, se munka, szóval semmi nincs. Hogy van ez, urak? Karácsony szent ünnepén, amikor a szeretet nem a népnek szól, hanem az egótoknak. Most a népnek nem elcsendesedni kell, hanem ordítani, hogy ez nincs rendben!

 

Karácsony szent ünnepe van, de most erős késztetést érzek arra, hogy nyomdafestéket nem tűrő módon kezdjem el szidalmazni Orbán Viktort és a felmenőit, valamint azokat, akik őt a hatalomban tartják. Nem teszem.

 

 

De vigyázzatok, urak és dámák, mert forr a népben az indulat…

 

 

 

2024.december 28.

 

Aranybulla

 

 

 

Az alábbi írás nem ma és nem az ünnepek alatt született meg a fejemben, hanem már évekkel ezelőtt. Az, hogy ma is aktuális, szomorúsággal tölt el. Amikor ezeket a sorokat papírra vetettem, nem gondoltam, hogy 2024-ben még mindig az Orbáni illiberális hatalom ellen fogunk küzdeni.

 

Íróként, tollforgatóként az ember felelősséggel tartozik a leírt szavakért, mondatokért. Évek óta gyötörtek azok a gondolatok, amelyeket le kellett volna írnom, de nem tettem meg. Végül úgy alakult, hogy 2024. augusztus 24-én régi barátokkal, volt kollégákkal és ismerősökkel megalakítottuk az Aranybulla-Tisza Sziget-Székesfehérvár csoportot. Az Aranybulla nevet én választottam, nem a közelsége miatt, hanem a jelentősége okán. Az első írott „alkotmányunk” (1222) a világtörténelemben a „Magna Carta Libertatum” (1215) után másodikként jelent meg. A Fidesz "jóvoltából" mára fényévnyi távolságra kerültünk ettől a szellemiségtől.

 

Szomorúsággal tölt el, hogy a rendszerváltás utáni alkotmányunk megsemmisítésében a szülővárosom, Szent István városának, Székesfehérvárnak a polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András is részt vett. Sokan már nem akarnak emlékezni erre. Én viszont nem felejtek, és soha nem fogok megbocsátani neki. Jogászként, parlamenti képviselőként neki látnia kellett volna, mi az ő "tákolmányuk" valódi célja. Látnia kellett volna, hová vezet ez az út.

 

Ami rossz történt velünk Orbán hatalomra kerülése óta, az mind az alkotmányunk "ledarálására" vezethető vissza. Ennek hiányától szenved hazánk immár tizennégy éve. Sokan nem is látják át, hogy minden törvény és minden jogi aktus alapját a közmegegyezéssel létrehozott alkotmány szabályozta. Azok, akik ennek felszámolásában tevőlegesen részt vállaltak, bűncselekményt követtek el a magyar néppel szemben. Nem erre kaptak felhatalmazást! Felelniük kell mindazért a szenvedésért, amit a népnek okoztak.

 

A rendszerváltáskor módosított alkotmány nem volt tökéletes, de alkalmas volt arra, hogy mederben tartsa a politikai pártokat. Ebből az alkotmányból a Fidesz egy "tákolmányt" fabrikált, amit én csak úgy szoktam emlegetni, hogy „a Fidesz szervezeti és működési szabályzata”.

 

Jó lenne, ha végre szót értenénk egymással. Jó lenne, ha megtalálnánk azt a szót, amit mindenki egyformán ért, és azt a hangot, amit mindenki egyformán hall. Nagy szükségünk lenne rá. Szerintem ezt nem is nekem kellene keresnem, hanem azoknak, akik a politikát csinálják. Nem látom és nem hallom, hogy bárki is keresné.

 

El kellene gondolkodnunk azon, meddig lehet úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. „Tolvaj” – suttogják halkan még Fidesz-berkeken belül is. És látjuk a tolvajt, aki már nem is fut a zsákmánnyal, csak bandukol. Mosolyog ránk, aztán mindennap visszajön, mintha mi sem történt volna. Mindig elvisz valamit, ami a tiéd, az enyém, a miénk volt egykoron. Vagy csak azt hittük, hogy a miénk. Nem kiált hangosan senki, hogy TOLVAJ!

 

Jóérzésű Fideszes barátaimnak üzenem: Szükségünk van egymásra, hogy megtaláljuk végre a közös hangot, hogy ne az összekacsintó mosolyok országában éljük a mindennapjainkat. Tudnia kell mindenkinek, hogy "vétkesek közt cinkos, aki néma". A hallgatás megmérgezi a lelkeket, és visszafordíthatatlan károkat okoz minden tekintetben.

 

Nem lehet úgy élni, hogy az érzéseidet nem mondod el őszintén. Nem ordítva, nem köpködve, nem autókat felgyújtva és székházakat elfoglalva, nem lövetve, és nem céltáblaként állva. Csak úgy, emberként az embernek, akivel egy hazában élsz több mint ezer éve.

 

Miért van ez így? Te tudod? Mert én tudom. Azért, mert félsz, hogy a másik másként gondolja, félsz, hogy a másik megüt vagy rád üvölt. Már mindentől félsz, mint egy menhelyi, reszkető kutya, és bízol benne, hogy egyszer csak jön egy jó gazdi, aki majd megsimogat és magához ölel.

 

Hiába vársz ilyenre, mert mi az evolúció csúcsán állunk – elvileg. Arról viszont sokszor megfeledkezünk, hogy ezzel felelősség is jár. Szóval: ne várd a gazdit, mert csalódni fogsz. Neked kell a lelked ketrecét kinyitnod, és neked kell az életedről gondoskodnod, mert helyetted senki nem fogja megtenni. Neked kell gazdit választanod, és nem a gazdinak téged. Nem te vagy a gazdiért, hanem a gazdi van teérted.

 

 

Érted? Látom, még nem érted.

 

 

 

2024.december 31.

 

Intelmek mindenkinek

 

 

 

„Én akarom Magyar Pétert” című bejegyzéshez

 

Kedves Pálfi György!

 

Elolvastam a bejegyzésedet, és láttam, hogy Magyar Péter is megköszönte. Én is köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat a közösséggel. Értem, hogy Magyar Péter személyisége és munkája számodra, és még sokak számára, reményt ad. Elismerésre méltónak tartom, hogy nyíltan kiállsz az értékeid mellett.

 

Szeretnék megosztani veled, és másokkal is, néhány rövid történelmi gondolatot. Persze ez csak akkor lesz lehetséges, ha az adminisztrátorok engedélyezik a megjelenését. Én bízom a demokrácia erejében, úgyhogy belevágok.

 

Az itt lévők közül talán az én 70+-os korosztályom van kisebbségben. Ők biztosan érteni fogják, miről beszélek. Abban pedig csak bízom, hogy a fiatalabb generáció is megérti majd a mondandómat.

 

Az elmúlt évszázadban sokszor láttunk hasonló rajongást politikai vezetők iránt, legyen az bármelyik oldalon. Például a Rákosi- és a Kádár-korszakban, mindkettőben éltem. Az emberek közül sokan nem kényszerből, hanem őszinte meggyőződésből tekintettek Rákosira és Kádárra úgy, mint „az ország megmentőjére.” Azonban az ilyen feltétel nélküli bizalom gyakran olyan irányokba vezetett, amelyek később csalódást és társadalmi problémákat okoztak.

 

Azért osztom meg ezt a példát, mert bármennyire is tisztelhetünk egy politikust, fontos, hogy soha ne feledkezzünk meg az egészséges kritikai gondolkodásról. A túlzott idealizálás könnyen oda vezethet, hogy nem vesszük észre az esetleges hibákat vagy a környezetéből fakadó visszaéléseket.

 

Szerintem az, hogy valakit tisztelünk és elismerünk, nem zárja ki, hogy időnként kritikusan is szemléljük. A politikusokat is emberek alkotják – esendők, tévedhetnek ők is, mint bárki más.

 

Kívánom, hogy a reményeink beteljesüljenek, de arra biztatnék mindenkit, hogy ne csak a személyek, hanem az általuk képviselt konkrét tettek és hosszú távú hatások alapján ítéljük meg őket. Jelen esetben a kezdeti lépések néha megbicsaklottak, amelyek mostanra egyre stabilabbnak tűnnek. Hosszú távról azonban még nem beszélhetünk. Az út viszont, ami még előttünk áll, elég hosszú. Amikor sikerül a végére érnünk, akkor azt hiszem, nagyon sok mindenről kell majd beszélgetnünk.

 

 

Az én nézőpontom csak annyiban különbözik a fiatalabb generációkétól, hogy van mögötte valós történelmi tapasztalat. Ez ugyan nem tartja fogva a lelkesedésemet és a közös küzdelmünket, de bizonyos dolgokhoz óvatosabban közelítek. Hiszem, hogy győzni fogunk, ha képesek vagyunk végigmenni a megkezdett úton! Magyar Péterrel együtt vagy nélküle, de az elkezdett dolgainkat be kell fejezni. Úgy gondolom, hogy ezzel Magyar Péter is egyetértene.

 

 

 

2025.január 2.

 

Alkotmányt vagy Tákolmányt ?

 

 

 

Sokan vagyunk itt a Talpra Magyarok-Tisza Közösségi oldalán; ezért talán érdemes közös gondolkodásra hívnom mindenkit, hiszen maga a téma is közös gondolkodást igényel, mert a mi és a következő generációk jövőjéről szól.

 

Tavaly február óta kísérem figyelemmel Magyar Péter tevékenységét a YouTube csatornán és a közösségi oldalakon egyaránt. Időközben megalakítottuk a barátaimmal, volt kollégákkal és ismerősökkel az "Aranybulla Tisza Szigetünket."

 

Az eltelt hónapokban sokat beszélgettem különböző érdeklődésű, képzettségű emberekkel a mi „rendszerváltásunkról”.

 

Sokunkat foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan lehetne elzavarni a kormányt és a vérünket szívó tolvaj barátaikat, rokonaikat a hatalomból? Ezen felül bennünket az a kérdés is foglalkoztat, amiről eddig Magyar Pétertől keveset hallottunk. Pedig ez az egyik legfontosabb dolog a prioritások sorában, és egy ország életében is. Az alábbi írásomban kénytelen vagyok kérdéseket is feltenni, mivel nem vagyok jogász, „csak” egy tollforgató, aki eddig a szépirodalom világában fente élesre a tollát.

 

Tekintsünk vissza egy kicsit a múltba.

 

Hogyan jutottunk el idáig?

 

A magyar társadalom az elmúlt évtizedekben több sorsfordító eseményt élt át, és ezek sorában kiemelkedő helyet foglal el az alkotmányos rend kérdése. Az 1989-es rendszerváltás idején egy társadalmi közmegegyezésen alapuló alkotmány született. (Vagyunk még páran, akik emlékeznek a kerekasztal tárgyalásokra.) Ez az alkotmány hosszú ideig volt a demokratikus Magyarország alapja. Nem volt tökéletes, de kordában tartotta a pártokat, és az államhatalmat egyaránt. A 2011-ben bevezetett Alaptörvény viszont alapjaiban forgatta fel ezt a konszenzust, és sokak szerint megszüntette a valódi jogállamiságot az országban. Mi történt? Az alkotmányos rend felszámolása, vagy átalakítása? Sokan úgy vélik, hogy az Alaptörvény nem egy demokratikus társadalmi folyamat eredménye, hanem a parlamenti kétharmados többség kihasználásával, a társadalmi vitát megkerülve került bevezetésre. Ez a lépés nemcsak a korábbi alkotmányos rendet törte meg, hanem megszüntette a Magyar Köztársaság nevét és jogi alapjait is, ami sokakban- többek között bennem is- felvetette a kérdést: egy demokratikus állam hogyan létezhet alkotmány nélkül? Az alkotmányos rend felszámolását többen hazaárulásnak tartják, mivel egy szűk politikai elit a saját hatalmi érdekeit helyezte a társadalmi érdekek fölé. Ez a nézet azonban nem csupán morális kérdésként merül fel, hanem jogi alapokra is helyezhető: vajon jogszerűen jártak-e el azok, akik megszüntették a közmegegyezésen alapuló alkotmányt? Hogyan lehetne helyreállítani az alkotmányos rendet? A helyreállítás kérdése sokakat foglalkoztat, és különböző megoldási javaslatok fogalmazódtak meg. Az egyik legmarkánsabb elképzelés szerint a jelenlegi politikai vezetést felelősségre kell vonni az alkotmányos rend megdöntése miatt. Ez magában foglalhatja a parlamenti képviselők és más vezetők letartóztatását, valamint a Magyar Köztársaság korábbi alkotmányának ideiglenes visszaállítását. Ez a lépés azonban nem végrehajtható demokratikus alapok nélkül. Egy ilyen radikális megoldás csak akkor lenne legitim, ha azt a társadalom többsége támogatja, és a jogállamiság keretein belül valósul meg. Az alkotmány ideiglenes visszaállítása után egy társadalmi közmegegyezésen alapuló új alkotmányt kellene kidolgozni, amely biztosítja a jogállamiságot és a demokratikus elveket. Mi a reális lehetőség? A legvalószínűbb és legmegvalósíthatóbb út a politikai választásokon keresztüli változtatás lehetne. Egy kétharmados többséget szerző ellenzéki erő képes lenne jogi keretek között helyreállítani a demokratikus rendet. Azonban ez is csak akkor lehet sikeres, ha az új kormány hiteles, átlátható, és a társadalom széles köreiben támogatott programmal rendelkezik. A jogállamiság paradoxona. Felmerül a kérdés: jogos-e szigorúan betartani a jogállamiság normáit azokkal szemben, akik maguk megsértették azokat? Ez a paradoxon valóban elgondolkodtató, de a jogállamiság lényege éppen az, hogy mindig mértéktartó és igazságos marad. Ha egy új rendszer ugyanazokat az eszközöket használná, mint a korábbi, akkor veszélyesen közel kerülhetne ahhoz, hogy maga is a hatalmi visszaélések csapdájába essen. Hogyan tovább? Az érzelmi töltetű vita az „alkotmány vagy tákolmány?” kérdésében egyértelműen rávilágít arra, hogy a társadalom széles rétegei kiábrándultak a jelenlegi rendszerből. A megoldás kulcsa egy hiteles, és a valódi változást hozó választási győzelem biztosíthatna. Ehhez meg kell tudni szólítanunk a jelenlegi hatalmat támogató embereket is, akiknek a többsége nem a hatalomból él, csak érzelmi alapon vagy a propaganda hatása alatt szimpatizál a Fidesszel. Azokkal, akik jelenleg a hatalom haszonélvezői nem érdemes tárgyalni. Viszont a feladatokat időben át kell gondolnunk közösen, hogy mit szeretnénk, ha sikerül leváltanunk a jelenlegi rezsimet. Azt mindenkinek látnia és tudnia kell, hogy az "Alkotmány" egy nemzet identitásának és jövőjének záloga. Ha hagyjuk, hogy ez politikai érdekek szerinti silány tákolmány maradjon, akkor nemcsak múltunkat, hanem jövőnket is eláruljuk. A döntés a mi kezünkben van: visszavesszük az irányítást, vagy tovább tűrjük, hogy egy rablóhorda írja meg helyettünk a történelmünket? Itt az Ideje eldöntenünk, hogy megalkotjuk az országunk új jövőjét – vagy elfogadjuk a tákolt múltat.

 

A szerző elutasít mindenfajta erőszakra vagy törvénytelenségre szóló buzdítást, a szöveg kizárólag választásokon elérhető változásokról és demokratikus folyamatokról szól.

 

 

 

 

2025. január 19.

 

Miért küzd a magyar nép?

 

 

 

Nem vagyok jogász, csak egy író. Ezért aztán sokan azt mondják, hogy minek foglalkozol te az alkotmánnyal, előbb le kell győzni a Fideszt! Nos, én ezt nem így látom. A kérdés az, hogy vajon miért küzd a magyar nép? Az, hogy a nép felismeri, hogy „EBBŐL ELÉG VOLT”, önmagában kevés. A népnek azt is tudnia kell, hogy mit szeretne elérni. Én a demokrácia és a jogállamiság helyreállításáért küzdök, mint sokan mások. Ez nagyon szépen hangzik, de mi az, ami mindezt garantálja?

 

Fontos lenne megérteni, hogy ezeket a nemes célokat pártprogramok, többpontos tervek vagy hangzatos kijelentések soha nem tudják garantálni. Akkor mi a garancia? A garancia az alkotmány! Egy valódi, közmegegyezésen alapuló alkotmány, amely minden törvény alapja, és amely biztosítja, hogy a jogállamiságot senki se sérthesse meg. Az alkotmány nem egy jogi furfangosság, hanem a társadalom jogos igényeit kifejező „házirend”, amelyet mindenki megérthet és a mindennapokban alkalmazhat.

 

Az alkotmány létrehozása azonban csak akkor lehetséges, ha társadalmi párbeszéd és konszenzus övezi. Ehhez pedig egy demokratikus politikai környezet, független intézmények, valamint aktív állampolgári részvétel szükséges. Ezért az alkotmány kérdését nem szabad elválasztani a politikai változásoktól: ezek egymást erősítő folyamatok.

 

Tekintsünk vissza a múltba:

 

Mi volt a Fidesz első ténykedése, amint hatalomra került? Megpróbálom úgy leírni, hogy mindenki megértse, amit mondani szeretnék. A tízmilliós magyar népet képzeljük el egy hatalmas tölgyfának, melynek gyökereit egyenként elvágták, amelyek az alkotmány nevű forrásból táplálkoztak. Majd ezt az öreg fát arrébb vonszolták száz méterrel, és egy alaptörvény nevű mérgező forrás fölé ültették. Azt tudja mindenki, hogy az öreg fákat nagyon nehéz átültetni. Nem is sikerült, mert a zöldülő lombja megsárgult, a levelei pedig immár tizenöt éve hullanak. A szél felkapta őket és távoli országokba sodorta. Ágai száradnak, és recsegve-ropogva törnek nap mint nap.

 

Nos, ezt a beteg fát vissza kell vinnünk az eredeti helyére, és meg kell gyógyítanunk, különben elpusztul.

 

Ahogyan ezt a példázatot könnyű megérteni, úgy az alkotmánynak is érthetőnek kell lennie. Mint azt már említettem, nem vagyok jogász, csak egy író. Tehát nekiálltam a Magyar Köztársaság Alkotmánya megírásának. Megmondom őszintén, hogy soha egy írás nem ment még ilyen nehezen, mert minden egyes szónak hatalmas jelentősége van.

 

Úgy gondolom, hogy egy valódi alkotmány nem csak a jogászoké, nem csak a politikusoké. Az alkotmány mindannyiunké kell, hogy legyen. Olyan szöveg, amely érthető mindenki számára, amely világosan megfogalmazza a közös értékeinket, és amely valódi védelmet nyújt a hatalom túlkapásaival szemben.

 

Ezért arra hívlak benneteket, hogy írjuk meg közösen a hazánk új alkotmányát! Gondolkodjunk, beszélgessünk, vitázzunk, hogy végül olyan dokumentum szülessen, amelyben mindannyian magunkra ismerhetünk. Egy alkotmány, amely nem megosztja, hanem összeköti a nemzetet.

 

Őszintén hiszem, hogy csak akkor érhetjük el a demokráciát és a jogállamot, ha mindannyian részt veszünk a helyreállításukban. A tölgyfánk újra kizöldülhet – de ehhez közösen kell visszavinnünk a gyökereihez, és életet adnunk neki.

 

 

Kezdjük el ma, együtt, hogy holnap egy erősebb, igazságosabb és szabadabb Magyarországon ébredjünk!

 

 

 

2025.január 23.

 

Új korszak?

 

 

 

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a közösségi oldalán emlékeztetett arra, amit vasárnap a XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium közös konferenciáján is elmondott: „a magyar gazdaság új korszaka kezdődött el”.

 

Miniszterelnök úr, az Ön korszakának remélhetőleg hamarosan vége lesz! Volt ideje és felhatalmazása, hogy felemelje a magyar népet. Ön ehelyett víz alá nyomta ezt a jobb sorsa érdemes nemzetet. Önnek fontosabb volt a harácsolás és a rokonság kistafírozása, mint a magyarság sorsa. Az Ön bejelentése egy „új korszakról” nem jelenthet mást, mint annak elismerését, hogy a korábbi korszak hibái, túlkapásai és visszaélései elfogadhatatlanok voltak a magyar emberek számára.

 

Az igazi „új korszak” akkor kezdődhet, ha visszatérünk a jogállamiság, a demokratikus intézményrendszer és a társadalmi szolidaritás alapjaihoz. Amit nem szabad elfelejtenünk: egy új korszak nem írhatja felül a demokrácia szabályait, a hatalmi ágak elválasztását és a Magyar Köztársaság Alaptörvényének alapelveit. Azok a lépések, amelyek a köztársaság eszméjét kiüresítették, nem csupán egy „új korszak” kezdetét jelentették, hanem egy olyan időszakét, amely alatt a hatalom koncentrációja mindenek fölé helyeződött.

 

 

Az ellenzék dolga most az, hogy világossá tegye: Magyarország jövője nem egy „új korszak” retorikájában rejlik, hanem egy új demokratikus kezdetben, amely visszaadja az emberek kezébe az országot, helyreállítja az alkotmányos rendet, és véget vet a hatalom központosításának. A magyar emberek nem hatalmi manővereket, hanem valódi részvételt, igazságosságot és átláthatóságot érdemelnek. Ha valóban új korszak kezdődött, akkor az legyen a népé, ne a hatalmat kisajátítók újabb fejezete.

 

 

 

2025.január 31.

 

Válaszom David Cornsteinnek

 

Olvasom az egyik online „újságban”:

 

 

 

Cornstein: "Magyarország kockára teszi a jó viszonyt Trumppal, ha leváltja Orbánt."

 

Cornstein pofátlan üzenete nem más, mint egy nyílt beismerése annak, amit eddig is tudtunk: Orbán Viktor és bandája nem a magyar embereket szolgálja, hanem külföldi politikai és gazdasági érdekcsoportok zsoldosai. Most éppen Trump kegyeiért hajlonganak, tegnap Putyinnak adták el az országot, holnap pedig Kínának fognak térdelni. Ez nem szuverenitás, ez politikai prostitúció!

 

Hányszor hallottuk már a Fidesztől, hogy "Magyarország szuverén ország", hogy "ne szóljon bele senki kívülről a dolgainkba"? Most viszont egy volt amerikai nagykövet egyenesen megzsarolja a magyar választókat: ha Orbánt leváltják, Trump bosszút áll! És a Fidesz kussol, mert pontosan tudják: ők soha nem Magyarország függetlenségét védték, hanem a saját hatalmukat és lopott vagyonukat!

 

A Fidesz árulása: korrupció, mutyik és külföldi zsoldosság.

 

Orosz energiafüggőség – Paks II, orosz hitelek, titkos megállapodások Putyinnal. A "szuverén" Orbán még a magyaroknak sem meri elárulni, mit ígért Moszkvának.

 

Kínai befolyás:

 

Budapest szívébe kínai kémközpontot akarnak telepíteni (Fudan), közben a magyar emberek adójából építik a kínai hitelből finanszírozott vasutat.

 

Mini-Dubai:

 

A Fidesz legújabb árulása: a projekt nem más, mint a haza kiárusítása, miközben a magyar fiataloknak marad az albérletínség és a kivándorlás. Ez lenne a nemzeti érdek? Budapestnek nem Európa legmagasabb épületére, hanem a lakhatási válság megoldására és új parkokra van szüksége.

 

Nyugati pénzek lenyúlása:

 

Brüsszelt szidják, de közben az uniós pénzeket Mészáros Lőrinc és a fideszes oligarchák zsebébe tömik.

 

Trump szolgálatában:

 

Tegye fel magának minden Fidesz-szimpatizáns a kérdést: az amerikai belpolitikától függ Orbán hatalma? Ez lenne a magyar szuverenitás?

 

Orbán rendszere nem keresztény, nem konzervatív, és főleg nem a magyar érdekeket képviseli! Ez egy bűnszervezet, amely kizárólag a lopásról, a hatalom megtartásáról és a külföldi uraknak való behódolásról szól. A Fidesznek van pofája "Soros-bérencezni" mindenkit, aki nem fújja az ő propagandájukat, miközben ők maguk a világ legnagyobb külföldi érdekcsoportjainak bérencei!

 

A magyar emberek nyomorognak, az egészségügy összeomlik, a tanárok külföldre menekülnek, de Orbánéknak csak az a fontos, hogy megőrizhessék a lopott milliárdjaikat – akár Trump, akár Putyin, akár a kínai kommunisták segítségével.

 

MAGYARORSZÁG NEM ELADÓ!

 

Orbán és a Fidesz nem a hazát védi, hanem az ellopott milliárdjait. De hamarosan jön az elszámolás! A magyar emberek nem Trump, nem Putyin, és főleg nem Orbán Viktor engedélyével fognak dönteni a saját jövőjükről. Elég volt a maffiából, elég volt a hazugságokból, elég volt a külföldi csicskulásból!

 

Cornstein Úr! Ha tetszik önöknek, ha nem, a változás elkerülhetetlen, és a tolvajoknak felelniük kell!

 

 

Nehrer György: A hazájához mindig hű magyar állampolgár, író.

 

 

 

2025 február 3.

 

A paranoia politikája

 

 „Lánczi András: Külföldről támogatott puccskísérlet zajlik a magyar kormány ellen”

 

 

 

Ellenzéki íróként és a Tisza Párt szimpatizánsaként azt vallom, hogy csak akkor tudunk a kormány aljasságaival szemben védekezni, ha gyorsan reagálunk. A Mandínerhez hasonló propagandalapok rendszeresen mérgezik a közéletet, ezért fontos, hogy a hazugságaikat azonnal leleplezzük, és visszaverjük azokat a hamis narratívákat, amelyekkel a társadalom gondolkodását próbálják befolyásolni. Ahogy a mondás tartja: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.”

 

Lánczi András kijelentése tökéletes példája annak, hogyan próbálja a hatalom saját kudarcait külső összeesküvésekkel magyarázni. A „külföldről támogatott puccskísérlet” vádja nem több, mint paranoia által fűtött propagandaszöveg, amelynek célja, hogy elterelje a figyelmet a kormány valódi problémáiról: a korrupcióról, a gazdasági válságról és az egyre növekvő társadalmi elégedetlenségről.

 

Külföldi puccskísérlet? Nevetséges.

 

Lánczi azt sugallja, hogy a kormány ellen célzott támadások zajlanak, mintha egy titkos nemzetközi hálózat dolgozna Orbán Viktor eltávolításán. Milyen támadásokról beszél? Hogy Rogán Antal propagandaminisztériuma korrupciós botrányba keveredett? Hogy Szájer József egy botrányos lelepleződés után távozott a politikából? Hogy Balog Zoltán egyházügyi machinációi reflektorfénybe kerültek? Ezek nem „puccskísérletek”, hanem annak a rendszernek a rothadó gyümölcsei, amelyet a Fidesz évtizedek óta épít.

 

A szuverenitásvédelmi bohózat

 

Lánczi kiáll a „szuverenitás védelme” mellett – miközben az az intézmény, amelynek ezt a feladatot kellene ellátnia, éppen az ő fiának kezében van. Ha valóban az ország függetlensége lenne a tét, akkor vajon miért szivattyúzzák ki a közpénzeket külföldi luxusberuházásokra, miért adják el az országot kínai és orosz érdekeknek? A valódi szuverenitás nem azt jelenti, hogy egy családi vállalkozásként működő kormány azt tesz az országgal, amit akar.

 

Orbán, az antikommunista legenda?

 

Lánczi szerint Orbán Viktor „világéletében az antikommunizmus elvi és gyakorlati harcosa volt.” Ez a kijelentés különösen cinikus, ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz 2010 óta módszeresen építi vissza azt a pártállami rendszert, amelyet egykor megvetett. Központosított hatalom, párthű oligarchák, propagandamédiává silányított sajtó – mi ez, ha nem egy újfajta pártállam?

 

Lánczi véleménye nem más, mint a hatalom rettegésének dokumentuma. Egy kormány, amelynek nincs más mondanivalója, mint hogy „külföldiek akarják megbuktatni”, saját legitimitását ássa alá. A valóság az, hogy a rendszer már belülről rohad, és a Fidesz elitje pontosan tudja, hogy az idő ellene dolgozik. Ezért van szükség erre a félelemkeltő narratívára – hátha sikerül még egy kicsit tovább húzni a hatalom szekerét.

 

 

De a történelem kegyetlen dolog: a propaganda előbb-utóbb mindig szembetalálkozik a valósággal. És amikor ez megtörténik, Lánczi András és társai már nem összeesküvésekről fognak írni, hanem arról, hogyan is jutottak idáig.

 

 

 

2025.február3.

 

Levél a Tisza Szigeteknek

 

 

 

Íróként gyakran olvasom az Élet és Irodalom című újságot. Most viszont régi barátom hívta fel a figyelmemet erre a cikkre, melyet Jancsó Miklós és Grunwalsky Ferenc írt, „12 Nem! Levél Orbán Viktornak és Orbán V. szüleinek” címmel, amely a 2002-04-19/16. számban jelent meg. Előkerestem, és elolvastam.

 

Sajnos még ma is aktuális ez a nyílt levél, melyet Orbán Viktorhoz intéztek. Aggodalmaikat fejezték ki a politikai légkör és a vezetői stílus miatt. Felhívták a figyelmet a személyi kultusz veszélyeire, és arra kérték Orbán Viktort, hogy kerülje a hisztérikus megnyilvánulásokat, valamint ne hárítsa másokra a hibákat. A levél végén a szerzők arra biztatták a magyar állampolgárokat, hogy ne engedjenek semmilyen propagandának vagy megfélemlítésnek, és emlékeztették őket arra, hogy ahol választások zajlanak, ott valaki nyer, valaki veszít – ez a demokrácia része. Arra kérték az embereket, hogy ne hagyják magukat megtéveszteni, és vegyenek részt a szavazáson.

 

Sajnos az emberek nagyon kis hányada olvassa az Élet és Irodalom című lapot, ahol ez a cikk megjelent. Érdekes módon a magyar emberek mindig csak sok év elteltével döbbennek rá, hogy amit a szeretett államuk és kormányfőjük – nevezzük akár Józsefnek, Gyulának, Viktornak vagy Ferencnek – juttat nekik, az mindig éppen annyi, hogy ne haljanak éhen, de a tisztességes megélhetésre már ne legyen elég. Tegyük fel a kérdést saját magunknak: miért van ez így? Nos, kedves honfitársaim, azért, mert 1990-ben egy rendszer megszűnt, és létrejött egy másik, amely egy percig sem volt valódi demokrácia. Nem történt más, mint a hatalom újraelosztása – egyik elit leváltotta a másikat. Egyik kormányzat sem törekedett arra, hogy valódi demokratikus alapokat teremtsen. A hatalom gyakorlása és az azzal való visszaélés azonban annál inkább megmaradt.

 

Az emberek elfelejtették – vagy inkább elfeledtették velük –, hogy a hatalom a NÉPÉ! És ha egy népnek nincs történelmi tapasztalata a demokrácia működéséről, ha nem volt mit továbbadnia generációról generációra, akkor nem is csoda, hogy nem érzi ösztönösen, ha valami nincs rendben. Márpedig itt, hosszú évtizedek óta, nincs rendben semmi. A valódi demokrácia felépítése nem lehetetlen, de keserves munka – különösen akkor, ha a hatalmat birtoklók mindent megtesznek azért, hogy ez soha ne is történhessen meg. A Tisza Szigeteknek, mint népi kezdeményezéseknek, kell ezt a keserves munkát elvégezni, és egy sikeres választást követően a valódi demokrácia alapjainak lerakását figyelemmel kísérni, valamint a hatalom demokratikus működését ellenőrizni. Vissza kell adni a NÉPNEK a hatalmat, és meg kell tanítani a magyar népet a demokrácia helyes értelmezésére, hogy legyen mit továbbadnunk a következő generációknak.

 

 

Úgy tűnik, hogy a vonatunk most sínen van, és kellő lendületben ahhoz, hogy megfordítsuk hazánk szekerének rúdját a keleti diktatúrák irányából a nyugati demokrácia irányába. Felelősségünk nagy, az út tele van kátyúkkal (a valóságban is), de összekapaszkodva, együtt sikerülni fog! Higgyetek benne!

 

 

 

2025 február 6.

 

 

Kik az igazi hazaárulók?

 

Válasz Menczer Tamás uszító kijelentéseire

 

 

 

Olvasom Menczer Tamás legújabb förmedvényét melyet nem hagyhatok szó nélkül!

 

„Menczer Tamás: A júdáspénznek kampó, a hazaárulóknak meg coki”

 

Menczer legutóbbi Facebook-bejegyzése, amelyben a „guruló dollárok” megszűnéséről és a „hazaárulók” vesztéről beszél, ismét jól mutatja a Fidesz kommunikációs stratégiáját: a saját bűneiket másokra kenik, miközben ők maguk azok, akik eladják Magyarországot idegen hatalmaknak.

 

1. Ki is kapja valójában a júdáspénzt?

 

A Fidesz évek óta mantrázza, hogy az ellenzék és a független sajtó külföldi pénzekből működik, miközben az Orbán-kormány évtizedek óta milliárdos nagyságrendben kap EU-s támogatásokat. Ezeket a pénzeket azonban nem az ország fejlesztésére fordítják, hanem haverok és oligarchák zsebében kötnek ki. Ki is árulja el a hazát, ha nem azok, akik a magyar emberek pénzét ellopva külföldi luxuséletet finanszíroznak maguknak?

 

2. Külföldi finanszírozás? Nézzük meg, ki kit támogat!

 

Miközben a Fidesz az ellenzéket és a független médiát támadja, maga Orbán Viktor Putyin és Kína legmegbízhatóbb európai szövetségese lett. Orosz hitelből építkeznek, kínai beruházásokkal adósítják el az országot, és azeri diktátoroktól fogadnak el pénzügyi támogatást. Ha a külföldi befolyás valóban veszély, akkor miért nem a kormány saját korrupciós hálózatát vizsgálják?

 

3. Trump tényleg leállította a „guruló dollárokat”?

 

A Fidesz azt sugallja, hogy Donald Trump elnöksége alatt megszűnik a magyar ellenzék és a kormánykritikus sajtó külföldi támogatása. Csakhogy Trump semmilyen lépést nem tett ilyesmire, és egyébként sem adott pénzt ezeknek a szervezeteknek. Ez az egész nem más, mint a Fidesz saját propagandája, amellyel megpróbálnak egy újabb „külföldi ellenséget” kreálni, miközben a valódi problémák – infláció, egészségügyi válság, oktatás leépítése – tovább mélyülnek.

 

4. Mit jelent a „coki” a hazaárulóknak?

 

A Fidesz azt üzeni, hogy „coki” a hazaárulóknak. De kik is a valódi hazaárulók? Azok, akik elüldözik az országból a fiatalokat és a szakembereket? Azok, akik miatt százezrek menekülnek külföldre, mert itthon nem lehet tisztességes megélhetéshez jutni? Azok, akik a magyar emberek jövőjét eladják a saját hatalmuk megtartása érdekében?

 

A valódi hazaárulók azok, akik szándékosan szembeállítják a magyar embereket egymással, miközben saját maguk nyakig ülnek a korrupcióban. Akik a propaganda által elvakított híveikkel elhitetik, hogy minden problémáért más a felelős, miközben ők maguk építik le a demokráciát és a jogállamot.

 

Magyarországot nem az ellenzéktől vagy a független médiától kell megvédeni, hanem azoktól a politikusoktól, akik évtizedek óta kifosztják az országot, és most is azon dolgoznak, hogy az emberek ne a valóságot lássák, hanem csak az ő hazugságaikat higgyék el.

 

 

Vissza fogunk verni minden aljas hazugságot! Az embereknek már elég volt belőletek!

 

 

 

2025 február 8.

 

Válasz Orbán Viktor lázálmaira és cinizmusára

 

 

 

Úgy tűnik minden napra juttat valamilyen eszement gondolatot a népnek Orbán Viktor. Kora reggel olvastam és mindjárt válaszolok is rá, nehogy feledésbe merüljön:

 

„Donald Trump döntése így szúrhatja szíven a baloldali médiát”

 

A cikk azt állítja, hogy Donald Trump döntése, amellyel leállította az USAID által finanszírozott programokat, „szíven szúrhatja a baloldali médiát”, és ezzel párhuzamosan Orbán Viktor kormányának szuverenitásvédelmi politikáját erősíti. A valóság azonban ennél árnyaltabb.

 

Először is, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) nem kizárólag politikai célokra osztott támogatásokat. A szervezet az éhezés, a járványok, a szegénység és más humanitárius krízisek kezelésére is komoly összegeket fordított, amint ezt maga a cikk is elismeri. Ha tehát az USAID támogatásai megszűnnek, az nem csupán bizonyos médiumokat vagy civil szervezeteket érint hátrányosan, hanem a leginkább rászorulókat is.

 

Másodsorban, az amerikai támogatási rendszer átláthatóságát Trump döntése nem most hozta el. A támogatások nyilvános adatbázisa, amelyről a cikk is ír, eddig is létezett, és az USAID finanszírozásának jelentős része mindig is nyomon követhető volt. Az, hogy egyes szervezetek milyen célokra kaptak támogatást, nyílt adatbázisokból eddig is kiderült, így a „leleplezés” kifejezés ebben a kontextusban inkább politikai propagandának, semmint objektív tényközlésnek tűnik.

 

A magyarországi támogatások kérdésére térve: a cikk azt sugallja, hogy az USAID és más amerikai kormányzati szervek kizárólag a magyar „baloldali médiát” támogatták. Ez azonban csúsztatás. A támogatások között számos olyan kezdeményezés is szerepelt, amely a jogállamiság, az átláthatóság, az emberi jogok védelmét szolgálta – ezek pedig nem kizárólag baloldali ügyek, hanem minden demokratikus társadalomban alapvető értékek.

 

Az sem elhanyagolható tény, hogy az USAID támogatásai nemcsak politikai jellegűek voltak, hanem például független újságírást, civil társadalmat és demokratikus intézményeket támogattak. Az ezek ellen való fellépés nem a „nemzeti szuverenitás” védelmét jelenti, hanem az autokratikus hatalomépítést.

 

Végül érdemes megjegyezni, hogy a cikkben említett „liberális mélyállam” elleni harc egy politikai mítosz, amelyet Trump és szövetségesei gyakran használnak saját hatalmi narratívájuk igazolására. Valójában a nemzetközi támogatások nem titkos összeesküvések eszközei, hanem évtizedek óta létező mechanizmusok a globális stabilitás és demokratikus fejlődés előmozdítására.

 

Összességében Trump döntése nem csupán a „baloldali médiát” érinti, hanem a civil társadalom egészét és számos olyan programot, amelyek a demokratikus értékek erősítését szolgálták. Az amerikai támogatások leállítása nem a szuverenitás védelmét jelenti, hanem a független intézmények és szervezetek elleni politikai támadást.

 

Legkevésbé sem tisztelt Orbán Viktor „Miniszterelnök” és nem úr!

 

Ön világhatalmi tényezőnek képzeli magát, és állapota lassan a tébolyultság tüneteit produkálja. Hallgatva és olvasva a gondolatait, Kádár János utolsó éveit idézi számomra. Már elég idős vagyok ahhoz, hogy meglássam azt, amit a fiatalabb generációk még nem vesznek észre. Ön elveszítette a realitásérzékét, és nyomorba döntötte a magyar népet. Ne legyen kétsége afelől, hogy ezért felelni fog. Nincs a földnek olyan eldugott sarka, ahol ne találnák meg. Ezzel tisztában van ön is.

 

Remélem, azt is tudja, hogy az orosz birodalomnak csak addig van szüksége önre, amíg valamilyen haszna származik belőle. Idézze fel a történelmet: hogyan végezte Rákosi Mátyás? Rémlik valami, Orbán Viktor? Segítek. Rákosi Mátyás otthona a budai Várban, az egykori Karmelita kolostor épületében volt, amelyet a kommunista vezetők reprezentatív rezidenciaként használtak. Ez az épület ma a Miniszterelnökség székhelye. Innen indult Rákosi végzete, és nagy valószínűséggel az öné is innen fog elindulni.

 

Nyizsnyij Novgorod szerintem önnek is megfelelő hely lesz. Úgy tudom, hogy üresen áll még az a szerény lakás.

 

Azzal is tisztában kell lennie, hogy a magyar emberek nem felejtenek. Nem felejtik el, hogy ön és rendszere az elmúlt 14 évben módszeresen lebontotta a jogállamot, kisajátította a közvagyont, és a saját hatalmának bebetonozására használta az állami intézményeket. Nem felejtik el, hogy miközben ön „nemzeti szuverenitásról” beszél, addig Magyarország az uniós támogatásokból él, és az oligarchák meggazdagodásán kívül semmilyen valódi gazdasági fejlődés nem történt.

 

Cinikus az a beszéd, amelyben ön az „átlagemberek” problémáit említi, miközben saját köreinek korlátlan meggazdagodását biztosítja. Cinikus a rezsivédelemről beszélni, miközben az infláció Európa-rekorder, és a magyar családok egyre nehezebben élnek meg. Cinikus a békéről beszélni, miközben ön éveken keresztül Putyin kiszolgálójaként működött, és most is az orosz érdekeket képviseli az európai egység aláásásával.

 

A magyar emberek látják az üres propagandát, és tudják, hogy mindez nem értük, hanem önért és a NER fenntartásáért történik. A történelemben mindig eljön az igazság pillanata. Ön hiába próbálja elhitetni, hogy a hatalma örök: a magyar társadalom előbb-utóbb érvényt szerez az elszámoltatásnak.

 

 

Bízzon bennünk.

 

 

 

2025 február 9.

 

Madridba összefújta a szél Európa szemetét

 

 

 

Madridban újra összegyűltek Európa szélsőjobboldali vezérei, hogy egymás vállát veregetve hirdessék a populizmus üres jelszavait. Orbán Viktor beszéde pedig pontosan illeszkedett ebbe a forgatókönyvbe: egy Brüsszel-ellenes, hazugságokkal és demagógiával átitatott kiáltvány, amelynek célja a félelemkeltés és az európai egység aláásása.

 

"Brüsszel miatt az európai gazdaság lassan elsüllyed", mondta Orbán, miközben Magyarország épp saját kormányának korrupciója és elhibázott gazdaságpolitikája miatt szenved. "Brüsszel miatt a pénzünket Ukrajnába küldik egy reménytelen háborúba" – hangzott el a következő csúsztatás, holott az európai támogatások egyértelmű célja egy független ország védelme egy agresszorral szemben. "Brüsszel kinyitotta a kapukat a migránsok előtt" – harsogta, miközben saját kormánya évekig árulta a letelepedési kötvényeket, és jelenleg is több tízezer vendégmunkást hoz be az országba.

 

Orbán Magyarországgal példálózott: "Nincsenek nálunk migránsok, az anya nő, az apa férfi, a családokat támogatjuk" – hangoztatta, miközben a valóság ennek az ellenkezőjét mutatja. Az Orbán-rezsim alatt százezrével hoznak be vendégmunkásokat, a társadalmi egyenlőség helyett állandó megosztottságot szítanak, és a családok támogatására hivatkozva csak a saját klientúrájukat hizlalják. Eközben Magyarország Európa legszegényebb országává süllyedt, mert a hatalom mindent ellopott.

 

Az igazi kérdés azonban az, hogy kik is ezek a magukat "patriótáknak" nevező politikusok? A madridi találkozó valójában nem más, mint a populista, szélsőséges politikai erők seregszemléje, ahol az európai egység bomlasztói próbálnak hatalomra törni. Ezek az emberek nem építeni akarják Európát, hanem rombolni, miközben saját hatalmukat és oligarcháik érdekeit védelmezik.

 

Orbán mondata – "el kell foglalnunk Brüsszelt" – egyértelműen mutatja, hogy nem a demokratikus együttműködés, hanem az erőszakos hatalomátvétel felé kacsingat. Ez nem patriotizmus, hanem Európa elleni támadás, amelyben a valódi hazaárulók épp azok, akik hangosan hazafinak nevezik magukat.

 

Madridban tehát nem a kontinens jövőjét építették, hanem a múlt árnyaival flörtöltek. Az európai történelem azonban már számtalanszor bizonyította: a szélsőségek mindig bukásra vannak ítélve, még ha időnként a szél össze is hordja Európa politikai szemétjét egy helyre.

 

 

Orbán legújabb kijelentése, miszerint: „Tegnap mi voltunk az eretnekek. Ma mi vagyunk a mainstream. Tegnap azt mondták, mi vagyunk a múlt. Ma már mindenki látja, hogy mi vagyunk a jövő. Éljenek a Patrióták!”, tökéletesen bemutatja az orbáni valóságferdítést. A valóságban az orbáni Magyarország egy szegényedő, leszakadó ország, amelyből százezrek menekülnek el nyugatra, míg az általa vezetett rezsim az utolsó erőforrásokat is oligarchái és saját köre gazdagítására fordítja. Az orbáni "patriotizmus" nem a nemzet felemeléséről szól, hanem egy szűk elit hatalmának konzerválásáról. A magyar emberek nem a jövőt látják benne, hanem a múlt legsötétebb árnyait, amelyeket végre maga mögött kellene hagynia az országnak.

 

 

 

2025. február 12.

 

Bíborban is megterem a tetű

 

Olvasom a legújabb förmedvényét ennek a figurának:

 

„Születésnapi ajándékot küldött Magyar Péternek Menczer Tamás.”

 

 

 

Azon gondolkodtam a napokban, hogy jó lenne már visszatérni a szépirodalomhoz, de nem tudok, mert mindig jönnek az Orbánok, a Szijjártók, és az undorítóbbnál is undorítóbb Menczerek. A sor itt sajnos nem ér véget, még hosszan lehetne folytatni, hogy kik. A hatalom szélütöttjei előszeretettel harsogják, hogy kiket nem lett volna szabad a politika közelébe engedni. Menczer Tamás is ebbe a kórusba állt be, amikor Magyar Pétert próbálta lejáratni. De ha valóban tisztességről és politikai felelősségről akarunk beszélni, akkor előbb nézzük meg, kik azok, akiket soha nem lett volna szabad hatalomhoz juttatni.

 

Érdemes egy kis történelmi visszatekintést végezni. Azt gondolják a Fidesz berkeken belül, hogy „ugyan már, ki emlékszik ezekre?” Nos, én még emlékszem, mert nem vagyok szenilis, és amnéziám sincs. Az 1990-es évek elején Orbán Viktor és bandája ÁFA- és adócsalásokkal rakták le politikai és gazdasági birodalmuk alapjait. A hírhedt Kaja Ibrahim- és Josip Tot-féle ügyek során strómanok segítségével kerülték meg az adófizetést, míg az olajszőkítési botrányban szintén felbukkantak a Fidesz holdudvarának érdekei. Ezek az ügyek milliárdos károkat okoztak az államnak, miközben a felelősök sértetlenül maradtak, és azóta is közpénzből gazdagodnak.

 

Én kifejezetten örülnék annak, ha Orbán Viktor csupán egyetlen családtagját segítette volna pozíciókhoz. Nem így történt, hanem az egész rokonságát és baráti körét kitömte közpénzzel. Orbán Győző, Tiborcz István és Mészáros Lőrinc példája mind azt mutatja, hogyan épült ki a Fidesz-maffia: a semmiből lettek milliárdosok állami pénzből, közbeszerzésekből és jogi trükközésekből.

 

És akkor nézzük meg Menczer Tamást, ezt a gerinctelen, szolgalelkű propagandistát. Pontosan hány állásból kapott fizetést egyszerre? Hány millió forintnyi közpénzt vágott és vág zsebre azért, hogy hazudozzon és védje a tolvajokat? Milyen érdemei vannak, amikkel bármilyen pozíciót kiérdemelhetne? Egyetlen munkahelyen sem bizonyított semmit, csupán a Fidesz csicskásaként élősködik az adófizetők pénzén. Milyen erkölcsi alapon meri mások tisztességét megkérdőjelezni, aki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója: Havi bruttó 2 millió forint. Magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztos: Havi bruttó 2 millió forint. Országgyűlési képviselő: 2024 márciusában 1 767 342 forint tiszteletdíjat vett fel. Menczer Tamás jelenleg több mint 4 millió forintot keres.

 

 

A történelem azt bizonyítja, hogy mindig azok a leghangosabb vádaskodók, akiknek a legtöbb takargatnivalójuk van. Ha valóban meg kellene mondani, kiket nem lett volna szabad a politika közelébe engedni, akkor először a Fidesz vezetői között kellene rendet tenni. Menczer Tamás és a hozzá hasonló semmirekellő senkik, akik egy bűnszervezet talpnyalóiként abból élnek, hogy az országot fosztogatják és a valóságot elhazudják.

 

 

 

2025.február13.

 

Nyílt menetelés a fasizmus felé

 

 

 

„Orbán megtette tétjeit, és kimondta, hogy az AfD-ben látja a jövőt.”

 

„Orbán a sajtótájékoztató előtti percekben posztolt X-bejegyzésében azt írta: Németország jövőjével találkozott ma a Karmelitában. Ezt pedig szóban is megerősítette. Azt mondta, változott a világ. Miközben a politikai elit Németországban nem hajlandó az emberek oldalára állni, addig az AfD pontosan ezt teszi. Így övék a jövő.”

 

Általam utált Orbán Viktor!

 

Jelzem önnek, mint a magyar politika egyik vezető szélütöttjének, hogy a jövő a gyermekeinké és unokáinké – nem holmi náci párté. Ön most nyíltan színt vallott: semmi sem drága, ha a hatalom megtartásáról van szó. Valószínű, hogy az ön tudatáig nem jutott el, hogy a politikusi pályának ez az alja – ennél lejjebb már nincs.

 

Ön most nyíltan kimondta: az AfD-ben látja a jövőt. Ez nem egy véletlen elszólás, hanem egy tudatos politikai irányváltás. Az AfD nem egy jobboldali konzervatív párt – hanem egy szélsőjobboldali, náci nosztalgiától bűzlő mozgalom, amelyet még a német politikai elit is kirekesztett. Ennek a pártnak egyik vezető politikusa, Björn Höcke az SA egykori jelszavát használta beszédében, mások pedig nyíltan bagatellizálják a holokausztot.

 

Orbán most ezzel a társasággal akar szövetséget. Ez nem konzervativizmus, hanem egyértelmű lépés a fasizmus felé.

 

Tekintsünk vissza egy kicsit a magyar történelembe: ugye emlékszünk még Horthyékra?

 

Horthy is azt hirdette, hogy Magyarország nem fasiszta, de közben kiszolgálta Hitlert. Eleinte óvatosan lavírozott, aztán egyre mélyebbre süllyedt a náci mocsárba. A vége? Zsidók százezreinek deportálása, nyilasterror, asszonyok és gyerekek lemészárlása a Duna-parton.

 

Most Orbán éppen ezt az utat járja be. Először csak szimpatizál a szélsőjobbal, aztán egyre inkább magáévá teszi az eszméiket.

 

És most jön a kérdés: ha Orbán a fasizmus felé viszi az országot, kik lesznek az ő áldozatai?

 

Az ellenzékiek, akik még nem hagyták el az országot?

 

Az újságírók, írók, költők, zenészek, művészek, akik még mernek kérdezni?

 

A melegek, akiket már most is démonizál?

 

A civilek, akik szót emelnek a hatalmi téboly ellen?

 

Vagy egyszerűen mindenki, aki nem áll be a sorba?

 

Könyveket is fognak égetni a Kossuth téren?

 

Orbán egyedül maradt, és magával rántja az országot.

 

Ez a lépés nemcsak erkölcsi fertő, hanem politikai öngyilkosság is. Orbán ezzel végleg elvágja Magyarországot a demokratikus Európától. Az AfD egy pária Németországban, Orbán pedig most közös jövőt vizionál velük. Az EU-ban ezzel végleg elveszti az utolsó csepp hitelét is.

 

Magyarországot egy Európa-ellenes, szélsőséges gettóba taszítja, ahol csak Putyin, a kínai kommunista párt és a neonácik maradnak szövetségesei.

 

Eljött az idő, hogy a még józanul gondolkodó fideszesek is feltegyék maguknak a kérdést:

 

Ti valóban ezt szeretnétek?

 

Ti valóban erre adtatok felhatalmazást?

 

Ez az út a teljes elszigetelődéshez és a diktatúra kiteljesedéséhez vezet. És aki azt hiszi, hogy ez csak egy egyszerű diplomáciai húzás, az nem látja a történelem ismétlődését.

 

Aki a nácikkal paktál, az maga is náci lesz.

 

 

Ezért nem lehet ezt szó nélkül hagyni. Ezt a politikai bűncselekményt nem szabad megengedni, mert ha most nem szólalunk meg, később már késő lesz.

 

 

 

2025.február 16

 

Vissza Európába

 

 

 

Részt venni egy politikai párt első kongresszusán mindenkinek élmény. Élmény és kihívás, valamint felelősség a szervezőknek. Élmény a szereplőknek, hogy találkozhatnak a szimpatizánsokkal, akik önként és lelkesedésből jöttek, és nem buszokkal szállították őket ide. Élmény nekem is, aki 72 évesen először vesz részt egy pártkongresszuson, és először írok ilyen eseményről.

 

Február 15-én a budapesti Hungexpón tartották a Tisza Párt "Vissza Európába" című kongresszusát, ahol a párt vezetői és meghívott vendégek fejtették ki elképzeléseiket Magyarország jövőjéről. Az esemény egyértelmű üzenetet közvetített: a Tisza Párt európai elkötelezettsége és reformtörekvései határozott irányt jelölnek ki.

 

Tisza közössége Európában – Tarr Zoltán nyitóelőadása

 

A kongresszus kezdetén Tarr Zoltán, a párt alelnöke és EP-képviselője vázolta a mozgalom alapelveit. Beszédében kiemelte, hogy a Tisza Párt közösségét nem hatalmi érdekek, hanem hazaszeretet és a cselekvés vágya tartja össze. "Nem nézhetjük tétlenül, hogy Magyarország folyamatosan távolodik Európától!" – jelentette ki. Szerinte a jelenlegi politikai elit inkább saját belső érdekeit védi, mintsem a nemzet jövőjét építené. Tarr hangsúlyozta: "Magyarország európai útra való visszaterelése nem pusztán politikai cél, hanem történelmi szükségszerűség."

 

Magyar vidék, magyar kincs – Hogyan lehet újra versenyképes az agrárium?

 

A magyar vidék felemelése kulcskérdésként jelent meg a programban. A szekcióbeszélgetés során a résztvevők egyértelművé tették: a helyi közösségek megerősítése és a fenntartható agrárstratégia kidolgozása elengedhetetlen. "Nem lehetünk kiszolgáltatva külföldi élelmiszerláncoknak!" – hangsúlyozta egy vidéki gazdálkodó. Szó esett a mezőgazdaság modernizációjáról és a vidéki élet új lehetőségeiről. A cél egy olyan jövőképes rendszer, amely nem csupán fenntartja, hanem gyarapítja a magyar vidék értékeit Európában.

 

A sport diplomáciája – Kulcsár Krisztián előadása

 

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke a sport világpolitikában betöltött szerepéről beszélt. Rámutatott, hogy a sport nemcsak egyéni teljesítmény, hanem nemzetközi kapcsolatok és diplomáciai eszköz is. "Nem az számít, hány stadiont építünk, hanem az, hogy hány fiatalnak adunk esélyt a sikerre!" – fogalmazott. Kritizálta a politika túlsúlyát a magyar sportban, valamint a stadionépítések aránytalan kiemelését, és hangsúlyozta, hogy az állami forrásokat inkább a sportolók támogatására kellene fordítani.

 

Európa és Magyarország – EP-képviselők kerekasztala

 

A Tisza Párt európai parlamenti képviselői a magyar uniós szerepvállalás jövőjéről beszélgettek. Egyetértettek abban, hogy Magyarországnak aktívabb és transzparensebb uniós politikát kell folytatnia. "Nem Brüsszel az ellenségünk, hanem a korrupció és a felelőtlenség!" – mondta egyik EP-képviselő. A korrupció elleni küzdelem és az EU-s források hatékonyabb felhasználása kiemelt téma volt, hiszen ezek nélkülözhetetlenek egy versenyképes Magyarország felépítéséhez.

 

Biztonság és honvédelem – Ruszin-Szendi Romulusz helyzetértékelése

 

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy Magyarország biztonságpolitikai kihívásait elemezte. Rávilágított arra, hogy az ország több irányból érkező fenyegetésekkel néz szembe, így a honvédség megerősítése nem halogatható tovább. "A védelem nem luxus, hanem kötelesség!" – jelentette ki. Kritikával illette a katonai vezetés átláthatóságának hiányát és a rangvásárlások gyakorlatát. Hangsúlyozta: a haza védelmét csak szakmailag felkészült és elhivatott magyar katonák biztosíthatják.

 

Magyar Péter évértékelő beszéde – Út a jövő felé

 

A kongresszust Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke zárta, aki az elmúlt évet egy túrához hasonlította: "A legnehezebb szakasz még hátravan, de a cél egyértelmű." Beszédében kiemelte, hogy a párt elkötelezett a magyarok életszínvonalának emelése mellett, és célja, hogy a választási győzelem után az uniós forrásokat azonnal elérhetővé tegye az ország számára. Egyik legmarkánsabb bejelentése az "Út a börtönbe" program volt, amelynek célja a korrupció teljes felszámolása és az elszámoltathatóság megteremtése. "Aki lopott, annak felelnie kell!" – jelentette ki határozottan.

 

Irány Európa!

 

A "Vissza Európába" kongresszus egyértelmű üzenetet közvetített: a Tisza Párt Magyarországot egy nyitott, európai, átlátható és versenyképes pályára kívánja állítani. Az esemény során világossá vált, hogy a párt nem csupán ellenzékként, hanem konkrét megoldásokkal rendelkező politikai erőként tekint magára. "Nincs idő a halogatásra, Magyarországnak vissza kell térnie Európa szívébe!" – zárta gondolatait Magyar Péter. Az előttük álló út kihívásokkal teli, de az elhangzottak alapján az irányvonal egyértelmű: Magyarország helye Európában van.

 

 

 

 

2025.február19.

 

Kiszivárgott

 

 

 

A Fidesz–KDNP balatonfüredi kihelyezett frakcióülésén elhangzottakra:

 

Kevés olyan politikus van a földkerekségen, akitől hányingerem lenne, pedig már nem vagyok fiatalember. Nos, Orbán közéjük tartozik. Szóval láttam már egy-két elvetemült politikust határainkon belül és kívül is. Azt szeretném üzenni Orbán Viktornak, hogy a magyar nép nem a baromságaira van kiéhezve, hanem a normalitásra. Nem arra, hogy nap mint nap újabb ellenségképeket fest az égre, a megbomlott elméjével.

 

Orbán Viktor beszéde nem a valódi konzervatív értékeket, hanem egy nyers, fasiszta ideológiát tükröz – egy populista rémálmot, amelyben a saját lázálmait meséli el az ostoba közönségének, kivetítve rájuk a saját vágyait.

 

A Trump-kormány és a „globalista ideológia” kérdése:

 

Orbán azt a hamis képet festi, mintha Donald Trump hatalomra jutása egy hirtelen, radikális váltást jelentene a nyugati politikai arculatban. Az amerikai politikai rendszer azonban bonyolult, hiszen a hatalmi ágak elválasztása, a demokratikus intézmények és a sokszínű nézetek biztosítják a stabilitást – egyetlen választás sem képes ilyen forradalmi átalakulást előidézni. Aki az Orbáni képzelgésekben hisz, az nagyon rossz útra fog tévedni.

 

A „Soros-hálózat” és az európai befolyás:

 

Orbán állítása, miszerint egy titkos, globális hálózat irányítaná a politikai folyamatokat, és miután Washington „elvesztette” ezt a harcot, Brüsszel lesz a következő célpont, teljesen megalapozatlan. Az Európai Unió döntéshozatala átlátható, demokratikus fórumokon zajlik, ahol a tagállamok közös érdekei és jogszerű eljárásai érvényesülnek – ez nem egy árnyékos összeesküvés.

 

Ukrajna EU-tagsága és gazdasági kérdések:

 

Orbán azt sugallja, hogy Ukrajna uniós tagsága súlyos pénzügyi hátrányt róna Magyarországra, pedig az EU-tagság feltételei sokkal összetettebbek. Az ilyen retorika leegyszerűsíti a tagállamok közti komplex pénzügyi és támogatási mechanizmusokat, csupán a populista félelmeket táplálva. Orbán félelmei abból fakadnak, hogy kevesebbet tudnak majd ellopni az uniós pénzekből.

 

A politikai korrupció és a populista vádaskodások:

 

A korrupció elleni küzdelem elengedhetetlen egy demokráciában, de az a kijelentés, hogy egy globális korrupciós hálózat titokban irányítja a politikai döntéseket, nem segít a valós problémák megoldásában, hanem csak a megosztottságot erősíti. Ez az összeesküvés-elmélet egy egyszerű, populista narratíva, ami a felelős politikai diskurzust aláássa. A korrupció elleni küzdelmet a Fidesz soraiban kellene kezdeni. Ez a Fidesz-narratíva: támadjunk azzal, amit mi követünk el nap mint nap.

 

Brüsszel és a nemzeti szuverenitás:

 

Orbán retorikája szerint Brüsszel arra törekszik, hogy megszállja vagy alávesse a nemzeti kormányokat, ám az EU intézményei a tagállamok közös döntéshozatalán és együttműködésén alapulnak. Az ilyen leegyszerűsített narratíva csak torzítja a valóságot, és a nemzeti szuverenitást valójában nem fenyegeti egy árnyékos, globális hálózat.

 

 

Orbán beszéde nem a valódi konzervatív értékeket hirdeti, hanem egy fasiszta ideológiát, melyben a hatalomvágy és az illúziók dominálnak. Egy valódi konzervatív politika a hagyományokon, a családon, a felelős kormányzáson és a demokratikus intézmények megerősítésén alapul, nem pedig a populista, megosztó retorikán. Ideje abbahagyni a valóság torzítását, és a komplex politikai, gazdasági és társadalmi problémák reális megoldására összpontosítani – a magyar nép sokkal nagyobb tiszteletet érdemel, minthogy Orbán a lázálmaival győzze le a valóságot! Orbán Viktor, bízzon a magyar népben – ezt nem fogjuk hagyni sem önnek, sem másoknak. VÉGE VAN!

 

 

 

2025. február20.

 

Orbánék új kormánybiztosa

 

Avagy: a lopakodó fasizmus

 

 

 

 A Fidesz-frakció felkérte a kormányt arra, hogy kormánybiztost nevezzen ki annak feltárására, mennyi pénzzel és kiket támogattak az Egyesült Államokból a magyar kormány megbuktatására – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdán este a Facebookon.

 

Ez már az a politikai és emberi "mélység", amit a firkásznak is illik komolyan venni. Mivel engem anyagilag kizárólag a nyugdíjfolyósító támogat – az is csak nagyon szerény mértékben – így aztán nem sokat gondolkodtam ezen a dolgon. Viszont miközben gondolkodtam, eszembe jutott egy idézet a Tanú c. filmből.

 

"Mert tudja, az, hogy békaemberek vannak, az közismert tény. De, hogy búvárok ürgebőrbe varrva, tankkal közlekedjenek a Rózsadombon, az még engem is meglepett."

 

Legalább ekkora meglepetés érhette a kormányt is, hogy a Fidesz frakciója kormánybiztos kinevezését kérte. De ne viccelődjünk, hanem vegyük komolyan a dolgokat. Ez a lépés egyértelműen a megfélemlítés és a politikai ellenfelek ellehetetlenítésének eszköze.

 

Az, hogy a Fidesz-kormány egy külön kormánybiztost állítana rá arra, hogy "kikutassa" a szerintük politikailag motivált külföldi pénzmozgásokat, nem más, mint egy újabb próbálkozás a civil társadalom és a független média ellenőrzésére és ellehetetlenítésére. Ez a narratíva egyébként is jól illeszkedik a Fidesz évek óta sulykolt propagandájába: minden belső kritikát külföldi beavatkozásként állítanak be, és minden demokratikus ellenállást "hazaárulásként" próbálnak megbélyegezni. A civil szervezetek és a független sajtó "ellenségként" való kezelése régi autoriter recept, amit számos tekintélyelvű rezsim alkalmazott és alkalmaz ma is. Az egész koncepció abszurd: egy magyar kormánybiztos tényleg elmegy Washingtonba "elkérni" az összes adatot? Az amerikai állam pedig majd szépen kiszolgáltatja ezeket? Vagy ha mégsem – ennek több esélyt adok – akkor majd újabb ellenségképet lehet kreálni az USA-ból? Egyértelmű, hogy a cél nem a valódi információszerzés, hanem a politikai hisztériakeltés. Azt pedig különösen veszélyes kijelentésnek tartom, hogy "gátlástalan támadásra gátlástalanul kell válaszolni". Ez fenyegető retorika, ami a politikai ellenfelek és a civil szféra elleni még agresszívebb fellépést vetíti előre. A szuverenitásvédelem ürügyén egyre inkább a totális kontroll irányába tolódik a rendszer. Ez az egész egy újabb lépés a demokratikus tér szűkítése felé. Feltettem magamban a kérdést: vajon ezekre az intézkedésekre joggal mondhatom azt, hogy fasiszta módszerek? Némi tipródás után… Igen, lehet. A fasizmus egyik alapvető jellemzője a társadalom militarizálása, az ellenségképek állandó fenntartása, a politikai ellenfelek démonizálása, valamint a civil társadalom és a szabad sajtó elnyomása. Ha megnézzük ezt a mostani fideszes kommunikációt és intézkedési tervet, több ponton is fellelhetők azok a módszerek, amelyeket a fasizmus és más tekintélyelvű rendszerek használtak a hatalmuk bebetonozására: Ellenségkép gyártása és démonizálás – A Fidesz folyamatosan azt sulykolja, hogy a társadalom ellenségei külföldről pénzelt civil szervezetek és médiumok, akiket "leleplezni" kell. Ez klasszikus propagandaeszköz: a társadalom figyelmének elterelése a valós problémákról egy mesterséges ellenség felé.

 

A független intézmények és civil társadalom elleni hadjárat – A civil szervezetek és a sajtó korlátozása tipikus autoriter eszköz, amelyet Mussolini és Hitler is alkalmazott. A "szuverenitásvédelem" ürügyén a Fidesz még szorosabb ellenőrzés alá vonná ezeket az intézményeket.

 

Fenyegető retorika és a politikai erőszak lehetőségének lebegtetése – Kocsis Máté kijelentése, hogy "gátlástalanul kell védekezni", egyértelműen utal arra, hogy nem csupán jogi eszközökkel akarnak fellépni, hanem akár agresszívabb, a jogállamiság határait feszegető módon is.

 

Állami megfigyelés és listázás – Azt akarják "megtudni", hogy kik kaptak pénzt, kik vettek részt "politikai tevékenységben", és hogy az érintettek "meg kell szokják a nyilvánosságot". Ez egyértelmű fenyegetés: aki másként gondolkodik, azt listázni fogják, és akár meghurcolhatják. Ez a módszer a totalitárius rendszerek sajátja.

 

Törvényhozási manipuláció – A jogszabályok folyamatos módosítása a hatalom bebetonozására szintén tipikus fasisztoid taktika. A "szuverenitásvédelmi" jogszabályok szigorítása azt jelenti, hogy még könnyebben lehet majd elhallgattatni azokat, akik nem a kormány narratíváját követik.

 

 

Mindez nem jelenti azt, hogy a Fidesz teljes mértékben fasiszta lenne a klasszikus értelemben (pl. nincs nyílt fizikai terror és pártállami diktatúra), de a módszereik egyértelműen fasisztoid vagy tekintélyelvű mintákat követnek. Egy ilyen rendszer könnyen elmozdulhat még durvább elnyomás felé, ha nem állítják meg időben.

 

 

 

2025.február 23.

 

Orbán ígéret cunamija!

 

Avagy: amire nincs fedezet, az csak propaganda

 

 

 

Amikor egy kormány választások előtt hirtelen szétszórja az ígéreteket, azt általában populizmusnak hívják. Orbán Viktor legutóbbi ígéret csomagja is pontosan ilyen: hangzatos, látszólag népszerű, de a valósággal köszönő viszonyban sincs. Az ép ész és közgazdasági szempontból is abszurd ötletek egyetlen célt szolgálnak: a társadalom megtévesztését és a hatalom minden áron való megtartását.

 

Anyák: adómentesség, de milyen áron?

 

Összeszedtem a legfrissebb statisztikai adatokat. Egyértelműen látszik belőle, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben ez megvalósíthatatlan. A két- és háromgyermekes anyáknak ígért SZJA-mentesség óriási bevételkiesést jelent a költségvetés számára. A legfrissebb adatok szerint Magyarországon a kétgyermekes anyák száma körülbelül 600-700 ezer fő, míg a háromgyermekes anyáké 200-250 ezer fő. A 25–49 éves korosztályban a kétgyermekes anyák 84%-a, míg a három vagy több gyermeket nevelő anyák 67,1%-a foglalkoztatott. Az adómentesség kiterjesztése a háromgyermekes anyák esetében éves szinten körülbelül 200-220 milliárd forint bevételkiesést jelenthet a költségvetésnek, míg a kétgyermekes anyák esetében ez az összeg 600-700 milliárd forintra tehető. Összesen: közel 1000 milliárd forint.

 

Felmerült bennem a kérdés, hogy más országokban létezik-e ilyen adózási opció. Nem azok között keresgéltem, akik Európa legszegényebb országai, hanem a világ leggazdagabbjai között. A válasz egyszerű: sehol. Mert minden épeszű ország tudja, hogy az adóbevételek kiesését máshol kell pótolni, ami vagy brutális megszorítást, vagy a kölcsönök miatt, eladósodást jelent.

 

Gyárak: a kádárista álom folytatása

 

Orbán száz új gyárat ígér, ami ugyanolyan üres frázis, mint a hatvanas években a "száz új lakótelep" vagy a "száz új tsz". A 2025-ös költségvetési törvényjavaslat 300 új beruházást tűz ki célul 8000 milliárd forint értékben, ami beruházásonként átlagosan 26,7 milliárd forintot jelent. Ez azt jelenti, hogy 100 új gyár megépítése nagyjából 2700 milliárd forintba kerülne. Az a kérdés pedig, hogy ezek a gyárak kiket fognak alkalmazni – hiszen Magyarországon már most is munkaerőhiány van –, egyenesen megválaszolhatatlan.

 

Költségvetés: miből lesz pénz a sok ígéretre?

 

A 2024-es államháztartási hiány 4095,8 milliárd forint volt. Az ígéret csomaghoz szükséges összegek ennek az összegnek a jelentős részét teszik ki, de Orbán semmilyen fedezetet nem mutatott be arra, hogy ezt miből tervezik finanszírozni. Ha az adókat nem emelik, ha a költekezés folytatódik, akkor egyetlen út marad: további eladósodás. Magyarország már most is az egyik legnagyobb adósságrátával küzdő EU-tagállam. Hosszú távon ez fenntarthatatlan.

 

Mit tehet az ellenzék?

 

Az ellenzéknek nem elég csak kimondani, hogy Orbán ígérgetései tarthatatlanok. Nyilvánosságra kell hozni minden egyes ígéret valódi árát, rámutatni a fenntarthatatlanságra és bemutatni egy reális alternatívát. Az igazság kimondása nem mindig népszerű, de ha az ország hosszú távú jövőjéről beszélünk, ez elkerülhetetlen. Orbán csak akkor lesz legyőzhető, ha az emberek tisztán látják, hogy mit is jelent valójában a politikája.

 

 

 

 

 2025 február 25.

 

Tolvajok éjszakája

 

Milliárdok külföldre és luxusszobrokra, miközben itthon szűkölködünk.

 

 

 

Miközben az ország lakossága napról napra szembesül a megélhetési válsággal, az államadósság pedig történelmi csúcsokat dönt, a kormány elképesztő könnyelműséggel szórja a közpénzt külföldi projektekre és felesleges látványberuházásokra. A legfrissebb példák erre a Laosznak nyújtott 15 millió dolláros (közel 6 milliárd forintos) segélyhitel, valamint a 90 millió forintért rendelt turulszobrok esete.

 

Milliárdok Laosznak: mire fel?

 

A Magyar Közlöny éjszakai kiadásában, teljes csendben hirdették ki, hogy Magyarország 15 millió dolláros kötött segélyhitelt nyújt Laosznak egy vízgazdálkodási projekt befejezésére. Az indoklás szerint ez a magyar cégek nemzetközi pozícióját erősítené. De vajon ki hiszi el, hogy egy távoli délkelet-ázsiai ország támogatása a magyar gazdaság fellendítését szolgálja? A magyar adófizetők pénzét miért nem a hazai egészségügy, oktatás vagy a rászorulók támogatására fordítják? Miért fontosabb egy 22 és fél évre kihelyezett kedvezményes hitel Laosznak, mint az itthon egyre nehezebbé váló megélhetési válság kezelése?

 

Ez a segély nem az első ilyen eset: korábban is milliárdok vándoroltak Laoszba – csak épp a magyar emberek ebből semmit nem profitálnak.

 

Turulszobrok aranyáron: művészet vagy pofátlan lenyúlás?

 

A Honvédelmi Minisztérium 89,9 millió forintot költ négy darab turulszoborra, amelyeket Szőke Gábor Miklós cége, a Dante Birodalom Kft. szállít. Egyetlen szobor darabonként 22,4 millió forintba kerül. Ez a szobrász ugyanaz, akinek a korábbi munkái miatt már komoly visszhang keletkezett – elég csak a gigantikus, giccses fémkutyára emlékezni a Puskás Aréna előtt.

 

A kérdés adott: valóban ez a legjobb módja a közpénzek elköltésének? Mennyire hiteles, hogy a Honvédelmi Minisztérium egy látványelemre szór el milliókat, miközben a katonák felszereltsége hagy kívánnivalót maga után, és az ország védelmi kapacitása siralmas állapotban van? Ez nem hagyományőrzés, hanem az adófizetők arcul csapása.

 

A hatalom arroganciája: Cser-Palkovics András és a cinizmus diadala

 

Miközben az ország szenved a kormányzati korrupció és felelőtlen gazdálkodás következményeitől, a hatalmon lévők arcátlanul cinikus megjegyzésekkel figurázzák ki a politikai vitákat. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a kormány hűséges kiszolgálója és a jogállamiság aktív rombolója az ellenzék vitáiról így nyilatkozott: „Már csak hátra kell dőlni, és ki kell kérni egy kávét.” Ez a fajta pökhendi hozzáállás tökéletesen mutatja, mennyire érdektelen a hatalom számára a társadalom valós problémáinak megoldása – hiszen ők már nyeregben érzik magukat, és gond nélkül figyelik az ellenzék vergődését.

 

Ezek az esetek tökéletesen példázzák a kormány felelőtlen és érzéketlen gazdálkodását. Az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás romokban, az emberek egyre nehezebben élnek meg, az infláció pedig rekordokat dönt. Erre válaszul a kormány milliárdokat locsol külföldre, luxusprojekteket finanszíroz, és az elitet tovább gazdagítja. Magyarországon egyre többen érzik úgy, hogy a kormány nem az emberekért dolgozik, hanem a saját érdekeit szolgálja.

 

MEDDIG TŰRI EZT A TÁRSADALOM?

 

 

 

2025.február 27.

 

Az árulás bére

 

 

 

Miközben Európa vezető politikusai Londonban az európai közös biztonságról tárgyalnak, Orbán Viktor egy dolgot tehet: kívülről szemléli az eseményeket. A brit miniszterelnök, Keir Starmer nem tartotta fontosnak, hogy meghívja Magyarország miniszterelnökét erre a kulcsfontosságú konferenciára. Ez nem pusztán egy diplomáciai kínos eset, hanem a végső bizonyítéka annak, hogy Orbánt már nem tekintik európai politikusnak.

 

Az uniós politika egyik legagresszívabb szereplője, aki Brüsszellel harcol, a "szuverenitás" nevezetű jelszót lobogtatja, miközben oligarchái mélyen belenyúltak az EU-tól kapott pénzbe. Most már még annyira sem számítanak rá, hogy egy asztalhoz üljenek vele. Magyarország külső peremre szorult, mert Orbán az oroszok kegyeit keresve elárulta az európai szövetségeseit. Ez pedig nem maradt következmények nélkül: Magyarországot már nem tartják megbízható partnernek, Orbán és kormánya a biztonsági témákból teljesen kikerült.

 

De nemcsak Európát árulta el, hanem a magyar embereket is. Orbán és a Fidesz uralma alatt az ország egy politikai maffia kezébe került. A haverok, a strómanok, a rokonok lettek a leggazdagabbak, miközben a magyar emberek bérei Európa legalsó harmadában ragadtak. A közbeszerzésekből már előre lehet tudni, hogy Mészáros, Garancsi vagy Tiborcz fogja elvinni a pénzt.

 

A magyar emberek egyre több adót fizetnek, az árak az egekben, a forint értéktelenedik, de a fideszes elithez közeli körförgásban a luxus sosem áll meg. Miközben a nyugdíjasok a rezsiszámlájuk miatt aggódnak, a kivételezettek milliárdos kastélyokba költöznek. A pedagógusok az alulfizetett munka miatt elhagyják a pályát, addig Rogán propagandaminisztériuma további milliárdokat éget el hazug plakátokra.

 

Az államadósság soha nem látott magasságokban van, több ezer milliárd forintra rúg. Orbán a választási győzelem reményében újabb százmilliárdokkal adósítja el az országot a gyermekes anyák SZJA-mentességével, amelyet a világ leggazdagabb országai sem engedhetnek meg maguknak. A nyugdíjasok ÁFA-visszaigénylésétől nem lesznek az árak olcsóbbak, csak egymásnak lehet ugrasztani vele a lakosságot, újabb költséges beruházásokra és adminisztrációra kényszerítve a kereskedőket. Ebből pedig ismét a Fidesz-közeli kártya- és pénztárgépgyártók fognak meggazdagodni.

 

Orbán ma már nemcsak Európának lett a kirekesztett figurája, hanem Magyarországénak is. Egy szűk körnek épített birodalmat, de a magyar embereknek csak az elárulás, a kifosztás és a szegénység maradt. Amikor az európai vezetők Londonban tárgyalnak a jövőről, Orbán Viktor már nincs ott. Magyarország nehezen kiharcolt helyét pedig most olyan politikusok töltik be, akik nem az orosz diktátorok előtt hajlonganak, hanem a saját nemzetük jövőjét tartják szem előtt.

 

De ennek nem kell így maradnia! A magyar népnek fel kell ébrednie, vissza kell vennie az elrabolt hazáját! Nem tűrhetjük tovább, hogy egy tolvaj rezsim uralja az országot, miközben mi napról napra rosszabbul élünk. Eljött az idő, hogy a legkisebb településtől Budapestig együtt mondjunk nemet az elnyomásra, a lopásra és a hazugságokra! Magyarországnak nem Orbán és a Fidesz szolgálatában kell élnie, hanem szabadnak és igazságosnak kell lennie!

 

 

Ne hagyjuk, hogy tovább fosztogassák a gyermekeink és unokáink jövőjét!

 

 

 

2025.március 1.

 

Kormányzati kontroll helyett önkormányzati autonómiát!

 

 

 

Olvasom a Portfoliót, és egyre dühösebb lettem, mire a cikk végére értem. A kormányzati intézkedések mögött ismét azt vélem felfedezni, hogy a kormány a felelőtlen és hozzá nem értő gazdálkodását a jól gazdálkodó önkormányzatokkal akarja megfizettetni.

 

A kormány tervezett új intézkedése, amely kötelezővé tenné az önkormányzatok számára, hogy pénzüket a Magyar Államkincstárnál (MÁK) tartsák, nem más, mint az önkormányzati autonómia súlyos megsértése. A döntés független attól, hogy egy adott önkormányzatot a Fidesz vagy az ellenzék vezet-e, mert az intézkedés minden helyhatóságot egyformán érint: egy központosított, állami kontroll alatt álló pénzügyi rendszerbe kényszeríti őket.

 

A helyi önkormányzatok eddig önállóan gazdálkodhattak saját bevételeikkel, megtakarításaikkal, és banki partnereiket is szabadon választhatták meg. A kormány új szabályozása ezt a jogot veszi el, kiszolgáltatva a települések pénzügyeit a központi hatalomnak. A döntés átláthatóságra és stabilitásra hivatkozva próbálja igazolni magát, valójában azonban az állam totális befolyásának kiterjesztéséről van szó.

 

A megyei jogú városok és Budapest különösen nagy vesztesek ebben a játszmában. A költségvetési kiadásaik 5%-át meghaladó tartalékaik fölött már nem rendelkezhetnek szabadon, hanem azokat az állami kincstári számlára kell utalniuk. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a központi kormányzat döntheti el, mikor és hogyan férhetnek hozzá a saját pénzükhöz. Ez nem átláthatóság, hanem gyámság!

 

A kormány ráadásul feljogosítja magát arra, hogy az önkormányzatok pénzügyi helyzetére hivatkozva „költségvetési biztost” rendeljen ki, akit a Magyar Államkincstár nevez ki, és akinek felhatalmazása lesz beleszólni a települések gazdálkodásába. Ez a rendszer egyértelműen az önkormányzatok politikai és gazdasági mozgásterének beszűkítését célozza, és egy újabb lépés a centralizáció felé.

 

Ami különösen visszás ebben a helyzetben, hogy az önkormányzatok pénzeszközeit az államháztartás likviditásának javítására használják. Magyarul az állam úgy próbálja kezelni saját pénzügyi gondjait, hogy az önkormányzatoknál lévő pénzeket bevonja, miközben azokat elvileg helyi közösségi célokra kellene felhasználni. Ezzel nemcsak az önkormányzatok pénzügyi mozgástere szűkül, hanem a helyi fejlesztések, beruházások és intézményfenntartások is veszélybe kerülhetnek.

 

Egy önkormányzat akkor működik jól, ha képes önállóan, a helyi igényekhez igazodva gazdálkodni. A központosított kincstári számlavezetés ezzel szemben egyértelműen az állami befolyás erősítését szolgálja, és csökkenti a helyi közösségek beleszólását saját ügyeikbe. Egy demokratikus országban az önkormányzatoknak nem az állam szolgáiként kellene működniük, hanem független és hatékony gazdálkodási egységekként. A mostani döntés ezzel szemben tovább erősíti a központi hatalom kénye-kedve szerinti irányítást, és aláássa az önkormányzatiság lényegét.

 

 

Az önkormányzatoknak szükségük van pénzügyi függetlenségükre, hogy saját közösségeik érdekében cselekedhessenek. Az új szabályozás ezt a jogot veszi el tőlük, és ez ellen minden demokratikus elkötelezettségű polgárnak fel kell lépnie!

 

 

 

 

 

2025. március 3.

 

Kútba esik Orbán nagy terve?

 

Európa nemhogy nem esik szét, hanem megerősödik

 

 

 

Olvasom a Reuterst és azon gondolkodom, hogy miért nem képes ez a hatalmas tehetséggel megáldott magyar nép olyan felelős vezetőket választani immár száz éve, akik előre visznek bennünket a történelem által kijelölt utunkon.

 

A történelem megint ismétli önmagát. Magyarország sorozatosan a vesztes oldalra áll, és Orbán Viktor politikai jóslatai most is sorra megdőlni látszanak. A magyar miniszterelnök évek óta Európa széthullásával riogat, a brüsszeli elitek végét jósolja, és a "szuverenitás védelmének" álcája alatt egyre inkább Moszkva narratívájához igazodik. Csakhogy az események nem ezt igazolják.

 

Európa nemhogy nem esik szét, hanem a világháború óta nem látott módon megerősödik. Az ukrajnai háború, a geopolitikai feszültségek és a világ változó hatalmi egyensúlyai arra késztetik az európai vezetőket, hogy gyorsabb integrációra, erőteljesebb katonai és gazdasági összefogásra törekedjenek.

 

A Reuters értesülései szerint a német politikai vezetés két, összesen mintegy 900 milliárd eurós speciális alap létrehozásán dolgozik. Az egyik 400 milliárd eurót biztosítana védelmi célokra, ezzel az Egyesült Államok mögé emelve Németországot a globális katonai költések terén, második helyre szorítva Kínát és Oroszországot. A másik, 400-500 milliárd eurós alap az infrastruktúrát fejlesztené, hogy Európa a jövőben is gazdasági nagyhatalom maradjon.

 

Ez az új európai fordulat egyértelmű válasz az ukrajnai háború kihívásaira, az orosz fenyegetésre és a transzatlanti kapcsolatok bizonytalanságára. Az Egyesült Királyság és Franciaország egyre nagyobb szerepet vállal az európai biztonság védelmében, miközben az Egyesült Államok politikai ingadozásai kérdőjeleket vetnek fel a NATO jövőjével kapcsolatban. Ebben a helyzetben Európa nem a felbomlás, hanem a megerősödés útjára lépett. Ha valaki ezt a Londoni csúcstalálkozó után nem látja és nem ismeri fel az politikai ostobaság.

 

Orbán Viktor azonban egy teljesen más történetet próbál mesélni. Horthy Miklóshoz és Kádár Jánoshoz hasonlóan ismét a rossz oldalon találtuk magunkat. Ahogy Horthy Hitler, Kádár pedig Brezsnyev politikai és katonai stratégiáját követte, úgy követi Orbán Putyint. Ezzel egy zsákutcába tartó erőhöz kötötte Magyarországot. Az orosz gazdaság meggyengült, hadereje kimerült, és egyre inkább elszigeteli magát a világtól. Európa nem fél tőle, hanem egyre komolyabb válaszokat ad a kihívásaira.

 

A magyar népnek most kell döntenie, hogy ismét egy elveszett úgy mellé áll, vagy visszatér a történelem helyes oldalára. Ha Magyarország továbbra is Orbán és a Fidesz politikai játékának tétje marad, azzal hosszútávon a saját létét kockáztatja. Európa megy tovább. Magyarországnak döntenie kell, hogy vele tart-e, vagy ismét a süllyedő hajóra száll. Nyíltan ki kell mondanunk, hogy a Fideszes Országgyűlési képviselők – A Nemzet Árulói mert valójában nem mások , mint Orbán bábjai, akik szavazógépként működnek. Ők nem a választóikat képviselik, hanem azt teszik, amit a pártközpont előír. A magyar demokrácia teljes kiüresedéséért, a lopásokért, a közpénzek magánzsebekbe csorgatásáért, a jogállam szétveréséért, és az ország morális és gazdasági lezüllesztéséért mind egytől egyig felelősek. Egyik sem vállalja a felelősséget, egyik sem szólal fel a nyilvánvaló árulás ellen – mert félnek, mert megvették őket, vagy mert egyszerűen már nem is érdekli őket Magyarország jövője. Magyarország újra a szakadék szélén áll. A történelemben mindig voltak vezetők, akik azt hitték, hogy örökké hatalmon maradhatnak, és mindig volt egy pont, ahol a nép fellázadt ellenük. Orbán és csapata azt hiszi, hogy a propagandagépezet és a lopott közpénzből fenntartott hatalmi rendszer örök életű lesz. De a történelem ezt mindig cáfolta. Ahogy a Horthy-rendszer, a Kádár-rendszer és a többi önkényuralmi berendezkedés is megbukott, úgy Orbán rendszerének is eljön majd a vége – és akkor minden fideszes kollaboránsnak el kell számolnia azzal, hogy hogyan árulta el a saját népét.

 

 

„Itt az idő, most vagy soha”

 

 

 

2025.március 6.

 

Németh Szilárd elmélkedik a múlton

 

(Az alábbi írás mindenkinek szól, aki Trianon revízióján gondolkodik.)

 

 

 

Miközben Ön, Németh Szilárd, 1933-as könyveket lapozgat és Trianon revízióján mereng, feltennék Önnek néhány egyszerű, de annál fontosabb kérdést. Mondjuk most csak Erdély visszacsatolása kapcsán, a 2011-es adatok alapján.

 

Erdély összlakossága: 6 789 250 fő

 

 Román: 4 794 577 fő (70,6%)

 

Magyar: 1 216 666 fő (17,9%)

 

Roma: 270 755 fő (4,0%)

 

Német: 32 805 fő (0,5%)

 

Egyéb: 96 149 fő (1,4%)

 

Nem nyilatkozott: 378 298 fő (5,6%)

 

Mi az Ön terve? Mit kezdene közel 5 millió románnal? Ha Ön és a magyar kormány komolyan vízionál Trianonról, akkor gondolom, erre is van válaszuk.

 

(Szerbiát és Szlovákiát most nem említeném, de a lakossági arányok nagyjából ezekben az országokban is hasonlóak.)

 

Mert ha Ön komolyan gondolja, hogy a határok módosításáról kell beszélni, akkor illene számolnia azzal is, hogy nem üres földeket „csatolna vissza”, hanem olyan területeket, ahol már több mint száz éve más nemzetek élnek többségben. Márpedig a történelem azt tanította nekünk, hogy az etnikailag vegyes területek erőszakos rendezése mindig tragédiához vezet.

 

Németh úr, egy kis történelem talán nem fog megártani Önnek sem.

 

A történelmi adatok alapján az 1910-es népszámlálás szerint az elcsatolt területeken élő 10,6 millió főből mindössze 3,3 millió, vagyis 30,2% volt magyar nemzetiségű (forrás: ELTE.hu). Ez azt jelenti, hogy már Trianon előtt sem volt magyar többség az elcsatolt országrészekben.

 

Akkor mégis miről beszélünk? Milyen alapon ábrándozik határmódosításról, amikor az etnikai realitások már egy évszázaddal ezelőtt is világosak voltak? Fájó szívvel mondom mindezt, mert a családom egy része Bánátban, egy része Romániában, egy része pedig Felvidéken rekedt. Nekem, mint civil embernek, jogomban áll a múlt szépségein ábrándozni és nosztalgiával gondolni rá, de ezt egy felelős politikus nem engedheti meg magának.

 

A területi revízió gondolatának felvetése napjainkban nemcsak irreális, hanem veszélyes is. Egy ilyen lépés súlyosan megterhelné Magyarország és szomszédai közötti kapcsolatokat, destabilizálná a régiót, és nemzetközi elszigetelődéshez vezetne. A jelenlegi geopolitikai helyzetben a békés együttműködés, a kisebbségek jogainak védelme és a kulturális kapcsolatok erősítése sokkal inkább szolgálja nemzetünk érdekeit, mint a múlt sérelmeinek felelevenítése.

 

 Miközben Ön Trianonról álmodozik, az ország egyre inkább elszigetelődik. Miközben a magyar emberek a megélhetési válsággal küzdenek, Ön egy olyan kérdést bolygat, amely semmilyen módon nem szolgálja a magyar nemzet érdekét.

 

A történelem már megmutatta: egy újabb trianoni tragédia elpusztítaná Magyarországot. Ha Ön valóban hazafi, akkor nem a múltba révedne, hanem a jövőt építené. Ha Ön valóban békét akar, akkor nem gyújtogatná a szomszédainkkal való kapcsolatokat. Ha Ön valóban a magyar emberek érdekeit tartaná szem előtt, akkor nem a múlt árnyaival riogatna, hanem a jelen problémáira keresne megoldást.

 

A nemzetet nem üres ábrándok, hanem felelős döntések tartják meg.

 

 

Jó lenne, ha végre felébrednének! Jó lenne, ha befejeznék a hazudozást!

 

 

 

2025. március 6.

 

A Fidesz új hazugsággyára

 

 

 

Miközben Kocsis Máté és a Fidesz gátlástalan külföldi befolyásolásról papol, és a „Szuverenitásvédelmi Hivatal” jogköreit akarja bővíteni, valójában a saját beavatkozásaikat próbálják elfedni. A valóság az, hogy Orbánék évek óta öntik a magyar adófizetők pénzét szélsőjobboldali pártokba szerte Európában, hogy saját politikai bábjaikat hatalomra segítsék. Most pedig, amikor saját hazugságaik hálójában vergődnek, kétségbeesetten próbálnak egy új ellenségképet felhúzni.

 

Valószínű, hogy Kocsis Máté a Fidesz propagandájától amnéziás lett. Úgy gondolom, emberbaráti kötelességem emlékeztetni arra, ami valami nagy trauma miatt távozott a fejéből. Csak nem a Tisza-szigetek zavarták ennyire össze a gondolatait?

 

Lássuk, mennyire gondolkodik a Fidesz szuverén módon, és mire is használja fel a magyar adófizetők pénzét.

 

Marine Le Pen és a francia kapcsolat

 

A francia szélsőjobboldali politikus, Marine Le Pen magyar bankon keresztül kapott 10,6 millió eurós hitelt, amelyet Orbánék hathatós közbenjárásával intéztek. Ez nem csupán beavatkozás, hanem nyílt korrupció, amelynek célja az volt, hogy Le Pen kormányra kerülése esetén Európában a Fidesz érdekeit képviselje.

 

Szlovénia: Orbán bábja, Janez Janša

 

Orbán a magyar adófizetők pénzét médiafelvásárlásokba és politikai kampányba öntötte Szlovéniában, hogy hatalomban tartsa a hozzá hű Janšát. A cél az volt, hogy egy szövetséges vezetője legyen Szlovéniának, aki megvédi Orbán érdekeit az Európai Unióban.

 

Bosznia: A szerb nacionalisták támogatása

 

A magyar kormány 16 millió euróval támogatta a boszniai szerb szeparatista vezetőt, Milorad Dodikot, aki nyíltan a boszniai állam felbomlasztásán dolgozik. Ez a beavatkozás a Balkán destabilizációját is elősegíti, és egyértelműen az EU és a NATO érdekei ellen hat.

 

Olaszország, Ausztria, Lengyelország: a szélsőjobboldali pénzcsap

 

A Fidesz évek óta támogatja az olyan szélsőséges erőket, mint az olasz Lega, az osztrák FPÖ vagy a lengyel PiS. A cél világos: egy Európa-ellenes, Orbán-barát szövetség létrehozása, amely szétveri az EU egységét és biztosítja Orbán hatalmát.

 

A „szuverenitásvédelem” fedőnéven indított belső leszámolás

 

Kocsis Máté nyilatkozata nem más, mint egy újabb gumicsont a közvélemény számára. A „külföldről támogatott szervezetek” elleni harc valójában a Fidesz kritikusainak elhallgattatását szolgálja. Az új szabályozásokkal:

 

Megfigyelnék és ellehetetlenítenék a kormánykritikus civil szervezeteket.

 

Rágalmaznák és törvényileg üldöznék a független médiát.

 

Állami erőforrásokat használnának politikai leszámolásra.

 

Mindezt úgy, hogy közben a Fidesz saját maga a legnagyobb külföldi befolyásoló Magyarországon és Európában.

 

Ki is a valódi beavatkozó?

 

Kocsis Máté és a Fidesz újra hazudik. Amíg a magyar kormány más országok választásait manipulálja, és szélsőjobboldali pártokat pénzel, addig a „külföldi befolyás” elleni harc nem más, mint egy kétszínű propaganda, amelynek célja a belső ellenzék felszámolása.

 

 

A kérdés már csak az: meddig hagyjuk, hogy a magyar adófizetők pénzét külföldi szélsőségesek finanszírozására használják?

 

 

 

2025.március 10.

 

Meddig mehet el Orbán?

 

 

 

Olvasom, hogy több ezer tagja van annak az online csoportnak, amelyet maga a miniszterelnök, Orbán Viktor hívott életre. A csapat a „Harcosok klubja névre hallgat.” Vasárnap Menczer Tamás társaságában személyesen Orbán Viktor tartott eligazítást a tagoknak egy élő, de titkosított YouTube-bejelentkezés keretében.

 

Az utóbbi időben Orbán Viktor retorikája mindinkább a háborús uszítás felé mozdul el. Vajon tudatos stratégiáról van szó, vagy pusztán a hatalom megtartásához szükséges félelemkeltés újabb állomásánál tartunk? Minden jel arra utal, hogy Orbán valami még veszélyesebbet is forgat a fejében: egy kontrollálhatatlanná váló belső konfliktus lehetőségét.

 

A miniszterelnök beszédeiben rendre visszatérő elem, hogy Magyarországnak "háborús időkre kell készülnie". Ez nem csupán az orosz-ukrán háborúra vonatkozik, hanem belső társadalmi konfliktusokra is. A hatalom konzerválásának egyik legprimitívebb, de leghatékonyabb módszere az ellenségkeresés: ha nincs valódi fenyegetés, kreálni kell egyet. A tét hatalmas: ha sikerül a félelemre és erőszakra hangolt társadalmi közhangulatot fenntartani, akkor a demokratikus ellenzék mozgástere minimálisra csökkenhet.

 

Orbán veszélyes játékot játszik. Ha a magyar társadalmat polgárháborús feszültségbe hajszolja, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Az elmúlt években egyre több esetben láttuk, hogyan vezet az uszítás valódi tettekhez: politikailag motivált támadások, megfenyegetett civilek, kettészakadt családok. Nem lehet többé elintézni annyival, hogy "Orbán csak kampányol".

 

 

Ha hagyjuk, hogy a miniszterelnök a történelem véres fejezeteiből merítsen ihletet egy autoriter rendszer fenntartásához, akkor Magyarország ismét olyan útra sodródik, amelyből csak nagy áldozatok árán lehet visszafordulni. A kérdés nem az, hogy Orbán polgárháborút akar-e. A kérdés az, hogy ha nem állítjuk meg időben, meddig megy el?

 

 

 

2025. március 12.

 

Vámháború

 

 

 

Naponta látjuk, hogyan próbálja az Egyesült Államok gazdasági nyomásgyakorlással térdre kényszeríteni a nála kisebb és gyengébb államokat. Senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy Magyarország és a magyar gazdaság nem kerülheti el ezt a sorsot. Ha Orbán Viktor továbbra is Brüsszel ellen folytatja harcát, akkor a magyar nép fogja megfizetni ennek az árát.

 

Donald Trump visszatérése az amerikai elnöki székbe nemcsak az USA, hanem az Európai Unió számára is fenyegetést jelenthet. Az "America First" politika folytatásával Trump várhatóan újabb vámokat és kereskedelmi korlátozásokat vet ki az EU-ra, különösen a német autóiparra és az európai agrártermékekre. Ám az EU nem egy gyenge és könnyen megfélemlíthető szereplő: 448 millió fogyasztójával és 16 billió eurós GDP-jével a világ egyik legerősebb gazdasági blokkja. Ha Trump háborút indít ellene, az hosszú távon az amerikai gazdaságra is visszaüthet, hiszen az európai piac kulcsfontosságú az USA exportja számára.

 

Orbán politikai játszmája Magyarország ellen dolgozik

 

Orbán Viktor előszeretettel hivatkozik Trump barátságára, és politikai támogatását már a 2024-es amerikai elnökválasztás során is egyértelműen kinyilvánította. De vajon mit nyer ezzel Magyarország? Semmit. Sőt, ha Trump vámháborúba kezd az EU ellen, annak egyik legnagyobb vesztese éppen Magyarország lehet, hiszen az Európai Unió semmilyen érdekét nem fogja látni abban, hogy megmentse a magyar gazdaságot.

 

A magyar piac már most is válságban van: a forint gyenge, az uniós források befagyasztva, a beruházások elmaradnak. Ha Orbán folytatja Brüsszel-ellenes politikáját, az EU biztosan nem fogja segíteni a magyar gazdaságot egy Trump által kirobbantott kereskedelmi háború esetén. A következmények súlyosak lesznek: vállalkozások mehetnek tönkre, a munkahelyek száma csökkenhet, és az infláció tovább nőhet.

 

Ha Orbán továbbra is a magyar ellenzékkel és Brüsszellel akar harcolni, akkor nagyon rossz úton jár. Vesztésre van ítélve. Ebben még "Trumpika barátsága" sem segít, aki valószínűleg a térképen sem tudja pontosan megmutatni, hol van Magyarország. Orbán még dönthet: méltósággal veszít, vagy tovább mélyíti az ország gazdasági és politikai elszigetelődését.

 

A magyar gazdaság nincs abban a helyzetben, hogy egy transzatlanti vámháború vesztes oldalán ragadjon. Orbán és kormánya jobban tenné, ha Trump kritikátlan támogatása helyett inkább Magyarország érdekeit nézné, és aktívan dolgozna az EU-n belüli stabilitásért. A magyar emberek nem oligarchák, hanem dolgozók, vállalkozók és termelők, akiknek a megélhetése függ attól, hogy Magyarország milyen gazdasági döntéseket hoz.

 

Az Orbán-Trump szövetség lehet, hogy politikai PR-szempontból jól mutat, de ha Magyarország egy új vámháború frontvonalán találja magát, az valóságos katasztrófát jelenthet. Ideje lenne, hogy Orbán ne a saját és oligarchái érdekeit nézze, hanem végre a magyar emberekét. Az elmúlt másfél évtized tapasztalatai alapján erre azonban kevés az esély. Ha el akarjuk kerülni a gazdasági tragédiát, akkor a magyar társadalomnak kell mihamarabb cselekednie.

 

 

 

 

2025.március 15.

 

Azonnali letartóztatásokat követelünk!

 

 

 

A MAGYAR EMBEREK PÉNZÉT LOPJÁK EL, MÉG MEDDIG NÉZZÜK TÉTLENÜL?

 

Miközben az országban egyre többen küzdenek a megélhetésért, miközben az egészségügy romokban hever, és a pedagógusok éhbérért dolgoznak, egy szűk kör sajátjának tekinti a magyar emberek pénzét, és luxuséletet épít belőle magának. Az MNB-alapítványok vagyonát eltüntették, áttették különböző magántőkealapokba, majd átláthatatlan céghálókon keresztül úgy kezdték kezelni, mintha az a sajátjuk lenne. Most pedig kiderült, hogy az egész bűncselekmény-sorozatot egy olyan emailcímről szervezték, amely mögött valójában Matolcsy Ádám állhatott.

 

EZT MÁR NEM LEHET ELHALLGATNI!

 

A Válasz Online tényfeltáró cikke szerint Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám álnéven, „Kovács Petra” emailcímén levelezett, és irányította az MNB alapítványok pénzének mozgatását. A Quartz Alapkezelő, a lengyel GTC és a svájci Ultima Capital ügyeivel kapcsolatosan több tucat cégvezetővel egyeztetett, és pontos utasításokat adott arról, hogyan kell ezt a vagyont „kezelni” – vagyis kilopni a magyar emberek zsebéből.

 

MIT LÁTHATUNK?

 

Az állami vagyon egy része a Pallas Athéné alapítványokba került, majd ezekből a vagyonkezelő Optima Alapkezelőn keresztül különböző befektetésekbe áramlott.

 

Az ingatlanbefektetések és egyéb vagyonelemek egy része végül a Quartz Alapkezelő által irányított magántőkealapokhoz került, amelyeket már nem az állam, hanem „megbízható kezek” ellenőriztek.

 

A vagyon tulajdonképpen eltűnt az MNB befolyása alól, és olyan körök kezébe került, akik most sajátjukként kezelik.

 

A kommunikációt egy olyan emailcímről irányították, amely mögött Matolcsy Ádám állhatott – így egyértelmű, hogy ki mozgatta a szálakat.

 

EZ EGY SZERVEZETT BŰNCSELEKMÉNY!

 

A magyar emberek pénzét egy bűnszervezet módszereivel szervezték ki, majd most úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Ez nem hanyagság, nem véletlen pénzügyi döntés – ez tudatos lopás, amelynek minden érintettjét azonnal felelősségre kell vonni!

 

KÖVETELJÜK:

 

Matolcsy Ádám, Matolcsy György és minden érintett azonnali letartóztatását!

 

A Quartz Alapkezelő és az összes érintett cég teljes körű átvizsgálását és vagyonzár alá helyezését!

 

A közérdekű vagyonkezelő alapítványok teljes körű átláthatóságának visszaállítását, és az ellopott vagyon visszaszerzését az állam számára!

 

Egy független vizsgálóbizottság felállítását, amely kivizsgálja az MNB-alapítványok teljes működését!

 

ITT AZ IDŐ, HOGY MEGVÉDJÜK AZ ORSZÁGOT A RABLÓKTÓL!

 

Egyetlen forintot sem hagyhatunk veszni! Az ügyészségnek most kell lépnie, a hatóságoknak most kell cselekedniük. Ha ezt az ügyet is eltussolják, az azt jelenti, hogy a törvények nem érvényesek azokra, akik a hatalom csúcsán ülnek. De ezt nem fogadhatjuk el!

 

Követeljük az igazságszolgáltatás működését! Követeljük, hogy akik ellopták a magyar emberek pénzét, azok börtönbe kerüljenek!

 

 

NINCS KIFOGÁS, NINCS MELLÉBESZÉLÉS! FOGJÁK EL ŐKET MOST!

 

 

 

2025.március 16.

 

A történelem szemetesének peremén

 

 

 

Március 15-én, az 1848-as forradalom emléknapján Magyarország miniszterelnöke ismét bebizonyította, hogy semmi más nem hajtja, mint a hatalom görcsös megőrzése és az összeharácsolt vagyon megtartása. A nemzeti ünnepen tartott beszéde nem a szabadságról, a nemzeti öntudatról vagy a múlt hőseiről szólt, hanem gyűlöletről, fenyegetőzésről és a politikai ellenfelek elleni uszításról.

 

Orbán Viktor a "húrszaggató poloskák" ellen hirdetett háborút, ezzel egyértelműen démonizálva azokat a csoportokat, amelyeket politikai ellenségeinek tekint. A történelem során az ilyen metaforikus kifejezések gyakran vezettek társadalmi feszültségek fokozódásához és üldöztetésekhez. Nem véletlen, hogy a diktatórikus rendszerek előszeretettel alkalmaztak hasonló dehumanizáló szóképeket hatalmuk igazolására és ellenfeleik ellehetetlenítésére. Orbán ezzel a szóhasználattal is egyértelműen a politikai uszítás eszközéhez nyúlt, tudatosan növelve a megosztottságot és félelmet keltve saját hívei körében, amikor azokat a civil szervezeteket, a független médiát és politikai ellenfeleit tette meg fő ellenségeinek. Ez nem egy európai vezetőhöz méltó beszéd, hanem egy rettegő zsarnok esztelen vagdalkozása.

 

A történelem tanúsága szerint az ilyen uszítások nem végződnek beavatkozás nélkül. A világ látta már, milyen véget érnek azok a diktátorok, akik a hatalmuk megtartása érdekében gyűlöletet szítanak. Az afrikai diktátorok példája élesen villan fel: olyan vezetők, akik még az utolsó pillanatban sem látták be, hogy a hatalom nem birtokolható örökre, és végül bilincsben vagy tragikusabb véggel tűntek el a politika színpadáról. Orbán menekülés helyett a támadást választotta, hogy megtarthassa az ellopott vagyont – de hiába, mert a történelem az ilyen próbálkozásokat már sokszor elsöpörte.

 

Miközben Orbán az Uniót támadja, az országot aközben kifosztják. A Matolcsy-klán továbbra is szabadlábon garázdálkodik. A Magyar Nemzeti Bank és a magyar nép vagyonának jelentős része már magántulajdonná vált, vagy idegen kezekben van. Erről kellene beszélnie Orbánnak, nem pedig hazugságokkal és aljas rágalmakkal etetnie a híveit.

 

Az idő elfogyott. Orbán eljátszotta az utolsó esélyét arra, hogy méltó módon távozzon. A nép türelme véges, és a hatalom nem örökre szól. Minden egyes megosztó és uszító beszéddel egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a történelem szemetesébe kerüljön.

 

 

Ideje lenne bocsánatot kérni, és még időben eltűnni a hatalomból. Mert ha nem teszi meg magától, a nép fogja megtenni helyette.

 

 

 

2025. március 16.

 

A dolgozó népet szolgálom!

 

A címben szereplő mondatot törölték a történelemhamisítással megbízott személyek a magyar nyelvből, a magyar közéletből és mindenhonnan, ahol használták! Miért? Nos, megpróbálom megvilágítani ezt a nem túl egyszerű kérdést.

 

Történelmi kontextus: A kifejezés a szocialista és kommunista rendszerekhez kapcsolódik, amelyek sok ember számára negatív emlékeket idéznek fel a diktatúra és az elnyomás miatt.

 

Politikai nézetek: Az emberek politikai nézetei befolyásolják, hogyan értelmezik ezt a kifejezést. Egyesek számára ez a munkásosztály iránti elkötelezettséget jelenti, míg mások számára a múltbeli politikai rendszerek kritikáját.

 

Modern kontextus: A mai társadalomban a munka és a munkásosztály fogalma is változott. A globalizáció, a technológiai fejlődés és a gazdasági változások új kihívásokat és lehetőségeket hoztak, amelyek más megközelítést igényelnek.

 

Szerintem mindhárom megközelítésben van némi igazság. Viszont éppen ettől válik az egész aljassá: teszünk bele némi igazságot, amit becsomagolunk egy lepedőnyi hazugságba. A cseppnyi igazság feledésbe merül, és az emberek fejében a hazugság marad meg. Ez így működik, amióta világ a világ.

 

Most próbáljuk meg eldobni a hazugságokat, és nézzük meg, miről is van szó valójában! Nem akarnám ennek a felelősségét másokra átruházni, így csak a magam nevében beszélek. Mindenekelőtt elemezzük ezt a mondatot:

 

„A dolgozó népet szolgálom!”

 

Ki a dolgozó nép?

 

Erre egyszerűnek tűnik a válasz, ha nem politikai rosszindulattal közelítünk hozzá. Lássuk ezt is, ha már a történelemhamisítók indokait idéztem!

 

A „dolgozó nép” kifejezés általában azokat az embereket jelenti, akik munkájukkal hozzájárulnak a társadalom és a gazdaság működéséhez. Ide tartoznak mindazok, akik különböző szakmákban és iparágakban dolgoznak, legyen szó fizikai munkáról, szellemi munkáról, szolgáltatásokról vagy termelésről.

 

Néhány példa a dolgozó népre, a teljesség igénye nélkül:

 

Gyári munkások – akik termékeket állítanak elő.

 

Mezőgazdasági dolgozók – akik élelmiszert termelnek.

 

Szolgáltatási szektor dolgozói – például bolti eladók, pincérek, fodrászok.

 

Irodai dolgozók – akik adminisztratív és szellemi munkát végeznek.

 

Egészségügyi dolgozók – orvosok, ápolók, akik az emberek egészségéért felelnek.

 

Oktatási dolgozók – tanárok, professzorok, akik az oktatásban dolgoznak.

 

Tűzoltók – életüket kockáztatják, hogy másokat megmentsenek, legyen szó tűzesetekről, természeti katasztrófákról vagy bármilyen sürgősségi helyzetről.

 

Katonák – az ország védelmét és biztonságát biztosítják, gyakran rendkívüli körülmények között, akár külföldi missziókban is.

 

Rendőrök – közreműködnek a közrend fenntartásában, védik a polgárok jogait, és az emberek biztonságáért felelnek.

 

A dolgozó nép tehát nagyon sokféle embert foglal magában, akik mind hozzájárulnak a társadalom működéséhez és fejlődéséhez.

 

Nem titkolom: azt szeretném, hogy adjuk vissza a dolgozó népnek a becsületét, adjuk vissza a történelmi gyökereit. Nem a dolgozó nép tehetett arról, hogy ilyen-olyan rendszerek jöttek és mentek, hanem a politikusok. Amíg a dolgozó nép nem kapja vissza azt a tiszteletet az állam vezetőitől, ami megilleti őket, addig nem fogunk tudni valódi demokráciát létrehozni!

 

72 éves vagyok, és nem túl sokszor tettem esküt. Amire ezen eskük szövegéből még emlékszem, azokban kivétel nélkül benne volt az Alkotmány, a Becsület és a Dolgozó nép. Egyikben sem volt benne az, hogy én bármelyik párthoz vagy pártvezetőhöz hű leszek, és követem őket tűzön-vízen át. Nem is tettem soha. De azt nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a dolgozó nép érdekei mellett mindig kiálltam – és persze rendre el is buktam, mert a hatalom mindig aljas és érdekelvű volt.

 

Most ismét kiállok a dolgozó nép mellett, bízva abban, hogy annyi küzdelem után végre révbe érhetünk.

 

Jelzem: csak addig támogatok bárkit, amíg a politikai vezetők és közszolgák a nép szolgálatát végzik. Döntéseik és cselekedeteik a közjó érdekében történnek, javítják az emberek életminőségét, biztosítják a jogokat és az igazságosságot, valamint előmozdítják a társadalmi és gazdasági fejlődést.

 

Ha azt tapasztalom, hogy letérnek erről az útról, akkor számítson rá mindenki, hogy én leszek a legnagyobb ellenzéke.

 

Amíg levegőt tudok venni, addig én:

 

 

„A dolgozó népet szolgálom.”

 

 

 

2025.március 19.

 

Puskák és gyerekek

 

A háború önmagában is az emberiség egyik legsötétebb megnyilvánulása, de amikor a legvédtelenebbeket, a gyerekeket használják fel politikai eszközként, az már a legaljasabb szint. Az ukrajnai háború során számtalan bizonyíték és szemtanúbeszámoló igazolja, hogy orosz erők rendszeresen hurcolnak el ukrán gyerekeket, hogy ezzel befolyásolják a szülőket, a helyi közösségeket és az egész ország ellenállását.

 

Egy nemrég megjelent cikk szerint egy herszoni gyermekotthon vezetője úgy fogalmazott: "Azért viszik el a gyerekeket, hogy irányítsák a felnőtteket." Ez a stratégia nemcsak kegyetlen, hanem háborús bűncselekmény is, amelynek elkövetőit felelősségre kell vonni. Nem gondolhatja komolyan senki, hogy úgy lesz béke, hogy 30 000 kiskorú gyermeket a szüleitől elszakítva orosz fogságban tartanak.

 

Gondolkodjatok! Mit érez egy szülő, ha egyik napról a másikra elragadják a gyermekét?

 

A történelem során már láttunk példákat arra, hogyan használták a diktatúrák a családokat zsarolásra. A sztálini Szovjetunióban, a náci Németországban és számos más totalitárius rendszerben a gyerekeket eszközként használták arra, hogy a szülőket engedelmességre kényszerítsék. Ez ma sincs másképp – csak a módszerek változtak.

 

Az ilyen gyakorlatokhoz való bármilyen hallgatólagos hozzájárulás – legyen szó akár a nagyhatalmak közönyéről, akár a politikai szereplők játszmáiról – erkölcsi bukás. Az Egyesült Államok és más nagyhatalmak, beleértve az Európai Uniót is, nem engedhetik meg maguknak, hogy pusztán politikai érdekek miatt szemet hunyjanak ezek felett a bűncselekmények felett.

 

A Fidesz propagandája persze azt sulykolja, hogy ők a béke pártján állnak. De miféle béke az, ahol a fegyverek elhallgatása után a bűnösök hátradőlhetnek a foteljeikben, mintha semmi sem történt volna? A gyerekek ettől még nem fognak visszakerülni a családjaikhoz, az elkövetők pedig nem kerülnek bíróság elé. Az ilyen tétlenség valójában nem a békét szolgálja, hanem az agresszor malmára hajtja a vizet.

 

Gondolkodjanak végre azok is, akik ma Putyin szekerét tolják, és nézzenek magukba – hátha van még egy szikrányi tisztesség odabent. Melyik szülő nyugodna bele egy ilyen aljas békébe?

 

A világ vezetőinek kötelessége lenne fellépni az ilyen borzalmak ellen, nem pedig asszisztálni hozzájuk. Putyin háborús bűnei nyilvánvalóak, és azok a nyugati politikai vezetők, akik cinikus hatalmi játszmákba süllyednek, szintén felelősséget viselnek a tragédia elhúzódásáért.

 

Orbán Viktor, te nagy családcentrikus gyermekvédő! Mondd csak, ez lenne a ti békétek?

 

Ez a háború nemcsak tankokkal és rakétákkal zajlik, hanem az emberek lelkében is. A gyerekek elhurcolása pedig nemcsak a jelen tragédiája, hanem egy olyan seb, amely generációkon át fájni fog.

 

 

Bármit kikényszeríthettek és bármit aláírathattok. Akár ujjonghattok az aljasságaitok felett, de addig nem lesz béke, amíg a gyerekek vissza nem kerülnek a családjaikhoz.

 

 

 

2025.március 21.

 

Mit képzel Orbán?

 

Kérdéseim a miniszterelnökhöz.

 

 

 

Orbán Viktor naponta üvölti tele az étert Magyarország szuverenitásának védelméről, miközben gátlástalanul avatkozik be más országok belügyeibe – természetesen magyar adófizetői pénzből. Fel kell tennem a kérdést: mégis milyen jogon és milyen hátsó szándékkal teszi ezt?

 

Az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Orbán médiabirodalmat épít Észak-Macedóniában, és ezzel közvetlen politikai befolyást szerez az országban. Dimitar Keranov, a German Marshall Fund szakértője szerint az Orbánhoz köthető üzletemberek stratégiai médiavásárlásokkal átvették az Alfa TV-t, a Republikát, a Kurirt, a Lidert és még számos más médiumot. Ezek kivétel nélkül a szélsőjobboldali, illiberális VMRO-DPMNE pártot és annak vezetőit támogatják, köztük Hristijan Mickoskit.

 

Mégis miért költi Orbán a magyar adófizetők pénzét egy észak-macedóniai nacionalista párt propagandájának erősítésére? Milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy az ottani közvéleményt manipulálja?

 

A helyzet még súlyosabb, ha megnézzük a finanszírozást. Nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar kormány közvetetten pénzügyi támogatást nyújtott a VMRO-DPMNE-barát médiának hirdetéseken keresztül. A kérdés adott: miért finanszírozom én, mint magyar állampolgár, egy másik ország illiberális propagandáját a saját adómból?

 

És itt van Gruevszki esete. Az egykori észak-macedón miniszterelnök 2018-ban Budapestre menekült, miután elítélték korrupció miatt. Orbán azóta is védelmezi őt, és minden eszközzel támogatja az általa képviselt politikai erőket. Miért? Miért véd egy korrupt politikust, akit saját hazájában jogerősen elítéltek? Milyen titkokat tud Gruevszki, amelyek miatt Orbán ennyire ragaszkodik hozzá?

 

A magyar kormány tavaly 500 millió dolláros kölcsönt adott Észak-Macedóniának, méghozzá egy Kínától kapott hitelből. Ez a rendszerváltás óta a legnagyobb magyar pénzügyi támogatás egy másik országnak. Kérdezem én: miközben Magyarországon az egészségügy és az oktatás romokban hever, milyen indokkal adunk félmilliárd dollárt egy másik ország politikai stabilizálására? Kinek az érdekeit szolgálja ez a pénz?

 

Nem nehéz észrevenni, hogy Észak-Macedónia jelenlegi kormánya egyre inkább eltávolodik az uniós csatlakozástól, és inkább Oroszországhoz, Kínához, Szerbiához és természetesen Orbán Magyarországához igazodik. Vajon Orbán célja az, hogy egy új illiberális tengelyt építsen ki a Balkánon?

 

És ha ez még nem lenne elég, jött a TEK-botrány. A VSquare oknyomozó portál szerint márciusban egy 70 fős TEK-különítmény Horvátországon keresztül akarta megszöktetni Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. Az akció kudarcot vallott, és Bosznia-Hercegovina ennek következményeként megtagadta, hogy a magyar külügyi államtitkár repülőgépe leszálljon az országban. Mit keresett a TEK egy másik ország belpolitikai ügyeiben? Milyen magyar érdek fűződik ahhoz, hogy egy szakadár, oroszbarát vezetőt kimenekítsünk?

 

 

Miközben Orbán naponta hirdeti a szuverenitás szentségét, ő maga más országok politikai befolyásolásával van elfoglalva. Felteszem a végső kérdést: mikor fog végre elszámolni a magyar emberek előtt azzal, hogy mire költi az ország pénzét? Mikor fogja beismerni, hogy saját hatalmi ambíciói és geopolitikai játszmái érdekében árulja el a magyar embereket és Magyarország valódi érdekeit?

 

 

 

2025.március 23

 

Civilek és éles lőszer

 

 

 

A 2025. 03. 21 (pénteki) esemény során egy kormánytisztviselő kezében felrobbant egy éles gránát, amelynek következtében egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból elveszítette. A kiképzést vezető katona is megsérült, de ő könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

 

Szeretném leszögezni, hogy tizenkét évig kiképzőként tevékenykedtem fegyveres testületnél, tehát nem amatőrként, fotelforradalmárként mondom azt, amit mondok.

 

A baleset a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Parancsnoksága által szervezett kiképzésen történt, a Böszörményi Géza csapatgyakorlótér-parancsnokság területén. A kiképzés részeként a résztvevők éles kézigránátokkal hajtottak végre dobógyakorlatot, amikor az egyik gránát a végrehajtó kezében felrobbant.

 

A honvédség nyilatkozata alapján számomra az jött le, hogy   próbálják magukról a felelősséget elhárítani.  A szervező, azzal érvel, hogy akik részt vettek a kiképzésen azok önként és dalolva mentek oda , ergo a saját felelősségükre vettek részt ezen a programon. Jelzem: ha ez egy házibuli, egy baráti összejövetel, sportesemény vagy valami hasonló dolog, akkor arra lehet aszt mondani, hogy saját felelősségükre vesznek részt a jelentkezők. Erős a gyanúm, hogy itt az önkéntes jelentkezésekkel is probléma lehetett.  

 

Kiképzési szabálytalanságok és felelősség

 

A történtek után jogosan merül fel a kérdés: hogyan kerülhetett éles kézigránát egy civil kezébe? A kiképzések alapelve mindig az volt, hogy civilek számára kizárólag hatástalanított vagy gyakorlóeszközöket biztosítanak. Éles lőszert, illetve gránátot kizárólag kiképző tisztek kezelhetnek demonstrációs célból. Egy ilyen baleset egyértelműen az alapvető kiképzési biztonsági protokollok súlyos megsértésére utal. Próbálom közérthető módon leírni: éles lőszerrel ellátott fegyver, robbanóanyag semmilyen körülmények között nem kerülhet olyan civil személy kezébe, aki azok szakszerű használatára nem lett kiképezve. A kiképzés időtartama és tematikája általában egy hónapot igényel,  és nem egy tízperces tájékoztatást. Ez azért van így, mert a kiképzőtiszt felelőssége megállapítani azt, hogy a jelentkező fizikailag, pszichikailag és technikai felkészültsége alapján  alkalmas e a feladat végrehajtására, vagy sem. A kiképzés alatt meg kell ismernie az éles lőszerek, gránátok típusait azok műszaki tartalmát és a működési elvüket. Az éles eszközök használata előtt minden esetben hatástalanított eszközökkel kell gyakorlatokat tartani. Kézi fegyverek esetén vaklőszerrel. Kizártnak tartom, hogy  ez megtörtént volna.  Az elképzelhetetlen számomra, hogy úgy adnak civilek kezébe fegyvereket, hogy azok hatásairól   használóiknak semmi elképzelésük nincs.      

 

A Honvédelmi Minisztérium állítása szerint minden résztvevő önkéntesen és saját felelősségére vett részt a kiképzésen, és az eseményt magas szintű egészségügyi biztosítás mellett szervezték. Ugyanakkor ez nem mentesíti a szervezőket a felelősség alól, hiszen a megfelelő előkészületek és kiképzési eljárások betartása elengedhetetlen egy ilyen veszélyes művelet során. A balesetet pillanatnyi elbizonytalanodás vagy akár a gránát műszaki hibája is okozhatta. Ennek tisztázására a teljes gránátkészletet átvizsgálják.  Az esetek 99,9 %-ban nem a hadianyag, hanem az emberi mulasztás okozza a problémát. A minisztériumnak nem a felelősség elhárításával kellene foglalkoznia , hanem le kellene mondani a miniszternek, aki amúgy civil és ráadásul dilettánsként  semmi keresnivalója nincs a honvédelmi minisztérium élén. Az eset sajnálatos tanulsága az, hogy  civilek kezébe soha nem kerülhet éles gránát vagy lőszer.  A Magyar Honvédség  jelenlegi kiképzési protokolljait felül kell vizsgálni, különösen a civilek számára szervezett programok esetében. Az érintettek felelősségre vonása mellett elengedhetetlen a hasonló esetek jövőbeni megelőzése érdekében a szigorúbb ellenőrzés és a kiképzési szabályok következetes betartása.

 

 

A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánok!

 

 

 

2025.március 28.

 

Emberi jogok

Avagy a politika nem lehet öncélú

„Országgyűlésben megszavazták a gyülekezési jogot csorbító törvényt, miközben Magyar Péter arról posztolt, hogy új barátnője van…”

Magyar Péter politikai szerepvállalása egyre nagyobb figyelmet kap, és sokan várják, hogy világos álláspontot fogalmazzon meg a szabadságjogok és az emberi jogok kérdésében. Egy olyan politikai erőnek, amely az Orbán-rendszerrel szemben alternatívát kíván nyújtani, nemcsak a korrupció és a hatalmi visszaélések ellen kell fellépnie, hanem az alapvető emberi jogok védelme mellett is határozottan ki kell állnia.

A gyülekezési jog szabadsága minden demokratikus társadalom alapköve. Ennek védelme független kell, hogy legyen attól, hogy valakinek milyen a nemi identitása vagy világnézete. Magyar Péter eddigi megszólalásai elsősorban a korrupció és a hatalmi visszaélések kritikájára összpontosítottak, azonban a társadalmi csoportok jogainak védelme szintén kulcsfontosságú egy igazságosabb jövő képviselése szempontjából.

A homoszexualitás egy veleszületett genetikai hajlam, amely minden társadalomban jelen van, és nem betegség, amit el lehet kapni. Az LMBTQ közösségek gyakran az üldöztetés és a kirekesztés ellen reakcióként szervezik a Pride felvonulásokat. Ha a múltban nem érte volna őket elnyomás és megbélyegzés, valószínűleg nem lenne szükségük ilyen demonstrációkra sem. A társadalmak többsége azonban nem elég toleráns, és gyakran szélsőséges reakciókkal válaszol az eltérő identitásokra. Ezért fontos, hogy a politikai vezetők hangsúlyozzák a toleranciát és a társadalmi együttélés alapelveit.

A párbeszéd közös érdek. Azok, akik egy igazságosabb Magyarországért küzdenek, a társadalom minden csoportjával nyitottan kell, hogy kommunikáljanak. A kormányzati narratíva, amely a gyermekek védelmére hivatkozva tiltja vagy korlátozza az ilyen rendezvényeket, puszta propaganda. A valódi gyermekvédelem a családon belüli erőszak, a szegénység, az oktatási és szociális problémák kezelését jelentené, nem pedig egy kisebbségi csoport láthatóságának korlátozását. A politikai vezetők feladata, hogy a félelemkeltés helyett a megértést és a közös megoldásokat helyezzék előtérbe.

 

 

2025. március 31.

 

Orbán rezsi(m) Szilárd rizsa

 

 

 

Olvasom, hogy Németh Szilárd rezsikörútra indul Európába. Már az első mondat után kiakadtam.

 

 Az isten szerelmére, van még ebben az országban olyan ember, aki elhiszi az önök hazugságait? Úgy tűnik, hogy van még, mert Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, ismételten megerősítette elkötelezettségét a rezsicsökkentés iránt, amikor bejelentette, hogy 2800 kilométeres "európai rezsikörútra" indul, hogy személyesen tájékozódjon más országok rezsiköltségeiről.

 

Szeretném leszögezni, hogy nem szeretném, ha „Rezsi huszár Szilárd” adófizetői pénzekből utazgatna Európában egy egyoldalas kamu kimutatás miatt, ami természetesen Fidesz-árakon számolva akár 100–150 millióba is fájhat majd az adófizetőknek. Ezért úgy gondoltam, hogy ingyen, bár nem a legfrissebb adatok alapján, de laza fél óra alatt összeállítottam a valóságot legjobban tükröző európai rezsikimutatást. Szóval, kedves Németh Szilárd, én miattam egy lépést ne tegyen Európában. Remélem, ezzel a gondolattal nem maradok egyedül.

 

Felmerült bennem a kérdés, amikor nekiálltam megírni ezt a cikket, hogy rezsibiztosként N. Sz. pillanatok alatt a legfrissebb uniós adatokhoz hozzáférhet, ezért a kérdés továbbra is fennáll: vajon nem lenne-e hatékonyabb és költségtakarékosabb, ha az ilyen adatokat a rendelkezésre álló digitális eszközök segítségével gyűjtenék össze? Ahelyett, hogy a közpénzeket egy több ezer kilométeres útra fordítanák, talán érdemesebb lenne azokat a magyar családok megsegítésére fordítani, akik a magas energiaárak miatt a megélhetésért küzdenek.

 

Ezek a lépések arra utalnak, hogy a kormány nemcsak hogy nem hajlandó felhagyni a rezsicsökkentés ártatlannak tűnő álcájával, hanem még inkább elmélyíti azt, miközben a valódi problémák megoldása helyett inkább a látszatra koncentrál. Ahelyett, hogy valódi megoldásokat keresnének a növekvő energiaárakra, inkább a közpénzeket pazarolják el értelmetlen utazásokra és PR-akciókra.

 

Megmondom őszintén, hogy amióta bevezették a rezsicsökkentés hókuszpókuszt, azóta havonta felidegesítem magam. Nemcsak azon, hogy havi néhány száz forintot rezsicsökkentést kimutatnak, hanem azon, hogy a nyugdíjam vásárlóereje évről évre csökken. Az alábbi táblázatban -mivel érintett vagyok - az átlagnyugdíjjal már nem is mertem számolni. De ezt gondolom, hogy az ittlévő többségnek nem kell elmondanom, hogy miért. Azért, ha valaki kíváncsi erre is, azoknak itt van magyar átlagnyugdíj és  számolgassanak vele: 586 euró/hó.

 

Már nem bízom abban, hogy ebből a kormányból egy őszinte szó kijönne, amíg még hatalomban vannak, úgyhogy én tőlük már semmit nem kérek és nem várok el. Egy dolgot viszont követelek: TAKARODJANAK!

 

 

 

 

2025.04.11.

 

Politikai Abszurd – különkiadás:

 

 

 

Miközben Brüsszelben árulók lapulnak, Matolcsyval együtt eltűnt 500 milliárd forint.

 

Sötét nap virradt a magyar demokráciára – kiáltja Orbán Viktor a Facebook-posztban, drámai tónusban, mintha épp egy görög tragédia főszereplője lenne, akinek az a sorsa, hogy mindenki ellene van.

 

Brüsszel, a Tisza Párt, sőt talán még a szomszéd Julika is.

 

És mi az árulás tárgya?

 

Nem az, hogy a jegybank 500 milliárd forintnyi közvagyont rejtélyes módon „elvesztett”. Nem. Az árulás az, hogy valaki az Európai Parlamentben azt merte mondani: a jogállamisági mechanizmus hatásos, mert visszatartja a pénzt a korrupt rendszer kezéből.

 

Mi ez, ha nem hazaárulás?! – ordít a Fidesz-kórus, miközben az ország a pénzmosás és alapítványi zsonglőrködés hungarikumaiban fuldoklik.

 

Kollár Kinga kimondott egy tényt – és ez Orbán szemében már maga a nemzetárulás.

 

Közben meg:

 

Matolcsy „váratlanul” távozott a jegybank éléről, és egy mágikus trükk után az alapítványi vagyon önálló életre kelt.

 

– Mintha az MNB egy pénzügyi Tamagocsi lenne, ami akkor is eszik, ha nincs gazdája.

 

A kormány persze úgy tesz, mintha semmi közük nem lenne az egészhez.

 

– „Ők? Ők csak sétáló nézők voltak a pénzügyi cirkuszban.”

 

Könnyes szemmel nézik, ahogy a független(nek hazudott) alapítványokban lakások, nyaralók, rokonok és luxusautók rejtik el a nemzeti vagyont – és valahogy senki nem mondja:

 

„Aki a magyarok pénzét ellopja, az tűnjön a magyar közéletből!”

 

Orbán Viktor dühös.

 

De nem az MNB-s pénz miatt, nem a megélhetési válság miatt, nem a kivándorló orvosok vagy tanárok miatt.

 

Nem.

 

Ő amiatt dühös, mert valaki örül annak, hogy Brüsszel nem ad pénzt a korrupt magyar államnak.

 

A bűn:

 

hogy kimondták az igazat.

 

Ez Magyarországon ma – a politikai halálos ítélet.

 

Miközben a miniszterelnök az életszínvonal „lerontásától” félti a nemzetet, a valóságban:

 

– több millió embernek nem jut időpont orvoshoz,

 

– tanárok éhbérért dolgoznak,

 

– kisvárosok és falvak sorában élhetetlen körülmények vannak,

 

– a jegybankban pedig éppen folyik a „Ne kérdezd, hova lett a pénz” című előadás, már csak Matolcsy hiányzik, mint karmester.

 

A konklúzió?

 

Magyarországon ma nem az számít, mit teszel, hanem hogy mit mondasz róla.

 

– Ha kimondod az igazat: áruló vagy.

 

– Ha elrejted a pénzt: mester vagy.

 

– Ha Orbán vagy: mindig igazad van.

 

A történet véget ért. A díszletek maradnak. A pénz nincs meg. De a propaganda működik.

 

„A haza nem lehet ellenzékben.”

 

De az igazság igen!

 

Ez hát a mai Magyarország. Ahol a pénz szublimál, mint egy kísérleti laborban, a hatalom egyedül beszél, mint egy őrült rádióadó, és ahol a valóságot nem cáfolni kell – hanem betiltani.

 

A miniszterelnök szerint „tűnjenek el a magyar közéletből” azok, akik kimondják az igazságot.

 

Hát... lehet, hogy egy nap tényleg eltűnnek.

 

De az is lehet, hogy előbb tűnik el az a hatalom, amelynek egyetlen túlélési stratégiája a hazugság.

 

És ha majd az igazság visszatér, talán magával hozza azt az 500 milliárdot is.

 

De addig is marad nekünk:

 

– a felháborodás,

 

– a memóriánk,

 

– és némi keserű nevetés.

 

Mai abszurdomat  egy képzelt jelenettel zárom:

 

Karmelita stand-up

 

– Hölgyeim és uraim, köszöntjük Önöket a Karmelita Kolostor Pénzügyi Illúzió-showján!

 

Ma este fellép: Matolcsy, a mágus!

 

– Most, nézzenek ide, itt van 500 milliárd... és hopp! – eltűnt.

 

– Nem tudjuk hová, de jogilag rendben van.

 

A közönség: főispánok, miniszterek, alapítványi kurátorok – sírva nevetnek.

 

A műsor végén Orbán is a színpadra lép, és széttárt karokkal mondja:

 

– Aki szerint ez hazaárulás, az menjen Brüsszelbe panaszkodni!

 

 

Taps, konfetti, a háttérben Szájer oboázik.

 

 

 

2025. április 11.

 

 

 

Kossuthot nem lehet újratölteni

 

 

 

„A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” – írta Kossuth Lajos. Nehéz lenne találóbb gondolatot idézni akkor, amikor a hatalom birtokosai épp őt próbálják kisajátítani, zászlójukra tűzni, majd szelektíven, saját politikai érdekeik szerint értelmezni. Így tett Kövér László is Monokon, Kossuth szülőházának újranyitásán, ahol a méltatás gyorsan átfordult aktuálpolitikai önigazolásba. A házelnök szerint a magyarok 2010-ben „visszatértek” Kossuth útjára, 2011-ben „alkotmányoztak”, 2015-ben „megállították a migrációt”, 2022-ben pedig „kimaradtak a háborúból”. Ez így együtt akár egy Fidesz-himnusz refrénje is lehetne – ha nem lenne ilyen vérlázító történelmi ferdítés.

 

Kövér László a Fidesz által alkotott torz rendszer védelmezője, nem a nemzeté. Nem egyszerűen félreérti Kossuth örökségét – ő azt szisztematikusan kiforgatja. Kossuth a sajtószabadság, a népfelség, a hatalmi ágak szétválasztásának híve volt, nem a központosított, mindent ellenőrző államé. Ha lenne egy időgépünk, és 1848-ból elhoznánk egy friss példányt a Kossuth Hírlapja című újságból, abban épp az olyan politikusokat ostorozná, mint Kövér: akik megtiltják a szabad kérdezést, megregulázzák a sajtót, elnémítják az ellenzéket, és mindezt „nemzeti egységnek” hazudják.

 

Kövér szerinti birodalmi vízió: a házelnök szerint Magyarország „immár másfél évtizede a kossuthi reálpolitika jegyében áll ellen egy új, Brüsszelben székelő birodalomnak”. Itt az idő megkérdezni: mit szív ez az ember? Kossuth egész életében támogatókat keresett Európában a magyar ügynek – nem démonokat gyártott. Párizsban, Londonban, Washingtonban tartott beszédeket, hogy meggyőzze a nyugati közvéleményt: a magyar szabadság nemzeti ügy és európai érték. Kövér ezzel szemben plakátokra költ milliárdokat, hogy elhitesse: Brüsszelből irányítják a magyar nemzet sorsát.

 

Kövér László nevét már évek óta nem a nemzeti egységgel, hanem a lekapcsolt mikrofonokkal és megbírságolt képviselőkkel társítjuk. Ő lett a „hallgass, magyar!” politika udvari végrehajtója. Ha a 19. században élne, alighanem cenzorként dolgozna, és Kossuth cikkeit még a nyomdából sem engedné ki. Ma házelnökként nem engedi be a gondolatot sem, amely kényelmetlen számára. Az Országgyűlés elnöke nem pártatlan moderátor – hanem az egypártrendszer főpincére, aki kíméletlenül kiszolgálja a hatalom érdekeit, és a zavaró hangokat azonnal eltakarítja az asztalról.

 

Minden hatalom szeret ünnepelni. A felújított emlékház, a megszépült mauzóleum, a szalagátvágások – ezek látványosak. De az emlékezet nem attól lesz hiteles, hogy az épületek csillognak, hanem attól, hogy nem hazudjuk el a múltat. Kossuth öröksége nem épületben, hanem eszmevilágban él tovább. Nemzeti önrendelkezés, független bíróságok, sajtószabadság, felelős kormányzás – ezek az ő eszméi. Nem a törvénytelen kétharmadok, a központosított médiabirodalmak és a stadionokkal körbezárt félelemkampány.

 

Kövér László megpróbálja elhitetni, hogy ő Kossuth szellemi örököse. De ez nem más, mint szereptévesztés: a díszletet játssza, nem a drámát. Kossuth egy nemzetet akart felszabadítani, Kövér pedig egy pártot akar bebiztosítani. Kossuth hitt abban, hogy a nép képes saját sorsáról dönteni – Kövér abban hisz, hogy a népnek az a legjobb, ha csendben marad.

 

Nos, én nem maradok csendben.

 

Szabadságot a szónak, hogy szabadságot tanuljon a gondolat!

 

És végül egy személyes megjegyzés – íróként úgy gondolom:

 

„A toll nem kard – de ha rákényszerítenek, akkor kardként fogom használni.”

 

És most rákényszerítenek.

 

 

 

2025.április 13.

 

 

 

Ez már nem kampány – ez politikai likvidálás

 

A Fidesz nem vitázik. Nem versenyez. Kiiktat.

 

 

 

A Kollár Kinga elleni támadássorozat új szintre lépett. A hatalom rájött, hogy a Tisza Párt nem pusztán egy zavaró tényező – hanem egy valós veszély. És amikor Orbán rendszerét valami fenyegeti, akkor nem programot írnak, nem vitát kérnek, hanem ellenállási mozgalmat hirdetnek – a saját népük ellen.

 

A frakcióvezető, Kocsis Máté Facebook-bejegyzésében az EP-képviselő beszédét „a haza elárulásaként” bélyegezte meg, sőt, konkrétan petíciót indított azért, hogy azok „tűnjenek el a közéletből”, akik Brüsszellel szövetkeznek. Aki másképp látja a világot, azt nem legyőzni akarják – hanem eltüntetni.

 

A Fideszben nincsenek politikusok, soha nem is voltak. Ők az iskolapadból kerültek a hatalomba, és fogalmuk sincs a politikáról. Soha, egy pillanatig sem járt a fejükben olyan gondolat, hogy az évtizedekig tartó szovjet elnyomás után felemeljék a magyar népet Európa szintjére. Az ő gondolataik folyamatosan a tolvajlásról és a hatalom minél további megtartásáról szólnak, mert az elkövetett bűnök már olyan hatalmasak, hogy számukra már semmi nem számít. Már átléptek minden erkölcsi korlátot, és hatalomban akarnak maradni mindenáron – bármi áron.

 

Lassan körvonalazódik az a stratégia, amely az elkövetkezendő hónapokban meghatározza majd a propagandájuk irányát. Ehhez társul a „Nemzeti Ellenállási Mozgalom” nevű gittegylet, amely propagandavideókkal hergeli tovább a közvéleményt. Bayer Zsolt tüntetést szervezett. Gulyás Gergely szerint „ilyen gátlástalan mondatokat” legutóbb az öszödi beszédben hallottunk – miközben Kollár Kinga csak annyit mondott: a jogállamisági mechanizmus működik, és ez erősíti az ellenzéket.

 

Ez a mondat lett most az új közellenség. A rendszer elleni szabotázsnak állítják be, hogy valaki ki meri mondani: a hatalommal való visszaélésnek ára van.

 

És ezzel el is érkezünk a lényeghez:

 

A Fidesz már nem bízik a magyarokban. Már nem hisz abban sem, hogy szabad választáson nyerhet. A felelősségre vonástól való félelmük és a politikai helyzetük kilátástalansága miatt fogtak bele egy olyan kommunikációs rendszer felépítésébe, amelynek a végeredménye – szándékaik szerint – az lenne, hogy az ellenzéket már a startvonalhoz sem szeretnék odaengedni.

 

Mi jöhet ezután? Képviselői mentelmi jog felfüggesztése? Indulás megtagadása? Listák, tiltások, új szabályok, amelyeket egy délután alatt megszavaznak?

 

Ha a társadalom ezt némán nézi végig, akkor a Tisza Párt lehet az első – de nem az utolsó.

 

Ez nem Kollár Kingáról szól. Nem is Magyar Péterről.

 

 

Ez rólad szól – hogy lesz-e még választásod 2026-ban?

 

 

 

2025. április 14.

 

 

 

Peculatus Hungaricus – avagy hazaárulás jogi diplomával

 

 

 

Nem fogok leszállni erről a témáról mindaddig, amíg a Fidesz vissza nem tér a normalitás talajára. Lehet, hogy soha nem is volt ott?

 

A Fidesz újra hazaárulózik. Kollár Kingát, az ellenzéket, mindenkit, aki kérdezni mer, szembenézni mer, nemet mondani mer. A szó már semmit nem jelent számukra – üres politikai bunkó lett belőle.

 

De van egy különös irónia ebben a primitív vádaskodásban.

 

A Fidesz vezető garnitúrájának szinte minden tagja jogvégzett: Orbán Viktor, Kövér László, Gulyás Gergely, Trócsányi László stb. – egyetemi éveik során megismerkedtek a római jog alapjaival. Tudják, mit jelent a peculatus: a közvagyon saját célú felhasználása, az állam kifosztása. És tudják, mit jelent a maiestas: a közösség, a haza elleni bűn.

 

A római jogban e kettő – peculatus és maiestas – gyakran összefonódott. Aki a közpénzt ellopta, nemcsak tolvaj volt, hanem hazaáruló is.

 

Nem véletlenül.

 

A jogi tudás nem mentség, hanem súlyosbító körülmény.

 

Amikor a közéletet irányító politikusok – akik egykor az állam szolgálatára tettek esküt – a közösből magánvagyont formálnak, amikor oligarchákat gyártanak a közpénzből, és a saját klientúrájukat hizlalják közérdek helyett, miközben megsemmisítik az alkotmányosságot, akkor nem az ellenzék követ el „hazaárulást”. Hanem ők.

 

Ők nem egyszerű eltévelyedett emberek. Ők tudják, mit tesznek. Jogászok. Ez nem mentő körülmény – hanem súlyosbító.

 

Tisztában vannak azzal, hogy amit tettek, az nem politikai kérdés, hanem bűn. Nem véleménykülönbség, hanem rendszerbűnözés.

 

Hova vezetett volna ez Rómában?

 

A római köztársaságban az ilyen vezetőt nem újraválasztották, hanem bíróság elé állították. A peculatus büntetése vagyonelkobzás, száműzetés vagy halál volt – attól függően, mekkora volt a kár, és mekkora volt a gőg.

 

A damnatio memoriae intézménye – az emlékezetből való kitörlés – különleges sorsot tartogatott azoknak, akik különösen méltatlanná váltak a közélethez. Ma e jogintézmény megfelelője lehetne a közéletből való teljes eltiltás, vagy a jogi hivatás gyakorlásának végleges felfüggesztése.

 

Egy jövőbeli, demokratikus jogállamban mérlegelni kell majd: visszavonható-e a jogi diploma, ha valaki tudatosan a jog lebontásán dolgozott? Ha valaki a jogászok esküjét – „a törvényesség védelme” – politikailag vezényelt visszaéléssé silányította?

 

Miért ne lehetne? Ha egy orvos, aki szándékosan árt a betegének, örökre eltiltható, miért ne lehetne ugyanígy felelősségre vonni a közjogi bűnözőt?

 

A Fidesz szemében a hazaárulás ma annyit jelent: nem tapsoltál. Nem álltál fel. Nem hallgattál. Nem féltél. Ezért lett az ellenzék, a civilek, a tanárok és diákok, az újságírók és színészek „hazaárulók”.

 

 

 

De ha a római jogra hivatkozunk – és ne legyen kétségünk, ők is tanulták –, akkor a hazaáruló az, aki a közvagyont elorzó rendszert épít. Aki a jogból kivonja az erkölcsöt. Aki a nép nevében saját vagyonát gyarapítja. Aki a hazát saját zsebének nézi.

 

„Urak, urak, ti pesti ebek,” egyszer minden jogszeminárium véget ér.

 

Eljön majd a pillanat, amikor már nem lehet tovább vádaskodni. Amikor a történelem nem kérdezni fog, hanem ítélni. Nem az számít majd, hogy ki mit hazudott a híradóban, hanem hogy ki tudta, mit tesz – és mégis megtette.

 

A jogász, aki a jog ellen fordul, nem csupán bűnt követ el – hanem megszentségtelenít valamit, amit védenie kellett volna.

 

És ez már valóban hazaárulás!

 

El fog jönni az az idő, amikor a törvény előtt mindenki egyenlő lesz, és nem ti írjátok a hamis történelmet, hanem a valódi jog.

 

 

 

Baranyi Ferenc: „Megbocsát Isten. De én nem.”

 

 

 

2025.április 16.

 

 

Erkölcsi elégtétel a magyar népnek jár

 

Rogánnak cella

 

 

 

Akit egyszer elkapnak, azt nem felmenteni kell. Hanem bíróság elé állítani!

 

Rogán Antalt levették az amerikai szankciós listáról. És ez volt az a pillanat, amikor a gátlástalanság újra arcot öltött – pöffeszkedő, sértett, öntelt arcot.

 

Aki azt hiszi, hogy ez a lista volt Rogán legnagyobb problémája, az nem érti a lényeget. Rogán Antal már régen elveszítette a közéleti hitelét. Az elmúlt tíz évben ő volt a korrupció gépezete, a rendszer, amelyben milliárdok folytak el családi zsebekbe, strómanokon keresztül, állami hátszéllel.

 

És most ő követel erkölcsi elégtételt? Ő, aki egy teljes országot használt fel saját karrierjének és luxuséletének építéséhez?

 

Nem kérdés, hogy Rogán nem tisztázta magát – csak éppen most más érdek diktál Amerikában. De a magyar emberek érdeke nem változik: hogy soha többé ne uralkodhasson következmények nélkül a korrupció, a lopás, a hazudozás.

 

Ezért ma nem bocsánatkérésre van szükség, hanem elszámoltatásra. És ha igazság van ebben az országban, akkor lesz is.

 

Tételesen: mit is tett Rogán Antal az asztalra?

 

 Letelepedési kötvénybiznisz (2013–2017)

 

Több ezer külföldi vásárolhatott magyar papírokat és vele együtt Európai Uniós tartózkodási engedélyt, miközben az állam közvetítő cégeken keresztül tízmilliárdokat bukott a konstrukción. A hasznot off-shore hátterű cégek kaszálták. Ki felügyelte az egészet? Rogán.

 

 Helikopterezés – luxusutak, luxusélet

 

2017-ben helikopterrel ment esküvőre, majd lebukott. Utána hazudozás, sumákolás, semmilyen felelősség. Ez volt a jéghegy csúcsa. Azóta csak nőtt a vagyona – papíron mégis alig van valamije.

 

 Propaganda és titkosszolgálatok közpénzből

 

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjeként ő koordinálja a hazug nemzeti konzultációkat, a kormányzati kampányokat, a karaktergyilkosságokat. Évente több százmilliárd forintot költenek el közpénzből propaganda célra. Átláthatóság nincs. Elszámolás nincs.

 

 Védett, luxuslakópark – a drónnal védett „Rogán-vár”

 

Miközben vidéki iskolákat zárnak be, kórházakat rohadni hagynak, Rogán egy szuper-luxus lakóparkban él, saját biztonsági rendszerrel, magánúttal. És ezt úgy próbálja feltüntetni, mintha természetes lenne.

 

 Évek óta ködbe burkolt vagyonosodás

 

A vagyonnyilatkozatai ellentmondanak a valóságnak. A feleségei hol vállalkozók, hol semmiből lesznek milliomosok. Rokonok, ismerősök tűnnek fel cégekben, közbeszerzésekben. Aztán eltűnnek.

 

Nem bocsánatkérés jár, hanem cella

 

És most, mindezek után, Rogán Antal azt követeli, hogy a magyar emberek kérjenek tőle bocsánatot? Hogy a sajtó „helyesbítsen”, és a kritikusok hajtsanak fejet előtte?

 

Soha!

 

Nincs bocsánat, ön tartozik elszámolással. Nekünk. A magyar népnek.

 

És ez az elszámolás nem erkölcsi elégtétellel kezdődik. Hanem egy teljes vagyonosodási vizsgálattal, jogi felelősségrevonással, és ha a bizonyítékok azt mutatják: büntetőjogi következményekkel.

 

Egy szolid, tiszta cella – nem bosszú, hanem igazság.

 

Ott lenne idő végiggondolni, hogy mit tett ezzel az országgal.

 

 

 

2025.április 17.

 

 

 

A demokrácia árnyékában

 

– avagy Faraday retikülje és a magyar jogállamiság esete

 

 

 

Breaking: Az EP-képviselők már nem jönnek Magyarországra telefontok nélkül!

 

Nem Gucci, nem Prada, hanem Faraday – a legújabb diplomáciai trend.

 

Az uniós küldöttek nemcsak a jogállamiságot vizsgálják, hanem azt is, hogy ki hallgatja le őket a hotel minibárja mögül.

 

Írtam erről egy (félig) szomorú, (nagyrészt) ironikus publicisztikát, de inkább sírni lenne kedvem. Annyira azért nem szeretem a politikát, hogy naponta írjak róla cikket. Sajnos a kormánypárt szinte naponta gondoskodik a normalitáson túlmutató cselekedetekről. Szóval bocs, nem én vagyok sok, hanem a Fidesz – én csak olvasom a napi híreket, és reagálok rájuk.

 

Képzeljük el a jelenetet: öt uniós képviselő készül Budapestre, de nem útikönyvet vagy esernyőt kapnak útravalóul, hanem... lehallgatásgátló telefontokot. Nem, ez nem egy új Bond-film nyitójelenete, és nem is egy HBO-sorozat a NER-univerzumban. Ez maga a valóság. 2025 Európai Uniójában, Magyarországra készülve, az első számú túlélőkellék egy Faraday-kalitkaként működő kistáska lett.

 

Az Európai Parlament polgári jogi bizottságának delegációja háromnapos látogatásra indult, hogy felmérje, hogyan állnak a dolgok nálunk demokrácia, jogállamiság és alapjogok terén. (Spoiler: nem túl fényesen.) A biztonsági osztály ezért nem vacakolt: a küldöttek kaptak egy-egy mobiltelefon-zárkát – úgynevezett Faraday-tokot. Nem csupán stílusos kiegészítő, hanem az európai közélet új must have darabja, ha netán valaki Orbán Viktor vendégszeretetét élvezné.

 

Ami korábban csak olyan országokban volt szokás, mint Kína vagy Irán, ahol az állami lehallgatás nem paranoia, hanem rutin, az most már az EU egyik tagállamában is indokolttá vált. Mindez természetesen csak elővigyázatosság. A magyar kormány szerint pedig „már megint Brüsszel vádaskodik, bizonyíték nélkül”. Hiszen mi sem természetesebb, mint hogy egy jogállamban a titkosszolgálat szobákat kutat át, beszélgetéseket rögzít, majd mindezt letagadja. Ha ehhez még egy kis orosz kapcsolatot is adunk – például hogy hekkerek éveken át lófráltak a magyar állami szervereken –, akkor tényleg csak egy baj van: hogy nem egy Netflix-minisorozatban vagyunk.

 

De ne higgyük, hogy a tok mindent megold! A Pegasus például – a hírhedt izraeli kémszoftver, amit a magyar kormány saját állampolgárai ellen vetett be – vidáman működik tovább, ha már egyszer beköltözött. A tok legfeljebb annyit tesz, hogy nem lehet nyomon követni, merre jár az illető – de hogy mit mond, mit ír, azt már korábban bekebelezték. Magyarországon nem kérik el a kulcsokat: ők egyszerűen bemásznak az ajtón vagy az ablakon át.

 

Az EP most mindenesetre biztosra ment. A magyar delegáció tagjai – zöldek, liberálisok, baloldaliak, jobbközép képviselők – egyetértettek abban, hogy inkább vigyáznak. Mint a régi jó tanács mondja: ne töltsd a telefonod nyilvános töltőn, különben valaki más fogja feltölteni az adataidat. Ez ma Magyarországra is érvényes.

 

A magyar kormány természetesen gyorsan meg fogja találni a narratívát. Lesz itt minden: „lejárató kampány”, „Soros emberei”, „Magyarországot bántják”. Mindenki hibás lesz, csak a kormány nem. És ha elégszer elmondják, talán még maguk is elhiszik. Az EU viszont látványosan egyre kevésbé hiszi.

 

 A retikül nemcsak árnyékol, hanem szimbólum is. A jogállamiság iránti bizalmatlanság, a kényes figyelem jele. A tok üzenete egyszerű: „Nem bízunk bennetek.” És ez már nemcsak a brüsszeli elit ügye. Ez most már a világ szeme előtt történik.

 

 

 

2025. április 23.

 

Pingvinek lázadása

 

Ami ma Amerikában folyik, az egyáltalán nem vicces – az röhej.

 

2025 tavaszán a geopolitika új hideghullámot kapott – szó szerint. Donald J. Trump, az Egyesült Államok volt és örökérvényű (saját szavai szerint „soha le nem járó szavatosságú”) elnöke úgy döntött, hogy kereskedelmi vámot vet ki két, Ausztráliához közeli (1600 km-re fekvő) szigetre, ahol kizárólag pingvinek és fókák élnek. Az indoklás szerint „gépeket exportáltak az Egyesült Államokba, gyanús módon bólogató madarak képében”.

 

Az amerikai vámhivatal később jelezte, hogy a gyanús csomagokban nem gépek, hanem jégtömbök, halak és egy példány „A fókák jogai” című brosúra volt található.

 

Trump azonban nem hátrált meg. Azt mondta:

 

„Ezek a pingvinek szervezettek. Láttam már ilyet Kubában is. Komolyan mondom, ezek valami hideg kommunizmust akarnak.”

 

Eljött a jég forradalma: színre lépett Pingvin Che

 

A pingvinek válasza nem maradt el. Egy bizonyos Pingvin Che, a Déli-sark egykori halfeldolgozója, jelenlegi forradalmi vezetője nyilatkozatot tett közzé egy jégtáblára vésve, melyet egy fókadelegáció juttatott el az ENSZ-hez.

 

„Mi, a jéglelkű népek, megelégeltük  a vámokat, a gyanakvást és a Cybertruckok bűzét. Nem adtunk el gépeket. Mi csak élni akartunk, csúszni, szeretni, és néha protestálni. Most azonban ideje megdönteni a Jeges Hatalmat!”

 

A forradalmi hangulat gyorsan terjedt: fókák zászlókat emeltek a magasba, rozmárzenekarok szimfóniákat komponáltak, és világszerte mémek lepték el a közösségi médiát – köztük a legnépszerűbb: pingvinek egy lángoló Cybertruck körül táncolnak, „NO MORE VÁM” felirattal.

 

Világméretű Jégkonferencia: a hidegháború vége

 

Az események hatására összehívták a Világméretű Jégkonferenciát, melyet egy úszó jégtáblán rendeztek az Antarktisz partjainál. Részt vett rajta: Donald Trump (vastag bundában és sízokniban), Emmanuel Macron (két jégkrémmel a kezében), Elon Musk (aki szerint a pingvinek „stratégiájukban nagyon is hasonlítanak a Tesla algoritmusaira”).

 

A konferencia kulcspontja Trump nyilvános bocsánatkérése volt:

 

„Sajnálom. Nem tudtam, hogy ezek nem ipari szereplők. Túl jól szervezettek voltak. És… igen, visszavonom a vámokat. Kérem, ne csúsztassanak rám jégszankciót.”

 

Pingvin-kormány alakul: jön a Halmosoly Egyezmény

 

A világ ettől kezdve másképp működik. A pingvinek átvették a globális vezetést, és kihirdették a Halmosoly Egyezményt, amely: megtiltja a túl komoly politikát,

 

Kötelezővé teszi a napi egy jégkrém elfogyasztását. Hivatalos fizetőeszközzé tette a „nevetést” és a „pancsolási jogot”.

 

A volt amerikai elnök bejelentette lemondását (legalábbis ideiglenesen), és megalakult az első közös ember–pingvin kormány.

 

Zárszó: A jövő hűvös, de boldog

 

A történet tanulsága egyszerű:

 

Ne szórakozz a pingvinekkel. Mert lehet, hogy nem tudnak beszélni, de remekül szerveznek felkelést, tudnak tüntetni, és ha kell, még egy Tesla Cybertruckot is meggyújtanak – hidegvérrel.

 

 

 

2025.április 24.

 

Egy recsegő rendszer retorikája

 

 

 

Orbán Viktor szerda esti váratlan megjelenése Pilisvörösváron már nem a magabiztos vezető gesztusa volt, hanem egy rezgő hatalom kapkodása. Egy olyan politikusé, aki érzi, hogy a talaj meginogott a lába alatt. Aki eddig magát a „nép hangjának” állította be, most a kommentelők világától retteg.

 

„Kommentpolitika” – így próbálja lejáratni azt a világot, ahol az emberek szabadon mondják el a véleményüket. Igen, Orbán Viktor szerint ez probléma. Mert ebben a térben nem lehet elnyomni a valóságot plakátokkal, központosított hírekkel és gyáva szócsövekkel. Ebben a térben mindenki egyenlő, és mindenki visszaszólhat. És ez az, amit a hatalom gyűlöl: amikor már nem csak ő beszélhet.

 

Beszédében feltűnően sokszor hivatkozott a Fidesz „teljesítményére”, de egyetlen konkrét eredményt sem nevezett meg. Mert nincs mit. Ez a kormány már nem épít – csak hazudik, fenyeget, megoszt. A szervezettség, amivel dicsekszik, ma már inkább emlékeztet egy tekintélyelvű rendszer utolsó kínos reflexmozdulataira, mintsem egy modern demokrácia versenyképes erőterére.

 

Amikor a Tisza Pártot az MSZMP és DK utódjaként próbálja beállítani, az nem politikai érv, hanem kétségbeesett karaktergyilkosság. Olyan mondat, amit egy idejétmúlt vezér mond, nem egy ország jövőjét alakító államférfi. Aki ma Tiszára szavaz, az nem nosztalgiázik, hanem szabadulni akar – egy korrupt, cinikus és erkölcstelen rendszertől.

 

És amikor a Himnuszt is fegyverként próbálja használni, végképp világossá válik, hogy nemcsak a népet nem érti, de annak legszentebb szövegét sem.

 

„Ők is benne vannak a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban.” – veti oda gúnyosan az ellenzékről.

 

De ez súlyos tévedés. A Himnusz nem arról szól, hogy kirekesztünk embereket, hanem arról, hogy együtt szenvedtünk – és együtt akarunk végre felemelkedni.

 

„Balsors, akit régen tép,

 

Hozz rá víg esztendőt,

 

Megbűnhődte már e nép

 

A múltat s jövendőt.”

 

Ez a nép – mi – már bőven megfizettük az árát a diktatúrának, a hazugságoknak, a megosztásnak. Orbán rendszere volt az igazi balsors, nem azok, akik ellene fordulnak. És mi most nem kérünk több keserű évet. Most végre elhozzuk a „víg esztendőt”.

 

 

A Himnusz nem Orbáné. A nemzet nem Orbáné. A jövő sem lesz az övé. Elég volt!  Felemelkedünk és győzni fogunk!

 

2025.április 26.

 

 

 

Kinek a parancsára működik a Fidesz?

 

 

 

Ideje kimondani: Magyarország szuverén ország vagy orosz befolyásolási övezet?

 

Orbán Viktor egyre gyakrabban vádolja az ellenzéket azzal, hogy „külföldi”, „brüsszeli” érdekeket szolgál.  Ha valóban a magyar szuverenitás védelme a célja, akkor ideje végre nevén nevezni a valódi külföldi befolyást, amely évtizedek óta szivárog be a magyar közéletbe, és mára a legmagasabb szinteken diktál: ez pedig nem Brüsszel, hanem Moszkva.

 

Aki a magyar függetlenségről beszél, az:

 

Ne vegyen fel orosz hitelt.

 

Ne szolgálja ki az orosz titkosszolgálatokat.

 

Ne hallgasson, amikor a kormány orosz érdekek mentén függőségbe taszítja Magyarországot.

 

Ez nem pusztán politikai kérdés – ez nemzetbiztonsági kockázat. Mi ne vádaskodjunk megalapozatlanul, mint Orbán. Mi tényekre hivatkozzunk:

 

Tények:

 

A Paks II beruházás 3000 milliárd forintos orosz hitelből valósulna meg, 30 évre titkosítva. Magyarország jövőjét Moszkva írja.

 

A kormány rendszeresen blokkolja az EU egységes szankciós politikáját, miközben a háborús agresszornak politikai hátszelet biztosít.

 

Putyin emberei évekig zavartalanul dolgoztak Budapesten diplomáciai fedés alatt, a magyar állam tudtával és beleegyezésével.

 

Orbán Viktor személyesen találkozott Putyinnal Ukrajna megtámadása után is – ezzel elárulta az európai szolidaritást.

 

A külügyminiszter úgy jár Moszkvába, mintha haza menne – orosz kitüntetésekkel a zsebében.

 

Javaslat a Tisza Pártnak: Amennyiben a kormány továbbra is külföldi befolyásról beszél, követeljük:

 

Független vizsgálóbizottság felállítását, amely feltárja a kormány Moszkvával ápolt kapcsolatainak mélységét.

 

A titkos szerződések nyilvánosságra hozatalát (Paks II., kémprogramok, energetikai és informatikai megállapodások).

 

Belső titkosszolgálati vizsgálatot, hogy történt-e államtitoksértés, külföldi érdekek előnyben részesítése vagy nemzetbiztonsági kockázatok figyelmen kívül hagyása.

 

Amennyiben ezek a gyanúk beigazolódnak: büntetőfeljelentést a magyar szuverenitás megsértésének gyanúja miatt.

 

A Szuverenitásvédelmi Hivatal feladata lenne mindezt kivizsgálni – de mivel az a kormány irányítása alatt áll, ezért jogi lépéseket kell tenni nemzetközi szervezetek és független intézmények bevonásával.

 

A valódi kérdés nem az, hogy Brüsszel vagy Moszkva.

 

A valódi kérdés az, hogy Magyarország a magyar népé marad-e, vagy egy keleti birodalom csatlósállama lesz?

 

Felhívom a Tisza Párt vezetőinek figyelmét:

 

Nem lehet szó nélkül elmenni a Fidesz kétségbeesett, szuverenitásra hivatkozó vádaskodásai mellett.

 

Úgy tűnik, erre építették fel egész kampányukat: hazug vádakkal próbálják aláásni a Tisza Párt eredményeit.

 

Ha a kormány valóban a magyar szabadságot védi, semmi akadálya annak, hogy világosan megmutassuk: ki irányítja valójában a magyar kormányt, és kinek tartozik lojalitással a hatalom.

 

Ha viszont a kormány eltussolja az orosz befolyást, az már nem külpolitikai ügy – az árulás.

 

Aki a magyar szuverenitásra esküszik, az ne csókolgassa Putyin csizmaszárát.

 

 

 

2025. április 28.

 

Ha nem működik a kupleráj nem a bútorokat kell cserélni…

 Április közepén Orbán Viktor egy interjúban olyasmiről beszélt, amiről korábban soha: szerinte, ha „elütné a villamos”, a magyarországi gépezet ugyanúgy működne tovább. Azt állította, hogy az elmúlt 15 évben nem „Orbán-rendszer épült ki”, hanem valamilyen rendszer, ami nélküle is menne tovább.

 

Török Gábor politológus szerint Orbán akár a miniszterelnök-jelöltségről is lemondana, ha azt érezné, hogy így tudná megtartani a hatalmat. Orbán hétfői beszéde is ebbe az irányba mutatott: már nem is annyira a saját szerepét hangsúlyozza, hanem azt, hogy lesz-e olyan, aki folytatja azt, amit ő elkezdett.

 

Üzenjük innen: ne ábrándozzon!

 

A magyar nép nem folytatást akar abból a 15 évből, amit Orbán és a Fidesz a nyakunkra hozott — hanem végre egy világos, tisztességes lezárást.

 

Elég volt belőletek. Nem új bábokkal akarunk ugyanabban a mocsárban vergődni. Takarodjatok!

 

Most valami egészen más történt, mint amire a Fdesz számított. Magyarország népe felébredt.

 

A Fidesz 15 éve alatt kiépített rendszer nem egyedül Orbán személyén múlik, de Orbán nélkül sincs életképes jövője. A Tisza Párt megerősödése, a „Nép Hangja” konzultáció elképesztő részvételi adatai, és Magyar Péter minden megszólalása világossá teszi: nem egy új báb kell a régi rendszer élére, hanem az egész rothadt rendszert kell lebontani.

 

A „Nép Hangja” szavazás nem véletlenül váltott ki pánikot a Fidesz körében: több mint 1,1 millió ember mondta el, hogy rendszerváltást akar. És nem Orbán-féle hamis megújulást, ahol ugyanazok a haszonélvezők váltanák egymást díszletek között, hanem valós elszámoltatást, hatalmi átláthatóságot és jogállamot.

 

Magyar Péter nem a rendszer konzerválására készül, hanem annak szétzúzására. Nem a Fidesz új szárnya akar lenni, hanem a jövő Magyarországának építője. Nemcsak Orbánt, hanem az egész korrupt, kiváltságos elitet akarja leváltani – mindazokat, akik közösen felépítették ezt a torz, kizsákmányoló rendszert.

 

A Fidesz és propagandistái próbálják úgy beállítani, mintha Magyar csak egy újabb eljátszott ellenzéki lenne. Ez azonban nem más, mint hazugság, amely kizárólag Orbán rendszerének fennmaradását szolgálja.

 

A valóság egyszerű:

 

Magyarország népe nem szerepcserét akar, hanem rendszerváltást.

 

Nem új bábokat akar, hanem elszámoltatást.

 

Nem újabb „nemzeti együttműködést”, hanem valódi demokráciát.

 

Orbán Viktor ideje lejárt.

 

És vele együtt a rendszerének is mennie kell.

 

Nem új főnök kell a bordélyházba, hanem lakat az ajtajára.

 

 

 

2025. április 29.

 

 

 

A történelemhamisítás mélypontja

 

– válasz Schmidt Mária bucsai cikkére

 

Schmidt Mária bucsai mészárlást tagadó írása nem csupán tévedésekkel terhelt, hanem egy tudatosan konstruált, aljas történelemhamisítás. Ez a cikk nem „másik nézőpont”, nem „kritikai gondolkodás”, hanem a valóság szánt szándékkal történő meghamisítása. Olyan súlyú erkölcsi és intellektuális visszaélés, mintha valaki a holokauszt tényét tagadná vagy próbálná relativizálni. A hazugság, amit Schmidt terjeszt, a magyar állam pénzén működő propagandagépezet részévé vált, és súlyosan rombolja

az ország nemzetközi megítélését is.

 

Schmidt Mária szerint Bucsában nem történt tömegmészárlás, az egész csupán ukrán és nyugati manipuláció. Ez már önmagában vérlázító kijelentés. A cikk állításai szerint a holttestek csak az orosz csapatok kivonulása után jelentek meg, és az egész eseménysort ukrán propagandaelemként kell kezelni. Csakhogy a tények mást mutatnak. A Maxar Technologies műholdfelvételei már március 11-től dokumentálják a holttestek jelenlétét az utcákon – még bőven az orosz megszállás alatt. Ezeket az adatokat független szerkesztőségek és igazságügyi szakértők is megerősítették. Ezek után azt állítani, hogy „nem történt meg”, nem pusztán hiba, hanem szándékos hazugság.

 

A cikk „bizonyítékként” egy Adrien Bocquet nevű francia férfi állításaira hivatkozik, aki azt mondja: nem az oroszok, hanem az ukránok végeztek a civilekkel. Ki ez az ember? Nem katonai szakértő, nem jogász, nem ENSZ-megbízott, hanem egy marginális, radikális politikai aktivista, akinek minden megnyilatkozása tökéletesen illeszkedik az orosz dezinformációs narratívába. Szavai nem bizonyítékok, hanem egy politikai célú lejárató kampány részei.

 

Szemben ezzel a manipulatív szóbeszéddel, a bucsai mészárlás tényét nemzetközi szervezetek tucatjai dokumentálták. Az ENSZ, a Human Rights Watch, az Amnesty International, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróság mind vizsgálták az esetet, és az orosz hadsereget tették felelőssé. Szemtanúk, helyi túlélők, igazságügyi orvosszakértők vallomásai, műholdfelvételek, helyszíni fotók és videók százai állnak rendelkezésre. Ezek után arról beszélni, hogy „nincs bizonyíték”, bűnpártolás.

 

A fehér karszalag, amelyet Schmidt „az ukrán megtorlás jelének” nevez, valójában az orosz megszállók által kiosztott azonosító eszköz volt. A civilek ezek viselésére voltak kényszerítve – élelemért cserébe, vagy életük megkímélése reményében. Ezeket a karszalagokat viselő emberek holttestei tucatjával hevertek az utcákon, kezük hátrakötve, agyonlőve. Nem „propaganda”, hanem brutális valóság.

 

Azt állítani, hogy „nem volt független vizsgálat”, nettó hazugság. Az ENSZ emberi jogi missziója részletes jelentést készített, amely dokumentálja a kínzásokat, kivégzéseket, nemi erőszakot és a lakosság terrorizálását. A Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatot indított, és háborús bűntettként tartja nyilván a bucsai eseményeket. Ha nem lett volna vizsgálat, az kizárólag Oroszország felelőssége – ők tagadták meg a nyomozók beengedését, ők akadályozták az igazságszolgáltatást.

 

Schmidt Mária cikke ezek után nem más, mint a Kreml propagandájának szó szerinti magyar nyelvű továbbadása. Ez nem egyszerű véleménykülönbség. Ez nyílt történelemhamisítás, amelynek célja a háborús bűnösök védelme és az áldozatok meggyalázása. Aki így ír a bucsai áldozatokról, az nem történész, hanem politikai szolgáló. Aki pedig ezt elnézi, támogatja, vagy hallgat róla, az cinkossá válik ebben az aljasságban.

 

A bucsai mészárlás megtörtént. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az nem véleményt fogalmaz meg, hanem a gyilkosokat védi. Ezért igenis számot kell adnia annak, aki ilyen hazugságokat terjeszt – különösen, ha közpénzen fenntartott intézmény élén áll.

 

Schmidt Mária nem történész. Ő egy politikai komisszár, aki közpénzből hazudik, és a magyar népet szennyezi be a Kreml propagandájával.

 

 

 

2025. április 30.

 

Púderdiplomácia

 

Putyin kegyébe fogadta a magyar rúzst

Olvasom a reggeli híreket: végre egy igazán jó hír, melynek nem tudtam ellenállni.

Moszkva új szankciót vezetett be a nyugati kozmetikumok ellen – de kivételt tett három országgal, köztük Magyarországgal. Úgy tűnik, a Kreml felismerte hazánk stratégiai jelentőségét a nemzetközi szájfény- és púderpiacon.

A döntés értelmében a magyar rúzsok, ajakbalzsamok és highlighterek vámmentesen csilloghatnak tovább az orosz hölgyek arcán – és persze a férfiakén is, hiszen a modern birodalomban már a kozmetika sem ismer nemi határokat.

Ez történelmi pillanat a magyar gazdaság számára. A külkereskedelmi minisztérium már dolgozik a „Make Hungary Glossy Again” kampányon, a győri sminkgyár pedig három műszakban kezdte el gyártani a nemzeti árnyalatokat: „Túró Rózsa”, „Körös-parti Korall” és „Kárpát-medencei Matt Bézs” fantázianeveken.

A kormány szóvivője szerint ez is bizonyítja, hogy „a keleti nyitás politikája beérett – konkrétan egy púdertökéletes arcba.”

Putyin elnök még egy személyes ajándékcsomagot is kapott, benne egy limitált kiadású „Orbán Opál” pirosítóval. Állítólag annyira megörült neki, hogy egyből eltüntette a tükröt a dolgozószobájából, nehogy elsírja magát.

Friss hírek:

Breaking! Magyarország, a púderes békefenntartás élharcosa, történelmi külkereskedelmi sikert aratott: Putyin elnök személyesen mentesítette hazánkat az orosz kozmetikai szankciók alól. Ez nem csupán gazdasági áttörés – ez egy geopolitikai kontúrozás.

A nemzet most újra büszkén feszíthet a tükör előtt: végre elismerésre talált a magyar szájfény-diplomácia, amely már régóta kenegeti magát keletre.

A döntés egyik leglelkesebb haszonélvezője Schmidt Mária, aki új lendületet kapott történelmi „retusálási” projektjéhez. Immár 35%-kal kevesebb vám mellett púderezheti tovább a bucsai mészárost és a magyar kormány történetírását. A Terror Háza mostantól hivatalosan is "Beauty Blender Múzeum" néven működhet.

Orbán Viktor pedig kijelentette: „Ez a vámmentesség újabb bizonyítéka annak, hogy hazánk nem csak a békéért, hanem a matt hatású alapozókért is kiáll.”

A külügyminisztérium állítólag már tárgyalásokat folytat egy stratégiai együttműködésről a Gázai Övezet és egy magyar beauty influencer között, akinek legújabb kampánya: „Make War Soft Again.”

Történelmi jelentőségű külkereskedelmi áttörés: Magyarország felkerült Oroszország „Kozmetikai Kegyelmi Listájára”. A döntésnek komoly nemzetközi visszhangja lett. Ursula von der Leyen – bár hivatalosan nem kommentálta – a brüsszeli folyosókon állítólag diszkréten érdeklődött egy „Rei” árnyalatú magyar szájfény után, „de csak privát használatra, és csak ha nem túl csillámos.”

Közben Deutsch Tamás, a Fidesz európai stand-up felelőse is kifejezte örömét. Egy sajtótájékoztató előtt véletlenül beleszippantott a frakció ajándék púderkészletébe, azt gondolván, az még mindig a Hóman Bálint-emlékpor. A baleset után pantominbabává változott, és azóta kizárólag kimonóban jelenik meg a parlamenti üléseken, tört angolsággal, de rendkívül kifejező mimikával.

A kormány közleménye szerint ez a szankciómentesség új távlatokat nyit a magyar gazdaságban: hamarosan állami támogatással indulhat a „Szépség és Béke” nevű exportprogram, amely a következő célországokat célozza: Észak-Korea, Szíria és az Instagram.

Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő kiemelte: „Végre a világ is elismeri: mi nem csak elhallgatni tudunk dolgokat, hanem el is tudjuk kendőzni őket. Szó szerint.”

És hogy mi a tanulság?

Aki ma sikeres akar lenni a világpolitikában, annak nem elég keménynek lenni – ragyognia is kell. Magyarország kormánya végre megmutatta: ha máshoz nem is ért, de sminkelni tudják a diktatúrákat.

 

2025.május.5.

 

Panorámával a hallgatásra

Hogyan lett egy friss magyar cég egy olasz luxusvilla gazdája?

A nemzetközi és hazai sajtó egy része tele van ezzel a hírrel. Természetesen az orbáni lakájmédia hallgat.

Domani olasz lap cikkéből:

2024 nyarán Varese városának egyik legszebb villája új tulajdonosra talált. A tóra és az olasz Alpokra néző, több mint ezer négyzetméteres luxusingatlan 4,3 millió euróért – átszámítva több mint 1,6 milliárd forintért – kelt el, készpénzes, hitel nélküli fizetéssel. A vevő nem egy arab olajmágnás, nem egy nemzetközi vállalat, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvétel előtt alapítottak.

Az ügy annyira szemet szúrt, hogy az olasz lap is cikkezett róla, döbbenten szemlélve a magyar gazdasági viszonyokat – különösen azt, hogy egy újonnan alapított, bevétellel nem rendelkező magyar cég ilyen volumenű vásárlást képes volt végrehajtani.

Minden józanul gondolkodó ember fejében felmerül a kérdés:

Milyen forrásból érkezett a 4,3 millió euró? (Napi árfolyamon: 1732 900 000 Ft.)

Ha nem banki hitel, és nem saját tevékenységből származó árbevétel, akkor kinek a pénze volt ez?

Ezekre a kérdésekre nincs nyilvános válasz – és ez önmagában is riasztó. A magántőkealap mint tulajdonosforma nem kötelezhető a valódi tulajdonosok felfedésére, így a közpénz és a magánvagyon teljesen összemosható. Az ilyen struktúrák lehetővé teszik, hogy a vagyon jogszerűen, de etikátlanul, ellenőrizhetetlenül kerüljön külföldre.

Erkölcsi csőd

Ez az ügy nem csupán gazdasági anomália. Ez a magyar társadalom előtt zajló erkölcsi összeomlás lenyomata. A politikai hatalom közelében lévő szereplők – korábbi diplomaták, jelenlegi miniszterek, kormányközeli menedzserek – olyan gazdasági pozíciókat építettek ki, ahol a felelősség, az átláthatóság, a közérdek fogalma elveszti jelentését.

A fiatal vállalkozók, a tisztességes közalkalmazottak, az adófizető állampolgárok közben azt látják, hogy a meggazdagodás útja nem a munka, nem a tudás, hanem a lojalitás. A közbizalom pusztul, az ország morálisan szétesik.

Most feltehetjük a kérdést: ez a köz pénze, vagy már régen nem az?

Amíg nem tudjuk, hogy ki áll ezek mögött a cégek mögött, hogy milyen forrásból származik a pénz, addig joggal merül fel a kérdés: vajon nem közpénz-e az, amit most már magántulajdonként kezelnek, és külföldi luxusvillákba fektetnek?

Válasz – egyelőre – nincs.

Talán érdemes egy kicsit ránézni ezekre a cégekre. Hogyan kell a semmiből luxusvillát vásárolni?

Az ügy háttere – a cégek és a szereplők:

Influentia Kft. és a Progressus Magántőkealap

Az Influentia Kft. 2023. szeptember 5-én alakult, főtevékenysége vagyonkezelés (holding). A cég tulajdonosa a Progressus Magántőkealap, amelyet a Triple Hill Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezel. Az Influentia Kft. 2023-as pénzügyi beszámolója szerint:

Teljes bevétel: 0 Ft

Összes kiadás: 377 000 Ft

Adózott eredmény: –376 000 Ft

Saját tőke: 154 624 000 Ft

Befektetett eszközök: 100 200 000 Ft

A cég tehát árbevétel nélkül, veszteségesen működött, mégis képes volt egy 4,3 millió eurós ingatlanvásárlásra.

Triple Hill Capital és Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A Triple Hill Capital Zrt. egyedüli tulajdonosa Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki korábban londoni nagykövet, jelenleg pedig honvédelmi miniszter. A cég 2021-ben 74,85 millió forintos árbevételt ért el, adózott eredménye 23,82 millió forint volt. A nyereséget a cég saját tőkéjébe forgatták vissza, osztalékot nem fizettek ki.

Korábbi offshore kapcsolatok

Szalay-Bobrovniczky korábban részt vett a Primatum Fund Management s.á.r.l. nevű luxemburgi cég alapításában, amelyet 2008-ban hoztak létre 125 ezer eurós alaptőkével. A cég mögött a horvátországi Adriatiq Islands Group d.d. és Szalay-Bobrovniczky álltak. A Primatumhoz köthető befektetések során a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány 600 millió forintot fektetett be, amelyből 272 millió forintot már leírtak veszteségként.

Praedium Property Kft.

A Praedium Property Kft. szintén 2023-ban alakult, főtevékenysége vagyonkezelés. A cég székhelye megegyezik az Influentia Kft.-ével:

1051 Budapest, Dorottya utca 6. II. emelet 221. ajtó. A cég 2023-as pénzügyi adatai szerint:

Nettó árbevétel: 0 Ft

Jegyzett tőke: 5–10 millió Ft között

A cég tehát szintén árbevétel nélkül működik, mégis jelentős vagyonkezelési tevékenységet folytat.

Megválaszolatlan kérdések

Az Influentia Kft. és a hozzá kapcsolódó céghálózat működése számos kérdést vet fel:

Miből finanszírozták a 4,3 millió eurós ingatlanvásárlást, ha a cégnek nem volt árbevétele és veszteségesen működött?

Milyen forrásból származik a Progressus Magántőkealap tőkéje, és kik a tényleges befektetők?

Milyen szerepet játszik Szalay-Bobrovniczky Kristóf a céghálózat működésében, és hogyan kapcsolódik a korábbi offshore ügyletekhez?

És amíg a válaszokra várunk: odafenn a panorámás teraszon pezsgő hűl, és az Alpok árnyékában, csendben ketyeg az idő.

Talán egyszer eljön majd egy ország, ahol nem titok, ki mit vett, miből, és miért. Ahol nem elrejteni kell a vagyont, hanem elszámolni vele. Ahol a villa nem menedék, hanem tükör.

Addig azonban marad a hallgatás – és a csend, amelyben minden kérdés hang nélkül zuhan bele a medence vizébe.

 

2025.május 10.

 

Ne játsszon senki a magyar emberek félelmeivel

 

Lázár János túllépett egy határt. Nem először, de most mélyre ment. A keszthelyi lakossági fórumon a második világháborús emberveszteségek rémképével fenyegette meg a magyar társadalmat, ha „rosszul” szavaz a 2026-os választáson. (értsd: nem a Fideszre)

Ez már nem egyszerű propaganda. Ez a történelmi emlékezet meggyalázása, a magyar családok félelmeinek cinikus kihasználása.

Lázár János 500 ezer zsidó és 500 ezer „nem zsidó magyar” áldozatról beszélt. Mintha a zsidó származású magyar állampolgárok nem lettek volna magyarok.

Mintha nem ugyanabban az országban születtek, dolgoztak, tanítottak, adóztak, alkottak volna. Mintha az ő haláluk másképp számítana.

A tények:

A holokausztban kb. 565 000 magyar zsidó (vallási vagy származási alapon zsidónak tekintett) ember hunyt el.

Többségüket Magyarország kormánya és államhatalma aktív közreműködésével deportálták és gyilkolták meg.

És mindannyian magyar állampolgárok voltak.

Aki „nem zsidó magyarokról” beszél, az tudatosan kirekeszt. Aki így beszél a múltról, az nem tanulni akar belőle – hanem kihasználni azt.

A hazugságai – és a valóság:

Hazugság 1: „Ha Ukrajna EU-tag lesz, Magyarország háborúba sodródik.”

Tény: Az EU nem katonai szövetség. Nincs hadkötelezettség. Magyarország minden külpolitikai döntésben vétójoggal élhet.

Hazugság 2: „A németek vezetik ma is Európát, és minket újra velük küldenének az oroszok ellen.”

Tény: Az EU egyenrangú államok közössége. A „német vezette Európa” egy putyini rémkép – nem tény, hanem pánikkeltés.

Hazugság 3: „Aki Ukrajnát támogatja, az háborút akar.”

Tény: Ukrajna a saját szabadságáért harcol egy agresszor ellen. A szolidaritás nem háborúpártiság. Magyarország megszavazta Ukrajna EU-tagjelölti státuszát 2022-ben.

Hazugság 4: „500 ezer nem zsidó magyar is ott maradt a fronton a németek oldalán – most is ez jön.”

Tény: A magyar katonai veszteségek a Horthy-rendszer politikai döntéseinek következményei voltak. Ma senki nem kényszeríti Magyarországot háborúba – csak a saját kormánya.

NE HAGYJUK SZÓ NÉLKÜL!

Ez a kormány nem békepárti, hanem rettegés-párti.

Aki halottakkal, fronttal, temetőkkel kampányol, az nem méltó a közéletre – és pláne nem miniszteri székhez.

Kezdjük el visszavenni a történelmünket és az igazságot!

Akik ma embereket zsarolnak, azok holnap háborúba is sodornak minket – a hatalomért.

 

2025. május11.

Tökéletesen egyetértve Kocsis Mátéval…

 

Tökéletesen egyetértve Kocsis Mátéval, valóban meg kell védenünk Magyarországot – de éppenséggel tőle, Orbán Viktortól, és a Fidesz Moszkva-barát, illiberális rezsimjétől. Meg kell védenünk az országot azoktól, akik Putyin háborús érdekei szerint alakítják külpolitikánkat, akik NATO- és EU-ellenes szlogenekkel hergelnek, miközben az orosz befolyás egyre mélyebben szövi át az államgépezetet.

 

A Kocsis Máté-féle retorika a Rákosi-kor legsötétebb árnyait idézi. Akkoriban is „külföldi ügynökökről”, „hazaárulókról” beszéltek azokkal szemben, akik más véleményen voltak, akik az igazságot ki merték mondani. Ma is ez történik: aki nem a pártpropagandát szajkózza, az máris „az SZBU-val játszik össze”, „lejárató kampányt folytat”, „más ország műveleteiben vesz részt”.

 

Aki figyelmesen olvas, láthatja: a TISZA Párt nem Ukrajnát, hanem a magyar embereket képviseli. Azokat, akiket becsaptak. Akiktől elvették a jövőt. Akiket kifosztottak a Fideszes oligarchák. Akiktől elvették az európai perspektívát, az önrendelkezés lehetőségét.

 

Nézzük Kocsis Máté szerint „Ruszin-Szendi ukránbarát álláspontot képviselt”

 

Igen, mert NATO-tisztek között ez a helyes! Ha egy magyar vezérkari főnök nem támogatja a háborúban álló Ukrajnát, hanem Putyin pártján áll, azzal nem Magyarországot védi, hanem Moszkvát szolgálja.

 

„Slava Ukraini” felkiáltás bűn lett? Ezt a köszöntést használják azok, akik ma Európáért harcolnak a fronton. Ha Kocsisék szerint ez hazaárulás, akkor a Fidesz jobb ha Moszkvába teszi át a székhelyét.

 

 „Az SZBU összejátszik a TISZA Párttal” Erre egyetlen bizonyíték sincs. Egyetlen hivatalos adat sincs. Csak hangulatkeltés van. Rákosi is így kezdte.

 

„Magyar Péter az ukránok oldalára állt”  Nem. A magyar emberek oldalára állt. Azok mellé, akik európai Magyarországot akarnak. Ahol a katonák és a rendőrök nincsenek pártpropaganda alá rendelve, ahol a közbeszédet nem lehallgatott felvételekkel irányítják, és ahol nem a Fidesz mondja meg, mit jelent a HAZA.

 

Kocsis Máté és a Fidesz mai nyilatkozatai történelmi emlékeket idéznek, de nem a dicsőségét, hanem a szégyenét. Aki ma másként gondolkodik, mint a Fidesz vezérkar az nem hazaáruló, hanem az ország valódi védelmezője. Mert hazát nem Moszkvából kell védeni, hanem Szívből. Gerinccel. Szabadsággal.

 

 

 

2025. május14.

 

 

A lét a tét

 

 

 

Mi jöhet még ezután? Hol a határ? Mikor mondjuk ki végre, hogy elég volt?

 

„Kedden éjjel nem sokkal éjfél előtt Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője benyújtotta az Országgyűlésnek a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatát”

 

Ismét egy éjszaka benyújtott törvényjavaslat. Ismét egy rohamtempóban keresztülverni kívánt intézkedés, amely nemcsak a jogállamiság maradékát fojtogatja, hanem a társadalom gerincét: a civil közösségeket, a szólásszabadságot, a közéleti viták legitimitását.

 

A javaslat szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogosult lesz arra, hogy külföldről támogatott szervezeteket vizsgáljon, és ha úgy ítéli meg, hogy tevékenységük "veszélyezteti Magyarország szuverenitását", akkor felkerülhetnek egy hivatalos jegyzékbe.

 

Ez nem egyszerű regiszter:

 

A jegyzékbe kerülő szervezetek nem gyűjthetik az adó 1%-ot.

 

Minden támogatásról teljes bizonyító erejű magánokiratot kell beszerezni, hogy igazolják: a pénz nem külföldről érkezett.

 

És most kapaszkodjon meg mindenki:

 

A törvény minden külföldről érkező pénzt potenciális veszélyforrásként kezel, beleértve az európai uniós pályázatokból származó támogatásokat is. A jegyzékbe vett szervezetek vezetői, alapítói és felügyelő bizottsági tagjai:

 

vagyonnyilatkozatra kötelezettek lesznek, kiemelt közszereplőként kerülnek nyilvántartásba.

 

Ha pedig egy szervezet mégis külföldi támogatást fogad el, akkor: a pénzmosás elleni hatóság 25-szörös büntetést szabhat ki, a büntetést 15 napon belül be kell fizetni.

 

De mi számít „veszélyesnek”?

 

A javaslat szerint veszélyezteti a szuverenitást minden olyan tevékenység, amely: negatív színben tünteti fel Magyarország független, demokratikus jogállami berendezkedését, megkérdőjelezi a nemzet egységét, kritizálja a határon túli magyarokért viselt állami felelősséget, nem tartja elsődlegesnek a házasságot, a családot és a biológiai nemet, vagy „békét és biztonságot” sért.

 

Külön kiemelik: a demokratikus viták és a választói akarat befolyásolása is veszélyesnek minősülhet.

 

Más szavakkal: aki kritizál, aki vitát generál, aki mást gondol, mint a hatalom, az ellenség. Nem politikai vitapartner, nem egy demokrácia szereplője – hanem „szuverenitásellenes”, potenciális pénzmosó, akit nyilvánosan meg kell bélyegezni, anyagilag tönkre kell tenni, és lehetőség szerint el kell hallgattatni.

 

Ez már nem kormányzás. Ez nyílt hadüzenet a civil társadalomnak!

 

A jogállam küszöbén már régen átléptek. Most a maradék társadalmi ellenállás ellen indítanak rohamot – egy „hivatal” fedőnevű politikai fegyverrel.

 

A kérdés már nem az, hogy veszélyben van-e a demokrácia. A kérdés az, hogy kinek lesz még bátorsága megvédeni azt.

 

Kiáltvány !

 

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem fogadhatjuk el, hogy a hatalom maga alá gyűrje a jogot, az erkölcsöt, a közéletet. Nem maradhatunk némák, amikor már a kritika is bűnnek számít.  Ez a törvény nem a szuverenitásról szól! Ez a törvény a félelemről szól. A hatalom szabadságtól való félelméről szól.

 

Nem félünk!

 

Nem hallgatunk!

 

Nem hagyjuk, hogy ezt a népet csendben, egy éjszakai szavazással letérdeltessék!

 

 

 

2025. május. 15.

 

 

 

 Orbán és a  harcosok küblije

 

 

 

Olvasom, hogy Orbán ismét harcot hirdet a nép ellen

 

Te akartad. Nem mi!

 

Mi szóltunk. Írtunk. Csendben álltunk a téren, vitáztunk, hittünk még abban, hogy az értelem szava elér bármit is. De te csak nevettél. Rúgtál, hazudtál, lehallgattál, utasítottál. Most pedig harcot hirdetsz – mintha te lennél a sarokba szorított. Mintha nem te tartanád a küblit.

 

Mert ömlik ránk a fekália, — nem eső, nem áldás, hanem valami bűzös, keleti szenny, amit messziről hoztál, és amit most büszkén kevergetsz. Putyin ajándéka csorog végig az országon, és a  kübli a te kezedben van. De a szád… még a vödör tartalmánál is büdösebb.

 

Nemcsak hordod, hanem kínálod is. Mint valami szent ereklyét, rózsafűzért, amitől meg kellene hatódnunk.

 

Miközben a háttérben egy rendszer épült. Nem kormány, hanem gépezet. Kegyetlen, olajozott, arctalan. 2010-ben nem választást nyertetek – hanem csendes puccsot hajtottatok végre.

 

Megöltétek a köztársaságot. Az Alkotmányt ledöntöttétek, mint egy szobrot, amit már senki nem néz. A helyére tákoltatok egy  szörnyűséget, amit ti „alaptörvénynek” hívtok, mi meg csak  Tákolmánynak.

 

Nem nép alkotta, nem nép hagyta jóvá. Ti írtátok, ti szavaztátok meg, magatokra formáltátok. Azóta az igazság nem a bíróságon, hanem a pártközpontban dől el. A törvény nem a jogot szolgálja, hanem a hatalmat. Ez nem jogrend. Ez a ti bunkeretek. Egy védmű, amely mögé bújtatjátok a saját gyávaságotokat. Figyeljetek a szavamra, ami nem népből nőtt, az nem élhet a nép ellen örökké. A tákolmányotok repedezik. A rendszeretek fárad. A hazugságotok megroppan.  És ha összedől, a romjai alatt nemcsak papír, nemcsak épület marad – hanem azok, akik ezt az egészet megálmodták. A megalkotókat maga alá temeti az, amit a saját hatalmuk bálványaként emeltek.  Közben a „harcosok klubja” (inkább csak küblije) – a kiszolgálók, a csicskák – még mindig azt hiszik, hogy örökké tart a hatalmuk. Hajlonganak, jelentgetnek, tapsolnak. De ők nem harcosok. Csupán térdeplőnek született senkiházi alattvalók.

 

Ez az ország nem értük van.

 

Egyszer majd valaki elkiáltja magát. Aztán még egy. Aztán száz. És a láng nem kér többé engedélyt.

 

És ha akkor lángba borul az ország?

 

Ne keresd a gyufát. Nézz a saját kezedbe. Te tartod a benzineskannát.

 

 

 

2025. május 16.

 

 

 

5 indok, miért ne szavazz a Fideszre?

 

(Nem hódolok be senkinek!)

 

 

 

Sokan, főleg vidéken vagy az idősebb generációban, a Fideszt a stabilitással és a kiszámíthatósággal azonosítják. Lehet, hogy nem értenek egyet minden döntéssel, sőt lehet, hogy érzik a korrupciót vagy az igazságtalanságot, de úgy gondolják:

 

Legalább működik az állam.

 

Nincs káosz.

 

Nem jön „ismeretlen kormány” tapasztalat nélkül.

 

A Fidesz legalább tud kormányozni, még ha a saját hasznára is.

 

Ezek persze nem morális érvek, hanem pragmatikus, félelemalapú kalkulációk: sokaknak a változás rosszabbnak tűnik, mint a hibákkal teli fennálló rendszer. És erre a hatalom rá is játszik. Folyamatosan a bizonytalanság érzetét és félelmeket kelt a saját szavazóbázisában egy új kormányzattal szemben.

 

Lássuk a tényeket, amikor a kígyó a farkába harap: a magyar kormány eurómilliárdokat vett fel különböző országoktól, hogy a Fidesz választási kampányát finanszírozhassa.

 

Mi szerepel a legújabb törvénytervezetükben? „Az államnak minden lehetséges eszközzel meg kell védenie a nemzeti szuverenitást.”

 

**„II. Fejezet

 

3)  A külföldi támogatásból közéletet befolyásoló szervezetekre vonatkozó általános rendelkezések

 

3.§

 

a) a demokratikus vita, valamint az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenység – ideértve az állam közhatalmi feladatait gyakorló személyek döntéshozatali eljárását befolyásoló tevékenységet –,

 

b) a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenység, illetve az olyan tevékenység, amely befolyást gyakorolhat a választások kimenetelére.”**   Mi van? Kitől kell megvédeni?  Szerintem elsősorban saját magától! Másodsorban a Fidesztől. Szerintem erről még sokat fogunk beszélni…

 

Nem vagyok fiatal, de még fáradtnak sem érzem magam. A hetvenkét évemben többet láttam, mint amit ma a közmédia engedni szeretne. Átéltem rendszerváltást, színváltó politikusokat, megalkuvó értelmiséget és hajlongó oligarchákat. Mégis itt vagyok, egyenes háttal. Mert mindig a dolgozó néphez és a hazámhoz voltam hű, és nem a pártlogókhoz, nem az ideológiákhoz, nem a vezérkultuszhoz.

 

Most pedig itt állunk 2026 küszöbén, és felteszem a kérdést: miért ne szavazz a Fideszre?

 

1. A közvagyon kiszervezése – törvényesített rablás

 

2021-ben a kormány több ezer milliárd forintnyi közvagyont „alapítványi formába” játszott ki az állam kezéből: 70%-os közpénzből finanszírozott „magánalapítványok” kapták meg az egyetemeket, ingatlanokat, állami részesedéseket.

 

A Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány (Corvinus) például MOL- és Richter-részvényekkel lett kitömve, miközben az irányítása kormányközeli emberekhez került.

 

A Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Soproni Egyetem is elvesztette autonómiáját, és a vagyonukkal együtt alapítványi kézbe kerültek.

 

A kuratóriumok élén minden esetben fideszes politikusok ülnek: Navracsics Tibor, Lázár János, Palkovics László stb.

 

Ez már nem a „nemzeti vagyon” – ez a Fidesz magánvagyona, közpénzből.

 

2. A bűn új neve: közbeszerzések – verseny nélküli pályázat

 

Mészáros Lőrinc, a gázszerelőből milliárdossá lett „üzletember”, az EU-s pénzek legnagyobb nyertese. Csak 2021-ben olyan közbeszerzéseket nyert el, ahol 98%-ban nem volt érdemi verseny.

 

Az Elios-ügy (Orbán Viktor veje, Tiborcz István): LED-lámpás közvilágítási projektek, amiket az OLAF szerint szabálytalanul, túlárazva bonyolítottak. A magyar ügyészség vádemelés nélkül lezárta.

 

Völner–Schadl-ügy: az Igazságügyi Minisztérium államtitkára (Völner Pál) kenőpénzért cserébe segített végrehajtói pozíciókat kijárni Schadl Györgynek. A végrehajtás ma is kiszolgáltatott, átláthatatlan és a kormánypárthoz lojális emberek kezében van.

 

Lázár János és az építési beruházások teljes központosítása a „nemzeti építészirodák” rendszerén keresztül: ahol mindig ugyanazok a cégek nyernek.

 

Ez nem „gazdaságfejlesztés”. Ez egy lezsírozott, szűk körű önkiszolgáló rendszer.

 

3. Eladósított jövő – hitelekkel tele a levegő

 

A kormány 2020–2024 között több mint 20 milliárd eurónyi devizahitelt vett fel – jóval magasabb kamatra, mint amennyiért korábban az EU-ból jutottunk volna pénzhez.

 

A Széchenyi Kártya Program, a „gazdaságvédelmi alap”, az „újjáépítési csomag” mind hitelből történt, valós társadalmi kontroll nélkül.

 

Az MNB saját, nem nyilvános „alapítványain” keresztül több száz milliárdot költött el, köztük luxusingatlanokra, műkincsekre, aranyrudakra.

 

A magyar államadósság 2024-ben elérte a GDP 77%-át, miközben az infláció elszabadult, a reálbérek csökkentek, és az uniós források befagyasztva maradtak.

 

Ez nem előrelátó gazdálkodás, hanem eltékozolt jövő.

 

4. A szabadság megnyirbálása – félelem, cenzúra, kontroll

 

A független sajtó felszámolása (Origo, TV2, megyei lapok, Index „bedarálása”) után létrehozták a KESMA-t, ahol 500+ médium fideszes irányítás alá került.

 

A pedagógusokat alulfizetik, fenyegetik (kirúgott tanárok, „polgári engedetlenség” büntetése), miközben a NAT ideológiai eszközzé vált.

 

A CEU-t elüldözték Budapestről, az Akadémia kutatóintézeteit bekebelezték.

 

A civil szervezeteket megbélyegzik, a bíróságokat átszabják, a választási rendszert saját javukra módosítják.

 

 

 

 

 

2025. május 23.

 

 

 

 

 

A szabadság nincs ingyen

(Esszé a hatalomról)

 

Nehrer György: író, publicista

 

 

 

 

 

1. rész: Egy új világ kezdete, egy köztársaság vége

Amikor a Fidesz 2010-ben kétharmados többséget szerzett, a választók jelentős része nem forradalmat, hanem stabilitást, rendet és gazdasági megújulást várt. Azt hitték, hogy jön egy erős kormány, amely végre gátat vet a széthullásnak, a korrupciónak, a pártpolitikai játszmáknak. De valójában nem egy kormány jött, hanem egy rendszer. Nem a meglévő kereteket akarta kitölteni tartalommal, hanem új kereteket akart létrehozni – olyanokat, amelyek örökre leválthatatlanná teszik.

 

Az emberek többsége nem értette, mi történt. Hiszen a változások törvényesen zajlottak. Az Alkotmányt lecserélték egy új Alaptörvényre. Az alkotmánybírák összetételét „megfiatalították”. A közmédiát „egyesítették”, a választási rendszert „rugalmasabbá tették”. Mindehhez járt a jól ismert szólam: „A nép felhatalmazott bennünket.”

 

Ez a cinikus mondat lett a demokrácia lebontásának morális igazolása.

 

Valójában azonban nem egyszerű kormányzás történt, hanem egy alkotmányos puccs. A jogállami fékek és ellensúlyok eltűntek. A bíróságok függetlensége, a szabad sajtó, a választások tisztasága mind-mind olyan értékek voltak, amelyeket módszeresen és hideg profizmussal számoltak fel. És aki ezt szóvá tette, azt vagy kiröhögték, vagy hazaárulónak bélyegezték.

 

Aki pedig  mindezt nem értette, annak maradt a rezsicsökkentés, a nemzeti konzultációk és a migránsellenes plakátok.

 

 

 

2. rész: A pártból lett állam – amikor a hatalomnak nincs többé ellensúlya

A Fidesz 2010 után fokozatosan átalakult. Már nem egy klasszikus értelemben vett politikai pártként működött, hanem az állam kiterjesztett karjaként. A párt struktúrája, kommunikációja, hatalomgyakorlása egyre inkább hasonlított egy centralizált, hierarchikus hatalmi gépezethez, amely nem vitát és pluralizmust akar, hanem engedelmességet és lojalitást.

 

Mindenki, aki ebbe a rendszerbe belépett – polgármesterek, iskolaigazgatók, államtitkárok, „független” civil szervezetek – csak úgy maradhatott életben politikailag, ha rendszerhűséget fogadott. Nem a szakértelem, nem az eredményesség, hanem a lojalitás lett az előmenetel feltétele.

 

És ez nemcsak a politika, hanem a társadalom minden szegletében érezhetővé vált:

 

A média: A legnagyobb lapok, tévécsatornák, portálok központi kézbe kerültek. Nem informálnak, hanem mozgósítanak. A híradó nem hírforrás, hanem politikai üzenőfüzet.

 

Az oktatás: Államosított tankönyvpiac, központi tanterv, félelem az igazgatói szobákban. Az iskolák nem gondolkodó állampolgárokat nevelnek, hanem engedelmes alattvalókat.

 

A kultúra: Pályázatok, támogatások politikai feltételekhez kötve. Aki nem simul bele a rendszerbe, az marad támogatás nélkül – vagy megbélyegzéssel él együtt.

 

A gazdaság: Az „ügyeskedők” kormánya után eljött az oligarchák kormánya. Csak mások az oligarchák. Most már nem korrupciós kivételek vannak, hanem egyenesen a korrupció az új rendszer alapja.

 

Ez a világ nem a közjóra épül, hanem a politikai hűségre. Az állam intézményei nem mindannyiunkat szolgálnak, hanem a hatalmat védik azokkal szemben, akik bírálni merészelik.

 

 

 

3. rész: A rendszer önvédelme és a láthatatlan csapdák

Sokan azt gondolják, hogy majd ha eljön a „nagy nap”, és az ellenzék többséget szerez a parlamentben, akkor vége lesz mindennek. Vissza lehet majd csinálni a Fidesz éveit, újra lehet indítani a demokráciát, le lehet bontani az autokráciát. Csakhogy ez illúzió – és talán a legveszélyesebb fajta.

 

A Fidesz nem csupán kormányozta az országot, át is alakította azt, méghozzá úgy, hogy egyetlen választás ne legyen elég a hatalmuk megtöréséhez. Ez nem paranoia, hanem jogilag és intézményileg bebetonozott valóság.

 

Az Alaptörvény: Olyan szabályokat tartalmaz, amelyek csak kétharmaddal módosíthatók. Ez azt jelenti, hogy hiába van kormányváltás, az új kormány sok kulcskérdésben nem tud lépni, mert a Fidesz által beépített szabályok szerint kell működnie.

 

A Fidesz emberei: A legfontosabb állami szervezetek élén (Állami Számvevőszék, Médiahatóság, Alkotmánybíróság, Köztársasági Elnök, ügyészség stb.) Fideszhez hű emberek ülnek, akár 9-12 évre kinevezve. Ezek az emberek az új kormány minden mozdulatát meg tudják akasztani.

 

A média túlhatalma: Egy választási kampányban is szinte lehetetlen eljutni az ország egészéhez, ha az ellenzék nem fér hozzá a televíziókhoz, újságokhoz, internetes portálokhoz. A politikai valóságot a Fidesz mondja el a választóknak – még mindig.

 

A gazdasági háttér: A közbeszerzéseken, EU-s pénzeken és állami hiteleken keresztül kialakult egy Fidesz-közeli gazdasági elit, amely akkor is képes mozgósítani vagy akadályozni, ha már nincsenek formálisan kormányon.

 

Egy ilyen helyzetben a kormányváltás nem rendszer-váltás. Ha a Fidesz veszít, nem vonul vissza. Nem ismeri el a vereséget, nem dolgozza fel – és nem engedi, hogy az új hatalom „csináljon, amit akar”.

 

Ezért merül fel sokakban a gondolat: Lehet-e egyáltalán alkotmányos eszközökkel helyreállítani a jogállamot, ha maga az alkotmány akadályozza azt meg?

 

Ez a kérdés nem elméleti – ez lesz a következő kormány legnehezebb dilemmája, ha valaha eljön ez a pillanat.

 

 

 

4. rész: A demokratikus újjászületés dilemmája – lehet-e jogállamot építeni jogállamon kívül?

Amikor egy új kormány végre többséget szerezne egy választáson, szinte rögtön választás elé kerülne: vagy elfogadja a Fidesz által hátrahagyott, korlátozó játékszabályokat, vagy törvényt sért anélkül, hogy bűnt követne el, és nekilát lebontani egy nem legitim rendszert – még ha az formálisan törvényes is.

 

Ez a dilemma nem csak jogi kérdés. Ez morális, történelmi, politikai kérdés is.

 

1. Az alkotmányosság paradoxona

 

A Fidesz úgy alkotta meg az Alaptörvényt, hogy az ne legyen megkerülhető, de ne is legyen valódi alkotmány. Nincs társadalmi konszenzus mögötte, nem volt népszavazás, az ellenzék nem vett részt az elfogadásában. A szabályai ezért formálisan érvényesek, de morálisan és politikailag illegitimek.

 

Ha egy új kormány ezt egyszerűen betartaná, maga is belekényszerülne a rendszer játékszabályaiba, és a „rendszerváltás” csak díszletcsere lenne. Ha viszont szembemegy vele, akkor azonnal az alkotmányosság ellenségének bélyegzik – pedig épp hogy azt akarná helyreállítani. Ez a zsákutca.

 

2. Mi lehet a megoldás?

 

Alkotmányozó nemzetgyűlés: Az új parlament nem „törvényhozóként”, hanem alkotmányozó hatalomként lépne fel – ezt történelmi, politikai és erkölcsi alapon is meg lehet indokolni. Az Alaptörvény jogszerűsége megkérdőjelezhető, ezért egy valódi új alkotmány elfogadása – széles társadalmi egyeztetés után – szükséges és jogos.

 

Ideiglenes intézményi reform: Az Alkotmánybíróság, az ügyészség és más kulcsintézmények személyi összetételét vagy működését átmenetileg felfüggeszthetik, vagy újravizsgálhatják, ha azok egyértelműen pártérdeket szolgáltak.

 

Társadalmi támogatás, nemzeti minimum: A legfontosabb: az új rend nem lehet egyetlen párt projektje. Széles körű társadalmi összefogás, civil mozgalmak, értelmiségi közösségek, szakmai szervezetek bevonása nélkül nincs legitim újrakezdés.

 

3. És mi van Orbánnal?

 

Orbán és a Fidesz – minden jel szerint – nem fogja tudomásul venni, ha elveszíti a hatalmat. Nem azért, mert nem tudná, hogy mi a demokratikus eljárás, hanem mert nem hisz benne. Ő és a belső köre úgy gondolkodnak: ha ők nincsenek hatalmon, akkor az ország veszélyben van – s ha veszélyben van, minden eszköz megengedett a „mentésére”.

 

Ez nem egyszerűen politikai kérdés – ez egyfajta szektás világkép. És egy szektával nem lehet vitatkozni, mert ők nem hisznek a másik fél legitimitásában.

 

Ezért kell a demokratikus oldalnak erős, szilárd, erkölcsi alapon álló, de határozott eszközrendszert kiépítenie, hogy ne csak leváltsa a Fideszt – hanem egy olyan rendszert hozzon létre, ahol a következő Orbán már nem juthat így hatalomra.

 

 

 

5. rész: Történelmi példák és a magyar köztársaság újraalapítása

Ha a Fidesz utáni korszak lehetőségként felmerül, gyakran elhangzik a kérdés: „Volt már hasonló a történelemben?” A válasz: igen – de mindig nehéz, kockázatos, és hosszú folyamat volt.

 

1. Kelet-Európa 1989 után

 

A rendszerváltás idején sok közép-európai országban az új, demokratikus politikai erők ideiglenes alkotmányos megoldásokkal éltek. Lengyelországban például a „kis alkotmány”, Csehszlovákiában pedig társadalmi konszenzus alapján működött az új rendszer felépítése.

 

A kulcs ezekben az esetekben:

 

– a társadalmi támogatás,

 

– a jogfolytonosság tudatos megszakítása,

 

– és a nyilvánosság bevonása volt.

 

2. Dél-Afrika: a megbékélés más útja

 

A dél-afrikai apartheid rendszer után Nelson Mandela és a Nemzeti Egység Kormánya az "Igazság és Megbékélés Bizottságát" hozta létre. Ez nem bosszút keresett, hanem feltárta a múlt bűneit és társadalmi párbeszédet indított.

 

Ez Magyarországon is példa lehetne:

 

Nem „elszámoltatás” kell bosszúszomjas módon, hanem átláthatóság, dokumentálás, társadalmi szembenézés – de ehhez szükséges egy olyan társadalmi többség, amely ezt valóban akarja.

 

3. Magyarországon a köztársaság újraalapítása: nem visszatérés, hanem továbblépés

 

A legnagyobb tévedés az lenne, ha azt hinnénk, vissza lehet térni a 2010 előtti állapothoz. Nem lehet – és nem is szabad.

 

Az új magyar köztársaság nem lehet a régi másolata. Új alapokra kell helyezni:

 

Az új alkotmányt népszavazással kell elfogadni, nem pártpolitikai alkuval.

 

A jogállam intézményeit átláthatóan, szakmai alapon kell újjászervezni.

 

A média függetlenségét törvényi garanciák védjék, ne politikai ígéretek.

 

A választási rendszert a valódi arányosság felé kell elmozdítani, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy egy párt a szavazatok 47%-ával kétharmados többséget szerez.

 

És talán a legfontosabb:

 

Az új rendszer nem épülhet bosszúra, de nem lehet feledékeny sem.

 

Ez egyensúly: emlékezni és tanulni kell a múltból, de nem szabad annak rabjává válni.

 

 

 

6. rész: Amit ma tehetünk – polgári bátorság és demokratikus előkészítés

 

Az autoriter rendszerek egyik legnagyobb hazugsága, hogy nincs mit tenni, amíg el nem jön a „nagy nap” – a választás, a váltás, a fordulat.

 

Ez a passzivitás kultúrája. De a történelem újra és újra bizonyítja:

 

A demokráciát nem választásokkal hozzák létre – hanem a választásra való felkészüléssel.

 

1. A civil társadalom megerősítése

 

Minden autoriter rendszer alapja az, hogy az embereket atomizálja – elvágja őket egymástól, a közösségektől, az önálló gondolkodástól.

 

Ez ellen kell és lehet tenni:

 

Egyesületek, helyi közösségek, szakkörök, online fórumok, civil kezdeményezések újraépítése.

 

Oktatási műhelyek, ahol az emberek megtanulják, mi az a köztársaság, a hatalmi ágak elválasztása, a jogállam lényege.

 

Szolidaritási hálók: ha valakit kirúgnak, meghurcolnak, ellehetetlenítenek, ne maradjon egyedül.

 

2. Morális világosság

 

Ma sokan érzik, hogy „valami nem jó”, de nem tudják pontosan megfogalmazni. Ez nem az ő hibájuk. Ez a rendszer úgy épült fel, hogy szétmossa a jó és rossz határát, és cinikussá tegye a közvéleményt.

 

Ezért fontos, hogy legyenek közéleti szereplők, értelmiségiek, tanárok, diákok, orvosok, mérnökök, munkások, akik újra és újra kimondják az igazat.

 

Nem kell nagy szónoknak lenni. Elég, ha egy beszélgetésben nemet mondasz a cinizmusra.

 

Mert minden hazugságot egyetlen igaz mondat tud csak megbontani.

 

3. Alternatívák építése

 

Ne csak az Orbán-rendszert akarjuk lebontani – építsünk valami jobbat.

 

Politikai mozgalmak, amelyek nem egymással, hanem a rendszerrel harcolnak.

 

Gazdasági szövetkezetek, független sajtó, nyilvánosság, közösségi megoldások.

 

Képviselet azoknak is, akiket most sem a hatalom, sem az ellenzék nem hall meg.

 

A jövő nem 2026-ban kezdődik. A jövő már elkezdődött – és az, hogy milyen lesz, azon múlik, mit teszünk ma.

 

Zárszó

 

A Fidesz nem egy politikai párt, hanem egy mentalitás, egy struktúra, egy világkép. De nem örök. A történelem minden autoriter rendszert leváltott – a kérdés mindig az, hogyan. Ha lesz váltás, az nem a Fidesz ellenében, hanem a köztársaság érdekében kell történjen. Nem az indulat vezérelhet minket, hanem a józanság és a felelősség.

 

A köztársaság nem ajándék. Az egy közös döntés, amit nap mint nap újra kell hozni.

 

És ha egyszer újra dönthetünk – jól kell döntenünk. Mert ez lesz a mi 1989-ünk. Talán az utolsó.

 

 

 

2025.május 25.

 

 

 

Szuverenitás

 

 

 

Szuverenitás nevében jön az új rend,

 

szabadságunk újból szűk kalitka lett.

 

Kiutasítás, mára törvényes szeglet,

 

hazánkat féltő, szívünk ismét retteg.

 

 

 

Nem ellenség többé – testvér a magyar,

 

de a hatalom mohó, s mindent akar.

 

A törvény suhog, tákolmányba zárva,

 

Velence szól: ez Európa sötét árnya.

 

 

 

Tákolmányra épült hamis szavak,

 

hamis bírók mondják: rendben van.

 

A nép elnémul, száját befogják,

 

a vágy szabad, nem hagyjuk, hogy megfojtsák.

 

 

 

Fáklyát gyújtunk, szó a fegyverünk,

 

 

mi a nép alkotmányában hiszünk.

 

 

 

2025. május 26.

 

 

 

Hazugságok a szuverenitásról

 

A Fidesz újabb támadása a magyar emberek szabadsága ellen

 

Nehrer György író, publicista

 

 

 

Május 20-án a magyar országgyűlés újra megmutatta, hol tart ma ez az ország:

 

Sehol.

 

Kiabálás, személyeskedés, hazugságok és cinikus röhögés kísérte azt a vitát, amelynek tétje a demokrácia utolsó maradékának sorsa.

 

A „szuverenitásvédelmi” törvénycsomag, amit a Fidesz erőltet, nem a szuverenitásról szól, hanem az elhallgattatásról. Arról, hogy aki másképp gondolkodik, azt törvényesen lehessen üldözni. Aki támogatást kap külföldről – például egy civil szervezet, oknyomozó portál vagy ellenzéki közösség –, azt bélyegként kell viselnie, mint valami idegen ügynöknek. Ráadásul akár 25-szörös bírsággal sújtva a renitenseket.

 

Miközben a Fidesz évek óta közpénzmilliárdokkal vásárolja meg a saját politikai befolyását, állami hirdetésekkel kitömött propagandalapokkal, kamu konzultációkkal és agymosó kampányokkal, most hirtelen az átláthatóság lett a legnagyobb gondjuk. Csakhogy nem magukkal szemben.

 

Répási Róbert nevű pártkatona például a parlamentben azt találta mondani, hogy „külföldi pénzből nem lehet magyar állampolgárokat befolyásolni”. Őszintén? Ennél álságosabb, átlátszóbb szöveget régen hallottunk. Hiszen az egész NER arról szól, hogy a hatalom közpénzből manipulál. Nem „külföldi” pénzből, hanem a mi pénzünkből – a mi adónkból, a köz vagyonából, amit saját politikai céljaikra, gátlástalanul használnak fel.

 

A „szuverenitásvédelmi” törvény egyetlen célt szolgál: elhallgattatni mindenkit, aki még beszélni mer az igazságról. Ez nem a haza védelme, hanem a hatalom paranoiás rettegése a valódi számonkéréstől. Félnek az újságíróktól, félnek a civilektől, félnek mindenkitől, akit nem tudnak megvenni.

 

A vita hangneme is sokat elárul. Nacsa Lőrinc például „nemzetellenesnek” nevezte azokat, akik a sajtószabadságot védik. Ezek a figurák úgy beszélnek, mintha ők lennének Magyarország maga – és aki mást gondol, az nem magyar.

 

Pedig a haza nem ők. A haza mi vagyunk.

 

Az is, aki bírálja a kormányt. Az is, aki nyomoz a lenyúlt közpénzek után. Az is, aki mást gondol, és még mer beszélni róla.

 

Nem az a baj, ha valaki külföldről kap támogatást, hanem az, ha belülről árulja el a saját népét.

 

Nem az a veszély, ha valaki hangosan kérdez, hanem az, ha az egész országot elnémítják.

 

Egyelőre úgy tűnik, hogy a magyar kormány és a magyar parlament a félelem kormánya, a félelem parlamentje. És ez valahol érthető is – hiszen ráeszméltek, hogy az elkövetett jogsértéseket nem fogják megúszni. De az eddigi bűnöket újabb bűnökkel tetézni: ez a lehető legrosszabb taktika.

 

Aki ma törvénnyel védelmezi a törvénytelenséget, az holnap a törvény előtt fog felelni érte.

 

 2025. május 29. 

Jégvirág az üvegen

 

Nem hívtak engem – csak a szél hozott,

mint jégvirágot ablak üvegén.

Anyám tekintete zárt, vak ablak volt,

apám hangja – eltűnt erdő mélyén.

 

Egy árnyék voltam ócska keretben,

porréteg csöndje – szóra képtelen.

Fémcsattogás közt, feszes fegyelemben

Most: szél vagyok, felhő az esti égen.

A szívem megfagyott az üvegképen.

tanultam sírni hangtalan, idegen.

 

Etettem őket, mint madár a párját,

akik hajdan kitépték szárnyait.

Nem vittem virágot – csak az árnyát

egy gyertya füstjének, mit hoz a hit.

 

 

 

2025. május 29.

 

 

 

Trumpnak már nemet mondtak

 

 – Orbánnak  senki se mer?

 

 

 

Olvasom a hírt, és nem tudom, sírjak vagy nevessek: egy amerikai bíróság felfüggesztette Trump vámjait. Mert hogy túlterjeszkedett a jogkörein. Amerikában a bíróság még nem a Fehér Ház alosztálya. Mert hogy ott még működik a jogállam.

 

„A bíróság azonnali hatállyal érvénytelenítette Trump január óta hozott összes vámrendelkezését,”

 

Hoppá.

 

Na de ne álljunk meg itt! Az amerikai elnök és a magyar „örökminiszterelnök” között szoros a barátság. Azt hallani, sokat beszélgetnek. Talán egyszer, valamikor, egy budapesti teraszon, egy vaddisznópörkölt mellett elhangozhatott ez a mondat is:

 

– Donald, tudod, mit csinálj, ha nem engednek kormányozni? Mondj ki egy vészhelyzetet!

 

Mert nálunk ez már nem trükk, hanem rendszer. Magyarországon évek óta „ideiglenesen” van vészhelyzet – csak épp ezt az ideiglenest már kőbe vésték. Rendeleti kormányzás, parlamenti gombnyomogatás, és a legszebb: „A Kormány a veszélyhelyzet idején eltérhet a törvényektől.”

 

És mik ezek az eltérések? Mutatunk néhányat, csak hogy érezzük a demokrácia súlyát ebben az orbáni világban:

 

A KATA kinyírása – egy éjszaka alatt, vita nélkül

 

2022-ben több százezer kisvállalkozónak lett rossz napja, amikor az új KATA-törvényt egy nap alatt átverték, miközben rendeleti kormányzás folyt. Azt hittük, vészhelyzetben az országot kell menteni – nem a fodrászt kivégezni.

 

„Spórolási stop” az önkormányzatoknak

 

A kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva elvonta az önkormányzatok bevételeit, különadókat vezetett be, miközben a saját oligarcháit milliárdokkal tömte ki. A „rezsicsökkentés” kamuját is így vezették be újra – már nem csökkentésként, hanem rezsiemelésként, csak épp más néven.

 

Tanárokat rúgnak ki, miközben béremelésről papolnak

 

A pedagógusok sztrájkját vészhelyzeti rendelettel korlátozták, majd több tanárt elbocsátottak. Mert a „veszélyhelyzet” – az a tanár, aki felemeli a szavát.

 

A választási szabályokat is vészhelyzeti rendeletekkel piszkálták meg

 

Orbánék 2021-ben módosították a választási szabályokat, ellehetetlenítve a közös ellenzéki indulást, majd megengedték a kamupártoknak az indulást, ha már legalább egyszer valaha elindultak. Ez nem demokrácia, ez politikai válogató show.

 

És a hab a tortán:

 

A „védelmi alapból” nem a honvédséget korszerűsítették hanem stadionokat építettek.

 

2023-ban a honvédelmi és rezsivédelmi alapból rendezvényközpontokat, turisztikai beruházásokat finanszíroztak. Háború van – de csak a kincstár ellen.

 

Amerikában a bíróság nemet mondott Trumpnak. Mert ott a jog még nem egy párt szolgája. Ott a hatalom korlátozható. Ott nem lehet mindent elintézni egy „veszélyhelyzeti” pecséttel.

 

Nálunk pedig vészhelyzeti joggal kormányoznak már lassan hosszabb ideje, mint ahány évig egy háború tart. De nálunk a háború nem Ukrajnában van – hanem a jogállam, a sajtószabadság, az oktatás, az önkormányzatiság és a becsület ellen folyik.

 

És akkor még megkérdezik, miért nevetek ezen a híren. Hát ezért. Mert az ő rendszerük még fékezhető. A miénk meg már rég elszabadult kamion.

 

Amerika nemet mondott Trumpnak. Itt az ideje, hogy mi is nemet mondjunk Orbánnak!

 

Jövőre nem a kormánypárt takarít – hanem a nép!

 

 

 

 

 

2025.május 30.

 

 

 

Tanú 2.

 

Avagy: Szijjártó Péter és a külpolitikai gumicsónak offenzíva

 

 

 

1. „Döntött a párt!”

 

„Virág elvtárs, ez az ítélet?”

 

„Nem. Ez a párthatározat. Az ítélet csak ezután jön.”

 

A CPAC-konferencia díszletei között, ahol a szónokok úgy váltják egymást, mint a szovjet emlékműnél a díszőrség, Szijjártó Péter harsány hangon bejelenti:

 

„Ezután mi támadunk!”

 

Nem mintha eddig nem támadtak volna. Csak eddig nem mondták ki ilyen hülyén.

 

Most viszont világos: a párt döntött. Az ítéletet – vagyis a külpolitikai következményeket – majd megkapjuk később Brüsszeltől, Washingtontól vagy éppen Belgrádtól.

 

Addig viszont szabad a pálya a nemzeti nagyszájúságnak.

 

Szijjártó úgy áll ott, mintha nem is külügyminiszter lenne, hanem az első számú pártszavaló a Hazafias Népfront ünnepségén.

 

A beszéd olyan, mintha valaki megírta volna neki, de az illető három napja karanténban lenne egy „Agymenők-maraton” után.

 

2. „Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a miénk.”

 

Ez lehetne a magyar külpolitika új szlogenje.

 

Mert mit mond a külügy? Hogy a világnak nincs igaza, de mi akkor is magyarul hisztizünk.

 

A kapcsolatok Nyugattal: kicsit romlottak.

 

A keleti nyitás: kicsit toxikus.

 

A hírnév: kicsit sárgult.

 

A kínai gigavasút: kicsit savanyú.

 

De a miénk! És mi támadunk vele!

 

A magyar diplomácia mostanra olyan, mint egy régi konzerv a kamrapolcon: felpúposodott a teteje, büdös, de ki van írva rá, hogy keresztény.

 

3. „Kérem, én politikai gazdaságtanból doktoráltam.”

 

Szijjártó Péter külügyminiszterként úgy beszél gazdasági háborúról, energetikai függetlenségről meg szuverenitásról, mintha életében nem látott volna sem egy grafikonos jelentést, sem egy földrajztérképet.

 

De ez nem számít.

 

 

 

A retorika új tantárgy lett a diplomácián: „Hazafias Lármapolitika” – hetente kétszer, kizárólag mikrofonba.

 

Az orosz kapcsolat?

 

– Szót fogadunk Putyinnak!

 

Az EU-pénzek?

 

– Úgyis  ellopjuk!

 

Az amerikaiak?

 

– Beavatkoznak!

 

A magyar választó?

 

– Megértő. Vagy ha nem, majd az lesz.

 

Kérem, ő politikai gazdaságtanból doktorált. Az Akciócsoport Egyetemen.

 

Nem volt nehéz vizsga. A tétel a következő volt:

 

Hogyan lehet egy országot lenyúlni úgy, hogy közben Brüsszelt hibáztatjuk?

 

4. „Az élet nem habostorta.”

 

(De lehetne. Ha nem az oligarchák kanalaznák le a tetejét.)

 

A külügyminiszter a legutóbbi nyilatkozatában kijelentette:

 

„Magyarország nem kér leckéztetést Brüsszeltől!”

 

– Ami azért különös, mert közben pályázik a díjra: „A legtöbb jogállamisági kritikát begyűjtő uniós tagállam 2025” kategóriában.

 

Ahogy a filmben, úgy a valóságban is Szijjártó arca komoly marad, miközben olyan mondatokat mond, amit egyes helyeken már standupként árulnának.

 

De nálunk: külpolitika.

 

„Az élet nem habostorta” – mondta Pelikán elvtárs.

 

És nem is lesz az, ha a torta minden szelete Mészáros Lőrincnél  és a többi oligarchánál landol.

 

A külügy ma már csak habverőként funkcionál a rendszer konyhájában: felveri a port, aztán szétkeni a felelősséget.

 

5. „Pelikán elvtárs, maga hülye?”

 

– „Jelentem: igen!” (De legalább lojális.)

 

Ha valaki ma megkérdezné Szijjártót a külpolitikai elvekről, valószínűleg így hangzana a párbeszéd:

 

– „Szijjártó elvtárs, maga tényleg elhiszi, amit mond?”

 

– „Jelentem: igen! Vagy ha nem, majd ráírom a papírra, és úgy elhiszem!”

 

 

 

A hülyeség náluk maga  a rendszer. De nem baj, mert a lojalitás pótolja a hozzáértést. Ahogy a hűség az észt. Ahogy a hangosbemondó a gondolatot. Nem számít, mit mond: a fontos az, hogy jól mondja. Keményen. Hangosan. Mikrofonállvány mellett.

 

6. „A nemzetközi helyzet fokozódik.”

 

(És mi biztosra megyünk: mindig rontunk rajta.)

 

Szijjártó hetente jelentkezik be valahonnan, ahol elmondja, hogy „a világ egyre veszélyesebb hely lett, de mi itt vagyunk, és őrizzük a békét.” Eközben orosz kémek járkálnak Budapesten, és egyetlen EU-tagállamként tapsolunk Putyin minden tüsszentésére.

 

A nemzetközi helyzet valóban fokozódik. De ez nekünk nem gond: minél zavarosabb a víz, annál könnyebb benne halászni.

 

És a magyar diplomácia horgászni szeret, nem együttműködni.

 

Közben a Nyugat ellenség, az EU „csak pénzforrás”, Amerika pedig egy sötét alak, aki „mindenbe beleüti az orrát” – miközben a magyar kormány a kínai hitelből épített vasút miatt úgy hajlong Peking felé, hogy lassan gerincműtét kell.

 

7. „Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.”

 

(Magyar narancs, avagy: a NER-eredmények világa.)

 

A kormány szerint:

 

– „Soha nem volt ilyen erős a gazdaság.”

 

– „Még soha nem volt ilyen sikeres a külpolitika.”

 

– „Magyarország ma felívelő pályán van.”

 

És ha valaki netán kételkedne, azt megnyugtatják:

 

„Kicsit sárgább, kicsit savanyú… de a mienk.”

 

A stadionok félig üresek, de a mieink.

 

A külügy elhalkult, de a mi hangunk.

 

A pedagógusbérek a béka feneke alatt, de a béka az  nemzeti!

 

A kormányzati propagandában minden siker. Ha nincs siker, akkor csak az emberek nem értik.

 

És ha már a narancsnál tartunk: az is központilag van kiosztva.

 

8. „Magyar narancs.”

 

(A hungarikum, amit senki sem akart, de mindenki megkapott.)

 

Emlékszünk, amikor Bástya elvtárs megkóstolja a „magyar narancsot”?  Azt a sápadt, savanyú, kényszerült kis valamit?

 

Na, most képzeljük el Szijjártót, amint ugyanígy a mikrofon mögé hajol, és így szól:

 

– „Ez a békénk.”

 

Kicsit oroszabb, kicsit szervilisebb, de magyar béke. Ez a mi szuverenitásunk.  Kínából rendeltük, Moszkvában csomagolták, de nemzeti színű a masni rajta.

 

És amikor egy uniós biztos rákérdezne, miért ilyen?

 

Ő csak visszavágna:

 

– Ilyet máshol nem talál. Ez hungarikum.

 

 És ezért nem is értik Nyugaton, mert ők a narancsot narancsnak hívják. Mi meg rendszernek.

 

9. „Gyanús volt maga nekem, Pelikán, mindig csak a szavak, a szavak, a szavak.”

 

(Ma ezt úgy hívják: sajtószabadság.)

 

Amikor újságírók kérdezik Szijjártót a kémközpontról, a kínai hitelről, az orosz barátságról, a fegyverszállítás tilalmáról, ő csak áll, feszít, majd egyszer csak felemeli az ujját:

 

– „Gyanús maga nekem, mindig csak kérdez, mindig csak a szavak, a szavak, a szavak!”

 

A NER-ben nem kérdezni kell, hanem tapsolni.

 

Az újságíró dolga ma: leírni a hivatalos verziót, és nem turkálni a valóságban.

 

Aki kérdez, az gyanús.

 

Aki vitatkozik, az „külföldről pénzelik”.

 

Aki okosabb a rendszer szószólóinál – az hívják „árulónak”.

 

És így él tovább a rendszer, ahol a szavak már nem az igazságot, hanem az irányvonalat jelentik.

 

„Ebben a színházban mindenki hangosan játszik, de amikor a függöny legördül, a közönség azoknak fog tapsolni, akik eltávolítják a szereplőket és a rendezőket.”

 

 

 

2025. június 1.

 

 

 

Orbán Viktor háborús pszichózisa

 

 A vezér, aki meglátta az ellenséget a tükörben

 

Ma újabb agymenése volt  Orbán Viktornak. A miniszterelnök ezúttal titkosszolgálatokkal, összeesküvésekkel és háborús készültséggel ijesztgetett, majd – mivel nyilván nem talált mást, amit össze lehetne hívni – beizzította a Védelmi Tanácsot.

 

Úgy tűnik, hogy a házi „békegalambunk” bunkerben retteg

 

A kormányfő legújabb epizódjában Magyarország már nem csak "békére vágyik", hanem konkrétan a világ első számú célpontjává vált – kizárólag azért, mert békét akar. Hollywood-i szintű fordulat! Brüsszel, Washington, Kijev és a Bermuda-háromszög is Orbánra vadászik, mert ő az utolsó harcos, aki még hisz a béke szent ügyében. Kár, hogy közben a NATO egyik legvédettebb tagja vagyunk, és senki sem támadott meg minket… de ne zavarjuk meg a főhőst a saját filmjében.

 

Titkosszolgálatok minden bokorban

 

A sztori legjobb része: "titkosszolgálati műveletek folynak Magyarország ellen". Az ellenség tehát nem csak Brüsszelben, hanem már a szomszéd garázsban is lehet. Lehet, hogy a postás is CIA-ügynök, és a balatonőszödi nyaralókban is Mossad-tanácsadók pihennek. A paranoia új szintre lépett, csak az nem világos, hogy ezt Orbán komolyan gondolja, vagy csak jól szórakozik rajtunk.

 

A Védelmi Tanács mint kabaré

 

Amikor valaki már nem tudja mivel fokozni a feszültséget, előkap egy biztonsági tanácsot. A Védelmi Tanács úgy működik, mint egy rossz színházi díszlet: bejelentik, lefotózzák, majd három napig pörgetik a hírekben, mintha tényleg történne valami. Aztán mindenki hazamegy, és másnap már egy új ellenség ellen harcolunk.

 

Mire jó a háborús díszlet?

 

Egyszerű: amíg háborús pszichózist tolnak, nem kell a valódi problémákkal foglalkozni. Infláció? Korrupció? Kórházak állapota? Ugyan már. Sokkal izgalmasabb arról beszélni, hogy Brüsszel katonákat akar küldeni Magyarországra. (Spoiler: nem akar.)

 

 A diagnózis

 

 

Ez már nem kormányzás, ez állami szintű konteógyártás. Az ország vezetője úgy viselkedik, mint egy túlmozgásos YouTube-összeesküvés-vlogger, csak ő közpénzből nyomatja. A kérdés nem az, hogy "igaza van-e", hanem az: meddig tűrjük még, hogy egy hivatásos rémálommesélő vezesse az országot?

 

 2025. június 3.

Pogányságom története

 

Morzsolni hívtak – sárban, őszi szélben,     

gyermekkezünkkel törtük a csutkát.          

Pap házánál, hol sem szót, sem ruhát       

nem kaptunk – csak a hideg ült a fényben.

 

Reméltük; jut kenyérre, tejre, mézre,  

de fizetségül kaptuk a hitet:               

„Isten fizesse meg” – szólt, és nevet.

S mamánk szólalt: Karácsonyt ne érje meg.

 

Nem káromlott még úgy, de szíve fázott.     

A csendet súlyos átok vágta át. 

A pap meghalt. S a hó már födte álmát.     

 

Mama nem szórt többé átkot, csak imát –  

mert látta: szóban rejlik súly és vér,    

s a nyelv, ha vág, nem kérdez: mit miért?  

 

 

2025. június 3.

 

 

 

Emberarcú Fideszes?

 

Van ez a bájosan naiv kifejezés, amit időről időre bedobnak, amikor nagyon meg akarják úszni a valóságot: „emberarcú Fideszes”.

 

Ez a mondat valójában önmagát cáfolja.

 

Mert ha egy politikai rendszerben külön ki kell emelni, hogy valaki emberarcú, az vajon mit jelent a többiekről?  És mit az egész rendszerről?

 

Vegyük például Dr. Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét, a „józan hangot”, a „kulturált politikust”, az „emberséges kivételt”. A közélet IKEA-bútorát: letisztult, sima felület, könnyen beilleszthető a nappaliba, nem bánt senkit – de azért egyik alkatrésze sem lóg ki a rendszerből. Ugyan úgy részt vállalt az alkotmányos rend megdöntésében, és egy tákolmány létrehozásában.

 

Cser-Palkovics nem ordibál, nem hergel, nem rugdos – ő csak asszisztál.

 

Olykor fanyalog egyet egy Facebook-posztban, mint egy túl sós ebéd után: „Nem biztos, hogy ez volt a legjobb döntés.”

 

De másnap már ugyanúgy ott ül a Fideszes hatalmi struktúra szövetének sarkában, mint mindig. Mert az emberarc nem független – az emberarc itt álarc.

 

Egy olyan arc, amit azért visel, hogy elfedje: amit mond, az végső soron nem számít.

 

Sőt: talán épp azért számít, mert azt a látszatot kelti, mintha számítana.

 

Az „emberarcú Fideszes” azért kell a rendszernek, hogy úgy tűnjön: van benne árnyalat, lelkiismeret, sőt, emberség. Mintha valaki bent épp megpróbálná „jobbá tenni”. Mintha lenne ott valaki, aki belülről harcol a gonosz ellen – de csak óvatosan, nehogy elessen a frakcióülésen.

 

A valóság ezzel szemben sokkal egyszerűbb: Cser-Palkovics nem harcol. Ő működik. Halkabban, olajozottabban, de ugyanúgy. A rendszer részeként.

 

És ne legyenek illúzióink: az emberarcú Fideszes pont attól veszélyesebb, mert el lehet hinni róla, hogy más.

 

Pedig nem más. Csak nem büdösít, nem kiabál – ő finom illatú levegőfrissítő egy szennyvízcsatornában. Attól még ugyanazt a szagot áramoltatja.

 

Az emberarc tehát nem felmentés – a rendszer legcinikusabb hazugsága. Azt mondja: nézd, itt egy rendes ember, nyugodtan aludj, működik a demokrácia.

 

Csakhogy nem működik. És mire felébrednél, már mindent elvittek a házból – csak a halk, kulturált emberarcú mosoly maradt a falon, bekeretezve.

 

 2025.június 8.

Csigapörkölt

 

Barackfa ága ring, gyerekzsivaj szökik,

játszik a nyárban pár mezítlábas kölyök.

Kiss bácsi int – „csigát szedni menjetek!” –

nem értjük még, mit kezd vele a gyerek.

 

Csiga mászik, lassú, mégis oly csodás,

tenyerünkön csillan, mint apró varázs.

Vödörbe hull száz kis nedves házikó,

s közben dalolunk: „Csiga-biga jó!”

 

A mama bólint: „Ha kell, hát add neki.”

Szeme se rebben – s ő mindet elviszi.

Kiss bácsi főz: füstös, fűszeres szagok,

mi lesünk, s a gyomrunk háborog.

 

De lelkünkben még ma is ott kúszik át

a kert, a dal, s a nyári csigacsodák.

 

 

2025. június 8.

 

 

 

 Emberarcú Fideszes – 2. felvonás

 

 

 

Június 6-án civil szervezetként kiálltunk a független civilek és a szabad sajtó mellett Székesfehérváron. Nem jött össze jelentős tömeg – körülbelül 100–150 fő –, de ez Fehérvári viszonylatban nem elhanyagolható. A szervezők nyílt levélben fordultak a város vezetéséhez és az országgyűlési képviselőkhöz.

 

A történet folytatódik. Ez itt a második rész, amikor a főszereplő – jelen esetben ismét Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere – úgy döntött, beszél. De csak annyit, és úgy, ahogy mindig: semmitmondóan, félrefelé, biztos távolságból. Nehogy véletlenül valóban állást kelljen foglalnia.

 

Székesfehérvár első embere ugyanis válaszolt a civilek kérdésére az „átláthatósági” törvény kapcsán – tudják, arról a törvényről van szó, amit a szakmai és civil világ csak „elnémítási törvényként” emleget. És a válasz? „Már mindent elmondtam róla egy Népszavás interjúban.”

 

Lefordítva: nincs új mondanivalóm, nincs önálló véleményem, de elegánsan utalok egy távoli nyilatkozatra, amely épp eléggé homályos ahhoz, hogy ne kelljen semmit vállalni.

 

Aztán jött a klasszikus fideszes lemez: a valódi civil veszély nem maga a törvény, hanem azok, akik politikai célokat dédelgetve civilnek hazudják magukat. Hát persze. A veszély nem az, hogy a kormány egy koncepciózus büntetőtörvényt próbál keresztülverni, hanem az, hogy tanárok, kutatók, szociális munkások, újságírók – vagyis a társadalom gondolkodó, dolgozó rétege – nem értik meg, hogy a Fideszhez való lojalitás az új szakértelem, a csend pedig az új közélet.

 

Cser-Palkovics úr válasza nemcsak kiábrándító. Már unalmas is.

 

Mert újra és újra eljátssza, hogy ő más. Hogy ő „emberséges”. Hogy nem hergel, nem üvölt, nem durvul – csak hallgat, csak asszisztál. Olykor egy-két sóhajtás egy Facebook-posztban, aztán máris visszatér a megszokott szerepbe: a rendszer szalonképes tapétájává. Aki mögött ugyanaz a fal áll, amitől mindenki viszketni kezd.

 

Kedves Polgármester Úr!

 

Ha Ön szerint a civil szervezetek átláthatóságát előíró törvény csak azokat érinti, akiknek „politikai céljaik” vannak, akkor valójában azt mondja: minden kritikus hang gyanús. Ez nem átláthatóság – ez megfélemlítés.

 

Nem nyugtat meg senkit az a tény, hogy most néhány hónapig jegelik a förmedvényüket, aztán összevissza javítgatva – ahogy az Alaptörvényüket is szokták –, majd egy „szalonképesebb” változatban igyekeznek letolni az emberek torkán.

 

Felhívom a figyelmét:

 

Semmi nem tiltja, hogy egy civil szervezetnek politikai céljai legyenek – sem a nemzetközi jog, sem az európai normák, sem a magyar Alaptörvény.

 

Sőt: a demokratikus társadalmakban természetes – és elvárt –, hogy a civil társadalom beleszól a közügyekbe, kritizálja a hatalmat, és politikai álláspontot képvisel. Épp ettől élő a demokrácia.

 

Ön jogász, tehát elvárható Öntől az alábbiak ismerete:

 

Jogilag és normailag nézve:

 

ENSZ – Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (ICCPR):

Kimondja a véleménynyilvánítás, gyülekezés és egyesülés szabadságát. Ez alapot ad arra, hogy a civil szervezetek politikai célokat is követhessenek.

 

Európai Emberi Jogi Egyezmény (EJEE) – 10. és 11. cikk:

Ugyanezt biztosítja: jogod van szabadon szervezkedni, véleményt formálni, és akár politikai ügyekben is fellépni – civilként is.

 

Európai Unió Alapjogi Chartája:

Kiemelten védi a civil társadalom politikai szerepét, különösen a jogállamiság és az átláthatóság védelmében.

 

Magyar Alaptörvény:

Rögzíti a véleménynyilvánítás, gyülekezés és egyesülés szabadságát – ezek alapján nincs törvényes alap kizárni a civil szervezeteket a politikai véleménynyilvánításból.

 

Fontos különbségtétel:

 

A „politikai cél” nem azt jelenti, hogy egy civil szervezet pártot alapít vagy indul a választáson. Hanem azt, hogy közéleti ügyekben állást foglal, javaslatokat tesz, bírálja a kormányt, vagy éppen kampányt folytat egy társadalmi változásért. Mint ahogy a CÖF is teszi. – Ugye?

 

Ez nem bűn, nem szabályszegés, hanem a demokrácia alapja.

 

Az a rendszer, amely ezt „gyanússá” vagy „veszélyessé” teszi, nem átláthatóságot, hanem félelmet és kontrollt épít.

 

De ha ezeket a szervezeteket egy törvénnyel el lehet hallgattatni, akkor világossá válik: itt nemcsak hatalomról van szó, hanem teljes ellenőrzésről. És aki ebben közreműködik – akár csendesen, akár látszólag függetlenként –, ugyanúgy felelős, mint aki ezt a rendszert kitalálta.

 

A kérdés már nem az, hogy „emberarcú”-e, Polgármester Úr.

A kérdés az: mit ér az az „emberarc”, ha ugyanazt a vasöklöt takarja?

 

„Nyílt levél Székesfehérvár vezető politikusainak” – a válaszlevélben lehetősége lett volna arra, hogy „emberarcú” véleményét kifejtse. E helyett minden törvényi alapot nélkülöző fideszes propagandát zúdított a levélírókra. Kérdés, maradt-e még Önben bármi, amit nem a pártközpontban hangoltak össze.

 

Válaszából úgy tűnik: nincs személyes mondanivalója – így nehéz lesz elhitetni, hogy tényleg számít az, amit mond.

 

 

 

2025. június 8.

 

 

 

Mitől félnek ennyire?

 

 

 

Van valami különös abban, amikor egy volt alkotmánybíró megijed a demokráciától.

 

Mint amikor a házőrző kutya elkezd ugatni, mert valaki becsöngetett – csak épp a gazda jött haza.

 

Még ki sem hevertem a pénteki tüntetést – a kiállást a civil szervezetek és a sajtó függetlensége mellett –, vasárnapra egy volt alkotmánybírónak ment el az esze. Vagy sosem jött meg neki?

 

Lehet, hogy rossz hatással volt rá Pünkösd vasárnap, vagy csak a hosszú hétvége, és unalmában alkotmányt kezdett fúrni-faragni – baltával.

 

Pokol Béla, a volt alkotmánybíró (neve nem vicc, tényleg így hívják – a sors humorérzéke végtelen), előállt egy „magánvéleménnyel”, amit a Magyar Nemzet közölt le, tehát természetesen semmi köze a hatalomhoz.

 

Csak épp telibe találja a Fidesz minden félelmét, és gondolatban már fel is oszlatja az Országgyűlést, ha úgy alakul.

 

Merthogy szerinte egyes "izgága" jogászok – tudják, a félelmetes fajta, aki olvasni tud és kérdéseket tesz fel – „alkotmánypuccsra” készülnek. Ezért Béla javasolja, hogy ha a választók "rosszul" döntenek, és egy új kormány alakulna, akkor inkább ne alakuljon meg semmi.

 

Alakuljon helyette valami „különleges alkotmányvédelmi tanács”, ami nem demokratikus, nem választott, de annál lojálisabb a Fideszhez.

 

Ez lenne a „különleges alkotmányi rend”. Magyarul: ha nem mi nyerünk, akkor Game Over. Új játék csak akkor indulhat, ha megint a Fidesz kap kétharmadot.

 

Tetszik érteni? Ez nem puccs – ez alkotmányos önvédelem!

 

Mint amikor valaki feltöri a szomszéd kocsiját, mert attól fél, hogy a szomszéd egyszer majd rádudál.

 

És miért ez a nagy sietség?

 

Mert félnek.

 

Félnek az emberek dühétől, az igazságszolgáltatástól, az elszámoltatástól. Attól a bizonyos „Út a börtönbe” programtól. Félnek attól, hogy 15 évnyi gátlástalan uralom után valaki tényleg megnézi a közbeszerzési papírokat.

 

Vagy hogy a rendőrség nem csak a tanártüntetőket rugdossa.

 

Vagy hogy egyszer egy ügyész... nos, véletlenül végzi a dolgát.

 

És akkor jön Pokol Béla, és mint valami jogi sátán, felvázolja: ha jönne egy új kormány, amit az emberek szavaznak meg, akkor legyen kéznél egy tanács – nem demokratikus, nem választott, de annál lojálisabb –, ami gyorsan „rendet tesz”.

 

Magyarul: visszaül a trónra, mielőtt bárki leporolná.

 

Kedves Béla, a történelem tele van ilyen tanácsokkal. Némelyiket Politbüro-nak hívták, másokat Államtanácsnak, egyes helyeken Katonai Védelmi Bizottságnak.

 

A vége mindenhol ugyanaz lett: a nép visszavette, amit elvettek tőle.

 

És amikor ez megtörténik – nincs az az alaptörvénybe rejtett kiskapu, amin el lehet szökni a felelősség elől.

 

Úgyhogy Béla, ha már így belelendültél az alkotmány újraírásába, írj még egy utóiratot is:

 

 

Ha egyszer az emberek valóban elszámoltatást akarnak, akkor… Pokolra velem: Béla!

 

 

 

2025. június 09.

 

 

 

 

 

Cser-Palkovics  a Fidesz alibije

 

Amíg ő sajnálkozik, mások fosztogatnak.

 

Egy Partizán-interjú, amit sokan dicsérnek. Talán túl sokan.  Közel másfél órás a riport így a cikk sem lett rövid.

 

Cser-Palkovics András beszélt. Képernyőre került, elmondta, mit gondol a kormányzati erőforrás-elosztásról, a Mészáros-féle üzleti terjeszkedésről, az önkormányzatok kisemmizéséről. Sokan máris zászlót bontottak: „Na ugye, hogy nem minden Fideszes egyforma!”

 

Csakhogy ez az interjú nem forradalom – hanem továbbra is a rendszer része. Egy tökéletes PR-gesztus: ventiláció a nyomás alatt lévő kazánon.

 

Mert mi is történt valójában? Egy belső ember, aki több mint egy évtizede segít felépíteni és üzemeltetni a rendszert, most egy kicsit távolabbról néz rá, homlokráncolva. De nem lép ki belőle. Nem szakít, nem vállal valódi kockázatot – csupán elmondja, hogy „ez így már sok”.

 

Olyan ez, mint mikor a kaszinó egyik krupiéja megjegyzi, hogy „lehet, túl sok pénzt vesztettek el a játékosok.” Aztán visszatér az asztalhoz, és tovább osztja a lapokat.

 

A legnagyobb probléma nem az, amit Cser-Palkovics mondott – hanem az, amit nem. Nem beszélt a rendszer alapvető hazugságairól. Nem beszélt arról, hogy mit jelent a Fidesz által megszállt sajtó, a törvényhozás kiüresítése, a lojalitásért cserébe kiosztott fejlesztési forintok. Nem beszélt arról, hogy ő maga hogyan asszisztált ehhez mindvégig – és most is.

 

Sokan azt mondják: „de hát ő legalább megszólalt!” Csakhogy ez a minimum, nem az erény. Egy normális politikai kultúrában az ilyesmi nem hőstett, hanem alapkövetelmény.

 

A „józan Fideszes” szerepe mindig is kulcsszerepet játszott a NER fenntartásában. Ő az, aki tompítja a kritikát, megosztja az ellenzéket, és elhiteti, hogy talán van remény belülről is változtatni. Pedig a rendszer nem azért működik, mert senki sem tudná belülről megváltoztatni – hanem mert mindenki a helyén marad.

 

Cser-Palkovics most sem tett mást: egy újabb réteget csiszolt a maszkon. Az emberarcot még emberibbé próbálta varázsolni – hogy még jobban elfedje a rendszer valódi arcát.

 

És ezt az arcot mi már régóta ismerjük. Nem szép. Nem kulturált. De nagyon hatékonyan működik.

 

Focipályát vagy ovit fűtsünk? – Egy kérdés, ami mindent elmond

 

Az interjú egyik kulcsmondata szinte elsikkad a kedélyes beszélgetésben, mégis brutálisan árulkodó: „Focipályát fűtsünk, vagy óvodát?”

 

A kérdés úgy hangzik, mintha egy felelős, sőt: dilemmákkal küszködő városvezető morális problémáját hallanánk. A valóságban azonban ez egy cinikus rendszerhiba, amit éppen az a politikai erő kényszerít a városra, amelynek Cser-Palkovics maga is két évtizede aktív kiszolgálója.

 

 

 

Ugyanis a helyzet nem „úgy alakult”. Nem egy természeti katasztrófa kényszerítette Székesfehérvárt döntés elé, hanem tudatos politikai döntések:

 

Az állam – vagyis a Fidesz-kormány – elvett pénzt az önkormányzatoktól.  Majd kötelezettségeket és intézményeket rátestált azokra.

 

A stadiont nem a város álmodta meg, hanem a NER helyezte rá, mint egy díszes, de fenntarthatatlan nyakláncot.

 

A működtetési költségek viszont maradtak a városnál – a gázszámlákat nem Mészáros Lőrinc fizeti.

 

Így áll elő az a groteszk helyzet, hogy az a városvezető, aki a stadionátadásnál még mosolygott a kamerákba, most ugyanazzal az arccal jelentkezik be, és sóhajt: „hát sajnos választani kell a gyerekek meg a fűtött pálya között.”

 

Ez nem erkölcsi dilemmának nevezhető. Ez pártpolitikai következmény.

 

A „kívülről kritikus, belül lojális” szerepjáték. Cser-Palkovics ebben az interjúban sokszor előveszi a „józan mérlegelő” pózát: Elismeri, hogy nem volt jó ötlet az önkormányzati pénzek elvétele. Sajnálkozik a döntések egy részén. Utal rá, hogy a NER gazdasági logikája túlcentralizált. De ezek a mondatok nem járnak tettekkel. Nem vállal valódi konfliktust a párttal. Nem nevezi nevén azokat a politikai felelősöket, akik a helyzetet előidézték.

 

A szimbolikus jelenlét épp ezért veszélyesebb, mint egy rezzenéstelen pártkatona. Mert a kritikusnak tűnő hang felmentést ad a rendszer egészének: „Lám, vannak benne normális emberek is.”

 

A felelősség elkenése: „nem minden helyi döntés rossz”

 

Több helyen elhangzik az interjúban, hogy „a döntések többsége helyben születik, és ott sokszor jó szándék vezeti az embereket.” Ez a gondolat újabb módja annak, hogy a felelősséget lejjebb gördítsék – egyfajta decentralizált bűnbakkeresésként.

 

Valójában azonban éppen az történik, hogy a kormányzat ráerőlteti a kereteket a helyi vezetésre, majd a felelősséget rájuk tolja:

 

A szűk költségvetés miatt ne az államot hibáztasd – „a város választott így”.

 

Az önkormányzati csőd ne a rendszert minősítse – „a polgármester nem jól gazdálkodott”.

 

Miközben Cser-Palkovics maga is tudja – és ki is mondja – hogy a rendszer alulfinanszírozott, és szándékosan azzá tették.

 

A legfőbb hazugság: „Belülről próbálok javítani rajta”

 

Ez a legnagyobb önáltatás – és egyben az egyik leghatásosabb fideszes propagandaeszköz. Az a narratíva, miszerint a rendszer csak azért nem romlott még el teljesen, mert vannak benne „jó emberek”.

 

 

 

Valójában viszont ez a belső emberség nem ment meg semmit – csak legitimál.

 

A rendszer számára pont az emberarcú szereplők a legfontosabbak:

 

Ők teszik elviselhetővé a visszaélést.

 

Ők adnak hivatkozási alapot, amikor a sajtószabadságról, demokráciáról, pluralizmusról beszélnek.

 

Ők „lágyítják” az autoriter képet.

 

És ami a legcinikusabb: ők azok, akik „mérlegelésük” közben végül mindig a párt mellett döntenek.

 

Összegzés: az emberarc ma már nem álarc – hanem rendszerkomponens

 

A riport tehát nem leleplezés volt, hanem egy önmenedzselési gesztus. A stadion kontra ovi kérdése nem dilemma, hanem bizonyíték. Annak bizonyítéka, hogy milyen mélyre nyúl a Fidesz cinizmusa – és milyen magasra emeli benne azokat, akik képesek kulturáltan elfedni a valóságot.

 

A Partizán-riport elérte célját: sokan most még jobban bíznak abban, hogy a rendszer megreformálható belülről. Pedig a rendszer pontosan úgy épült, hogy ezt ne tegye lehetővé

 

Cser-Palkovics szerepe pedig ebben egyértelmű: ne engedje, hogy túl sokan vegyék ezt észre.

 

 

 

2025. június 09.

 

 

 

Orbán Viktor útja a Hősök terétől a Kreml árnyékáig         

 

 

 

A rendszerváltáskor én 37 éves voltam, két iskolás gyereket neveltünk. Tudtuk és éreztük, hogy nagyon nincs rendben semmi ebben az országban. Az emberek többsége hitt, vagy hinni akart abban, hogy változás kell, és a változás jót fog tenni a népnek is. Akkor már néhány alkalommal megfordultunk nyugaton: láttuk Ausztriát, Németországot, és a szívünk belefájdult abba, hogy lehetett volna ez is a hazánkból. Remény ébredt az emberekben.

 

Aztán jöttek Orbánék, és a többiek – és mindent elrontottak a rendszerváltáskor, amit csak lehetett. Először még mást mondtak, persze: szép szavakat a szabadságról, a jogállamról, a demokráciáról. Orbán 1989-ben a Hősök terén a szovjet csapatok kivonását követelte – ma pedig ő Putyin leghűségesebb embere az EU-ban.

 

Nos, engem Orbán Viktor és Deutsch Tamás személyisége soha nem tudott megérinteni – sőt, már a kilencvenes években is volt valami visszataszító abban, ahogy beszéltek, ahogy szerepeltek.

 

Az akkor még friss hangú, „radikális liberális” fiatalok mögött ott bujkált valami zavaróan hideg számítás, amit sokan nem vettek észre – de néhányan már akkor is láttuk. És ami azóta következett, csak megerősített ebben az érzésben.

 

Mert nézzük csak meg azt az utat, amit Orbán Viktor megtett.  Egykor azt harsogta, hogy „ruszkik haza”, ma pedig orosz kémet ültetett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére, és megbuktatta azokat, akik még próbálták védeni az országot a keleti befolyástól.

 

Egykor a jogállamot védte – ma egy függő igazságszolgáltatást és lojális bábokból álló Alkotmánybíróságot tart fenn. Egykor arról beszélt, hogy a politikai elit elszámoltatása a demokrácia záloga – ma rendszerszinten lopják szét az országot, Mészáros Lőrinc nevén, Tiborcz István nevén, vagy éppen névtelen alapítványokon keresztül.

 

Orbán útját szegélyezi a független sajtó módszeres felszámolása, az önkormányzatok kivéreztetése, az oktatás, egészségügy lerohasztása, a gyűlöletkampányok – menekültek, Soros, Brüsszel, tanárok, civilek ellen. Az EU-s zászlót már rég nem tartja kézben, csak az Európai Unió pénzét.

 

És most ott tartunk, hogy az állampárt egyre nyíltabban flörtöl a fajvédő, antiszemita, nyilas szellemiséggel. Bayer Zsolt díszvendég, Takaró Mihály tananyag, Toroczkai a partvonalon belül, Orbán pedig Göbbels nyomán kommunikál – egyszerű ellenségkép, szuggesztív ismétlés, félelemkeltés.

 

Ez már nem a határátlépés szélén egyensúlyozó jobboldali populizmus – ez a rendszer szintű önkény, a nácizmus módszertanát követő propaganda- és hatalomgyakorlás. A különbség csupán az, hogy ma nem egyenruhában vonulnak, hanem öltönyben mosolyognak, és közpénzből építenek saját feudális rendet.

 

Ezért számomra nem ünnep, hanem gyalázat, amikor ez az ember a Hősök terén „visszaemlékezik”. Ez nem nosztalgia – ez a történelem megerőszakolása.

 

Akik 1956-ban életüket adták a szabadságért, nem ezért harcoltak. Nem az orosz érdekek kiszolgálásáért. Nem a hazugságra és félelemre épülő új rendszerért.

 

És főleg nem azért, hogy egy hataloméhes gazember három évtizeddel később nosztalgiázzon a Hősök terén.

 

 

Orbán nekem ne nosztalgiázzon – hanem tűnjön el.

 

 

 

2025. június 16.

 

A belugás agyrém

 

– avagy mit ér a kaviár?

 

Lehet, hogy én egy földhözragadt büdös bunkó vagyok, aki soha életében nem evett Beluga kaviárt – és valószínűleg nem is fog. Sőt, esküszöm, eddig azt hittem, hogy a Beluga egy emlős, konkrétan egy delfinfaj, és nincs is ikrája. A tokhal az más, ugye? De akkor miért nem „Tokhal ikrának” akarják eladni?

 

Erre jön a Dining Guide, és közli, hogy 2025-ben is a Stand étterem a Best of the Best, vagyis a „legjobbak legjobbja”. A csúcsok csúcsa. A magyar gasztronómia Mount Everestje, ahol már a menü neve is egy francia-angol nyelvi karambol: Chef Menü (degusztációs menü) – fixen 89 500 Ft/fő, plusz 15% szervizdíj, ha nem tiltakozol elég gyorsan.

 

És hogy mit kapsz ennyi pénzért?

 

Olyan fogásokat, mint:

 

csicsóka levél tökmag pralinéval,

 

házi füstölésű pisztráng kaviárral,

 

langusztinó yuzuval,

 

faszénen sült őzgerinc barbecue jus-vel.

 

Ezek után már tényleg csak egy dolog hiányzik a tányérról: a józan ész.

 

És ha még nem ájultál el, jön a borsor:

 

„Mindennapjaink…” – 59 900 Ft/fő

 

„Egy ritka álom…” – 174 900 Ft/fő (igen, ez nem elírás)

 

De ez még nem minden! Mert bizonyos fogásokhoz extra felár is jár:

 

Langusztinó: +14 900 Ft

 

Beluga kaviár: +39 900 Ft

 

Wagyu gulyás: +9 900 Ft

 

Vagyis ha nem csak nézni szeretnél, hanem enni is, a végösszeg simán 200 000 Ft/fő fölé csúszhat. És ebben még nincs benne az utána szükséges gyógyszer vagy pszichoterápia.

 

De most komolyan: mi van, ha még sosem ettél beluga kaviárt?

 

Honnan a fenéből tudnád, hogy amit eléd tesznek 39 900 forintért, az tényleg „Beluga” tokhalból való ikra, vagy csak egy balatoni pontyból kanalazott kis sós trutyi?

 

Mert az íze…? Ugyan már.

 

Sós, enyhén halas, kis robbanós textúrával – ez a leírás ugyanúgy illik a prémium kaviárra, mint egy szerencsésen elkapott halkonzervre.

 

Az egész olyan, mint a csúcsgasztronómia kirakatát bámulni kívülről: nem tudod, mi az, amit nézel, de nagyon drága – tehát biztos jó. Ha megkérdeznéd, miért kerül egy kanálnyi ikra annyiba, mint a szomszéd néni komplett nyugdíja, csak néznek rád, mint egy hajléktalanra.

 

Az ízlés nem számít, csak a PR.

 

Az a legszebb, hogy az íz nem döntő tényező. Mert ha egyszer valaki kimondta, hogy ez a világ legdrágább kaviárja, akkor muszáj jónak lennie. Különben hülyét csinálsz magadból, ha azt mondod:

 

– Hát… nekem a tokaji libazsíros kenyér ízesebb volt…

 

A kaviár tehát nem gasztronómia, hanem társadalmi pozíció.

 

Beluga = státuszszimbólum.

 

Mint a márkás övcsat vagy az, hogy nem kérsz szódát a borodba. A különbség? Ez utóbbi legalább őszinte.

 

Szerintem ezért áraznak túl minden költségvetést Magyarországon, hogy kikerüljön belőle egy kávéskanál tokhal ikra. Szóval gyakorlatilag a mi adónkból zabálnak egyesek kaviárt a luxuséttermekben. Ezek után tisztán és világosan kijelenthetjük, hogy a korrupcióról és a gazdaság pocsék állapotáról a luxuséttermek tehetnek.

 

Javaslat: tiltsuk be, hogy „Beluga” néven áruljanak tokhal ikrát

 

Tényleg. Ha már úgyis mindent szabályozunk, legyen egy rendelet, ami kimondja:

 

A „Beluga ikra” megnevezést csak akkor lehessen használni, ha mellé írják: „nem delfin, hanem tokhal.”

 

Sőt, legyen kötelező mellétenni a következőt is: a termék nem helyettesíti a boldogságot, és nem garancia a jó ízlésre.

 

Szóval kedves Dining Guide és fine dining világ: köszi, de én maradok a balatoni pontyikránál.

 

Igaz, hogy nem presztízs, de legalább tudom, hol fogták a reggelit.

 

(A Wagyu gulyásról majd legközelebb)

 2025. június18.

Panni néni

 

Szegény Panni a Vajdaságból menekült,

anyám befogadta – bár nem volt mit enni.

Szűk szobánkban húzta meg magát,

az ágyat elfoglalta, s csak napközben aludt

 

Mosott, főzött, s ha kellett, vigyázott,

vasárnaponként ment a templomába.

Ha sírt egy gyermek a kórházban – ápolt,

mosolyt adott a csöppnek – nem hiába.

 

Mi ettük csendben esti főztjét akkor,

s nevettünk rajta, mint egy kis bohócon.

Nem volt családja – s mi lettünk menedéke,

nem láttuk, mennyi könny volt a rongyon.

 

Elment. S ma sírját senki nem keresi –

de lelke itt maradt, más már feledi.

 

 

2025. június 18.

 

Schmidt Mária hadat üzent a valóságnak

 

A történelemhamisítás intézményvezetője megint megszólalt

 

És megint hozta a formáját. Azt a formát, amelyben a történelem nem tudomány, hanem fegyver. Ahol a múlt csak annyit ér, amennyit politikailag ki lehet facsarni. És ahol az igazság mindig ott áll, ahol a hatalom pénze folyik.

 

A legutóbbi interjújában – természetesen a Magyar Nemzetben, ahol a kérdések inkább alákérdezések – odacsapott a Nyugatnak, a migránsoknak, az ellenzéknek, és mindenekelőtt a józan észnek. Elmondta, hogy „az egész egy nagy kamu cucc volt” – utalva a migrációs politikára, a bírói függetlenségre, az európai intézményekre. Szerinte ma már nem a nép választ, hanem a bírák döntenek – mert a nyugati világban „jurisztokrácia” van.

 

Itt rándul görcsbe a gyomrom. Mert pontosan tudom, ki beszél. Egy olyan nő, aki történésznek nevezi magát, miközben Horthy Miklósból csinál politikai mártírt és történelmi példaképet. Ő mondta, hogy Horthy „az egyik legnagyobb magyar államférfi volt”. Az az ember, aki alatt zsidó honfitársaink százezreit hurcolták el, aki a nácik szövetségeseként 1944-ig fenntartotta a politikai és katonai lojalitást a Harmadik Birodalommal szemben. Ez Schmidt szemében nem probléma – csak újrakeretezendő múlt.

 

Azt állítja, a nyugat-európai vezetők „hamis vezeklést” folytatnak a migrációval. Hogy az egész csak egy cinikus munkaerőpótlási trükk. Angela Merkelt démonizálja, miközben egy szót sem ejt arról, hogy a saját kormánya az európai pénzek nélkül már rég összeomlott volna. Az emberbaráti hozzáállást ő „kamu cuccnak” nevezi, de ha valaki szolidaritásról beszél itt Keleten, az már „sorosista” vagy „nemzetellenes”.

 

És itt bicsaklik meg a toll a kezemben. Mert Schmidt Mária beszél szólásszabadságról, miközben az ő köre volt az, amelyik felszámolta Magyarországon a független sajtót. Aki azt mondja, hogy Nyugaton „megtiltják a kérdezést”, miközben itthon feketelisták és lejárató kampányok várnak azokra, akik kérdezni mernek. Ő vádolja az európai bírákat túlhatalommal, miközben itthon pártkatonák uralják az igazságszolgáltatást, az ügyészségtől az alkotmánybíróságig.

 

Schmidt Mária mára nem történész, hanem ideológus. Egy rezsimpropagandista, aki a múltból politikai muníciót gyárt. A Terror Házát nem a szembenézés szentélyévé, hanem az egyoldalú emlékezetpolitika templomává tette. Ahol a történelem nem kérdez, hanem kijelent. Nem figyelmeztet, hanem igazol. Nem nevel, hanem manipulál.

 

Nekem nem az a bajom, hogy ő másként gondolkodik – hanem az, hogy szándékosan torzít. Hogy történelmi tényeket cserél ki aktuális hatalmi igényekre. Hogy a XX. század tragédiáit relativizálja, miközben a XXI. század hazugságait legitimizálja.

 

Az orosz–ukrán háborúról is megmondja a tutit. Szerinte Európának „fel kellett volna ismernie, hogy ez csapda”, és hogy „a szankciók nem működnek”. Azt is állítja, hogy az oroszoknak „olyan szuperszonikus rakétáik vannak, amilyet a Nyugat még nem is látott”. Mintha nem egy európai történész beszélne, hanem egy orosz haditechnikai PR-os. És közben hallgat arról, hogy kik lőnek a szomszédjaikra, kik szállnak meg független országot, kik rabolnak el gyerekeket.

 

Mark Ruttét bürokratának nevezi, Ukrajnát zsoldosállamnak, Le Pent és az AfD-t védi, a liberális demokrácia alappilléreit pedig támadja. Mindezt olyan magabiztossággal, mint aki nemcsak a múltat, hanem a jövőt is meg akarja írni. Épp ez a baj.

 

Mert ne felejtsük: ő volt az, aki 2006 után végképp meghatározó alakja lett a Fidesz kultúrpolitikájának, és aki minden eszközt bevetett, hogy a fiatal generációk már ne az igazságot, hanem a Fidesznek „megfelelő értelmezést” tanulják meg a történelemről.

 

Én nem felejtek. És nem fogadom el, hogy a jövő generációinak Horthy hős legyen, a Nyugat pedig ellenség. Nem hallgatok, amikor a múltat újraírják, a jelent eltorzítják, és a jövőt ellopják.

 

Schmidt Mária történelemhamisító több kárt okozott az ország történelmi tudatában, mint amennyit a kommunista tankönyvek együttvéve.

 

 

 

2025. június19.

 

 

 

Nem ujjongok

 

Tizenhat éve minden gondolatom akörül forog, hogy Orbánt és politikai fattyait eltüntessük a közéletből. Most, amikor a Medián számai alapján végre mozdul valami, természetesen örülök – de nem úgy, mint aki célba ért, hanem mint aki tudja: a munka neheze még hátravan.

 

Olyan ez, mint amikor lealapoztunk egy házat, megmértem az átlókat, és láttam: tartja a derékszöget. Vagy amikor felhúztuk a főfalakat, és a koszorúra kitűztünk egy zöld ágat – nem ünnep volt az, csak egy pillanatnyi elégedettség. Egy jóleső fáradtság.

 

Most is ezt érzem.

 

Látom a szerkezetet, a lehetőséget – és azt is, mennyi munka vár még ránk, mire ez az ország valóban otthona lehet azoknak, akik most még csak túlélni próbálnak benne.

 

Nem ujjongok.

 

De először érzem úgy, hogy van miért tovább dolgozni.

 

Közel száz politikai cikket, kritikát írtam az elmúlt évben. Nem magam miatt. Nem azért, hogy bármit is nyerjek ebből. Nem pénzért, nem hálálkodásért, nem lájkokért. Az unokáim miatt írtam – és azok miatt, akik még nem is sejtik, milyen jövőt készít nekik a Fidesz hatalom.

 

A dolgozó nép miatt írtam. Azok miatt, akik reggelente felkelnek, elindulnak, teszik a dolgukat, és közben napról napra többet veszítettek a szabadságukból, a méltóságukból, a hangjukból.

 

Az nem lehet, hogy ennyi szív, ennyi tiszta szándék, ennyi ki nem mondott fájdalom és remény hiába hangozzon el. Hogy akik ma még félnek megszólalni, holnap is némák maradjanak. Hogy akik ma még elfordítják a fejüket, holnap is csöndben maradjanak, amikor az igazságtalanság az ajtajukig ér.

 

Mert egyszer eljön a nap, amikor már nem lehet nem emlékezni.

 

És akkor vagy az lesz, hogy tettél valamit.

 

Vagy az, hogy hagytad, hogy mások tegyék meg – ellened.

 

 

 2025. június 20.

A halőr

 

Három srác, mogyoróág pecabot a kézben,

Hajnalban metszettük, csendben, észrevétlen.

Horgot kötöttünk a mogyoró vesszőre,

Gatyánk zsebében szalonna és apánk tőre.

 

Papucsban csattogtunk nádas agyagán,

Fogtunk naphalat, a macska csak állt sután.

Aztán füstölt szalonnát tettünk a kenyérre,

Mert díszhal ebédnek nekünk sosem kéne.

 

Megjelent a halőr, mint mogorva kommandós,

„Hol van az engedély? Mutasd csak, te lopós!”

Fülünket tépte, nekünk csak hitünk van és remény,

„Majd azt is bírsággal sújtom én, ecsém!”

 

Aztán a pumpája eltűnt a habok alatt,

Biciklije azóta is lapos kerekeken szalad.

 

 

2025. június 20.

 

Pásztori körlevél a néphez

 

Kövér László elvtársnak a magát kereszténynek hazudó politikai szerepről

 

 

 

Testvéreim!

 

 

Én, aki nem vagyok vallásos, és nem járok templomba, de nem gúnyolom azokat, akik valóban hisznek és térdre ereszkednek – mert ismerem a Szentírást, és ismerem a Koránt is. Az ember lelkét akarom érteni.

 

Most azokhoz a keresztényekhez szólok a szentírás nyelvén, akik még hisznek a szóban, az igazságban, és talán abban is, hogy az ország még nem veszett el végleg.

 

Mit jelent a kormány számára a Voks 2025?

 

Egy olyan ember szólt újra a néphez, akit valaha elvtársnak hívtak, most meg testvérnek szereti hívni magát – kereszténynek, morális tanítónak, mintha nem ő lett volna mindannak a központja, amitől ma szenved a magyar lélek.

 

És ha ő így kíván beszélni, akkor hát válaszoljunk is neki azon a nyelven, melyet ő választott – a szentnek tűnő, de politikai számításból átvett retorika nyelvén, hogy értsék azok is, akiket ezzel a hanggal próbál megvezetni.

 

Áldott legyen a Te nyelved, László testvér, mert bőven ontja a szavakat, ha kell, és ha nem.

De jaj, mennyivel könnyebb prédikálni a morálról, mint aszerint élni!

 

„Aki tehát másokat tanít, magát pedig nem tanítja, az hasonlatos ahhoz, aki másokat mosdat, maga pedig tisztátalan.”

(Sirák fiának könyve 37,19)

 

Szóltál a demokrácia válságáról, mintha az nem a Te kezed munkája lenne. Vajon nem Te voltál-e, aki a parlamenti pulpituson rendre utasította a nép választott képviselőit, mint pásztor a csintalan bárányt – csak éppen bottal, nem igével?

 

„Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják, és a jót gonosznak!”

(Ézsaiás 5,20)

 

Szóltál a Voks 2025 nevű játékról, mintha az Úr küldte volna parancsolatként kőtáblán.

De ez nem Mózes kérdése volt népéhez, hanem egy uralkodó trükkje: egy kérdés – egy válasz – egy kormány – egy igazság.

Hol van ebben az ember szabad akarata, melyet az Úr ajándékul adott?

 

„Mert a szabadságra vagytok elhívva, testvéreim, csak ne éljetek vissza vele a test kívánságára, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.”

(Galata 5,13)

 

És jaj, testvér, mikor azt mondod, hogy „a keresztény politikus gyarló ember, de legalább van mércéje”

Mondd csak: melyik mércét tartjátok magatok elé, amikor tízparancsolat helyett negyven százalékban mérik az üzletet?

 

„Ti hamis mérleggel mértek, és hamis súllyal súlyoztok!”

(Mikeás 6,11)

 

Hát nem azt mondta az Úr: „Ne lopj”?

És azt is: „Ne tégy hamis tanúbizonyságot felebarátod ellen”?

Akkor hát mit mondjunk mi a közpénznek álcázott magánkincstárakról, a bűnös pénzekkel kitömött médiás farizeusokról?

 

„Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok! Mert kívülről szépnek látszotok, belül azonban tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.”

(Máté 23,28)

 

Szólsz a Momentumról, mintha ők lennének a bűn forrása –

de hallgatsz a bálványimádásról, amit saját pártod művel az orbáni aranyborjú körül.

 

„Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem! Ne csinálj magadnak faragott képet...”

(2Mózes 20,3–4)

 

Szólsz Gyurcsányról, mint egy sötét árnyról,

de közben nem látod a Te árnyékodat, amely már rég túlér a templom falain.

 

„Miért nézed a szálkát a másik szemében, a magadéban pedig a gerendát sem veszed észre?”

(Máté 7,3)

 

És végül szólsz a világban leselkedő globalista veszélyről, mint a báránybőrbe bújt farkasokról.

De talán nem is ők jönnek, hanem Ti vagytok azok, akik már rég megettétek a nyájat.

 

„Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.”

(Máté 7,15)

 

 Imádkozzunk, testvéreim...

 

...hogy legyen még egy csepp tiszta víz az ország poharában.

Hogy ha már Kövér testvér szerint kimerültek a demokrácia morális tartalékai, legalább a nép tartalékaiban legyen még hit, remény és bátorság.

 

„A reménység pedig nem szégyenít meg, mert az Isten szeretete kitöltetett a szívünkbe.”

(Róma 5,5)

 

Ne féljetek a prófétai szólamoktól, mert sok közöttük a hamis.

De figyeljetek a csendes hangra – az igazság nem kürtszóval jön, hanem szelíd szellőként.

 

„És ímé, az Úr nem volt a szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.”

(1Királyok 19,11–12)

 

És ha eljő az idő, amikor az igét nem harsány szólamok, hanem tisztességes tettek hirdetik majd –

akkor valóban elmondhatjuk: „megtért a nemzet a pusztából.”

 

„Ímé, napok jönnek – szól az Úr –, amikor éhséget bocsátok a földre... nem kenyér után való éhséget, hanem az Úr szavának hallgatása után.”

(Ámósz 8,11)

 

Ámen.

2025.június 22. 

Nyugi, mi nem vagyunk bevándorlóország!

 

Nem attól fél az ember, hogy jönnek a rakéták, hanem attól, hogy jön megint egy Orbán-videó…

Mert ezek a „Védelmi Tanács” ülések olyanok, mint a horrorfilmek első tíz perce:

– Látszólag még minden rendben, de te már tudod, hogy valaki nagyon rosszul fog járni. Általában mi.

És tényleg, nem Irán fenyegeti a magyarokat, hanem a következő napon kiadott „rendeleti kormányzásban” foglalt hülyeségek:

– új adó,

– új ellenség,

– új hazugság,

– meg persze régi képmutatás, frissen csomagolva.

Lehet, hogy a Védelmi Tanács igazából nem is minket véd, hanem a hatalmat védi tőlünk?

Mert ha egyszer eljutnánk odáig, hogy az emberek ne féljenek, hanem értsenek, akkor nem kellene naponta legyártani a következő fenyegetést.

Mert miért is ülnek össze valójában?

– Hogy megvédjék az országot?

– Nem. Hogy megvédjék a narratívát.

És a Fidesz-rendszerben a narratíva fontosabb, mint az oktatás, az egészségügy, meg a valóság együttvéve.

Képzeld el, bemegyek a boltba, veszek egy csomag vajat, és a pénztáros rám néz:

– 980 forint lesz.

– Tessék? Ez még múlt héten 460 volt!

– Igen, de az USA lebombázta Iránt.

– Jaaa, akkor semmi gond. Adj még kettőt.

Komolyan, már ott tartunk, hogy ha valami történik 4000 kilométerre, itthon már azonnal összeül a Védelmi Tanács. Esküszöm, lassan a fekete lyukak gravitációs hullámaira is összehívják, nehogy elferdüljön a magyar határkerítés.

És akkor jön a miniszterelnök:

„Három veszéllyel kell szembenéznünk: terror, migráció, meg hogy drága lesz a benzin.”

Mondom, te jó ég, ez a magyar szentháromság!

A Szent Terror, a Szűz Migráns és a Benzin Úristen!

Azt mondja:

„Megvédtük magunkat a migrációtól, ezért nem vagyunk bevándorlóország.”

– Igen, csak közben a gyerekeid tanár nélkül nőnek fel, de legalább egyetlen arab se szavalja Adyt.

Aztán jön a csavar:

„Ezért el kell vetni Brüsszelben az orosz energiára vonatkozó tilalmakat.”

Aha, szóval a megoldás a közel-keleti háborúra: több orosz gáz.

Mondjuk, ha az USA megtámadja Észak-Koreát, lehet, hogy több kínai mobilt kéne venni?

És ne felejtsük:

„Mi nem vagyunk bevándorlóország.”

Hát nem. Mi kivándorlóország vagyunk.

A fiatalok már úgy költöznek ki, hogy nem is búcsúznak el. Csak küldenek egy képet, ahogy pácolják a kolbászt Bristolban.

És közben tüntetések jönnek, mondja a vezér. Tüntetés, meg terror.

– Ja, az már volt, csak azok a tanárok meg az orvosok voltak.

Csak nem volt náluk Allahu Akbar meg bombaöv. Csak egy laminált karton, hogy:

„Fizessétek ki, amit megígértetek!”

És a legszebb mondat:

„A szükséges lépéseket megtesszük, hogy garantáljuk Magyarország békéjét és biztonságát.”

Ez mindig azt jelenti, hogy valaki kap egy gumibotot vagy egy új adót.

Mert hát a biztonság pénzbe kerül. Pláne, ha az iráni rakéták Szegedig már nem érnek el, de azért a Molnár utcában már 800 a kenyér.

Amíg maradunk, legalább biztosak lehetünk egy dologban: nem az ellenség jön értünk – hanem a kormány.

2025. június. 24

Sperhakni

 

Klottnadrágban, mezítláb rohanva, mert

kergetett a mama seprűvel hadonászva.

Mi meg csak lestük, mikor alszik el,

hogy indulhassunk barackos harcra fel!

 

A kamrában lekvárok – napfénybe zárva,

kalapács csattant, a vas csikordult már.

Egy szeg meghajlott: sperhakni született,

karjainkba ugrottak a raboskodó üvegek.

 

Kanál a kézben, könyvvel a hason,

Fülig Jimmyvel harcoltunk a barackhabon.

Mama ránk nyitott, s dörgött az ég:

– A kulcsokat, hé! – de kulcs nem volt még.

 

Csak egy doboznyi sperhakni zörgött kötényében,

mint csilingelő múlt – súlya a szívében.

2025. június 24. 

Nem felmosás volt, hanem lemosás

 – Egy ATV-vita margójára

Örömteli, hogy végre vita zajlott egy közéleti csatornán az egészségügyről. Az ATV stúdiójában Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András orvos, egészségügyi szakértő csapott össze – legalábbis formailag. A vitát követően a Blikk által indított szavazáson több mint 18 ezer ember fejezte ki véleményét, s az eredmény egyértelmű: a közönség nem azt látta, amit a kormánypárti kommunikáció sugall.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője mégis úgy nyilatkozott, hogy „Takács felmosta a padlót Kuljával.” Ez jól hangzik egy politikai marketinganyagban, csakhogy az igazság ezzel szemben áll. A szavazók döntő többsége ugyanis nem Takács Pétert látta meggyőzőbbnek – sőt, többen inkább csalódottan nyilatkoztak mindkét vitapartner teljesítményéről.

Mert az igazság az, hogy a vita – tartalmát és stílusát tekintve – gyenge volt. A résztvevők nem a nézők, hanem saját politikai táboraik meggyőzésére koncentráltak. A szakmaiság helyett olykor személyeskedésbe hajló szópárbaj zajlott. Nem segítették a közönséget abban, hogy valóban megértsék, mi történik a magyar egészségügyben. Pedig ez lett volna a legfontosabb cél.

Mindkét fél görcsösen ragaszkodott saját szerepéhez: egyik a kormányzati sikersztorit próbálta fényezni, a másik az összeomlás narratíváját tolta. Közérthetőség, megoldáskeresés, empátia – ezek sajnos nem kaptak teret.

A vita tehát inkább egy elszalasztott lehetőség volt, mintsem egy történelmi összecsapás. És bár a kormányzati kommunikáció diadalt hirdetett, a közvélemény – legalábbis az a 18 607 szavazó – másként látta.

Ha van tanulság, az talán az, hogy valódi párbeszédre lenne szükség. Nem kampányízű, kényszeredett szereplésekre, hanem olyan vitákra, ahol a cél nem a győzelem, hanem a közös megértés és az előrelépés.

2025. június 24.

Polgármesterek az Európai Unióban

Dr, Cser-Palkovics András Facebook bejegyzése

❗️A magyar települések nem lehetnek másodrangúak az Európai Unióban - márpedig ez történik, ha nem jutunk hozzá az EU-s forrásokhoz! Tárgyalni érkeztünk Brüsszelbe az önkormányzatokat illető Uniós források ügyében polgármester-kollégákkal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviseletében.

🇭🇺🇪🇺Az Európai Bizottság alelnökével, Raffaele Fitto úrral és Piotr Serafin költségvetésért felelős biztossal tárgyaltunk ma annak érdekében, hogy a magyar városok hozzájussanak az uniós pénzekhez. Köszönet Nekik, valamint Navracsics Tibor miniszter úrnak, amiért lehetővé tették a találkozót, valamit polgármester-kollégáimnak, Szita Károlynak, Papp Lászlónak és Nemény Andrásnak, hogy pártállástól, városaink adottságaitól függetlenül, közösen léptünk fel ebben az ügyben! 🙏🏻

🖋️ Erre egyébként az MJVSZ korábbi ülésén megfogalmazott, egyhangúlag (!), minden polgármester által elfogadott nyilatkozat adott felhatalmazást, hiszen a dokumentumban is kinyilvánítottuk: városaink fejlődése nem pártpolitikai kérdés, hanem hazánk, sőt az EU érdeke is. Ehhez pedig a nemzeti források mellett az uniós támogatásokra is szüksége van a településeknek. Az önkormányzatok ennek érdekében minden feltételt teljesítettek.

✅ A tárgyalás során fentiek mellett egyértelművé tettük azt is, hogy az EU a polgárainkat bünteti, ha nem bocsátja rendelkezésünkre a településeknek járó pénzeket. Az erre vonatkozó, az Unió indikátorainak, előírásainak egyébként mindenben megfelelő pályázatokat benyújtottuk. A mai megbeszélés egy kapcsolatfelvétel és egy ebből nyíló lehetőség. Az egyórás megbeszélés korrekt hangulatban zajlott. Talán sikerült egy lépést tenni afelé, hogy az EU döntéshozói belássák: a magyar települések megérdemlik a támogatást.

🤝🏻 Bízom abban, hogy az MJVSZ pártpolitikai törésvonalakat meghaladó hozzáállása, a kulturált, konstruktivitásra törekvő tárgyalások előbb-utóbb hozhatnak eredményt hazánk számára. Folytatjuk!

 

Válaszom

Tisztelt Polgármester Úr!

 

Ön azt írja, hogy „a magyar települések nem lehetnek másodrangúak az Európai Unióban” – ezzel teljes mértékben egyetértek. De a helyzet az, hogy nem az EU tette másodrendűvé a magyar városokat, hanem a saját kormánya.

Az uniós források nem azért nem érkeznek meg, mert Brüsszel „büntet”, hanem mert a magyar kormány – amelynek Ön is aktív és hosszú ideje lojális szereplője – szisztematikusan leépítette a jogállamiságot, az önkormányzatiságot, az átlátható közbeszerzéseket, az oktatási rendszert és a független igazságszolgáltatást. Ezért nem érkeznek a források – mert az EU joggal várja el, hogy a közpénzek ne magánvagyonokat gyarapítsanak, hanem valóban a településeket szolgálják.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége – ha valóban pártpolitikán felülemelkedve kívánja képviselni a városokat – akkor elsősorban itthon kellene kiharcolnia a jogállami feltételek teljesítését, nem Brüsszelben „követelőzni”.

A magyar emberek nem Brüsszeltől, hanem az Orbán-kormánytól szenvednek. Ha valóban tenni akar a városáért, és a magyar városokért, akkor kérje számon azt, aki felelős a kialakult helyzetért: Orbán Viktort – nem az Európai Uniót.

Tisztelettel: Nehrer György

Egy magyar polgár, aki már régóta várja, hogy a képviselet végre az ország érdekében történjen – nem a párthűség jegyében

 

2025. június 25.

Néhány gondolat a vershez:

 „Örökség”

(Nehrer település emlékére)

A „Nehrer” név ma már csupán néhány család nevében él tovább – a földrajzi név eltűnt a térképekről, de története elevenen él azokban, akik őrzik múltjuk emlékét és méltóságát.

A mai Szlovákiában található Strážky, azaz Nagyőr község – a középkorban Nehrer néven ismert – különleges örökséget hordoz. A település története az Árpád-korig nyúlik vissza. A tatárjárás után elnéptelenedett vidéket 1261-ben templomos lovagok telepítették újra. Ők emeltek itt kolostort és iskolát – a település ekkor kapta a Nehrer nevet, amely ó-germán eredetű: jelentése „éltető” vagy „tápláló”.

A Nehrer név tehát nem csupán egy helyet jelöl, hanem egy szellemiséget is: hűséget, tudást, békés építkezést a romokon, a kultúra megőrzését és átadását. A település évszázadokon át változó uralom alatt állt – magyar, lengyel, sziléziai és német befolyás is formálta történelmét, míg végül a 20. századra neve eltűnt a hivatalos térképekről.

A vers ezt az eltűnt, mégis örök jelenlétben élő világot idézi fel – a múltat, amely a kövekben, a falakban, és nevében még tovább él.

 

Örökség

(Nehrer település emlékére)

 

Hol fenyves árnya őrzi még a múltat,

s a földbe mart kard emléket idéz,

szilárdan áll a vár, hol bölcsesség fakadt,

ott a név: Nehrer – volt áldás és pecsét.

 

Gót kéz rakott követ a hűs patakra,

kolostor nőtt ki Tatár-zaj nyomán,

s a szó, mely német volt, magyarra hajlott,

ha templom csendje zsongott délután.

 

A rétet hajdan teuton kard vigyázta,

nem hódító volt e nép – hanem remény,

ki fában, kőben, imában megőrzött

egy szent világot: hűséget, törvényt.

 

Ahol őseim lépte nyomot hagyott,

ott nem csitulhat szó, se harangszó,

a falak mélyén múlt és jövő dobog –

örökség zeng ott – tisztán, halható.

 

Hol könyvek nyíltak, s tudás sugárzott,

s tanult szívekben gyúlt világosság,

a név, mit történelem tépett, hordott,

úgy él ma is: Nehrer – az igazság.

 

Thököly árnya, Szirmay büszke ága,

Mednyánszky festék, Czóbel szelíd szó –

mindez a lélek, mit e vár magába

zárt, mint emléket – örökséget, valót.

 

Nem puszta név ez, nem csupán emlék –

hanem hívás: ébredj, mondd tovább a regét.

Bár a térkép változott, s jött más uralom,

a múlt számomra nem alku – hanem jogom.

2025. június 25.

Válasz a Harcosok Klubjának

– az Aranybulla Tisza Sziget nevében

 

Gratulálok, Harcosok Klubja!

 

Nagy tettet vittetek véghez: de mégsem sikerült az aljas terv, csak átmeneti öröm volt számotokra.

több száz vagy ezer hamis bejelentéssel töröltettétek az Aranybulla Tisza Sziget oldalát a Facebookról.

Tudjuk, hogy nem volt nehéz dolgotok – ehhez nem kellett bátorság, csak álprofilok, koordinált gyávaság, és egy platform, amely inkább algoritmusokban hisz, mint emberekben.

De van egy rossz hírem számotokra:

Mi nem egy Facebook-oldal vagyunk. Mi emberek vagyunk. Hitből, tartásból, fájdalomból és reményből.

Amit letöröltetek, az csak egy digitális felület. De a gondolatainkat, a történeteinket, az igazságunkat nem tudjátok törölni.

Küldök nektek egy verset. Nem nektek írtam, hanem arról, hogy mi az igazi állhatatosság. Fogadjátok szeretettel – ha tudjátok, egyáltalán mit jelent az.

 

Vagon

 

Farakásra dőlt a délutáni hőség,

vérző tenyerünkről szólt a néma nyár.

Gerendát cipeltünk – nem voltunk hősök –,

csak gyerekek, hol mindenkire munka vár.

 

Kalapács koppant, fogó harapott,

a legkisebb voltam, ki szót nem kapott.

Hajoltam némán, színre se léptem,

mert a szó a nagyok közt nem épít szépen.

 

A vagonban fűrészpor szaga égett,

s arcomon száradt a nap, meg a por.

A brigád hallgatott – nem volt ítélet –,

csak munka, és néha egy fanyar humor.

 

Most írom újra, fejben, sorra mind:

ahogy kemény emberré vertek sínjeid.

 

Velem nem lesz könnyű dolgotok.

És azok nevében, akik soha nem fognak előttetek meghajolni!

2025. június 26.

Nem készülök még sehová.

Rengeteg dolgom van idefenn. De néha furcsákat álmodom – különösen, ha éhesen vagy épp teli hassal fekszem le. Az éjjel egy kőbányában bolyongtam. Hatalmas gránitoszlopok hevertek a földön, mintha valaki épp csak most hagyta volna ott őket. Aztán felébredtem – és megírtam ezt a verset.

Álmok egy kőbányáról

 

A fenyők alatt csend vár rám örökre,

hol szél dalol, és nem zúg már harang.

Nem kérek követ, se szót a hamunak,

csak lombot, árnyat s tücsökhangokat.

A földbe olvad, aki már nem nehezül,

de álma él még, mit az idő becsül —

vörös gránitként fekszik, mélybe rakva,

mit az utókorra hagy: csendbe zárva.

Tudtam, a gránit mit rejt: akarat,

mit más csak törmeléknek látva néz.

Most már a csöndbe vágom fonalamat,

hol minden kő új formát öltve kész.

Jelt nem hagyok – de ha fenyő nő felettem,

az leszek én: gyökered mélyre tettem.

2025. június 27.

Mit választunk holnap ?

                                                                                

Nem vagyok meleg. Nem járok Pride-ra, és nem tartozom egyik közösséghez sem, amely holnap utcára vonul.

De magyar vagyok. Állampolgár. Ember. És éppen ezért nem vagyok hajlandó némán nézni, amikor másokat megbélyegeznek, hátrányba hoznak, vagy szándékosan provokálnak, pusztán azért, mert mások.

Holnap Budapest utcáin ismét elindul a Pride – egy békés, örömteli, sokszínű menet, ami nem másról szól, mint szabadságról, elfogadásról és emberi méltóságról.

Ezzel egy időben a Mi Hazánk Mozgalom „ellentüntetést” szervez pontosan ugyanazokra az útvonalakra. Lefoglalták a hidakat, keresztezik a Pride menetét – mintha céljuk nem a véleménynyilvánítás, hanem a megfélemlítés és az erő demonstrálása lenne.

Ez nem véletlen. Ez politikai forgatókönyv. A hatalom hallgatása pedig beleegyezés: amikor a miniszterelnök év elején azt mondja, „ne bajlódjanak a felvonulás megszervezésével”, az nem óvatosság, hanem burkolt fenyegetés.

Ismerős? Igen. 2006 árnyéka kísért. Akkor is egymásnak tolták az embereket. Akkor is keresték a balhét. Most is. Csak most a célpont más.

Ezért mondom ki: én nem vagyok érintett, mégis kötelességem kiállni azok mellett, akiket most támadnak. Mert ha ma nem védem meg őket, holnap senki nem fog megvédeni engem.

Aki ma a gyűlölet menetét támogatja, holnap a demokrácia halálmenetét kísérheti.

Szombaton nemcsak két tömeg találkozik. Hanem két jövőkép. Rajtunk múlik, melyik győz.

 

2025. június 25. 

Mi pedig nem felejtünk

 

Lánczi András legújabb véleménycikke a Magyar Nemzetben valóban figyelemre méltó. Figyelmeztetésként íródott, és annak is olvasható: mindenki, aki nem ért egyet a kormány hivatalos álláspontjával, jobb, ha tudja – „mindent tudunk, mindent számon tartunk.”

Ez a mondat legutóbb az ötvenes években volt rendszeres a párttitkárok szótárában. Most, úgy tűnik, újra divatba jött.

Lánczi úr publicisztikája komoly vállalkozás: nem kevesebbre tesz kísérletet, mint hogy egy sor történelmi birodalom (a Habsburgok, a Harmadik Birodalom, a Szovjetunió és az Európai Unió) közé egyenlőségjelet tegyen, és ezzel kijelölje a helyünket a történelem nagy drámájában. A magyarok – szerinte – nemcsak résztvevők, hanem a végzet maga: a deus ex machina, amely újra és újra „romba dönti a hatalmasságok bábeli terveit”.

Ez kétségkívül hatásos mondat. Különösen akkor, ha az ember éppen egy fantasy-regényt ír, vagy éjfél körül valamilyen szuverén vízióból ébred. A politikai elemzés műfajában azonban kissé nehézkes elhelyezni.

A történelem nem mese, a hatalom pedig nem mitológia

A magyar nemzet története valóban tele van megpróbáltatással. Voltak idők, amikor valóban el akartak bennünket törölni a térképről – és olyan is volt, amikor saját vezetőink szolgálták ki azokat, akik épp ezt próbálták. Az összevetés a Habsburgokkal vagy a szovjetekkel azonban ott sántít, hogy az Európai Unióba mi magunk kértük a felvételünket. Nem katonák kísértek bennünket, hanem tagsági szerződés, népszavazás és 75% feletti támogatás. Ez a különbség nem elhanyagolható – hacsak nem szándékosan felejtjük el.

A radar működik – mindkét irányban

Lánczi úr szövegének egyik kulcsmondataként ismétlődik:

„Radarra tettük őket.”

„Mindent tudunk.”

„Mindent számontartunk.”

Ezek a kijelentések feltehetően azt a célt szolgálják, hogy félelmet keltsenek. Hogy az olvasó tudja: valakik figyelik, ki mit gondol, ki mit mond, ki kivel van kapcsolatban. Ez azonban nem a szuverenitás nyelve, hanem a megfélemlítésé. Ez nem a nemzeti önrendelkezés hangja, hanem a besúgás kultúrájáé.

Ami pedig a radart illeti – megnyugtathatjuk Lánczi urat: a társadalom is figyel. És igen, mi is számon tartunk.

Nem listázunk, nem fenyegetünk. Mi csak megjegyezzük. Emlékezünk. Számon tartjuk azokat, akik a közpénzből működő sajtóban uszítanak, akik ideológiát szolgáltatnak egy autokratikus rendszerhez, és akik a szólásszabadságot nem védeni, hanem korlátozni próbálják.

 

Minden rendszer egyszer véget ér

Az is elhangzik a cikkben, hogy a birodalmak nem kerülhetik el végzetüket. Ebben egyetértünk. Minden hatalom véges. A kérdés csak az, ki hogyan vonul le a színről. Higgadt önvizsgálattal – vagy a népítélet haragja közepette.

Ezért bátorítjuk Lánczi Andrást és társait: ne hivatkozzanak többet végzetre, ne ijesztgessenek listákkal. Mert ha valóban hisznek a nemzetben, akkor tudniuk kell: egy nemzet nem akkor erős, ha fél, hanem ha szabadon beszélhet. Még a hatalomról is.

Ha ez a jövőben nem lesz lehetséges, akkor valóban szükség lesz radarra – de nem a kritikusok miatt, hanem azok miatt, akik ma jogot formálnak arra, hogy eldöntsék: ki hazafi, és ki nem.

Zárásként csak annyit:

Lánczi Andrásnak nem kell attól tartania, hogy elfelejtjük. Ő és az ő Lánczi-társai is szépen meg lesznek jegyezve – nem fenyegetésből, hanem emlékezetből. És ha majd eljön az idő, hogy elszámoljunk egymással, ne féljen: lesz rendes számuk és sorszámozott helyük is. Nem a piedesztálon.

Mi nem felejtünk!

2025. Június 30.

CÖF – a „Civilnek Öltözött Fideszkommandó”                    

Olvasom Csizmadia László (CÖF) „közleményét” a Budapest Pride után, és elgondolkodom: ez az ember tényleg komolyan hiszi, hogy amit mond, az a valóság? Vagy csak azt reméli, hogy mi majd elhisszük?

Ő ott tart, hogy a Pride „törvényellenes”, „provokáció”, amely „nem segíti az egészséges gyermekek fejlődését”. Miközben semmi más nem történik a Pride-on, csak az, hogy magyar emberek – fiatalok, idősek, az LMBTQ-közösség tagjai és szövetségeseik – békejelzéssel, dalokkal és szivárványszínű zászlókkal emlékeztetnek bennünket: ők is a társadalmunk részei. Ugyanúgy élnek, adóznak, dolgoznak, nevelnek, mint bárki más.

De ez valamiért felháborítja Csizmadiát. És a Fideszt. Csizmadia szerint a Pride „gyermekrontás”.

Jó. Akkor nézzük meg, ki is rontja meg a gyerekeket valójában.

Kaleta Gábor – a volt perui nagykövet, akinél 19 ezer pedofil kép került elő. Mit tett a Fidesz? Titokban hazahozták, a nyilvánosságot kizárták, és felfüggesztett börtönnel megúszta. A kormány egyetlen prominens tagja sem szólalt meg az ügyben. Orbán Viktor sem.

Fülöp István, volt fideszes parlamenti képviselő, akinek a fiát 2023-ban gyermekpornográf tartalmak birtoklása miatt ítélték el. Fülöpöt nem kérdezte senki. Nem vonták felelősségre. Csend.

Horváth István, a Fidesz egyik holdudvarához tartozó korábbi szekszárdi polgármester, aki kiskorúak elleni szexuális zaklatás ügyébe keveredett. Ügyészségi eljárás? Politikai felelősség? Nincs.

Novák Katalin – a pedofilsimogató köztársasági elnök.

Ő volt az, aki kegyelmet adott egy bicskei nevelőintézeti igazgató bűnsegédjének, aki éveken át asszisztált ahhoz, hogy gyerekeket zaklassanak és futtassanak. Az ügy főszereplője, az otthon igazgatója éveken keresztül szexuálisan kihasználta a gondozására bízott fiúkat, a kollégák tudták, hallgattak, az állam asszisztált. A CÖF meg sem szólalt. A Fidesz nem rendelt el országos vizsgálatot. A gyermekvédelem ott ért véget, ahol a lojalitás kezdődött.

Nevelőintézeti lányfuttató-hálózatok.

Számos olyan ügy került napvilágra, ahol állami gondozásban élő fiatal lányokat vittek külföldre prostitúció céljából – a hatóságok, a vezetők, a fenntartók tudtával. Vizsgálóbizottság? Törvényi szigorítás? Semmi. Nem volt politikai akarat.

Katolikus egyházon belüli visszaélések – sorra derülnek ki a papi pedofília ügyei. A Fidesz-kormány minden évben százmilliókkal támogatja az egyházakat, de egyetlen egyszer sem kezdeményezett törvényi szigorítást vagy független vizsgálatot az egyházi iskolákban történő esetek miatt. Az ő pedofiljaik nem veszélyesek?

És akkor ezek után ők beszélnek „gyermekvédelemről”? Ők, akik a hatalmat védik, nem a gyerekeket?

Ők, akiknél a gyermekvédelem annyit jelent, hogy ki kell tiltani a melegeket a könyvtárakból, de közben szó nélkül hagyják a saját köreikben lévő molesztálókat?

Ez nem gyermekvédelem, hanem gyűlöletpolitika.

A Fidesz-féle „gyermekvédelmi törvény” nem más, mint egy gyáva, homofób, propagandacélokat szolgáló törvényszöveg, amellyel a valós problémákról terelik el a figyelmet. Nem azokról a gyerekekről szól, akik otthon bántalmazásnak vannak kitéve. Nem azokról, akik szegénységben nőnek fel, akik iskolai zaklatást szenvednek el, akik állami gondozásban sínylődnek. Hanem csak egy dologról szól: hogyan lehet megbélyegezni egy kisebbséget, és politikai ellenségképet gyártani belőlük.

A valódi gyermekvédelem ott kezdődik, hogy nem engedünk pedofilokat hatalmi pozícióba, nem hallgatunk, ha egyházi vagy politikai vezetők zaklatnak, és nem használjuk fel a gyerekeket politikai pajzsként.

És végül: tényleg azt hiszik, hogy ők vannak többségben?

A választási rendszer torz. A propagandagépezetük napi 24 órában dolgozik. De a valóság az utcán van. A Pride-on, a tanársztrájkokon, a diákok tüntetésein, a feltört Facebook-oldalakon, a politikai üldözöttek szavaiban. A magyar társadalom nem homogén, nem fideszes, és nem hülye.

Aki azt hiszi, hogy a csend a beleegyezés jele – téved. Az néma düh, amit egyszer ki fognak ordítani magukból az emberek. Jelzem: ez az idő rohamosan közeledik, és ez a kiáltás katartikus lesz – olyan erejű, hogy attól ezek a hamis emberek és szervezetek megrepednek, mint a túlfeszített díszletek a színpadon. És el fogja söpörni azokat, akik elárulták a jövőt.

 

2025. július 1.

Harcosok Klubja? Nem! A Népharag Klubja jön

Szerettem volna pihenni pár napot Orbán és a Fidesz nélkül, de képtelenség. Ők naponta jönnek őrültebbnél őrültebb propagandával, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Ha nem szólsz, az szerintük a jóváhagyás jele. Nem, és nagyon nem!

„Hahó, Harcosok!” – így kezdte agymosó üzenetét Orbán Viktor az általa elnevezett Facebook-csoportban. Aztán jött a szokásos recept: gyűlölet a másság ellen, fenyegetés a Pride résztvevőinek, látványos családbarát porhintés, majd külpolitikai gumicsontdobálás Ukrajna és Montenegró kapcsán.

A miniszterelnök minden egyes szóval a háborút választja. De nem Oroszországgal szemben. Nem a szegénységgel vagy az igazságtalansággal szemben. Hanem a saját népével. A saját népével, amelyet 15 év alatt 65 ezer milliárd forintos adósságba taszított, miközben stadionokat, alapítványokat és strómanbirodalmakat hizlalt.

És most még büszke is erre?

Orbán Viktor valaha liberális volt. Ma a szélsőjobboldalra kacsintgató, populista autokrata, akinek kormányzása alatt a Fidesz egy nyíltan rasszista, homofób, cinikus gépezetté vált. Egy politikai maffiává, ahol a hatalomért mindent feláldoznak – még az emberséget is.

Ne hazudjunk tovább a „gyermekvédelemről”!

Orbán vasárnapi posztja szerint a Pride „törvénysértő” volt, és jönnek a hatósági eljárások. A „gyermekvédelmi népszavazásra” hivatkozik – amely érvénytelen volt. (2022. április 3-án tartották, és mivel nem érte el a szükséges részvételi arányt, a kormány által idézett „népakarat” jogilag nem áll meg.) Nem számít, mondja ő, mert „3,7 millió ember nemet mondott”.

De azt már nem teszi hozzá, hogy a valóságban a szavazatok többsége érvénytelen volt, mert az emberek átlátták a szándékot: gyűlöletet kelteni, és elterelni a figyelmet a kormányzati botrányokról. Az igazi gyerekvédelem ott kezdődne, ahol fideszes körökben nem takargatnák a pedofil bűnöket, hanem nyilvánosságra hoznák azokat – és elítélnék a tetteseket. Nem jutalmat osztanának, hanem bilincset.

Adókedvezmény meg PR-látványintézkedés

A miniszterelnök persze nem felejtett el kis cukorkát is dobni: a csed és a gyed adómentessé válik, a családi adókedvezmény nő. Csakhogy ez nem rendszerszintű segítség, hanem újabb osztogatás azoknak, akiknek amúgy is van miből élniük. Akinek nincs állása, akinek nincs kellően magas jövedelme, az ebből semmit nem kap. Megint csak a középosztálynak, meg a fideszes vállalkozói rétegnek szól az osztogatás. A többiek? Oldják meg.

Ukrajna vagy Montenegró? Gumicsont

Orbán ezután hirtelen külföldre tekint: Ukrajna EU-tagságát kritizálja, és Montenegró mellett érvel. Érvek helyett érzelmekkel: „ott nincs háború, 15 éve tagjelölt”. Mindez csak gumicsont – belpolitikai levezetés, hogy ne a korrupcióról, ne a Völner–Schadl–Rogán-ügyekről, ne a gazdasági válságról beszéljünk. És ne arról, hogy a magyar EU-pénzek még mindig be vannak fagyasztva – mert a kormány képtelen jogállami garanciákat adni.

A Népharag Klubja jön

Miközben a miniszterelnök „harcosokat” ébreszt, egy másik klub is éledezik: a Népharag Klubja. Azoké, akik nem bírják tovább. Akiknek elegük van a hazugságból, a kiváltságosokból, az uszításból és a cinikus hatalomgyakorlásból. Azoké, akiket nem lehet már megvezetni migránsozással, brüsszelezéssel vagy „gyermekvédelemmel”.

Nem Montenegróval van bajunk. Nem a Pride-dal. Nem a családokkal vagy a melegekkel.

A bajunk Orbán Viktorral van. És azokkal, akik mögötte állnak. Akiknek mindent szabad – lopni, hazudni, fenyegetni, rombolni.

Mi nem felejtünk. Mi már nem fogunk kérdezni tőlük.

 

Mi jövünk!

2025. július 2.

Nehrer György – író, publicista

„Véglény” helyett…

 – Azahriah és a közélet határai

Egy ország figyel most egy fiatal énekesre. Nem azért, mert új klipje jelent meg, hanem mert olyasmit mondott, amit egy politikus is meggondolna: „Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények a Fidesz-szavazók.” – írta ki Azahriah, majd később törölte Instagram-sztoriját.

Igen, indulatos mondat volt. És igen, sokakból jogos indulatot váltott ki. Ám ha lefejtjük róla a politikai szenzációt és a propagandagépezet kattogását, marad egy sokkal fontosabb kérdés: mit jelent közszereplőnek lenni ma Magyarországon?

Azahriah tehetséges, fiatal, sikeres előadó. A zenéjével százezrekhez jut el. És ezzel felelőssége is van: nemcsak az iránt, amit mond, hanem az iránt is, ahogyan mondja.

A düh érthető, a stílus elhibázott

Aki ma 2024–25-ben fiatal, és látja, hogyan uralja a politikát a hazugság, a korrupció, a megfélemlítés, abban természetesen forr a düh. De éppen ezért volna fontos, hogy az, aki ennyi emberhez szólhat, ne a gyűlöletet ismételje meg, hanem emelje föl a közbeszédet. Ez most nem történt meg.

Azahriah mondhatta volna ezt dalban is – intelligensen, kreatívan, kritikusan. Nem kell messzire mennünk: Majka is volt már kormánykritikus, de ő zenében tette, olyan formában, amit nem lehetett lesöpörni vagy félreérteni.

Az ütött. Ez viszont csak puffant.

A Fidesz-reakciók? Ismerős lemez

Természetesen jöttek a visszavágások is – Németh Balázstól Kötter Tamásig, ki-ki a saját stílusában. De ezek sem a normális közélet irányába mozdítanak. A „gyros király” és „szellemi féregnyúlvány” szintű minősítések egyáltalán nem különbek annál, amit Azahriah leírt. A baj csak az, hogy ezt a mérgezett nyelvet már túl régóta tűrjük el, és mostanra már szinte senki nem emeli fel ellene a szavát.

A Fidesz egyébként kifejezetten örül az ilyen elszólásoknak. Mert ilyenkor lehet áldozatként tetszelegni. Lehet megmutatni a saját tábor felé: „látjátok, így beszélnek rólunk ezek!” A végeredmény? Még mélyebb árkok, még több sértett ember, még kevesebb híd.

Maradjunk a normalitásnál

Közszereplőként – legyen az énekes, újságíró vagy politikus – nem szabad tömegeket minősíteni. Nem lehet több millió választópolgárt kollektíven leírni. Mert az nem kritika, hanem gyűlöletbeszéd – még akkor is, ha igazságtalanság szüli.

Azahriah tehetséges, és még nagyon fiatal. Hibázott, de tanulhat belőle. Akár egy új dalszöveg formájában is. Mert a színpadon nemcsak eladni lehet a valóságot – hanem megváltoztatni is.

Ha pedig valóban változást akarunk ebben az országban, akkor előbb kezdjük el tisztelni azokat is, akikkel nem értünk egyet. És ne visszavágjunk, hanem példát mutassunk.

Ha el akarjuk mondani az igazságot, legalább ne úgy tegyük, hogy közben elveszítsük azokat is, akiknek szól.

2027. július 5.

Jogar és bilincs – 2026
Példabeszéd politikusoknak

 Nem vagyok vallásos, és nem tartozom sem egyházhoz, sem felekezethez, sem hitközséghez – de olvasom a Bibliát.

Annak nyelvén szólok most hozzátok, hatalmasok, hogy világosan értsétek ti is, ha már a melleteket veritek, hogy keresztények vagytok.

És így szólt az Úr igéje azokhoz,

akik trónra vágynak, vagy már ott ülnek:

Ne gondold, ember, hogy a jogar a tiéd, ha kézbe vetted!

Mert nem a jogar tartja meg a kezet, hanem az igazság.
És nem a hatalom tesz naggyá, hanem az, ha könyörülettel szolgálsz másokat.

„Jaj azoknak, akik házat házhoz csatolnak,

és mezőt mezőhöz kapcsolnak,
míg egyedül ők lakják az országot!”
(Ézsaiás 5:8)

Ma pedig láthatod:

Mészáros Lőrinc, ki még tegnap a gázszerelést tanulta, ma kastélyokban lakik.

Tiborcz István, ki az állami pályázatokkal meggazdagodva ma már kastélyokat vesz, nem izzókat.

Rogán Antal, ki már nem is bujkál a pénz nyomai elől.

Lázár János, ki földet, gyárat, kastélyt gyűjt.

És ott trónol fölöttük az, aki mindenkit legyőzött: Orbán Viktor, ki a nemzet sorsából családi vállalkozást csinált.

„A gazdag uralkodik a szegényeken,

és az adós szolgája a hitelezőnek.”
(Példabeszédek 22:7)

Közben milliók élnek félelemben és hiányban:

A tanár nem kap megbecsülést, a beteg nem kap ágyat, az idős nem kap gyógyszert, a gyerek nem kap jövőt.

„Halljátok ti, akik elnyomjátok a szegényt…

Megesküdött az Úr: nem felejtem el cselekedeteiteket.”
(Ámósz 8:4–7)

Miközben ezek az urak stadionokat, szőlőket, szállodákat építenek maguknak, a nép alájuk dolgozik –

de föléjük már nem nézhet.

Ahol a bűnt törvényként hirdetik, ott az ítélet sem fog késlekedni.

„Aki elnyomja a szegényt, hogy meggazdagodjék…

ínségbe jut.”
(Példabeszédek 22:16)

Ne higgyétek, hogy örökké tart a hatalmatok.

A jogart ki lehet ütni a kézből, de amit az Úr tesz a helyére, az már nem jogar lesz – hanem bilincs.

És nem lesz senki:

sem párt,
sem testőr,
sem főtanácsadó,
aki akkor megvéd benneteket.

„Aki fölmagasztalja magát, megaláztatik,

és aki megalázza magát, fölmagasztaltatik.”
(Lukács 14:11)

Ezért mondd a szívedben,

te is, aki ma még csak vágyakozol a hatalom után:

Ne trónra törekedj, hanem igazságra.

Ne vagyonra, hanem becsületre.

Ne dicsőségre, hanem szolgálatra.

Mert az Úr szeme nem a palotát nézi, hanem a szívet. És nem az lesz koronás, aki elvette,

hanem az, aki visszaadta.

2025. július 5.

Változást akarunk!

 

„Nem színlelt párbeszédet, hanem valódi változást akarunk”

A napokban Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere a nyilvánosságon keresztül szólított meg bennünket, a helyi Tisza Szigetek közösségeit. Azt állította, hogy „nem tud velünk vitázni”, és „nem tudja, mit képviselünk”, ugyanakkor jelezte, hogy ajtaja nyitva áll.

Köszönjük a figyelmet, és fontosnak tartjuk, hogy világosan reagáljunk erre:

a Tisza Szigetek nem a díszletpárbeszédért, hanem a valódi változásért jöttek létre.

Az elmúlt másfél évtizedben sokan megtapasztaltuk, hogyan zajlik a közélet hazánkban. A párbeszéd gyakran csak formális volt, az érdemi döntések zárt körben születtek meg. Ebben a környezetben az ellenzéki javaslatokat rendszerint figyelmen kívül hagyták, a civilek és helyi közösségek véleményét ritkán vették komolyan. A jogállami normák háttérbe szorultak, az önkormányzatiság jogkörei szűkültek, a média és az oktatás pedig politikai befolyás alá került.

Úgy gondoljuk, a közélet hiteles megújulása nem egy szimbolikus meghívással, hanem valós tettekkel kezdődik. A Tisza Szigetek elkötelezett helyi civil közösségek, akik értékalapon szerveződtek, és egy demokratikus, igazságosabb, átláthatóbb Magyarországért dolgoznak.

Ezért nem csatlakozunk olyan kezdeményezéshez, amely látszategyetértésre épül, miközben a korábbi problémák érintetlenek maradnak.

Nem bezárkózunk – hanem dolgozunk. Dolgozunk azon, hogy a város újra a polgároké legyen. A Tisza Szigetek nem konfrontációt, hanem megújulást képviselnek.

EZ A MI PROGRAMUNK – A HELYI VÁLTOZÁS ALAPPILLÉREI

Jogállamot a pártállam helyett

– Új, a nép által elfogadott jogállami Alkotmányra van szükség.

– Vissza kell állítani a hatalmi ágak függetlenségét: bíróságok, ügyészség, médiahatóság.

Önkormányzatot a kormányhivatalok helyett

– A városokat vissza kell adni a helyieknek, nem központi kinevezetteknek.

– Valódi önrendelkezést és döntési jogköröket kell visszaadni a településeknek.

Tisztességes választásokat és szabad sajtót

– Átlátható választási rendszert és kiegyensúlyozott médiaviszonyokat akarunk.

– A közmédiát függetleníteni kell a pártérdekektől.

Szociális biztonságot, nem lojalitásalapú juttatásokat

– A közpénzek elosztásának igazságos, társadalmi célú rendszerét építjük vissza.
– Megerősítjük a szociális ellátórendszert, különös tekintettel a legkiszolgáltatottabbakra.

Tisztességes közéletet, valódi elszámoltatást

– A közélet megtisztítása nem reváns, hanem az igazságosság helyreállítása.

– A vagyonosodási vizsgálatok a tisztességes átláthatóság alapfeltételei.

Emberséges oktatást, szabad iskolákat

– A pedagógusok munkája megbecsülést és biztos megélhetést érdemel.

– Az iskolákat újra a helyi közösségek kezébe adjuk.

Egészségügyet romkórházak helyett

– Mindenki számára elérhető, korszerű egészségügyet építünk.
– Megbecsült és megtartott egészségügyi dolgozókkal.

Városfejlesztést a lakossági igények alapján

– A közpénzek felhasználása átlátható, az önkormányzati beruházások a valódi szükségletekre épülnek.

– Nincs helye a kivételezett gazdasági körök érdekeinek.

Zöldpolitikát látványelemek helyett

– Valódi környezetvédelmi intézkedésekre van szükség: zöldterületek, tiszta levegő, fenntarthatóság.

– A zöldpolitika nem díszlet, hanem közérdek.

Becsületet a közszolgálatnak

– A köztisztviselők és önkormányzati dolgozók munkáját újra megbecsüljük.

– A szakmaiságot a lojalitás fölé helyezzük.

 A Tisza Szigetek küldetése helyben.

Nem üres szólamokat, hanem tetteket kínálunk.
Nem elutasítunk, hanem világossá tesszük:
a változást nem vitatermeken keresztül, hanem a polgárok felhatalmazásával fogjuk megvalósítani.

Majd a választások után beszélünk – akkor, amikor valódi felhatalmazás áll majd mögöttünk.

Addig pedig higgadtan, kitartóan dolgozunk – a polgárokkal együtt – egy szabadabb, igazságosabb Székesfehérvárért.

2025. július 6.

A hamis Messiás

– Orbán békéje Putyin árnyékában

Ritkán szoktam külpolitikával foglalkozni. Nem azért, mert ne érdekelne a világ dolga, hanem mert úgy érzem: van éppen elég bajunk itthon is. De hiába próbáljuk különválasztani a külpolitikát a belpolitikától, a valóság mindig közbeszól. Mert minden összefügg mindennel. Egy miniszterelnök nem lehet csak helyben kártevő vagy csak külhonban gyanús. Aki otthon visszaél a hatalommal, az kint sem a nép érdekeit képviseli. És fordítva is igaz: aki kint árul, az bent is fosztogat.

A napokban Orbán Viktor újra színpadra lépett, most épp a történelem díszletei között. Emlékezőként idézte fel, hogy tavaly ilyenkor járt Kijevben. Azt írta: ő már akkor figyelmeztette Zelenszkijt, hogy „nincs értelme” harcolni az oroszok ellen. A színpadi emberről beszélt, aki nem hallgatott rá. És lám, a háború még mindig tart. Európa fáradt, Amerika kihátrál, az ukrán nép pedig szenved.

Ez a monológ azonban csak az egyik oldalról szól. Mert Orbán – miközben a béke nevében fedd – egy szót sem ejt arról, hogy mit mondott Putyinnak. Ha egyáltalán mondott bármit. Nem emlékeztette az orosz elnököt, hogy talán még most sem késő békét teremteni. Nem figyelmeztette az agresszort, hogy egy szuverén ország megtámadása nem „külpolitikai nézeteltérés”, hanem háborús bűn. Nem a hódítót szólította fel önmérsékletre, hanem az áldozatot, hogy „ne erőlködjön tovább”.

Ez nem békepártiság. Ez áldozathibáztatás. Ez a tettes melletti hallgatás.

Orbán békepárti szerepjátéka valójában nem Kijevről szól,hanem Budapest belvárosáról. Nem Putyin békéjét szolgálja, hanem a saját hatalmát. Mert amíg a háborúról beszélünk, addig nem beszélünk arról, hogy:

– az ország adóssága átlépte a 65 ezer milliárd forintot,

– hogy a megélhetés drágább, mint valaha,
– hogy az oktatás, az egészségügy, a közszolgáltatások romokban vannak,
– hogy emberek százezrei élnek a létminimum alatt,
– miközben a Mészárosok, Garancsik és Tiborczok mesés vagyont halmoznak fel.

Orbán azt mondja, a háború miatt van infláció. De mi tudjuk: nem a háború miatt van infláció, hanem a tolvajlás miatt.

Nem Kijev miatt lett drágább a kenyér, hanem a túlárazott közbeszerzések miatt.
Nem az orosz–ukrán front miatt omlik össze az oktatás, hanem azért, mert a Fidesz-hatalom szándékosan éhezteti ki, hogy engedelmes alattvalókat neveljen.
Nem a háború miatt nem épülnek kórházak, hanem azért, mert az ország erőforrásait a NER belső köreire csatornázzák át.
Nem Putyin miatt lett ilyen az ország állapota, hanem Orbán Viktor miatt.

És itt válik világossá, hogy a „béke” csak fedősztori. Egy kampányfogás, egy kommunikációs paraván. Olyan, mint amikor az áruházi tolvaj felmutatja a „Környezetvédő vagyok” kitűzőt, hogy elterelje a figyelmet a bevásárlótáskában rejtőző portékáról.

Aki valóban békét akar, az először igazságot teremt. Aki valóban az emberek oldalán áll, az nem a kifosztókat védi, hanem a kifosztottakat. Aki valóban kormányozni akar, az nem saját családját és oligarcháit gazdagítja, hanem a nép jólétén munkálkodik.

Orbán Viktor nem a béke embere. Ő a NER maga.

A rendszert ő teremtette, ő működteti, és ő tartja életben – a saját hatalma, családja és oligarchái érdekében.
És ennek a rendszernek a nép fizeti az árát, napról napra, forintról forintra.

A tolvaj rendszer nem fog magától megbukni.  A nép dolga, hogy leváltsa, a Tisza Párt dolga, hogy elszámoltassa.

2025. július 07.

Szubjektív gondolatok

Egy új korszak reménye – nyílt levél Dobrev Klárához és a Tisza Párthoz

 Kezdjem egy személyes vallomással: mindig a baloldali pártokra szavaztam. A szociális igazságosság, a munkavállalói jogok, az európai integráció melletti kiállás nemcsak politikai álláspont, hanem erkölcsi alapvetés is számomra. Sosem adtam a szavazatomat máshová. Most mégis azt mondom: a Tisza Párt támogatásával nem árultam el az elveimet – sőt, talán éppen így őrzöm meg őket.

A Tisza Párt mára egy gyűjtőpárttá vált, ahol megtalálható a DK-tól a Momentumig minden kiábrándult szavazó. Baloldalitól jobboldaliig, kereszténytől ateistáig mindenki. Egy közös célunk van: leváltani az Orbán-rendszert.

Ebben a közös célban nincs helye ellenségeskedésnek – tiszteletet kell mutatnunk egymás iránt.

Dobrev Klárával abban egyetértek, hogy hisz a saját közösségében, és abban a küldetésben, amely a szociális igazságosság, a munkavállalói jogok és az európai integráció melletti kiállást jelenti. Ez becsülendő, és szükség van erre a hangra.

Dobrev Klárával ellentétben nem gondolom, hogy a Tisza jobboldali párt lenne – inkább egy új típusú gyűjtőpárt, amelybe sokan beférünk, akik eddig máshol kerestünk politikai otthont. Az viszont jogos félelem, hogy ha egyetlen párt túlságosan dominánssá válik, ismét az egypártrendszer réme fenyegethet – csak más zászló alatt.

Szerintem senki nem akar cseberből vederbe kerülni.

Én nem vagyok ellenséges a DK-val szemben, és nem helyeslem, ha a Tisza Párt részéről megalázó vagy lenéző megjegyzések hangzanak el a többi ellenzéki pártra. Nem illik. Nem fair. Tiszteletlen a másikkal szemben. Ha valóban demokráciát akarunk, akkor így is kell viselkednünk.

A Pride melletti kiállás is ilyen kérdés: számomra ez nem politikai haszonszerzés, hanem erkölcsi kötelesség. Tudom, hogy egy új és sokszínű pártnak nehéz eligazodnia az elvárások és a társadalmi érzékenységek sűrűjében – de éppen ezért lett volna fontos világosan és határozottan kiállni az alapvető emberi jogok mellett. A Tisza Párt most óvatosan fogalmazott, néhány nyilatkozattal jelezve az elhatárolódást a gyülekezési törvény korlátozásától – de ennél többre lett volna szükség. Egy új politikai közösségtől – épp mert annyi reményt helyeztek bele – magasabb a mérce. Én legalábbis ezt reméltem.

Azt is fontos kimondani, hogy az ország vezetése nem népszerűségi verseny kérdése. Egy mozgalom élén másfajta vezetői képességek kellenek, mint egy ország élén. A karizma, a lendület, a közösségformáló erő lehet kiváló pártépítő eszköz – de egy miniszterelnöktől mértéktartást, kompromisszumkészséget, türelmet és intézményépítő szándékot vár el az ország. Nem hinném, hogy tizenhat évnyi hányattatás után bárki arra vágyna, hogy ismét egy vezér kezében összpontosuljon a hatalom, még ha más zászló alatt jön is. Nekem nem kell egy új Orbán, csak más színekben – nekünk és személy szerint nekem is egy új korszak kell.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy – ahogy Dobrev mondta – csak egy sokszínű ellenzék képes leváltani Orbánt. Volt már erre lehetőség. Elrontották. Az előválasztásosdi végül csapdának bizonyult. Nem titok, hogy akkoriban Dobrevnek drukkoltam. Aztán a fideszes trollhadseregből szervezett szavazók segítségével félretették az útból, és egy könnyen legyőzhető, súlytalan jelöltet küldtek harcba a Fidesz ellen.

Ez volt a legnagyobb hiba, amit a rendszerváltás óta a baloldali párt elkövetett. Aki ezt kitalálta, minimum dilettáns volt – de az is lehet, hogy a Fidesz beépített embere. Sokan csalódtunk, és ez a csalódás vezetett sokunkat a Tiszához. Én is így vagyok vele.

De ez nem jelenti azt, hogy gyűlölöm a DK-t. Épp ellenkezőleg.

Azt szeretném, ha az ellenzéki pártok – ha nem is a nyilvánosság előtt – de beszélnének egymással. A cél közös. Örülnék, ha a DK és a kisebb pártok is bejutnának a parlamentbe. Mert szükség van rájuk.

Nagyon nem szeretném, ha a Tisza Pártból is egy „fideszes párt” lenne.

A Fidesz annyi bűnt követett el a magyar néppel szemben, hogy ha valaha ellenzékbe kerülnének, még az eskütétel előtt bilincsben kellene őket kivezetni a parlamentből. Ők eljátszották a demokratikus esélyeiket arra, hogy bárki ezek után büszkén nézzen fel rájuk. De mi ne legyünk olyanok, mint ők. Ne gyűlölettel váltsuk le őket, hanem emberséggel, méltósággal – és valódi összefogással.

Ha van bátorságunk tanulni a múlt hibáiból, és van türelmünk egymáshoz, akkor talán valóban elkezdődhet egy új korszak.

2025. július 08.

Gondolatok egy riport margójára

 Olvasom L. Simon Lászlóval készült riportot, ami Sümegi Noémi tollából, az Index Hungary oldalon jelent meg.

Közben kavarognak bennem a gondolatok – mert azt hiszem, mi olyan távol állunk egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, ahogy mondani szokták.
Ez a távolság most, a politikai csatározások előszobájába érve, még messzebbre sodor bennünket.

Igaz, túl közel sosem voltunk egymáshoz. Többnyire Bakonyi István estjein vagy a Vörösmarty Társaság programjain találkoztunk.

Talán itt, a Könyv és Toll oldalamon váltottunk néhány mondatot is.
Igazából: nem ismerem őt. És azt hiszem, ő sem engem.
A legtisztább talán így fogalmazni: tudunk egymásról.

És ez talán elég is. Mert amit látunk egymásból, az már régen nem az irodalomról szól, hanem a választott utakról.

Ő az intézményeken keresztül vált láthatóvá – a kulturális hatalom útjait járva, miniszteri biztosként, múzeumi vezetőként, költségvetési sorok és kinevezések mentén.
Én pedig a saját szavaimon keresztül próbáltam megmaradni – nem a pozíció, hanem az írás igazsága adott nekem identitást.

A riportot olvasva azt érzem: lehet, hogy mindketten a magyar irodalom asztalánál ülünk, de annak másik végén.

Ő onnan, ahol a porcelánt számolják, én meg innen, ahol a morzsákat szedegetik a szalvétáról.

Nem bántás ez – inkább egyfajta szomorú felismerés.

Hogy ami számomra az alkotás szabadsága, az másnak a kulturális rendszer működtetésének eszköze lett.
Hogy ami nekem veszteség, erkölcsi válság és küzdelem, az neki „küldetés”, „feladat”, „intézményi megbízatás”.

És lehet, hogy jól is van ez így.

Csak néha jó lenne megállni, és kimondani: nem mindenki váltotta versre a megbízólevelét.

És nem mindenki kapott szépirodalmi státuszt a párthűségéért cserébe.

Én sem várok már semmit – csak azt, hogy maradjon egy kis hely a mondatoknak.

Nekem elég ennyi.

De az ember ilyenkor egy kicsit mégis meghasonul.

Mert tudja: amit leír, azt olvasni fogják balról is, jobbról is.

Nekem többnyire baloldali érzelmű ismerőseim, olvasóim vannak. Nem válogattam – így alakult. De jelen vannak itt jobboldali vagy konzervatív kötődésű, tisztességes emberek is, akiket sokra tartok. És azt hiszem, ők is engem.

Számomra soha nem az volt a fontos, hogy egy kolléga, egy mester, egy alkotótárs milyen vallású, pártállású vagy ideológiai neveltetésű.

Engem mindig az érdekelt: milyen ember. Milyen szakember, milyen művész. Van-e gerince, tartása, mesterségbeli tudása.
Így nézek L. Simonra is – kívülről, szemlélőként.
Emberi és szakmai kvalitásairól nem tudok személyes tapasztalatból beszélni.
A képet, amit látok róla, leginkább a sajtóban róla megjelent cikkek és az általa választott szerepek rajzolják ki előttem.

És ez a kép – mit tagadjam – nem áll közel hozzám.

De lehet-e úgy véleményt mondani valakiről, hogy közben nem ítélkezünk?

Lehet-e úgy kritikusnak lenni, hogy közben nem rombolunk?
És lehet-e úgy hallgatni, hogy az ne gyávaság, hanem tartás legyen?

Nem tudom a választ. Csak keresem.

A magam eszközeivel – verssel, mondattal, gondolattal.

És hogy miért szólalok meg mégis, miért írok most ezekről a kérdésekről – és máskor politikáról is?

Mert bár szépíróként négy novelláskötet, egy kisregény és egy portrékötet áll mögöttem, az élet engem máshová is állított.

Nem lettem politikus, de politizálni mindig is kötelességemnek éreztem – nem pártokért, nem izmusokért, hanem az emberekért.
A dolgozó népért, a munkásokért, azokért, akikkel életem nagy részét együtt töltöttem az építőiparban, művezetőként, cégvezetőként.

A politika nálam soha nem karrier, hanem eszköz volt. Ahogy az írás is az: eszköz egy igazságosabb, emberségesebb világért.

Amíg szükségét érzem annak, hogy kimondjam, amit más nem mondhat ki, addig a toll – bármennyire is lírai – néha bizony karddá válik a kezemben.

De ez az oldal, a Könyv és Toll, nem a harc terepe.

Ez a gondolkodás, a párbeszéd és a kérdésfeltevés helye.
Ezért kérdezem most tőletek, barátaim:

Ti hogyan látjátok: meddig lehet hallgatni? Mikor kell megszólalni?

És lehet-e úgy írni a világról, hogy közben nem veszítjük el magunkat benne?

Írjátok meg, ha úgy érzitek, van bennetek válasz. Vagy kérdés.

Itt minden mondatnak helye van – ha szívből jön.

2025. július 29.

Orbán megidézte Lámfalussy szellemét

Olvasom a híreket, és mit látok? Bulgária bevezeti az eurót! 2026.  Január elsejétől búcsút intenek a levának, és csatlakoznak az euróövezethez.

Na, erre Orbán Viktor a legújabb agymenésében előállt azzal, hogy tulajdonképpen Lámfalussy Sándor tanácsát követi, amikor nem vezeti be az eurót Magyarországon.

Hogyne. Legközelebb azt fogja állítani, hogy a kipcsak varázsló tanácsolta neki:

„Viktor, fiam, ne bízz az uniós pénznemben, mert a nemzeti szuverenitás szellemei elhagyják testedet!”

Ez már nem közgazdaság, hanem párhuzamos valóságközgazdaság, ahol az euró atyja lesz a forintvédő hős, a gazdasági realitás pedig sámándobbal ütemezett szuverenitás.

 Orbáni logika: aki feltalálta az eurót, az biztos ellenezte is

Lámfalussy Sándor, az a magyar közgazdász, akit az egész világ jegyzett, és az euró egyik szellemi atyjának tartottak, valójában egy nyugatos, intézményépítő, stabilitáspárti figura volt.

Ő nem az eurótól féltett bennünket, hanem a dilettáns gazdaságpolitikától.

De mit hallunk ma? Orbán Viktor egy konferencián úgy adta elő, mintha Lámfalussy Sándor halálos ágyán ráhagyományozta volna az üzenetet:

„Ne csatlakozzatok, ha nincs rendben a gazdaság! Meg fog ölni benneteket az euró!”

Csakhogy Orbánék szerint a gazdaság sosem lesz rendben, hiszen minden kormányzati bénázást brüsszelezéssel, migránsozással, meg háborúellenes békemenettel próbálnak betapasztani.

Alternatív valóság: nem kell euró, mert... csak!

A régió országai már réges-rég eurót használnak:

Szlovákia: 2009 óta

Észtország: 2011

Lettország: 2014

Litvánia: 2015

Horvátország: 2023

Bulgária: 2026. január 1-jétől

És mi? Mi még mindig ott tartunk, hogy a kormány szerint „nem vagyunk felkészülve”.

Hát persze. Mint a diák, aki 15 éve jár ötödikbe, de mindig azt mondja:

„Még egy évet adok magamnak, mert most komolyan készülök.”

A valóság az, hogy Magyarország már többször megfelelt volna az eurózóna belépési kritériumainak – de nem is akarták, hogy megfeleljen.

Mert ha euró lenne, nem lehetne a forinttal trükközni, inflációval játszani, meg a haveri bankokat fűteni devizaalapú kamatnyereségekkel.

 Kipcsak varázsló: a kormány főtanácsadója?

A Lámfalussy-idézés körülbelül olyan, mintha valaki a gőzmozdony feltalálójára hivatkozva magyarázná, hogy miért jár inkább szekérrel a Balatonra.

De ha már kabaré, akkor szólítsuk nevén:

Nemzeti pénzügyi szuverenitás = az MNB-t épp most rabolták ki

Lámfalussy = kiváló bűnbak

Euró = az ördög valutája – kivéve, ha épp Horvátországban nyaralunk

Ha így haladunk, tényleg elő fog kerülni egy kipcsak varázsló, akit majd meghívnak a Karmelitába, hogy füstjelekkel üzenje meg, mi legyen a forint jövője.

Lámfalussy forog a sírjában – de nem az eurótól

Ahelyett, hogy Orbán Lámfalussy nevével visszaélve,  arra használja, hogy magyarázatot kerítsen a tehetetlenségére, inkább idézzük meg azt a szellemet, amit ő képviselt:

átláthatóság

stabilitás

nemzetközi együttműködés

és egy kis tudományos alapú józan ész

A magyar forint nem Lámfalussy tanácsai miatt maradt életben, hanem azért, mert Orbán nem akar közös szabályokhoz igazodni.

Nem akarja, hogy más mondja meg, hogyan gazdálkodjon – még akkor sem, ha az a „más” az ő népe lenne, egy valódi népszavazáson.

Szóval legközelebb, ha Orbán a kipcsak varázslóra hivatkozik, ne csodálkozzunk. Csak kérdezzük meg:

És ő mit mondott a svájci frank alapú lakáshitelek bevezetéséről, vezér?

Mert Lámfalussy Sándor egy európai valuta megalkotásában hitt. Orbán Viktor abban hisz, hogy örökké megúszható a felelősség. A történelem viszont nem hisz senkinek – csak számol.

2025. július 09.

Állunk elébe!

Minden napot Orbánnal kezdeni az még nekem is sok, de kibírom, ami még visszavan – addig, hogy végre a háta közepét lássam, amint futva távozik.

Nem biztos, hogy ma 16:30-kor meghallgatom Orbán Viktort a Patrióták csatornáján. Sőt, nem is valószínű. Nekem már rég elég volt abból, amit mond – és főleg abból, amit tesz.

És nem vagyok egyedül. Vannak még páran ebben az országban, akik emlékeznek. Akik nem felejtenek.

Akik még emlékeznek arra, hogy miből lett a Fidesz. Hogy hogyan árulták el azt a rendszerváltó reményt, amely valaha egy igazságosabb, nyitottabb országot ígért. Hogyan váltak egykori rendszerváltókból a rendszer legcinikusabb kisajátítóivá.

Most azt mondja Orbán Viktor egy újabb kampányvideóban:

„Bűnre nem lehet pártot építeni, árulásra nem lehet közösséget építeni – vagy csak átmenetileg lehet, mert aztán széthullik az egész.”
„Egy becsületes küzdelemben nagy arányban meg fogjuk nyerni.”

Hogy nem akad benn a hang? Hogy nem sül le a bőr a képéről?

A Fidesznek és Orbánnak egyetlen pillanata sem volt, amikor bármit tisztességgel és becsülettel tettek volna. És főleg: egyetlen választásuk sem volt tisztességes.

---

A „tisztességes küzdelem” fideszes gyakorlata – avagy amit nem felejtünk

Átrajzolt választókerületek (2011)

Törvénybe iktatott gerrymandering – a körzeteket úgy alakították át, hogy vidéken, a Fidesz-bástyákban a lehető legtöbb mandátumot szerezzék meg, miközben az ellenzéki városokat összevonták. Így lehetett 2014-ben 44%-os listás eredménnyel kétharmad.

 Kettős mérce a külhoni magyar szavazóknál

A határon túli magyarok (többségében fideszes szavazók) postán szavazhatnak, bárhol élnek a világban.
A külföldön dolgozó magyarok (többségében ellenzékiek) csak személyesen, gyakran száz kilométeres utazás árán.

 Szervezett buszoztatás, voksturizmus

Szerbiából, Ukrajnából szervezett szavazóbuszok.
Telepített „választópolgárok” egy címen, néhol százával bejelentve.
Rendőrségi vizsgálat? Persze, hogy nem volt.

Propagandamédia és médiatúlsúly

Közmédia = kormánypropaganda.
Az ellenzéki összefogás 2022-ben mindössze 5 percet kapott az M1 csatornán.
A KESMA holding alatt 476 sajtótermék, mind fideszes kézben.
A megyei lapok, a rádiók, a tévék egy hangon beszélnek: a hatalom nevében.

Állami pénzből kampányolnak

A kormányzati kommunikáció gyakorlatilag a Fidesz kampánya.
„Állítsuk meg Brüsszelt!”, „Stop Soros!” – több milliárdos kampányok közpénzből, pártlogó nélkül, de világos céllal: gyűlöletkeltés és agymosás.

Plakátstop, ellenzéki kampány ellehetetlenítése

Az ellenzéki plakátokat sorra letépték, elutasították, betiltották.
A reklámfelületek nagy része kormányközeli cégek kezében van – aki nem fideszes, nem hirdethet.

Lehallgatás, megfigyelés – Pegasus-ügy

Újságírók, ellenzéki politikusok, civilek megfigyelése izraeli kémszoftverrel.
Teljesen törvénytelen, totálisan erkölcstelen – és senki nem vállalta a felelősséget.

Szavazatvásárlás a legszegényebbek körében

Krumplicsomag, tűzifa, közmunka ígérete – vagy épp a megvonása.
Egyes településeken már szinte nyíltan kereskednek a voksokkal.
Ez már nem demokrácia – ez feudális hűbéruralom.

---

És akkor ők beszélnek tisztességről?

A Fidesz a bűnre és az árulásra épült.

Aki a rendszerváltás eszményét egy zárt, személyi kultuszra épülő, korrupt, elnyomó rendszerre cseréli, az nem hivatkozhat erkölcsre.
Aki hatalmat vásárol közpénzből, megfélemlítésből és hazugságból, az ne beszéljen becsületes küzdelemről.

Mert amíg Magyarországon embereket hallgatnak le, gyerekeket nevelnek gyűlöletre, és tízmilliárdokat lopnak ki közvagyonból, addig nincs tisztesség – csak díszlet.

---

Állunk elébe

Orbán Viktor szerint: „Árulásra nem lehet közösséget építeni.”
Mi pedig azt mondjuk: igazságra igen.

És jönni fog az a nap, amikor valóban tisztességes küzdelem lesz. Nem egyenlőtlen, nem manipulált, nem félelemre és kiszolgáltatottságra épülő.
Amikor már nem a „család” tagjai döntenek, hanem az emberek – félelem és megtorlás nélkül.

Mi ott leszünk, mint tanúk, emlékezők, túlélők.

Nem felejtünk. Állunk elébe.

2025. július 10.

„Itt mindenki hülye?” – kérdezi Szijjártó Péter.

Nem, külügyminiszter úr. Itt már mindenki látja, hogy a bábkormány készen van 16 éve.

Ez már maga a BÁBORSZÁG.

Ahol a bábmester nem más, mint Orbán Viktor. Ahol a köztársasági elnök a lemondó nyilatkozatát is engedélyezteti előtte. Ahol a „független” ügyészség addig nyomoz, amíg meg nem találja a politikailag kényelmes eredményt. Ahol az állami média úgy tud kérdezni, hogy ne legyen benne kérdés – csak dicséret.

És most épp arról papolnak, hogy „Brüsszel bábkormányt akar”?

Ugyan már.

A bábokat nem Brüsszel mozgatja. A bábok már rég a Fidesz markában vannak. Iskolák, kórházak, önkormányzatok, bíróságok – mind egy centralizált, félelemmel irányított rendszerben működnek. Ahol a hűség fontosabb a hozzáértésnél, a lojalitás többet ér, mint a törvény.

Orbán, a „bábmester”, pedig nem is rejti el a madzagokat – hanem büszkén lengeti őket a nemzeti zászlóval együtt. Az új bűvszó: „szuverenitás”. Ez lett a legdrágább köntös a legolcsóbb hazugságra, az önök bábmesterét Putyin rángatja és pórázon vezetgeti. Ezt a bábkormányt nehéz lenne überelni. Miközben Ön Lavrov úrtól lavórszám kapja a kitüntetéseket. Kit néz Ön hülyének, miniszter úr?

A valóság:

Nem bábkormányt akar az EU, hanem jogállamot. Nem a rezsicsökkentést akarják elvenni, hanem a közpénz elszivárgását megszüntetni. Nem a keleti nyitás a baj, hanem a nyugati bezárkózás.

Aki a határok mögé zárja az igazságot, az nem a szuverenitást védi – hanem a saját bűneit. Aki 16 éve kormányoz, és még mindig „bábokról” beszél, az nem függetlenséget hirdet – hanem alibit gyárt. Alibit a hatalom megtartására, a lopott vagyonok megőrzésére, és törvényeket ír a nyomok eltüntetésére.

Gondoljunk csak a vagyonnyilatkozati rendszer kiüresítésére: ma egy önkormányzati képviselőnek többet kell bevallania, mint egy kormánytagnak. Vagy arra, hogy a fideszes elit strómanok, alapítványok és letelepedési kötvények hálóján keresztül mentette ki a közpénzt magánvagyonba – majd ezt törvénybe is iktatta, nehogy valaha visszakövetelhető legyen. Vagy amikor a független hatóságokat – mint az MNB vagy az ÁSZ – kézi vezérlésre állították, miközben „szuverenitásról” papolnak. És közben a propagandagépezet állandóan új ellenséget gyárt: Brüsszel, Soros, migráns, baloldal, civil – bárki jó, csak ne kelljen elszámolni a valósággal.

Ez a rendszer nem bábkormánytól fél. Ez a rendszer attól retteg, hogy a bábszálak egyszer elszakadnak – és akkor a nézőtér nem tapsolni fog, hanem elszámoltatni.

De minden bábszínházban eljön a pillanat, amikor felgördül a függöny, és felkapcsolják a lámpákat, fény árasztja el a színpadot. Amikor a közönség már nem tapsol, hanem kérdez. És amikor a szereplők már nem játszhatnak tovább – mert felelniük kell.

A kérdés nem az, hogy lesz-e bábkormány. A kérdés az, meddig tűrjük még ezt a Bábországot.

2025. július 11.

Kéz a kézben

 Hegytetőn álltunk, júliusi hóban,

A völgyben az autót szétverte a jég.

A károk nyomában csak  néma csend

S a látvány mégis valóra vált regék.

 

A bércek fölött felhő futott éppen,

A szél is megállt a sziklák felett.

A kötélpálya zenélt fenn az égen,

Hol madár se jár, csak emlékezet.

A kár bosszant, de szép, amit látunk,

Ha megáll az idő egy percre talán.

És kéz a kézben csendben megcsodálunk

Egy nyári havat a tél udvarán.

Mert minden elmúlik, ami ránk vár,

De megmarad bennünk a hegy és a nyár.

2025. július14.

 Két jó ember

 

Nem biztos, hogy ezt az írásomat az adminok kiengedik, de legyen ez a mércéje a szólásszabadságnak. A kezdetektől itt vagyok mellettetek – nem ellenetek. De a lelkesedés mellett legalább annyira fontos az átgondolt cselekvés.

---

A Tisza Párt kongresszusán elhangzott, hogy a képviselőjelölteket úgy fogják kiválasztani, hogy három kiválasztott jelentkező közül kettő jut tovább, majd a választókerületi szavazók döntik el, ki legyen a befutó.

Ez elsőre talán korrekt versenynek tűnik. De ez nem egy tisztességes sportesemény, hanem a következő országgyűlési választás előjátéka – ahol a Fidesz már rég nem fair play szerint játszik.

És aki nem látja, hogy ezzel a rendszerrel tálcán kínáljuk fel minden körzetben a saját legsebezhetőbb jelöltünket a Fidesznek, az vagy nem tanult a múltból, vagy nem akar.

---

Mi történt 2021-ben?

2021-ben az ellenzék előválasztást tartott. Ez sem volt tökéletes, de a legnagyobb sebezhetőség a miniszterelnök-jelölti versenyben mutatkozott meg.

A második fordulóban a fideszes trollhadsereg tömegesen szavazott Márky-Zay Péterre – nem azért, mert szerették, hanem mert pontosan tudták: őt lehet a legkönnyebben legyőzni. És igazuk lett. Az ellenzék nem saját magának választott jelöltet, hanem az ellenfél választotta ki a legkényelmesebb ellenfelet.

Ez a történelmi kudarc: nem vélemény hanem tapasztalat.

---

Most ugyanez történik újracsomagolva

A Tisza Párt jelenlegi rendszerében a következő történik:

1. A pártvezetés három jelöltet javasol körzetenként.
2. Ők belső körben bemutatkoznak.
3. Két ember marad versenyben – és itt jön a hiba.
4. Nyilvános, körzeti szavazás dönt a két jelölt között.

Ez az a pont, ahol a rendszer megnyitja magát a manipuláció előtt. Nem a párt, nem a szigettagok, hanem bárki – így a Fidesz szavazók is beleszólhatnak a döntésbe.

Aki ügyesebb a trollhálózat építésében, a háttérkampányban, és akinek számolatlanul állnak rendelkezésére milliárdok Facebook-hirdetésekre, célzott karaktergyilkosságokra, az fogja eldönteni, melyik jelölt lesz a legkönnyebben verhető 2026-ban.

---

Ez nem demokrácia – ez naivitás

A szavazás ebben a szakaszban nem az emberek akaratát tükrözi, hanem a manipulációra legnyitottabb időszakot. Mert:

– nem csak a Tisza szavazói fognak szavazni, hanem azok is, akik arra játszanak, hogy a „gyengébb”, támadhatóbb, bizonytalanabb jelölt kerüljön ki győztesként.

Ez történt 2021-ben. És ha ugyanazt csináljuk, nem várhatunk más eredményt.

---

Mit kellene tenni helyette?

A pártvezetés vállalja fel a politikai felelősséget a jelöltekért.

Ne csak népszerűségi verseny legyen, hanem alkalmasság, helyi beágyazottság, hitelesség számítson.

Ha már van előválasztás, korlátozott, belső szavazókörre épüljön – ne nyitott kapura a Fidesz előtt.

---

Ez nem szándék kérdése hanem stratégia kérdése

Nem azt állítom, hogy a Tisza rosszat akar. Épp ellenkezőleg – jó szándékkal csúszik bele ugyanabba a hibába.

De 2025-ben nem elég a jó szándék. Ez már nem az a helyzet: a Fidesz nem sportszerű ellenfél, hanem egy gátlástalan, technológiailag fejlett hatalom.

Ha a Tisza nem ismeri fel, hogy a végső nyilvános szavazás az ellenfél játszótere, akkor a 212 jelöltből a 106 legjobb fog elbukni.

Nem két jó közül kell választani. Hanem egy esélyt kell adni a győzelemnek.

Ez pedig nem egy újabb előválasztási játékban, hanem felelős, átlátható, és tudatos döntésekben rejlik.

---

Még van idő változtatni. Most vagy soha.

Üdvözlöm! Észrevételeit, javaslatait kérjük, hogy írja meg az info@talpramagyarok.hu e-mail címre. Köszönjük szépen!

 Akkor erről ennyit

2025. július 17.

Nehrer György – író, publicista

Navracsics és a szelektív emlékezet

Navracsics Tibor a Demokratának adott legutóbbi interjújában azt állította, hogy „nem tudjuk, mit akar a Tisza az országgal”, és hogy a Tisza Párt tagjai, jelöltjei homályban vannak.

Ez az állítás azonban inkább a szelektív emlékezet bizonyítéka, mint a tájékozatlanságé.

A Tisza Párt ugyanis nyilvános kongresszusán – amelynek teljes felvétele elérhető a YouTube-on – világosan és részletesen bemutatta programját, értékeit és céljait.

Közpénzek átláthatóbb kezelése, valódi elszámoltatás, szakmai alapokon álló jelöltek, tiszta politika – ezek nem elvont üzenetek, hanem kézzelfogható vállalások, amelyeket a Tisza Párt képvisel.

Nem véletlen, hogy a közpénzek ügyében sötét foltok vannak a jelenlegi kormányzat működésében.

Míg Navracsics úr büszkén hangoztatja, hogy Magyarország „a felső középmezőnyben” van az uniós források lehívásában, a valóság az, hogy számos, milliárdokat érintő ügyben a közvélemény nem kap megfelelő magyarázatot:

 A propagandára költött százmilliárdok,

 Az átláthatatlan közbeszerzések,

 A közpénzekkel való visszaélések sora.

Az egészségügyi szakmai vita kapcsán felvetett kritikákat sem szabad figyelmen kívül hagyni. A Tisza Párt jelöltjei között megtalálhatóak olyan szakemberek, akik valóban értik az ágazat kihívásait, ellentétben a kormány által delegált szakértőkkel, akik gyakran politikai szerepet töltenek be szakmai háttér nélkül.

Ami pedig Budapest helyzetét illeti: a kormány és a főváros közötti feszültség inkább a politikai érdekek csatája, mintsem a közösségi felelősségvállalás hiánya.

Az a tény, hogy a kormány részben elvonja a főváros bevételeit, miközben elvárja a szolidaritási hozzájárulás teljesítését, nem segíti a valódi együttműködést.

Navracsics Tibor kijelentései inkább a kormányzati kommunikáció szűk látókörűségét tükrözik, mintsem a valós helyzetet.

Ha valóban nyitottak lennének az igazságra, és nem válogatnának az információk között, akkor nem fordulhatna elő, hogy egy jól dokumentált politikai programot „ismeretlennek” vagy „homályosnak” állítanak be.

Kedves miniszter úr, javasoljuk, hogy szánjon időt a tájékozódásra – kezdje a YouTube-on a Tisza Párt 2. kongresszusával. Az igazság ott van, mindenki számára elérhető.

És ne feledje: a szelektív emlékezet nem gyógyítja a problémákat, csak elodázza a változást. Márpedig a változás itt jár a kertek alatt, ezt ön is tudja.

Még egy darabig élvezhetik azt, hogy cinikus hangnemben nyilatkozhatnak ellenzéki pártokról és azok képviselőiről, de ne feledje sem ön, sem a Fideszes pajtásai, hogy „amilyen az adjon isten, olyan lesz a fogadj isten”.

2025. július 17.

Miért fontos a demokrácia?

Gondolatébresztő a Tisza Sziget közösség tagjai számára

 

Napok óta tipródom azon, hogy miért nem természetes dolog az, ha valaki egy mozgalmon belül – amelyet szívvel-lélekkel, a kezdetektől támogat – kérdéseket tesz fel.
Miért van az, hogy barátaim, küzdőtársaim furcsán értelmezik a megszólalásomat, amikor a jelöltállításokról gondolkodom nyilvánosan?
Néha úgy érzem, mintha személyükben éreznék magukat megsértve emiatt.

Ezért úgy gondoltam, talán érdemes leírni: hogyan is működik a demokrácia – és miért fontos ma is, különösen itt, a mi közösségünkben. Némi történelmi visszatekintést sem nélkülözve.

Valljuk be: elszoktunk tőle.
A „legvidámabb barakk” sem tanított meg bennünket igazán a részvételre, és az 1990-es rendszerváltás sem hozta el számunkra az igazi demokrácia szelét – még a fuvallatát sem.
A rendszerváltó pártok ugyan demokratikusnak nevezték a választást, de a demokrácia csak színes díszlet maradt. Valójában mindegyik kormányzat eljátszotta a népnek a demokráciát, miközben a hatalom koncentrált formában működött tovább.

---

A demokrácia nem a szavazófülkében kezdődik

Amikor a demokráciáról beszélünk, sokan úgy gondolják, az csak választások idején számít.
Pedig a demokrácia nem egy technikai aktus, hanem mindennapi működésmód – különösen ott, ahol emberek közösen akarnak valami jobbat, újat, emberibbet építeni.

A Tisza Párt ma az egyik legerősebb társadalmi várakozást hordozza Magyarországon.
A kérdés ma már nem az, hogy „elindult-e valami”, hanem az: mivé válhat ez a valami – ha valóban közösségként működik belül is?

Athén és a vita kultúrája

Az ókori Athénban a demokrácia nem a hallgatás, hanem a megszólalás rendszere volt.
A közösség minden tagja beleszólhatott a közös ügyekbe, és a vezetőket nem lojalitás, hanem időszakos bizalom alapján választották.

A vitát nem gyengítő tényezőnek tartották, hanem a demokrácia természetes velejárójának.
Aki nem vett részt a közügyekben, azt idiótész-nek nevezték – azaz „önmagába zárkózó embernek”.

A kérdés ma is él: nem válunk-e mi is ilyenné, ha elhallgattatjuk egymást – csak mert valaki mást mond, mint amit a központ?

Reformkor – amikor a nemzet a vitából született

A magyar történelem legnagyobb előrelépései nem vak engedelmességből, hanem éles, de építő vitákból születtek.
Kossuth, Wesselényi, Deák – nem féltek attól, hogy másként gondolkodnak.
Épp az emelte őket magasba, hogy volt bátorságuk saját köreiken belül is kritikusnak lenni, amikor a haza érdeke úgy kívánta.

Ha a Tisza valóban rendszerváltást akar – nem csak arcok és pártok cseréjét –, akkor ez a szellemiség nélkülözhetetlen.

Erősnek látszani, vagy erőssé válni?

A Tisza Párt pillanatok alatt néppárttá vált.
Sok ezren csatlakoztak: önkéntesek, szakemberek, civilek – akik tenni akarnak.

De minél többen vagyunk, annál fontosabb, hogy a működésünk méltó legyen azokhoz az elvekhez, amelyeket hirdetünk:

–A döntések ne csak fentről jöjjenek, hanem legyen beleszólása azoknak is, akik alul viszik a hátukon a mozgalmat.

–A vita ne számítson bomlasztásnak, hanem a gondolkodó közösség jelének.

–A közösség ne legyen néma statiszta, hanem élő test, amely visszajelez, kérdez, javasol.

A demokrácia nem díszlet. És nem is luxus.
Ahol nincs belső demokrácia, ott előbb-utóbb külső tekintélyuralom lesz.

Nem egymás ellen, hanem a dolgunkért

Ez az írás nem vád, nem sértődés, nem ultimátum.
Ez egy emlékeztető, hogy ne felejtsük el, miért léptünk erre az útra.

Azért, hogy végre mi magunk mondhassuk meg, közösen, merre menjünk.

A demokrácia nem veszély, hanem lehetőség.
A kritika nem támadás, hanem bizalom.
Az egység nem abból születik, hogy elhallgattatunk – hanem abból, hogy meghallgatjuk egymást.